Off. Másodszor írom újra ezt a bejegyzést, az első változat elszállt. A francba! On. Frissítve: 2011.09.09., 14:30-kor! Örömmel értesültem, hogy mind az uh.ro, mind a Székelyhon megelőzött. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert valaki ma megkérdezte, hogy nem fontos részt venni a hírversenyben? Nem, sőt, az lenne az ideális, ha rám, a Fekete-Fehérre nem is lenne szükség. Bár fene tudja, hogy van-e egyáltalán ;). De lapozzunk... Történt hétfő hajnali fél háromkor, hogy a Bethlen lakótelepen cirkáló járőrök gyanúsan lassan guruló Volvo-ra lettek figyelmesek. (Frissítés - Egy környékbeli szemtanú szerint a rendőrök várták az "eseményt", azaz fülesük volt, mert egy régi Daciában várakoztak.) Megállásra szólították föl, de a két autótolvaj angolosan távozni akart. Erre az anyósülésből kikapták a 25 éves, segesvári Ehry Leventét, és ártalmatlanná tették. A 22 éves, udvarhelyi Karsai István Levente menekülöre fogta, de három figyelmeztető lövés után, három célzottal sikerült kilőni az autó hátsó gumiabroncsát, így hátrahagyva a Volvo-t, futva menekült el Karsai a Lakatosok utcában. Ma, hétfő délelőtt ő is feladta magát, miután kiderült, hogy országos körözést adtak ki ellene. Apró adalék, hogy P. L-hez, a Volvo tulajdonosához másfél év alatt kétszer is betörtek, és az egyik alkalommal elemelték a Volvo kulcsát is. Első ránézésre ez jelenthetné azt is, hogy a most elfogott két elkövető volt a betörő is anno, de inkább az a valószínű, hogy a kulcsot át-/eladták nekik, vagy a megbízójuktól kapták meg a biztos zsákmány reményében. Kiderült az is, hogy a Volvo-n próbagyújtást végeztek szombaton, akkor tesztelték, hogy a megszerzett kulcs működik-e. Működött, mert az egykori betörést követően a szakszerviz csak sima kulcsmásolatot küldött a tulajdonosnak, elfelejtették közölni vele, hogy a biztonsági rendszereken semmit sem módosítottak. A két elkövető nem ismeretlen sem a rendőrség számára, sem a helyi éjszakában. Ők voltak azok, akik miatt hónapokkal ezelőtt a G. üzemeltetője följelentést is tett a rendőrségen, mert aktuális dorbézulásuk alkalmával lefújták gázspay-vel az egyik vendéget, majd két kocsmával odébb törtek-zúztak is kicsit. Mindkettőjüknek van már priusza. A történetben sokkal fontosabb, hogy dicséretet érdemelnek az eljáró rendőrök. Remélem feletteseik is hasonlóan gondolják, és nem hagyják elsikkadni az esetet, hogy volt bátorságuk határozottan föllépni abban a városban, ahol különben a helyi maffiákok amolyan billogként viselik luxusautóikat. Apró részlet, hogy még nem tudni, a járőrök közül pontosan kinek is sikerült szétlőni a gumiabroncsot. Mondom, apró részlet ez csupán, mégis, elismerésem, a Fekete-Fehér adakozó olvasóinak elismerése gyanánt 50.000 forint jutalmat ajánlok föl a jól célzó rendőrnek, amennyiben a rendőrségi szabályzat és feletteseik engedélyezik a civil dicséretnek ezt a formáját. Tudom, az összeg jelképes, de kérem a gesztusra koncentrálni, ha lehet! Kíváncsi vagyok a járőrök nevére is, egy nyilvános elismerést névre szólóan is megérdemelnének. Erre még visszatérek, de névtől függetlenül: szép volt, fiúk! (Frissítés - Nem lesz névsorolvasás, mert az érintett nyomozók nem kérnek a nyilvánosságból.) (Frissítés - A bejegyzést követő napon, szeptember 6-án próbáltam bejutni Niţică Constantin udvarhelyi rendőrparancsnokhoz tisztázandó a jutalmazás lehetőségeit, illetve megtudni az eljáró rendőrök nevét, de a megyei rendőrségi szóvivőhöz irányított. Így írásban vagyok kénytelen érdeklődni.) Szavazz, ha egyetértesz, akkor is, ha nem! Köszönöm. Frissítés: 2011.09.09. A 3905/268/2011-es számú ügyiratot 2011.09.05-én iktatták, melyben az udvarhelyi ügyészség kéri Ehry Levente (született 1985.12.29-én Kolozsváron, jelenleg segesvári lakos) előzetes letartóztatását. A bíróság 29 napos előzetest hagyott jóvá. A 3922/268/2011-es számú ügyiratot 2011.09.06-án iktatták, melyben a helyi ügyészség szintén kéri Karsai István Levente (22 éves, udvarhelyi lakos) előzetes letartóztatását. Ezt a folyamodványt a bíróság nem találta megalapozottnak, és csak 30 napos településelhagyási tilalmat rendelt el Karsaival szemben. Karsai feltehetően azt állítja, hogy nincs köze az autólopáshoz és tuti alibivel rendelkezik. A fellebbviteli (megyei) bíróság felülbírálta az alapfokon született döntést: Karsai mégis előzetesbe került. (Köszi Vigilantinak a linket!) ![]() Kisstílű csicskás Karsai István Levente (22) egyike volt azoknak, akiket a 2011. márciusi, többhelyszínes razzia során előállítottak a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus elleni Igazgatóság (DIICOT) nyomozói. Akkor bizonyítékok hiányában szabadult, és sajtóhírek szereplője is volt, mint ártatlanul meghurcolt áldozat. Kisstílű, de sok mindenre képes "rosszfiú", amolyan csicskás.. Nem igazán tartom valószínűnek, hogy a mostani autólopási kísérlet egyéni akció lenne, sokkal inkább tűnik megbízásosnak, azaz a Volvo-t nem ő értékesítette volna, hanem a megbízói, ő és társa csak a "mocskos" munkát végezte. CommentsSz 09/05/2011 9:13pm
Valaki kozzétudná tenni az elkövetők teljes nevét?
Reply
szőkelaci 09/05/2011 9:19pm
Igyekszem mihamarabb föltenni...
Reply
k. 09/05/2011 9:48pm
http://erdely.ma/mozaik.php?id=87629
Reply
k. 09/05/2011 9:54pm
E.L- EHRY LEVENTE
Reply
monitor 09/06/2011 7:40am
Valoban dicseretet erdemel a jaror de azert ne essetek rogton tulzasokba kerlek...Jutalom meg kituntetes,ugyanmar.Ezek a kisstilu arcok a ,,nagyok"csicskai es a szemelyes velemenyem az,hogy sajat ,,fonokeik"vittek be az erdobe a kozvelemeny nameg a javulni latszo statisztikak miatt.
Reply
Jozsef 09/06/2011 11:53am
Monitor fejen talalta a szoget. Ettol a kisstilu lecsukasatol semmi nem valtozik az udvarhelyi kozbiztonsagban. Sajnos
Reply
hagyd a rendöri jutalmat 09/06/2011 12:12pm
Laci hagyd a rendöri jutalmat, nem mindha nem lett volna szép munka, de a jutalmat ugy is megkapjak az adonkból.
Reply
p 09/06/2011 12:27pm
laci munkaja semmit nem er a rendorok munkaja nelkul, csak kozosen lehet eredmeny, a lacik es a rendorok osszefogasaval. annak kellene oruljetek ti nagyokos kommentalok, hogy elkaptak 2 bunozot. lofasz a seggetekbe ha ez sem tetszik nektek. sok idiota
Reply
Pali 09/06/2011 5:00pm
Szerintem, akkor ha a postás kihordja a levelet, akkor ő is kapjon jutalmat, sőt az eladó is ha árul valamit.
Reply
@hagyd a rendöri jutalmat 09/06/2011 5:30pm
Egyetértek a jutalommal a következők miatt:
Reply
Vigilanti 09/06/2011 8:06pm
Udvarhely nem hazudtolja meg önmagát!!!
Reply
szőkelaci 09/06/2011 10:28pm
Vigilanti: köszi a linkeket, ez hasznos volt!
Reply
no_name 09/07/2011 11:19am
Laci es a tobbiek!
Reply
afgan 01/25/2012 3:56pm
igazad van no name! de laci nem egy buta ember,most ir csibiekrol,karsaiekrol,wersiekrol,de ha melle allunk akkor bisztosan el fog erni werestoi ekhoz is,mert igazabol ok az igazi ajasok werestoy,bunta,ferencz karcsi,odi,antal istvan,lorufori kft, ....
Reply
monitor 09/07/2011 12:54pm
no_name,szepen es kereken beszelsz kar,hogy a tartalma sekelyes de igaz sajnos...Ott tevedsz csupan,hogy azert erdekel mi tortenik itt es nem Bukarestben mert ez a kozvetlen eletterunk,es ha en szabtalni akarom a kizsakmanyolo politikat csak nemkell raszavazzak,viszont ha a bunozoket akarom szabotalni??(hadjuk,hogy ne menjek a jungelbe,amugysem megyek de ok meg amugy sem abbol elnek)
Reply
:)) 09/07/2011 10:12pm
Kedves Lacika, te leirod hogy Udvarhely milyen de csak azokrol irsz aki egy kicsit is mozog a maffia társaságba...mi van azokkal a 16 és 17 eves fiatalokkal akik 2 honapig betortek helyekre és most fogták el? Szánalmas wagy....
Reply
Vigilanti 09/08/2011 9:33am
@ :))
Reply
antiszemét 09/08/2011 1:47pm
Vígh Zoltán Márton Jóskánál járt ma. Egy fiatal szőke nővel(?) és egy idős asszonnyal. Zolici kezében vmi felhatalmazási papírokkal mentek vendéglőbe megünnepelni az üzletet. Z:" A Select nem jó me büdös" A szar nem büdös?-kérdem én.
Reply
Endre 09/08/2011 3:00pm
s a szarkavaró az milyen.....? Keritesert mit tettél s mit tett Laci?
Reply
mm 09/08/2011 4:38pm
karsai is ketrecbe kerult. a megyei biroság jováhagyta az ügyészség fellebbezését. :))))
Reply
p 09/08/2011 10:56pm
az isten nyugosztalja Karsai menedzser es joghallgato baratunkat, ott ahol van.
Reply
friasiat 09/08/2011 11:57pm
Karsait ismertem még fiatalabb korában. Most meglepett. Hmmm...
Reply
Vigilanti 09/09/2011 10:23am
Na, mindenki a helyére került: http://portal.just.ro/InstantaDosar.aspx?idInstitutie=96&d=MjY4MDAwMDAwMDAwMTY4NDc*
Reply
szőkelaci 09/09/2011 10:52am
@ Vigilanti: Nem tartasz nekem egy gyorstalpalót a román bíróságok elektronikus nyilvántartási rendszeréről? Skype-on mehetne, fáradozásodat sem kérném ingyen, de nekem nagy segítség lenne. Jelentkezz, ha elképzelhetőnek tartod és hajlandó lennél rá! Köszi.
Reply
dezsoke 09/09/2011 1:53pm
azért nem érdemel a rendőr jutalmat, mert nem az ö ügyességüknek, hanem a besúgó oroszhegyi xarhazi-nak köszönhetik a srácok hogy dutyiba vannak. persze ez nem baj, a baj az hogy cserébe a oroszhegyi srácnak ennél nagyobb "ügyei" felett szemet hunynak. a neve nem jut eszembe, ez köpte be anno Lilit is (azt is jól tette), csak az a baj hogy ezért ö azt hiszi magáról hogy ö a helyi kiskirály.
Reply
pffffffffffffffff 09/09/2011 2:01pm
Mekkora egy bohocsag,pont ott vartak a rendorok!
Reply
Laci 09/09/2011 8:04pm
Az oroszhegyi patkany neve Boldizsar-,Matyus-,Cinciri Bela.
Reply
bizony bizony cinciri bela..... 09/10/2011 9:41am
bizony bizony cinciri bela rebgeteg gondot okozott meg ebben a varosban az embereknek,nemcsakhogy besugas hanem emberek zsarolasa na meg rengeteg lanyt kivitt,,oromlanynak,,(kurvanak) magyarorszagra meg svajcba. ugyhogy van neki a szamlajan rengeteg rengeteg dolog amiert el kell szamoljanak a hatosagok vele!!
Reply
.... 09/10/2011 10:44am
komoly társaság Boldizsár, Mátyus s Cinciri :)))
Reply
@ Vigilanti 09/10/2011 10:49am
amugy nem egy helyre törtek be két honap alatt hanem több helyre törtek be...
Reply
jjjjjjjjjjjjjj 09/10/2011 12:52pm
Kellene egy fénkép hogy hogyan néz ki ez a Cinciri Béla,azt láttam hogy a rendorok elol hogyan huzott el az autojával tele kurvákal még olyan kurva is volt benne akinek ikrei vannak és nem rég vált el.
Reply
... 09/10/2011 1:20pm
balfaszok na a gyermekek is a rendorok is teis laci s itt az egesszen nagyonnagy balfaszok vagytok s ez az oldal aztan egy kurvanagy vicc
Reply
szőkelaci 09/10/2011 1:48pm
@...: Qrvára örülünk, h egyedül te nem vagy balf@sz, de többet ne írj ilyen mély balf@szságot, elég, ami a van, ne tetézd!
Reply
monitor 09/10/2011 2:07pm
...-nak
Reply
Cargo 09/11/2011 3:34pm
WTF Cinciri Béla?
Reply
xxc 09/11/2011 10:48pm
Igen itt cinciri a hunyo, de nemsokaig......a kis kocsog drogos. Autokat lop ,gazemberkedik,konyv nelkul vezet a rendorok megallitsak es du mcsiznak es azutan tavozik a besugo. Barmit csinalhat mert a batyus megvedi.Van egy ket belevalo gyerek a varosba aki nemfogja ezt az ugyet anyiba hagyni.
Reply
s.. 09/12/2011 4:23am
sok büdös köcsög!!! kiket szedtek még elő?? cinciri béla?? kapott két pofot?? ki vagy te fasz?? apuci intézi a dolgait?? évek óta nem él otthon nevel két gyereket és megbaszná anyád apád kishugod ha tudná ki vagy bármilyen menő aktakukac vagy !!! összevágták?? boldog vagy ??? nem lehet mindig csak adni néha kapni is kell kurvákat vitt svájcba ŐŐ???? hol éltek bazdmeg??? hogy irhatsz olyat amibe nemvagy biztos?? mint ez a faszkalap újságíró -----vegyél elő egy olyan nőt csajt akit ő vitt svájcba 1.000,000 millió ft-ot adok Neked én személyesen a kedvenc újságiród jelenlétében !!!! Becsület szavamra !! és felfedem magam cimmel telefonszámmal!!! nah köcsög ingyen pénz !!!! amit sose kaphatsz meg mert sose vitt kurvát ő sehová semmilyen szolgáltatásért nem kapott ő pénzt!!! én tudom!!! ha te jobban tudod mehetsz pár hétre ebből a pénzből nyaralni !!vagy bárki szedje elő belehet bizonyitani hogy a fekete fehér egy korrekt igazságokon alapuló oldal !!!! Hajrá annál hűjébb hogy ilyet tudna csinálni ..........
Reply
szőkelaci 09/12/2011 9:06am
@s..: Van némi igazad, Cincirit jegeljük, ne gyomrozzuk úgy, h semmi konkrét nincs. Már írtam, hogy neveket csak úgy ne dobjunk be! Ha van vmi konkrét, küldjétek el mailben!
Reply
s 09/12/2011 12:41pm
hát ezek a Te embereid mister újságíró.............aki nem mer kiállni személyesen az igazáért hall vmit és itt megirja inkognitóba olyan sunyi kis féreg patkányok..................ha nem tudnám az igazat szarnék bele hadd irogassanak meg Te is...........
Reply
Anon 09/12/2011 5:11pm
Na most már nem kéne-é mindjárt medált adni és 2 hetes fizetett szabadságra küldeni, csak mert végezte a dolgát rendesen a tisztelt policáj? Hány olyan eset volt ahol nem végezték el a kötelességüket? Tudják jól (?), hogy mibe vágnak bele, mikor pályát választanak. Nem igazoltatásból és lötyögésből áll a rendőri lét. Mondjam azt inkább, hogy örüljön, mert ha Magyarországon történt volna meg ez, akkor eddig azt vizsgálnák, hogy jogosan használta-e a fegyverét, megy egy hétig parádézna a média.
Reply
s 09/13/2011 1:39am
Srácok a Karsai még egy fel nem nőtt gyerek!!! és ha lelövi meghal??? akkor gondolom száz ezer ft járna a rendőrnek?? aki eljött valahonnan iasi-ból és bűszkén lelő egy székely gyereket mert elmert kötni egy autót?? a multkor még ocsárolta ez a fasz újságiró a rendőröket mert korruptok most meg egyenesen leszopná őket és még fizet is nekik !!??? térjetek észhez seggfejek!!! beakarja futtatni magát ilyen kis faszságokon !! valami tyúklopást is irjatok már ki ki is a tyúktolvaj Udvarhely és környékén.......nektek is lehet gyereketek és lophat el autot akkor az a megoldás hogy lelőjűk?? mi van ha gellert kap a golyó?? nyakon lövi lebénul meghal megkell dicsérni a rendőrt??? gyerekek ki oldalán álltok?? ti mindenhol egyx itt egyx ott!! még egyx lehet jó ember Karsaiból is hány büntetett előéletű politikus van ??? rengeteg csak nem volt vér a pucájukba hogy érvényesűljenek az éjszakába mert beszarik voltak és átálltak a másik oldalra ée hivatalosan lopnak csalnak nagy pénzeket vagy újságirok lettek mert ennyire futotta ki nem szeretne Wersi vagy társai helyébe lenni??tudom hogy sokan igen mert irigyek vagytok mert soha nemtudnátok elérni amit ők mert gyengék és gyávák vagytok..........lehet a legkorruptabb rendőr lőtt és erre mi van ???áhhh Szőke ..............seggnyaló vagy
Reply
a nevem SP (nem AZ, hanem Sugi Pul@) 09/13/2011 9:05am
@s
Reply
s - nek 09/13/2011 10:24am
,,s ,, szerintem te cinciri belanak vagy a seggnyaloja hogy igy veded es probalod tisztara mosni !!! de hiaba probaqlod,mert te is vele egyutt mesz a sittre amihelyt o elbukott es elkapjak,hogy hordja ki a lanyokat kulfoldre,olyan dumakkal hogy viszi egyet kocsikazni,persze soha nem ternek vissza,mert amint kivitte kulfoldre,ott mar van aki atvegye a csajokat. DE NE FELEDD ,,ADDIG JAR A KORSO A KUTRA,AMIG EL NEM TORIK,, !!!
Reply
m 09/13/2011 10:47am
amit en tudok az ugyrol az az hogy Karsaiek a lopas elott legalabb 6-7 kort tettek a Volvo korul egy Bako rendszamu BMW vel, ami Karsai tulajdona. Ezt tunt fel a rendoroknek, mivel hogy regota figyelik Karsait. Az hogy ez a BMW jelenleg is a rendorseg udvaran van , igazolja ezt az allitast. Szerintem siman lebuktak, a multjuknak koszonhetoen :)
Reply
m 09/13/2011 11:15am
s :
Reply
SS 09/13/2011 12:06pm
Tudod ki szeretne a helyetekbe lenni? Akinek csak 50 adatott és 70 et szeretne (IQ), aki lusta és agyatlan ahhoz, hogy saját erőből pénzt szerezzen, ezért inkább falkába verődik, mint a hiénák akik csapatban bátrak és megszerzik a másét. Mindig csoportosan járnak és így félelmet tudnak kelteni. Ez a bátorság s "kiállás", haver mii? De minden disznót levágnak egyszer. Dunaszerdahely mond valamit bátorkám?
Reply
Cargo 09/13/2011 2:58pm
Kedves (?) s...
Reply
a nevem SP 09/13/2011 5:08pm
Nem ertelek baratom. "Szoke egy seggnyalo", "f@aszkalap ujsagiro",stb. S??? Akkor mi a f@szt keresel itt? Ez egy fakultativ dolog! En latogatom a szamoai ping-pong klub honlapjat!?
Reply
s 09/13/2011 7:08pm
ha egy kis eszetek lenne kitalálnátok ki vagyok buzeránsok.............éjszakába dolgozól???jajj ne
Reply
s 09/13/2011 7:10pm
tudok a Dunaszerdahelyi bulirol igen azóta is a nyugdijasok védik a várost söprüvel meg fakanállal :)))
Reply
s 09/13/2011 7:15pm
Kedves sigi pula !! nemtöltök be semmilyen posztot voltam sitten nem lettem jobb ember sőt ott senki nem lesz jobb !!! és nemvagyok senki seggnyaloja és nem is leszek soha !!! egy csajt állitsatok elő aki "eltünt ciciri kocsijából és soha nemtért haza !!! gyerekek ez életfogytos űgy ellehet tüntetni cincirit a felszinről ezzel na hajrá.......
Reply
Giorgio 09/17/2011 3:56pm
Szia ,, Laszi ,, !
Reply
Versace 09/19/2011 7:42am
Teljesen igaza van Giorgonak, Laci ezen tényleg el lehet gondolkozni :)
Reply
Vigilanti 09/20/2011 10:21am
"Szegény" Ehry Leventének ma is van egy tárgyalása :) http://portal.just.ro/InstantaDosar.aspx?idInstitutie=268&d=MjY4MDAwMDAwMDAwMTY4MzE*
Reply
VILL 09/20/2011 12:21pm
UH.ro olvasom....Indul a kampany Udvarhelyen... Ha jol lattom Bunda lesz 100 Yen-vel. Ja, és kifogja a számlát fizetni... A POPOR... Kesszulj Udvarhely, tobb maffia, mocsok lessz majd ...
Reply
monitor 09/22/2011 6:54pm
Reply
:| 09/22/2011 9:40pm
A patkany ciganyok lesnek valakit a Malom utca sarkarol, par napja ott "dolgoznak", hogy gorbulne el a vipera a fejukon.
Reply
Norad*2 09/27/2011 6:35pm
monitor, hol is laktak ők? Pár napja láttam az egyik romlott hustornyot(picu?) kisétálni a Virágok sétánya utcából egy ártatlan őszhajú bácsika társaságában, aki 1 doszárt hurcolt magával. Rá 2 percre *SZŐKE* is ugyanezen az útvonalon távozott. konklúzió?
Reply
monitor 09/28/2011 3:05pm
Malom utcaban,egy ikerhazban,aminek a fele volt az ovek.Gondolom a szomszedok most nagyon orulnek.
Reply
monitor 09/29/2011 1:30pm
* A 33 éves székelyudvarhelyi Pui Béla 600 német márkát kért és kapott a felsőboldogfalvi G. E.-től, azt ígérve, hogy közbenjár a megyei törvényszéken G. E. férje börtönbüntetésének elhalasztása érdekében. Pui Béla ellen bűnvádi eljárást indítottak befolyással való üzérkedés alapos gyanújával.Hargita Nepe,2001,aprilis 6-odikai kiadvany.
Reply
Fluor 09/29/2011 3:58pm
Monito Amit irtál az itt is fentvan amugy ! Amugy Márton Joskát ma láttam az irodájába bemenni , illetve Picut is a vonatállomással szembeni lakhelyén , egy zőld kabrioju autos rokonát épp birságolta a rendőr ! De jelzem nem udvarhelyi rendőrségtől , vagyis abból kővetkeztetek ,hogy Vadonat uj Passat rendőr autó volt !
Reply
Vigilanti 09/30/2011 8:23am
Ma lesz az autolopás pere, itélet elvileg 07.10.2011-én születik.
Reply
antiszemét 10/02/2011 11:46am
Kedves barátaim! Járjatok nyitott szemmel. Írjatok le mindent amit láttok ezekről a sötét alakokról. Kell figyelni minden lépésüket. KITARTÁS
Reply
? 10/02/2011 8:14pm
Versace, SP, cinciri(piciri) cigány, Giorgio, ez már nem is udvarhelyi "big city" élet..., ez Palermo v. vmi divatház :-) Vagy ezt hiszik magukról. De a helyesírás az úgy tűnik továbbra sem mxik:-)
Reply
MCI 10/13/2011 9:17am
Új post mikor várható Laci?
Reply
G-unit 10/13/2011 11:15pm
kilottek Lacit?
Reply
szőkelaci 10/14/2011 11:22am
Még nem ;).
Reply
figyelő 11/28/2011 8:44pm
Van abban igazság, hogy miért a kölykökkel és a piti ügyekkel kell foglalkozz??? Miért nem mész magasabb szintekre, kutyát nem érdekli, hogy ellopnak egy autót jobban foglalkoztatná a polgárokat, hogy a kaja amit a szájukból loptak ki a "nagykutyák".
Reply
Vigilanti 12/08/2011 6:12am
Mégis szabadlábon a gennyláda!!! Ha van pénz és ismeretség, mindent lehet! Ez romániában az igazságszolgáltatás.
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|






RSS Feed