A maffiákok a mennybe mennek? 10/13/2011
Több mint egy éves rendőrségi vizsgálatnak szakadt vége a napokban. A fenyegetési/zaklatási ügyemben indított nyomozást/eljárást felfüggesztették (XVI. kerületi Rendőrkapitányság, mb. bűnügyi osztályvezető: Horváth Szabolcs rendőrszázados), mert a gyanúsítottak vagy ismeretlen helyen, vagy külföldön tartózkodnak - idézet vége (lásd a mellékelt dokumentumokat!). Azon már fönt sem akadok, hogy erről az ismeretlen helyen tartózkodó gyanúsítottakat is értesítették - ajánlott levélben! -, lakcímükre küldve meg a határozat egy-egy példányát. Érti, aki érti, mert én aligha. A hozzám érkezett határozat az eljárás fölfüggesztéséről jól olvashatóan tartalmazza az "ismeretlen helyen tartózkodó" gyanúsítottak pontos lakcímét is, egyéb személyes adatik mellett: szemelyi szám, anyja neve, születési dátum stb. Na most akkor, értelmezzünk kicsit. Hogyaszongya: tartózkodási helyük ismereten vagy külföldön tartózkodnak. Nyilván külföldön tartózkodnak, hiszen, amikor megneveztem a beazonosított fenyegetőket, akkor mellékeltem nevük és lakhelyük mellett azokat a hang- és videófelvételeket is, melyeken közvetve vagy közvetlenül ő maguk is elismerték a zaklatás tényét. Sőt, ezt még a Duna Televízióban is elmondták, valamint le is írták - igaz, nem közjegyző előtt hitelesített nyilatkozatban. De miért akarom én megérteni, hogy mi is történt? Nyilván, mert hülye vagyok. Az, nem vitás, mert hagytam már megint, hogy a bürokrácia, még ha rendőrségi is, végezze a munkáját úgy, ahogy tudja. És a magyar rendőr(ség) végezte. Bár ne tette volna! Az eddigiek nyilván az én paraszti logikám szerinti okfejtést, vagy inkább óbégatást tartalmazták, de kikértem egy bűnügyi területen gyakorló osztályvezető ügyész véleményét is. Nos, idézem - a fanyelvért elnézést kérek, de ma így kommunikálunk az igazságszolgáltatás berkeiben. Szóval, az ügyész szerint "ellentmondásban van a rendelkező rész és az indoklás, mivel megjelölik a gyanúsítottak címeit. Ha pedig mégis megalapozott a nyomozás fölfüggesztése, akkor miért nem tartalmazza, hogy milyen intézkedéseket tett a rendőrség a gyanúsítottak felkutatása érdekében"? Az egyenesen értelmezhetetlen, hogy a Pécsi Pál Zoltán elleni nyomozást szintén azért függesztették föl, mert "ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodik", holott a határozat maga is tartalmazza, hogy Pécsi Pált 2010.07.20-an gyanúsítottként ki is hallgatta a rendőrség. Mi következik a fentiekből? Hogy folytatom. Mi más? Fellebbezek, azaz panaszt teszek a határozat ellen, amihez majd mellékelem a gyanúsítottak, jelesül Barabás Róbert (Versace) és Szígyartó Szabolcs (SZJ) udvarhelyi vagy környékbeli lakcímét igazoló bizonyítékokat. Bár, amilyen világot élünk, az is elképzelhető, hogy "barátaim" egyszerűen felszívódtak, azaz csodának vagyunk/leszünk tanúi: a maffiákok a mennybe mentek... Nyilván, miként a menny, úgy nevezettek tartózkodási helye is ismeretlen. Így akkor sem hágom meg senkinek a személyiségi jogait, ha takarás nélkül adom közre a rendőrségi határozatokat. Remélem mihamarabb tiltakozni fognak a gyanúsítottak - értsd: perelni személyiségi jogaik megsértése miatt -, csak az illetékes bíróságon ne felejtsék el igazolni magukat. Ha kérhetem... Aggodalomra semmi ok, jön a fellebezés, további egy év. Az idő már megint nekem dolgozik ;) Commentsszőkelaci 10/14/2011 12:06am
Bocs a fotók minőségéért, de nem volt türelmem a jobb fényviszonyokat megvárni. Majd frissítem olvashatóbb képekre a kópiákat!
Reply
Zolika 10/14/2011 2:07pm
Ezek idióták.
Reply
Tokány 10/14/2011 5:21pm
Nem sok egy picit már ez a sok kudarc részedröl, ugy magyar oldalrol mint a romániai oldalról ?
Reply
szőkelaci 10/14/2011 6:04pm
@ Tokány: Sosem gondoltam, hogy ez sétagalopp lesz, de miért vagy biztos benne, hogy az én kudarcom? Különben a kudarc lehetősége eleve benne van, most már csak azon kéne megállapodni, hogy mit is tekintünk kudarcnak? Hogy őszinte legyek, a nyomozati anyagból sokkal több kiderült számomra a fiúkról, mintha nekem kellett volna azokat kinyálaznom valahonnan. Ez pedig siker, kedves Tokány.
Reply
. 10/18/2011 12:21pm
Most Barabás állampolgársága Magyar v. Román? Az első képen az szerepel h. Magyar máshol meg Román. Ez most mi a f@sz?
Reply
csaba 10/18/2011 1:01pm
egy ilyen világban élünk. ezen csak akkor fogunk tudni változtatni ha mindenki akarni fogja (vagy legalább a többség). addig se add fel Laci! szükség van olyan emberekre mint te.de ezt gondolom levágod a negatív kommentekböl.
Reply
Cargo 10/19/2011 11:11am
http://uh.ro/itthon/kozelet/7793-futol-es-diszko-drogoktol-kattan-az-udvarhelyi
Reply
senki 10/24/2011 9:14am
:) "nem hágom meg senki semelysegjogait." Laci.. Ezutan ha kerhetem , ÁT azaz ÁÁÁt hágni legyel sziveskedni dolgokat...
Reply
senki 10/24/2011 9:16am
a lovat szoktak meghágni.. :D
Reply
no comment 11/03/2011 11:01am
na hello. akkor mondanam tisztran mar az elejen hogy nem azokat partolom akik mast osztanak.azaz ki nem alhatom a szarkavaro embert . gyulolom aki uti bele mas dolgaba az orrat. ugy hogy teged is utallak Laci. de hisz te nem is ismered ezeket es velwemenyeket irsz roluk? fasszopok szoktak ilyent tenni.ultel le te valamelyikkel beszelni 1x is?nem ! mert en igen. s az hogy mas miennek festi le elotted , az le van szarva , eloszor ismerd meg te szemelyesen s akkor ugass. s ez h oket felnyomod a vilaghatora , hat ez ez takony dolog volt toled. kepzeld ha a te asszonyodrol valaki tenne fel kepeket mikozbe oboazik teged. te is azt mondanad h kocsog fasz az illeto. egyelore ennyi.
Reply
no comment 11/03/2011 11:19am
na hello. akkor mondanam tisztran mar az elejen hogy nem azokat partolom akik mast osztanak.azaz ki nem alhatom a szarkavaro embert . gyulolom aki uti bele mas dolgaba az orrat. ugy hogy teged is utallak Laci. de hisz te nem is ismered ezeket es velwemenyeket irsz roluk? fasszopok szoktak ilyent tenni.ultel le te valamelyikkel beszelni 1x is?nem ! mert en igen. s az hogy mas miennek festi le elotted , az le van szarva , eloszor ismerd meg te szemelyesen s akkor ugass. s ez h oket felnyomod a vilaghatora , hat ez ez takony dolog volt toled. (utolsó mondat törölve - szőkelaci)
Reply
szőkelaci 11/03/2011 11:40am
no comment: a családomra való utalásod töröltem, mert "az takony dolog volt" - téged idézve. A családi szféráját senkinek nem érintettem, hozzászólásokból is töröltem, kivéve, ha közvetlenül kötődött egy eseményhez (hogy pl. SZJ élettársa nevére vásárolt mobilról fenyegetőzött).
Reply
no comment 11/09/2011 11:19pm
azt h ok nem bajcsevegtek veled azt te hoztad ki beleluk h probalod beleutni mas dolgaba az orrod. en azert sajnallak h ilyen kis nagyratoro piti vagy. ertem h probalkozol te is de miert nem otthon?
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|











RSS Feed