Ha erősre is sikeredett kissé a dokumentációs csoport elnevezése (dokcsoport), azért fedi a lényeget: csapatot gyűjtök a dokumentációs tevékenységhez, mely tulajdonképpen helyszínelést jelent, azaz fotózást közterületen, illetve földrajzi koordináták (GPS) rögzítését, hogy minden elhelyezhető legyen térképen is. Ahhoz a fázisához érkezett el a Fekete-Fehér, amiről sokat beszéltem már: készül Udvarhely alvilági útikalauza, vagy inkább brosúrája, mely nem csak a bizonyíthatóan nehézfiúk fotóját, lakhelyét, kedvenc szórakozási helyeit, bűnlajstromát tartalmazza majd, hanem olyan információkat is, melyek a különböző kitettségű csoportok számára (szenvedélybetegek, fiatalok, nyugdíjasok stb.) tájékoztatást is nyújtana az áldozattá válás elkerülése céljából. A DOKUMENTÁCIÓS csoport tulajdonképpen a már eddig is nyilvánosságot kapott helyszíneket fotózná le, azokat is, melyek valamilyen (bűn)cselekmény helyszínéül szolgáltak ugyan, de kellő bizonyíték/információ hiányában nem jelenhettek meg a Fekete-Fehéren. Ezek a cselekmények (akkor is, ha csak némi realitással rendelkező városi legendák csupán!) képregényes feldolgozással kerülnek be az útikalauzba, melyek vagy a karaktertípusok (túl)hangsúlyozásával, vagy a bűncselekmény-típusok ábrázolásával tájékoztatnak. Hasonló módon (képregényes forma) készülne tájékoztató anyag a fiatalok/diákok számára is, kifejezetten azoknak a bűncselekményeknek a lehetőségeit taglalva, melyeknek ők (a fiatalok) lehetnek sértettjei/áldozatai. Ez a bejegyzés felhívás is tulajdonképpen, a dokcsoportba keresek olyanokat (elsősorban férfiakat!), akik vállalnák ezt a két-három napos munkát (önkéntesen vagy pénzért), azaz segítenék egy ilyen útikalauz létrejöttét. A dokcsoport lényegében kettőt jelent: egy három tagú DOKUMENTÁLÓ csoportot + én, illetve egy FELÜGYELŐ csoportot (2-3 tag), mely arra figyel, hogy mi történik az első csoporttal, azaz dokumentál, netán tárcsázza a 112-tőt! Itt tölthető ki a jelentkezési űrlap! Természetesen, nem teljesen kockázatmentes a részvétel, éppen ezért szabály, hogy tettlegesség esetén senki sem avatkozik közbe, nem testőröket vagy hősöket keresek! Vállalni annyit kell csupán, hogy ha bármilyen atrocitásra sor kerülne, akkor a csoport riasztja a rendőrséget és filmez/fotóz (az űrlapból további részletek is kiderülnek, a személyes egyeztetésekor pedig minden, az eszközöket biztosítom). Az útvonal az akció napján derül ki, és egy-két órával indulás előtt tájékoztatom a rendőrséget és a helyi médiát is, valamint a Fekete-Fehéren online, élőben közvetítjük az akciót - ha van internetelérés a helyszíneken. Amennyiben nem jönne össze a szükséges csoportlétszám, semmi baj, az csak azt jelenti, hogy elszámítottam magam ;). Megtörténhet... Várom karikaturista és képregény-készítésben jártas grafikus jelentkezését is, de esetükben személyes megkeresés is folyik, tehát nem csak az önkéntes jelentkezésben bízom! (Érdeklődök jelentkezését az udvarhely[kukac]fekete-feher[pont]info címre várom.) Az akcióra valamikor október végén, november elején kerülne sor, személyesen egyeztetnénk a részleteket a jelentkezőkkel, inkognitójukat garantálom, ha másként nem dönt a jelentkező. A dokumentációs munka napjaiban kerülne sor egy zárt körű találkozóra is a város döntéshozóival, véleményformálóival, közéleti személyiségeivel, szakemberekkel (önkrományzat, iskolaigazgatók, civil szervezetek vezetői, médiamunkások, rendőrség, ügyészség, ügyvédek, közjegyzők stb.). A találkozótól azt remélem - azon túl, hogy részt vesznek azon a meghívottak! -, hogy sikerül rögzíteni a tájékoztató/bűnmegelőzési kampány forgatókönyvét és azt, hogy ki mivel és mennyire hajlandó támogatni a kezdeményezést (nem anyagi vállalásra gondolok!). Nyilván, előfordulhat, hogy kezdeményezésem elutasítják ilyen-olyan okok miatt. Akkor sincs világvége, alternatív megoldásokon is dolgozom. Ötleted van? Ne kímélj! Comments5let 10/18/2011 4:48pm
Szerintem , az autoikrol ,házaikról sem ártana ! Vagy plakákolni sem ! Cédulákat csinálni rolluk szét szorni !
Reply
istvan 10/18/2011 8:17pm
tetszik ez az elso komoly lepes.ennek lessz hatasa
Reply
lindu55 10/19/2011 6:55am
Üdvözletem!
Reply
Lacko 10/19/2011 9:33am
Szeintem hulyeseg, es mar mar tul eroltetett okoskodas, es probalkozas, ediig se volt semmi teren semmi eredmeny, csak a mocskolodas, szemely lejaratas, jogi eredmeny minden teren nulla, az is megkomentalva termeszetesen. unalmas es szanalmas
Reply
Pali 10/19/2011 11:54am
Szerintem nem kell nagy dobra verni, inkább csendben fotózni.
Reply
10/19/2011 12:20pm
Haho Laca,nagyon jo a kezdemenyezés,és örülünk neki!!!végre beindulunk!
Reply
007 10/19/2011 9:17pm
SzJ mercije ( CV 11 CAP ) Segesvaron parkol mar egy par hete. Eladta vagy esetleg odakoltozott a vrissebb levego remenyeben? Valaki tud valamit?
Reply
Alex40 10/19/2011 10:41pm
szerintem az elso harom jelentkezo a csoportba, Versi, SZJ es Dobos Robi lesz, csak hogy szabotalni tudja az akciodat ;)
Reply
Vigilanti 10/22/2011 9:01pm
@Corrado Cattani
Reply
Merdzso 10/23/2011 12:45pm
Az a meric amiről beszélsz 007 Ittvan Udvarhelyen pénteken is láttam , verszi jár vele , két ajto merci . Mult pénteken meg láttam Ejszét is udvarhelyen .
Reply
izmosok 10/24/2011 1:08pm
Kivancsian varjuk a nagy gardat, meg azt is hogy az elso seggberugastol hogy fogjatok kenni Pest fele, amit a Versi cipojetol inkasszaltok. Az a huje Laci jot rohog majd rajtatok, o meg tovabbra is mint egy patkany elbujik, es csak bujtogat titeket sok huje, tenyleg rohejesek vagytok. Hajra Laci garda
Reply
s 10/25/2011 2:27am
pfujj corrado cattani:))) hogy végezte?? ti is ugy fogjátok buzifejüek!:)) nem szegyelled magad ilyet kiirni te igazi vérbeli seggefej
Reply
monitor 10/25/2011 8:00am
izmos(a)ok kik nem okoso(a)k... Istenem de ,,hujek" vagytok.Hajra Versi garda!
Reply
szabi 10/25/2011 8:42am
No comment! Itt tenyleg mindenki megvan bolondulva.... 1 bolond szazat csinal, mondas nagyon igaz! De azt soha nem hittem volna h laci ennyi rajongot fog szerezni maganak. Egy dolog h nem igazan tud elerni semmit, es nem is fog nagy valoszinuseggel, de kepes volt bevinnie egy varosba egy buta felfogast. Hihetetlen h mekkora a naiv emberek szama, eddig fel sem tunt volna.. Erdekes es egyben ilyeszto is... Az itt kommentalok kozul nm hiszem h sokan kozvetlen kapcsolatban allnak az erintett szemelyekkel. Szerintem olyanok is vannak akik fel sem ismernek oket ha meglatnak az uton. A pletykak szajrol szajra terjedtek es formalodtak ameddig lacihoz es az itt kommentalokhoz eljutottak. Megis ugy beszel roluk mindenki mintha veluk tortent volna meg. Az emberek ahelyett h vegeznek a dolguk es torodnenek a maguk dolgaival, inkabb ilyen dolgokkal foglalkoznak. Es meg van egy olyan tenyezo is h ha valakit akit nm ismerunk, de u allitunk be mint egy rossz embert akkor arra tudatunk alatt is ugy fogunk nezni, es ezt persze az is eszre veszi akirol rosszat gondolunk.... Mind1, a pletykalasrol eszembe jutott egy vicc:
Reply
szőkelaci 10/25/2011 11:33am
Szabi, hiányoztál ;)
Reply
monitor 10/25/2011 12:14pm
Szabikam te mit is keresel itt??
Reply
:) 10/25/2011 1:03pm
Szabiii, az artatlant nem szukseges vedeni, nyilvanvalo, hogy te miert teszed, ezzel arulod el bunosseguket. A masik meg az, hogy minden nappal ami telik, minden rendorrel vagy politikussal, aki nyugdijba vonul, eggyel kozelebb kerulnek vegukhoz s orvendhetnek majd, ha kapnak ingyen kajat s szallast es nem valamelyik tobol halasszak majd ki oket.
Reply
szabi 10/25/2011 5:35pm
Mi a baj velem??? En csak velemenyt nyilvanitok mint mindenki mas... Nektek is van egy nezetetek s nekem is. Nm biztos h nekem van igazam csak az h en igy latom a dolgokat....Amugy amiket laci ir is az en kommentjeimmel vannak egy szinten!!! Azt irja amit hall, amit lat (habar itthon sincs), de h mi az igaz belole azt senki se tudja az erintetteken kivul. De SZERINTEM ha az itt leirt dolgok igazak lennenek akkor mar csak tortent volna vlm elorehaladas az ugyben, ismetlem SZERINTEM!! Viszont en csak annyit latok h ugyanugy locsog mindenki mint 1 evvel ezelott.... Persze tevedhetek... Ha zavarok az irasaimmal le ehet engem tiltani s akkor tobbet nem irom meg a velemenyem.... De ennek az egesznek az a lenyege h barki a kilete felvallalasa nelkul irhat barmit...
Reply
szőkelaci 10/25/2011 7:59pm
Szabi, nem tilt le senki, nyugi, nyomjad ami a csövön kifér.
Reply
69 10/25/2011 10:55pm
Olyan embereknek irom ezt, akiknek megfordult a fejukben, hogy kolcson akarnak kerni valaki(k)tol uzsorakamatra penzt. Ez a taptalaj a sok fekete csungohasu indiai disznonak is. Udvarhelyen ha valaki kolcsonad penzt,azt nem joindulatbol teszi hanem a lakasodra vagy egyeb javaidra utazik. Biztosak lehetunk abban, hogy a kolcsonadas utan az elso ut ( Betlen utcai, ott ahol, amikor a jegyzo nincs is ott, es megy a hitelesites elore alairt papirokon! ) a kozjegyzohoz vezet. EL KELL OLVASNI, AMIT IRNAK ALA! Az egy dolog, hogy a kozjegyzo vagy a titkarno felolvas valamiket, de a papiron nem mindig az all, plane ha az osszejatszik a kolcsonadoval. Viszont,milyen az ember, amikor a kolcsonpenz a zsebeben van? Bologatunk es alairunk mindent a leheto leggyorsabban, hogy szabaduljunk ki az irodabol, es ha egy kicsit nem figyeltunk oda, a lakasunktol is megszabadultunk... Megegyszer hangsulyoznam, hogy olvassuk el, ha valamit a kozjegyzonel alairunk!!!
Reply
s-nek !! ahogyan írsz,hát egy félanalfabéta vagy.meg kell tanulni először helyesen írni,mielőtt kitolod közszemlére a bunkóságodat.miért kellene szégyellnie magát corrado-nak?a te szemszögedből helyes dolog az erőszak,a lopás,csalás,sikkasztás,zsarolás,tettlegesség stb?!ha ezeket az elveket képviseled,nem is lehet téged embernek nevezni!az ilyen férgek szennyezik és pusztítják,visszahúzzák a társadalmat.
Reply
izmoseknak 10/26/2011 7:03pm
Hat azert megneznem hogy rugnatok seggbe a gardat http://www.youtube.com/watch?v=fU_ix6YHUL0&feature=related
Reply
s 11/02/2011 11:18pm
voltam sitten Embör!!!!!!!! nem kellett odatartanom senkinek és én sem kértem senkitől hogy tartsa oda!!!!!!!te baromarcú ugy irok ahogy én akarok igenis szeretem az erőszakot ha kell alkalmazom is és a te esetedben is szivesen alkalmaznám csak fedd fel magad vagy adok neked elérhetőséget csak ne a szád legyen nagy !!ok buzikám? az nevezze bárkinek is magát aki fel is válalja magát !! nevezzem magam Tysonnak?? de az olyan fasz amilyen te is vagy lehetsz amig kitudja olvasni addig hadd irjak ugy ahogy akarok azt hiszem nem erről van itt szóóó.....mondom hadj elérhetőséget és megbeszélhetjük hogy merre hány méter személyesen !!no banda no para egyedűl megyek bárhová hívsz !! hivd a barátaid nyugodtan mert lehugyozlak velűk együtt!! jah és nem lopás csalás erőszak miatt ültem de majd ha megtudod ki vagyok kideritheted hogy miért ültem jah amugy pesten élek de nem gond az utazás kivált ha egy ilyen okostojással kell találkoznom mint te !!! amiket ide leír Laci atyátok szerinted hány % a igazság ?? én tudom hogy mennyi de kiváncsi lennék arra hogy mennyire jársz közél az igazsághoz!!! vagy csak fülesbagoly vagy !! nah gyerünk seggefejkém
Reply
p.csongi 11/03/2011 9:20pm
Rettegés a Petö bandátol:
Reply
Anonymous 11/03/2011 11:34pm
Tudom, manapság az lényegtelen az intelligencia szint ha van 90 kiló izom és egy kopasz fej egy vastag nyakkal ami elbír egy szép félkilós arany nyakláncot akkor az már elég is. A többi mellékes, csak épp annyi ész legyen, hogy a pénzt meg tudja számolni. Ja és persze egy nagy lóf@sz mert mikropénisszel nem lesz senkiből dzsigoló. Szerintem nem fog arra időt pazarolni, hogy veled randizgasson, csak hogy bizonyítson Neked, tudod ez nem a Keresztapa.
Reply
xxxy 11/04/2011 9:47am
Most mi lesz az uzsorasokkal akik penzesztek Picut es Puji Belat, akiknel zalogban vannak a kocsijaik marefalvan Sanyinal es Nyisztor Ferinel. Ok penzesztek a bandat. Meg tobb informaciom is van ezekkel kapcsolatosan
Reply
monitor 11/04/2011 9:49am
s-nek.
Reply
Jimi 11/04/2011 8:54pm
Kakot verték meg Petöék,csak sajnos nem elégggggééééééé......
Reply
norad2 11/05/2011 2:01am
xxxy,mire gondolsz,mi kéne legyen?a banda *pénzezése* zsarolás alapu volt.NY.F nem marefalvi,tevesek az infoid...
Reply
Szabi : nak 11/06/2011 9:23am
Te, kis zseni :) Szerinted ki akarja ezeket a fiukat megismerni? Vagy ki akar közelebbi kapcsolatba kerülni velük, mikor nem beszámíthatóak? Egyik nap a barátod, másnap téged ütnek.. Te meg vedd le a napellenződ és láss már el odáig, hogy sok ember végzi a normális dolgát és ott keresztezik utjaik egymást a "nehéz" fiukkal.
Reply
s 11/07/2011 6:34pm
s= sanyival akár de lehet seggfej is süsü a sárkány is !!!! ugy látom petőék büntetlenűl agyonüthetnek bárkit az nem szenzáció !! mennyit fizet neked jóskabá lackó fickó?? vagy hogy cigányt vertek azért nem szenzácio?? wersi adott volna egy pofot cimlapon lenne .........
Reply
ppt 11/08/2011 7:34pm
amig azokat verik akik gondot jelentenek a varosnak addig szerintem jol csinaja aki ezt teszi...nem pelda erteku az agressziv magatartas mert nem a vadonba vagyunk de nekik legalabb van batorsaguk hogy tegyenek barmit is es van hatteruk hogy buntetlenul tullepjenek az ugyon.....de konnyu szovegelni kell tudni a dolgok hatteret is mert az sokat szokot alakitani a torteneten, neha a dolgok moge kell latni a megertesukhoz....
Reply
hajra pethoek 11/08/2011 8:28pm
NAGY NAGY GRATULACIO PETHOEKNEK HA TENYLG KAKOT APRITOTTAK MEG EGY KICSIT.
Reply
XXXY IGAZAD VAN 11/09/2011 11:43am
XXXY IGAZAD VAN ES AZ INFORMACIOIDAT KERLEK OSZD MEG SZOKE LASZLOVAL.
Reply
Mex 11/12/2011 4:42pm
Miért nem fog kihalni ,CSAK csupán itt a Fekete fehéren a folyamatos áskálodás ? Mert a maffiákok is feljárnak ide és irogatnak , és a csicskásaik is jönnek gyülölködni, az egyszerű ember , az olvasó meg nem hadja szó nélkűl a bünözők ,,faszságait ,, :) És ez a banda ne felejtse el ti nem mafiozok vagytok csupán bünözők. Az igazi gengszeterk/maffiákok , fekete öltönyben űldögélnek Europa második legnagyobb épűletében , orabérre , tehát 10 perc szarással keresnek annyi pénzt mint a kedves Maffiákaink esetleg 5 orás munkával .... Idézőjeles munkával...
Reply
géza szeredabol 11/12/2011 10:48pm
PROSTITUÁLTAK VAGYTOK MIND!!! LACI A MADAM!! KURVÁK IRJATOK
Reply
100 Lej 12/01/2011 5:03pm
Pui Bela mar elkezdte a nevet tisztara mosni. Elso korben majdnem mindent a fiara irtak, mert o meg csak 16 eves es nincs meg aktaja a rendorsegen. Egyik este a rendorfonok autojaban uldogelt es annyit sikerult kivenni a beszelgetesbol: rendorfonok" -Nem tudom megigerni hogy tudok most segiteni!", szerencsere mar sokan foglalkoznak az uggyel es igy nem tudnak ep anyira nyilvanyos segitseget kapni mind edig. A baj az hogy a varos vezetoi benne vannak a fekete levesben, mindenki a Pethobe kajal...igy Joszka banak barmit szabad, a mocskos ciganyok mind Pui Bela, Picu, Kako meg keno penzeket osztogatnak a rendorsegen, Versziek meg enekelve vernek meg embereket annelkul hogy barki merjen szolni. Tudom hogy mas varosokban is kemeny a bunozes, de csak rajtunk mullik ha meg engedjuk ezt vagy sem. FOGJUNK OSSZE, ALLJUNK KI A SAJAT VAROSUNKBAN A JOGAINKERT, ne hagyuk hogy ilyen mocskok vezessek a varost.
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed