Tudomásul kell venni, hogy nagyon lassan őrölnek az igazságszolgáltatás kerekei. Ha tetszik, ha nem. Saját ügyemben, azaz a 2010. júniusi telefonos fenyegetések ügyében tett feljelentésem csigalassúsággal halad, de legalább halad. Most derült ki, hogy a panaszfelvétel, illetve a nyomozás elindítását követően jogsegély-kérelemre került sor azért, hogy a romániából érkezett fenyegetések gyanusítottjait be tudják azonosítani. Az eljárás az, hogy a rendőrség felfüggeszti a nyomozást, amíg az ügyészség le nem bonyolítja a jogsegélyt, azaz válasz nem érkezik a román hatóságoktól. Ez esetemben hat hónapba tellett, és még nincs vége. Ugyanis csak a híváslistámon is szerepelt mobilszámok alapján próbálták beazonosítani az elkövetőket, ugyanis a szálak nem értek össze: az általam küldött, az elkövetők (Barabás Róbert, alias Versace és Szíjgyártó Szabolcs, alias SZJ) személyes adatai lekésték az ügyészségi folyamodványt, így a visszaérkezett eredmény csak arra vonatkoztak, hogy ki volt HIVATALOSAN a mobil végén, amikor az ominózus hívások megtörténtek. Nos, a SIM-kártyákat Lăncuţa Kinga és lánya, Mirabela (Szíjgyártó Szabolcs, alias SZJ élettársa) nevére vették, akik nyilván azt nyilatkozták romániai rendőrségi meghallgatásuk során, hogy a SIM-kártyákat telefonostól együtt elveszítették. Fogalmuk sincs, hogy hol lehet és ki használta azokat. Így az a válasz érkezhetett csak a román hatóságoktól, hogy az elkövetők kiléte ismeretlen. Azon meg sem lepődöm, hogy a Hargita megyei rendőrség - miközben tudva tudja, hogy milyen ügyről is van szó, hiszen igencsak hű olvasóim ;) -, meg sem próbálták összekapcsolni az ügyeket. Hiába a Fekete-Fehéren megjelent személyes adatok, hangfelvételek, bocsánatkérő levél, melyben Versace és SZJ hamut szór a saját fejére, azaz elismerik a fenyegetés tényét, a Hargita megyei/udvarhelyi rendőrség finoman felejtett. Nyilván nem akartak kellemetlenséget a fiúknak. És különösebben nyomozni sem, végezték az elfedő papírmunkát, a valóság ismeretében. Megvallom őszintén, nem lep meg. Ugyanis, ha nem akarnak eredményt, akkor nem is lesz eredmény. Legalább mindenki jól alszik. Nos, újabb jogsegély-kérelem jön, mert most már eljutottak az ügyészséghez az elkövetők személyes adatai. Sőt - bár mellékeltem anno is minden hangfelvételt, azt is, melyben a harmadik, magyarországi fenyegető, Pécsi Pál Zoltán (alias Csiga) a fiúk nevében próbál "egyezkedni" - most már a nyomozati anyag része az a Duna TV-s felvétel is, melyben Versace elismeri, hogy ő volt a vonal túlsó végén, azaz ő fenyegetett. R-GO, a fenyegetők kilétéhez kétség nem fér. Persze, azért még kell minimum hat hónap, hogy ez hivatalosan is visszaérkezzen a román hatóságoktól úgy, hogy az elkövetők személyes adatait megkapják. Nem egyébért, csak hogy ne kelljen nekik különösebben nyomozniuk, hiszen nem akarok én plusz munkát senkinek, nem én! Érdekes volt az is, hogy a napokkal ezelőtti rendőrségi újabb meghallgátosomon a főhadnagy (nem esik egybe azzal a századossal, aki indította a nyomozást!) arról érdeklődött, miként jutottam a személyes adatokhoz? Beszarás. Három forrást is meg tudtam jelölni, nyilvánosan is hozzáférhetőt, nehogy személyi adatokkal való visszaéléssel vádoljanak majd. Így aztán idéztem azokat a cégbírósági, illetve bírósági ítéletek nyilvánosan elérhető dokumentumait, ahol szerepelnek a fiúk személyes adatai. És beszéltem néhány hangfelvételről is, ahol maffiákjainkkal kapcsolatban vallanak egykori áldozatok. Jó hír azonban, hogy a szálak végül csak összefutnak, ha hónapok múltán is, ugyanis most már egy nyomozás apropóján keresik ki a nyilvántartásból SZJ adatait, melynek rögzítésére akkor került sor, amikor Szíjgyártót lopott autóban fogták el Budapesten. Versace (Barabás Róbert) adatait könnyebben megtalálja a magyar rendőrség, mert egy Interpolos körözés kapcsán már tartóztatták őt le Budapesten. Örömködésre viszont semmi ok, de arra jó ez az eljárás, hogy betekintést nyerjünk az igazságszolgáltatás szomorú bugyraiba. Azt hiszem román térfélen is részese kell(ene) legyek valami hasonlónak, hogy közelről láthassam, tapasztalhassam meg a román rendőrségi, ügyészségi eljárási gyakorlatot, a Hargita megyeit. Továbbá javallott minden esetben feljelentést tenni, ha nem egyébért, azért, hogy legalább az elkövetők, gyanúsítottak pontos adatait megismerhessük. Ezért kérek minden áldozattól valami hivatalos okiratot: a személyes adatok miatt. Különben nagyon nehéz bárminek is utánanézni, ha ugyanis nem együttműködő a hatóság, akkor rövid úton intéznek el azzal: nem szerepelnek adatok az általam keresett személyekről nyilvántartásukban. Oszt jónapot! Ui.: Életem egyik leggyatrább vallomását írtam alá a rendőrségen, minden háromszavas mondatrészben volt legalább négy hiba. Az amúgy jóindulatú főhadnagyot nem akartam szembesíteni ezzel. Újra kellett volna írnom az egész jegyzőkönyvet, de nyomozó társa előtt nem akartam ilyen megaláztatásnak kitenni. Marha nagy szívem van na. Az. És felejtsük el, hogy ez három napos csoda csupán! CommentsIr 07/05/2011 8:35pm
Én azt nem értem ,hogy Verszácsit , elitélték 1 honapja állitolag 4 évre, mégsem tőrténik semmi ... partyzik , megse bassza senki -.- Szánalom ez Város...
Reply
VILL 07/06/2011 10:37am
Ha nem akartad a fohadnagyot zavart helyzetben hozni, es tudod hogy olvasak a blokkodat, miert tetted ezt az UI? Nem lett volna okosabb errol hallgatni? Amugy igen, nagyon alulkepzetek a roman rend orei. Sajna nekunk, es de jo ez a maffiakoknak... Sajnalom, hogy nem vonz manapsag senkit sem a rendori palya... Laci nem lenne jobb ha rendor lennel az ujsagiras mellett? Szerintem igazi jo parositas lenne. Kepzeld el hogy hangzana: Szoke Laszlo - nyomozotiszt es ujsagiro... Amugy megfer a ketto egyutt?
Reply
Vill: Nem, nem fér(ne) meg együtt a rendőr és az újságíró, de nem is aktuális. Nagyon nem ;). Amúgy meg az utóiratot azért nem hagytam ki, mert nagyon szomorú szembesülni azzal, hogy ilyen rossz a helyzet. Csak abban lehet bízni valamelyest, hogy az igazságszolgáltatás egész rendszerében csak van valamilyen (ön)korrekciós szint. Nyilván, ha élet-halál kérdéséről lenne szó ebben a nyomozásban, nem venném ilyen "lazán".
Reply
Cargo 07/06/2011 4:39pm
Helyesen: Lăncuţa Kinga és lánya Mirabela
Reply
szőkelaci 07/06/2011 5:55pm
Éreztem én, hogy nem jó valami ezzel a vezetéknévvel, de a kimaradt n betű miatt nem tudtam kikövetkeztetni, hogy Lăncuţa.
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed