Udvarhelyi lakásmaffia-ügy 3. - magatehetetlen eladó

Márton József közhegyző

Elkerülhetetlenül profán leszek, szándékaimtól függetlenül. Ugyanis, bár a család, azaz Tövissi Csaba beleegyezésével teszem közzé ezeket a fotókat, mégis kétségeim vannak, hogy helyesen járok-e el. Embert sem éltében, sem holtában nem teszünk ki annak, mint ami most a néhai Vajda Ilonával és a családjával történik. Mindazonáltal vállalom, mindenféle álságos önfényezést mellőzve, hiszen olyan hiénák vetették rá magukat a kiszolgáltatott, magatehetetlen emberekre Székelyudvarhelyen, akiktől mindenképpen meg kell szabadulni. Pátosz ide vagy oda, mégis remélem, hogy ehhez hozzájárulunk. Talán.

A legújabb lakásmaffia-gyanús ügyről ez a harmadik bejegyzés. (Előbbiek itt és itt.) Elhangzott már itt szinte minden, az is, hogy az áldozat Udvarhelyen élő fia, Tövissi Attila maga tervelte ki, de legalábbis játszott közre abban, hogy magatehetetlen édesanyja, halála előtt kevéssel adjon túl azon az ingatlanon, aminek különben néhány hét múlva ő maga is tulajdonosa lett volna, örökösként.

Lehet, hogy Tövissi Attiláról nem lehet a Vasszékelyt megmintázni, de érdemben ennek vajmi kevés köze van a jelenség lényegéhez: ahhoz, hogy a lakásmaffia módszeresen, jól bejáratott kapcsolatrendszert létrehozva bárkit levadászik, aki egészségileg vagy szociálisan, de lejtmenetre kényszerül.

De vegyük sorra a tényeket. Egy súlyos, csontritkulásban szenvedő, feltehetően már beszmíthatatlan beteg lakástulajdonos 2010. december 24-én - máig tisztázatlan körülmények között - elvánszorog Márton József közhegyző irodájába, hogy túladjon feltehetően egyetlen vagyonán. Ráadásul combcsont-törés után teszi ezt, mozgásképtelenül. És ezt maga a közhegyző ismeri el közhiteles dokumentumban.

Az áldozat állapotáról cáfolhatatlanul tanúskodó fotók valamikor 2011. január 11-e körül készülnek. Ha eltekintünk is a csonttöréstől, elképzelhetetlen, hogy 20 nap alatt kerüljön valaki ilyen állapotba. Ha a fotók hamarabb készültek, akkor még kevésbé valószínű, hogy azon a bizonyos decemberi 24-én állapota jobb lett volna. Hacsak Vajda Ilonával nem bibliai csoda történt: élete utolsó Karácsonyán egy aláírás erejéig fölkelt és járt, elméje pedig pont arra az egy órára tisztult ki annyira, hogy Márton József színe előtt reszketeg kézzel aláírjon. Aztán sorsát és küldetését teljesítve ismét ágynak esett, majd elhunyt.

Tény, hogy nincs jogerős ítélet arról, hogy Márton József most vagy valaha is csalt volna. Ő csak a csodákat vonzza, de azokat nagyon. És arcátlanul gyakran. Akkor is, ha Székelyudvarhely lenne a csodák városa, engem ez nem kevés nyugtalansággal tölt el. A tehetetlenség érzése még inkább. Mondjuk az is igaz, nem mondta senki, hogy udvarhelyinek szülessek. Nem tehetek róla, így rendeltetett. De hagyjuk a rizsát, térjünk vissza a tényekhez.

Tény, hogy vélt vagy valós sérelem miatt, de följelentették Márton József közhegyzőt a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnál (DIICOT). Kis lépés, igaz, de fontos.

Végezetül pedig tény az is, hogy az udvarhelyi rendőrség - szemben azzal, amit az előző két bejegyzésben állítottam - most az egyszer nem követett el hibát. Közhegyző ellen tett panasz kivizsgálásában a marosvásárhelyi táblabíróság mellett működő ügyészég az illetékes hatóság. Igaz, hogy a helyi rendőrség is eljuttathatja oda a panaszt, de az átfutási idő tényleg hosszabb, mint a közvetlen följelentés. Ebben az ügyben megkövetem az udvarhelyi rendőrséget. Elhamarkodottan formáltam véleményt. Elnézést. (Ezt majd faxon, közvetlenül is tudomásukra hozom.)

Korántsem utószónak pedig álljon itt Tövissi Csaba levele. No comment.

Tisztelt Szőke úr!

2011. január 11-én telefonon értesültem nagynénémtől édesanyám súlyos állapotáról és mondta, hogy folyamatosan emleget. Attól fél, úgy fog elmenni, hogy nem láthat legalább még egyszer. Másnap, 12-én hazautaztam és unokahúgomékkal együtt mentem fel a korháznegyedi lakásba, ahol én az előszobában kellett várjak, hogy felkészítsék a velem való találkozásra. Nem akarták, hogy sokk érje az örömtől, amikor meglát és az vigye el. Amikor beléptem a nagyszobába engem ért sokk (nem az örömtől), és majdnem elájultam. Leírni nem tudom a látványt. Az Önnek elküldött képek magukért beszélnek. Senkinek nem kívánom, hogy része legyen benne! A képek kb. két héttel azután készülhettek, hogy megtörtént az az ominózus szerződéskötés.

Márton József közjegyző "úrtól" kérdezem:

- Biztos hogy ez a nő jelent meg nála a közjegyzői irodában?
- Semmi feltűnő nem volt a lakást eladni szándékozón?
- A közjegyzőket nem érdekli, hogy az eladó állapota (egészségi, szellemi) nem felel meg egy adásvétel lebonyolításához?
- Az eladó részéről volt tanú?
- Ha van orvosi etika, jogi nincs?
- És végül, de nem utolsó sorban, tudta, hogy 2009 augusztus 19-én édesanyám combcsontja eltört, és azóta nem kelt fel soha az ágyból? Magasfokú csontritkulása volt, semmi esélye nem volt a gyógyulásra! Hogyan került Őnhöz a közjegyzői irodába tizenhat hónappal később?

Továbbá, a FEKETE-FEHÉRen megjelent hozzászólásokban olvastam: egy jólinformált ember szerint 5000 euró összegű kártyatartozás van a hátterében (mai árfolyam alapján 1365000 forint). Ennyit ér egy kétszobás lakás?

Magyarországon ezt tiltott szerencsejátéknak hívják és büntetik! Azt is, akinek tudomása van róla és nem jelenti! Otthon talán nem?

Ha édesanyámnak nem lett volna saját lakása, akkor egy szomszéd lett volna veszélyben? Mert még lakik ott 29 család, akin be lehet hajtani!

Igaz, ők sem kártyáztak soha!
                            
Üdvözlettel: 
Tövissi Csaba

Megjegyzés: Igen, a képeken kitakartam bizonyos részleteket.