FEKETE-FEHÉR

  • Címlap
  • Fehérgallérokosok
  • Udvarhely
  • Megmondó
  • LIVE - ÉLŐ
  • Română
(18+) Újabb telefonos fenyegetés, a maffiákok nem nyugszanak 07/06/2011
84 Comments
 
Tegnap közöltem a tavalyi telefonos fenyegetéssel kapcsolatos nyomozásról egy bejegyzést, melyben megkerülhetetlenül közölnöm kellett adatokat is: azokat, akiknek a nevén szerepeltek anno azok a telefonszámok, melyekről megfenyegettek. Nem tehetek róla, hogy az egyikük, Mirabela éppen Szíjgyártó Szabolcs (alias SZJ) élettársa.

Az alábbi telefonhívás kevéssel ezelőtt érkezett, egészen pontosan 19 óra 11:05 perckor a +40-755-680086-as mobilszámról. Erős idegzetűeknek ajánlom csak, mert SZJ mind hangerőben, mind választékosságban hozza önmagát. Mondandójában benne van majdnem az egész családfám, sőt, a hátsóm is. Nyilván közreadom a felvételt - s eljuttatom a rendőrségnek is, hiszen ezek szerint nem állt le itt semmi -, mert titkot nem tartalmaz. Csak azt árulja el, hogy a fiúk most már kutakodtak kicsit utánam, hogy ki fia-borja vagyok. Immár ezt is megtudhatja a nagyérdemű, nem mintha eddig nem tudta volna. És igen, elhunyt édesanyám, amire ideges maffiákunk tesz is megjegyzést, ha azt lehet annak nevezni. Mondjuk, azt azért remélem, hogy SZJ (édes)anyjához is eljut ez a felvétel, bár igazából attól sem remélek semmit.

Nem is értem magam, hogy miért ment föl a pumpám a hívás elején, hiszen SZJ nem hazudtolta meg önmagát, de azért nézze el nekem a fennvaló, mi a francot képzel(nek) ez(ek) a f@szfej(ek)? Ez dzsungel? Vagy vadnyugat? Netán állatkert? Jó, jó, mondjuk én vagyok a majom, de akkor ő(k) mi(k)?  Gerinctelen véglény - és nagyon kíméletesen fogalmaztam, de ma ilyen kedvemben vagyok.

És nem kell túlértékelni sem ezt az egészet, SZJ-t nem tekintem semmilyen értelemben ellenfélnek, ellenségnek aztán pláne. Csak szomorú vagyok, hogy nekünk, Udvarhelynek alvilági (nagy)arcokból (értsd maffiákokból) is csak ilyen satnya kiadás jutott. Csessze meg!

Hallgassátok a felvételt, megéri!
Szíjgyártó Szabolcs (SZJ) ismét fenyeget by szokelaci
 


Comments

.....
07/06/2011 8:35pm

van szokincs :-)

Reply
bendeguz
07/06/2011 8:49pm

azert erzodik nemi felelem az idegesseg mellett a hangjan. Mar nem olyan konnyi nagyvaganynak lenni. Mert nem csak ok figyeloznek, hanem ok is figyelve vannak

Reply
.....
07/06/2011 9:24pm

igen a félelem agresszivitást szül... ugye szj

Reply
Jozsi
07/07/2011 12:30am

ez maffiazo ? nema, kis pisis, csitri ovodas ez az SZJ. mi ertelme a hivasnak ? vazze ezeknek aztan tenyleg nincs egy ertelmes agysejtjuk ...komolyan mondom, ha ez az intelligenciaszint tartja sakban udvarhelyet, akko megerdemlik....

ha felpofozzak egy 3 eves gyerekhez hasonloan szj-t akko szerintetek sirni fog ? :) fejemet mernem tenni ra, annyira pitianer a gyerek

Reply
teres
07/07/2011 1:00am

indexre is tegyel egy blogot, ugyanezzel tartalommal! Kell egy kis figyelemfelkeltes az ugynek. Ekkora gyokereket nem latott meg a villag.

Reply
VILL
07/07/2011 10:09am

Micsoda felenk csavo a telefonalo, egy igazi kis senki. Laci kuldj neki nyugtatott, es zsebkendot, szuksege lessz a kovetkezo idoben ra. Amugy erzi hogy mi fogg torteni az hatsojaval es azert utal annyit a tiedre!
Igazan kosszonom a csavonak a telefonalast, mert jol szorakoztam es erzem vegre a hogy van hatasa az irasaidnak! Hajra laci.! 1-0 javadra!!

Reply
VILL
07/07/2011 10:11am

A telefonalonak uzenem, ne a Laci sorsaval torodjon, hanem ideje szembenezen Onmagaval. Ez a hangnem, stilus igazi tukor, hogy milyen bunko vagy te tiszteletlen telefonalo!

Reply
Judgement Day
07/07/2011 1:59pm

Az ilyen taknyos senkiházi alakok - mint ez a szemeteskuka mellett szocializálódott pitiáner naplopó a tipikus söpredékei egy beteg társadalomnak. Genetikai selejt sajnos mind, nem képesek beépülni semmilyen normális közegbe, csak hasonszőrüekkel, falka szinten nyomulva tudnak létezni és mernek arcoskodni. Egyedül viszont fosnak mint a ma született bárány, ez a felvételből is kiderül. A nagy nyilvánosság előtt lám-lám már fenyegetőzni sem mernek, mert ami elhangzik -ha jól megnézzük- szimpla trágár szitkozódás, semmi más. Ez a szerencsétlen flótás valószínüleg már tényleg bevizel éjjel miközben a sittről álmodik, és felsír: "-verszííí segggíts! széétszakadoook!"

Reply
bandi
07/07/2011 10:12pm

A blog elerte celjat....

Reply
HunGuerilla
07/07/2011 10:34pm

Neked aztán tényleg nincs lelked...... sírásba kergeted a másikat..... nem látod??? Még gyermek!!! :))

Reply
a
07/08/2011 1:35am

betyárok ki lehet hívni sj t bunyózni ha már ilyen bátran irogattok...........meglátjuk ki lessz megbaszva és ki fog beszarni ...ismerem a srácot ugye Kopikám??? melyik a jó újságíró??? nah ezt fejtsétek meg aktakukacok

Reply
Lexus
07/08/2011 8:52am

Hu Laci, ez nagyon sulyos :)) ez a telefonbetyar nagyon kemeny,komolyan a hasamat fogtam, 2x kellett vegighallgassam, annyira osszetett a nyelvezete. Buzi...buzerator...stb latom, tisztaban van a statuszokkal ebben a szferaban. Es az a hisztis kirohanas kulon meger egy miset. Mint egy noci...., aki nelkulozik ugy 6 honapja. Le a kalappal! Mennyi a tarif, h igy kivetkozzon magabol? Volna szamara egy legenybucsu...mielott lemegy a fuggony.Azert ajanlottam ezt, mert ugy tunik, hamarosan vege a szindarabnak.(aminek o a forendezoje :D

Reply
anonim11
07/08/2011 9:15am

Durva. De nem is ertem. Te Laci, ezekkel tenyleg ennyire nem lehet normalisan komunikalni ? Meg nem jottek ra, hogy lassan az ok erdekuk is lenne ? Marmint a komunikalas ? Egyszeruen nem ertem. Tenyleg nincs sok eszuk, ha azt hiszik, hogy teged meg mindig megkerulhetnek.

Reply
Laci
07/08/2011 9:29am

Tiszta ügy,hogy valahol szorul a hurok,azert üvölt ennyire.Effele felkapaszkodott, izomagyu,alvilagi figuratol ne is varjatok mas modort.Ezek egyszerü bünözök,mindenfele maffia nelkül.

Reply
tarik
07/08/2011 12:23pm

:))))))))))))))) hát ... csúcs az ürge :))

Reply
kicsiszj
07/08/2011 1:04pm

Jaj, Te kis buta SzJ, hat hogy lehet ilyen ocska szoveget nyomni? Te tenyleg a mindenhatonak kepzeled magad? Kis csatornapatkany :)

Reply
szabi
07/08/2011 1:36pm

Megnezem barmelyikotoket meg Lacit is h ha az elettarsa neve ki lenne irva egy ilyen hulye oldalra hogy reagalnatok. Mindenki a maga modjan. A pasztor elkuldene a juhok seggebe, a meszaros megmondana h levagja a faxad meg stb... Senkinek sem tetszene. Laci evvel most egy kicsit megugrik az oldalad nezettsege, s avval egyutt annyi. Semmi ertelme az egesznek....

Reply
szabi
07/08/2011 2:12pm

S a betyar kommaentaloknak csak annyit h irjatok a sajat nevetekkel, s a vegen meg mellekeljetek a lakcimeteket meg a munkahelyetek, s esetleg a telefonszamotok. S akkor lehet vaganykodni s irogatni minden baromsagot, s akkor faxa gyerekek vagytok. De amig igy irtok addig a szavatok hangyafing a viharban, akarcsak az enyem...

Reply
hello
07/08/2011 5:25pm

Szabi te hogy képzelted el? Adjuk meg a cimünket a telefonszámunkat meg a pontos nevünket itt? Hát neked hiányzik hogy felkeressenek a lakásodon s agyon verjenek?Mert ezekböl az is kitelik... Egyéb dolguk ugy sincs a lopott auto kereskedésen kivül... Jah s a másik dolog ha cimet is megadod holnap már valameiknek a nevén lessz a lakásod :))

Reply
JSZ-SZJ-SJZ-ZJS
07/08/2011 8:45pm

:)) a 3eves kisocsem a tengerparton mikor homok kerult a fitymaja ala nem hisztizett igy mint ez a SZJ:)) De ebbol is kiderul hogy van ertelme folytatnod ezt te Laci!Szoritod a tokuket ok meg orditanak!Igy tovabb remeljuk kis ido mulva a bortonben szappanfelvetel kozben ordit majd igy!Hajra Laci!

Reply
Pali
07/08/2011 9:02pm

Ez az ürge nagyon bunkó. Megfenyeget valakit egy telefonról, majd mikor a fenyegetett feltárja a tényt és, hogy kinek a nevén van a szám, erre meg megsértődik. Ő. Pont Ő.
Van egy ajánlatom. Éjszaka csengetgessük ( rejtett számról, mert így egyoldalú ) a fent említett számokat, biztos örömet szerzünk a tulajdonosoknak.
:)))

Reply
alex40
07/09/2011 2:36pm

Kituno elgondolas ez a bippelgetes :)))))))))

Reply
szabi
07/09/2011 4:43pm

Azokra az emberekre celoztam h rakjak ki a lakcimuket meg a szamukat akik minden balfaszsaggal ragalmazzak a 'bunost'. Mert az egy dolog h nm korekt amit ok csinalntak de az sem h egy ilyen oldalon valakit szemelyesen ragalmazni mindenfele dologgal ami lehet h nm is igaz!Az kene ide irjon akit atvert esetleg az emlitett szemely, es esetleg tegyen valamit a sajat karpotlasa erdekeben. Az h olyas valakik irnak akik meg azt sem tudjak h kirol irnak, csak hallasbol ismerik a szemelyt azt nagy hulyesegnek tartom, vagy inkabb ocskasagnak. Dehat ha valakinek nincs egyeb dolga. Lacinak ez a tevekenysege egyaltalan nem korrekt, es biztos h ha lesz ebbol a hulyesegbol valaha is valami komolyabb akkor laci is ugyanugy meg fogja utni a bokajat mint a fiuk. Mert ezidajig laci semmi rosszat nem csinalt azon kivul hogy osszevissza irt mindenkirol minden hulyeseget amit hallott. H ezekbol mi igaz s mi nem azt csak azok tudjak akikrol irva volt...

Reply
Buta :)
07/09/2011 7:59pm

Eszjé eszjéé.... Tudod a sitten kivételek nem lesz , fájni fog a seggbekuki hiába kűzdesz vagy engedsz...

Majd amikor félóra bilincsben sétáló lesz a napi programod, talán megérted , hogy a világ érted van.. ne harcolj ellene , mert igy nem a goréja leszel hanem a seggfeje :)) Ha bántottak oviban ne éld ki másokon inkább azt űsd aki egy gyermeket bánt otthon..

Reply
szabinak
07/10/2011 10:24am

idefigyelj te suttyo szabi !! meghogy laci osszevissza irogat mindenkirol ???
TE HOL ELSZ TE FELESZU ??????
mert biztos,hogy nem szekelyudvarhelyen,mert akkor tudnad,hogy mi folyik itt es kik tartjak terrorban a varos lakossagat es kik zsarnokoskodnak es kik probaljak meg eljatszani a kiskiralyt ,holott 3 eves esszel gondolkoznak,mint a kisgyerekek.
Te jobb lenne,ha a sajat dolgaiddal torodnel es nem pofaznal bele abba,ha az igazsagot kiirjak !!!
S ha nem tetszik gyere koltozz udvarhelyre es az isten adja hogy szopassanak ezek a 3 eves aggysejtekkel rendelkezo kiskiralyok meg a ciganyok es akkor maskepp irogatsz te is ide es nem eljatszod a nagypofaju host aki oly nagyokosnak tartja magat es meg lacit probalja hibaztatni !!
INKABB MENJ DOLGOZNI ES ANNYIT NE GAZEMBERKEDJ,MERT HA DOLGOZO MUNKASEMBER LENNEL ES SZEKELYUDVARHELYEN ELNEL,AKKOR BIZTOS,HOGY NEM A 3 EVES AGYSEJTUEK PARTJAT FOGNAD ES NEKED SE LENNE 3 EVES AGYSEJTED !!!
ENNYIT ROLAD !!!! TE EGY BUNOZO LEHETSZ SZABI PAJTIKAM !!!

Reply
gabi
07/10/2011 1:14pm

ma delelöt a cigany Picu tök reszegen vezetett es az Orban Balasz utcabol be akart kanyarodni az egyiranyú utcaban es bele utközöt a nagy sebesegtöl a sorok hazban.es ö vezetet meg mikor kiszalt belúlt a masik cigany purde mind ha ö vezetet volna.nekik szabad itason vezetni?de ha ott lesz gyerek vagy mas valaki azt el útti es mi van?meg a búdos cigany volt fell haborodva hogy miert kamerazak a karambolt,meg nekik all feneb.nem ertem miert nem hivtak ki a haz tulajdonosok a rendorseget?mikor sok ember latta mi törtent.

Reply
jozsi
07/10/2011 5:02pm

Nemkell ragalmazni senkit.... Az egy dolog h tenyleng nem korrrekt amit ok csinalnak az biztos.... En nagyon ellene vagyok az ilyen dolgoknak de a velemenyedet meglehet finomabbanis osztani...

Reply
perla
07/10/2011 6:11pm

szabi, tied az első lövés. mutatkozz be, garantálom, hogy lesznek utánad, akik feltárják magukat. VAGY: probálkozz ugatással a napiszaron, mert itt rohadtúl kisebbség vagy. *Mert az egy dolog h nm korekt amit ok csinalntak..* - ezzel szemben a blog csak 1 próbálkozás te sajt, 1 tök koRRekt lépés. annyit érsz, mint a SZOC. SEGILY

Reply
szabi
07/10/2011 6:17pm

Terror? Teged szemelysen terrorizaltak? Filmezd le, v vetess fel egy telobeszelgetest es rakd ide ki! Engem meg senki nem terrorizalt pedig mindenhol megfordulok, az emlitett fiuk kozvetlen kozelebe is buliztam es senki meg csuful sem nezett ram. Nem tudum hogy mirol beszelsz?! En 2 eve lakok udvarhelyen, rengeteg ismerosom van meg baratom de meg soha senkitol nm hallottam maffiakrol meg terrorizalasrol. Egyedul ezen az oldalon lehet ilyenekrol hallani. Most h valaki reszegen pofazik s szajba verik olyant lattam de abban szerintem semmi kivetnivalo nincs.. Ugyh a te komentedre csak egy nagy kerdojelt tudnek valaszolni. Mutass videot v barmit. De ne ugy csinald h provokalsz valakiket mint laci es akkor kirakod ide h mergukbe mit mondanak. Szerintem laci barkirol irkalhatott volna ide, mert mindenki csuful reagalt volna. Meg te is!

Reply
dirt
07/10/2011 11:58pm

Hallode Szabikam :) Akkor magyarazd meg nekem h mik ezek az emberek? Dolgozni nem dolgoznak,teli vannak penzzel,cuccosabbnal cuccosabb autokkal jarnak...Ird le ide akkor h hogy is van ez:) ha olyan nagy okos vagy...

Reply
R.Sándor
07/11/2011 7:41pm

Szabikám ha csak 2 éve vagy itt a városban, és napi 10 órát a neten lógsz , havereid mint a mellékelt ábra mutatja margarinszinüek , éjjel többet vagy a városban mint nappal , akkor te kis barátom egy munkakerülő nyálas seggfej vagy akinek ezek a patkányok még fizetnek is hogy ide beirogass , és védd őket mert nagy részük analfabéta.
U.i .Van egy mondás miszerint ki hogy veti ágyát úgy alussza álmát !!!!!!!

Reply
gabi
07/11/2011 8:50pm

hat tudod mit en nem ragalmazok senkit es nemis fogok ,meg roluk az eletbe soha nem valtosztatom meg velemenyemet.az eletben soha nem valtoznak meg cigan az cigan marad mindig.Meg viselkedjenek ugy hogy fogadjak el es nem csalas ,lopas, es lakas mafiok legyenek.Nem hiszem hogy senki nem merr valamit mozditani,de majd remelem hamarosan lepnek es meg oldjak a sorsukot,itt csak mar mas tud rendet csinalni mert mindeki beszel irogat es semi .

Reply
zoltán
07/12/2011 8:09am

támad a patkány ha sarokba szorítják :)

Reply
Cargo
07/12/2011 8:38am

Szabi azt írod két éve vagy a városban... Hát akkor járj nyitott szemmel és tanulj sokat, mert van még amit...

Reply
observator
07/12/2011 12:04pm

Gyerekek,a KAKO banda naponta zsarol embereket,lakásokat vesznek el,nagyon el van durvulva a helyzet,ez már tarthatatlan!!!
ha valaki netán bombát szeretne rakni ,nos:a mocskos népség egy INTIM CAFE nevű helyen gyülekezik,ott osztják el a munkát meg egyebet.a cigók,meg a kopaclaci banda.
LACI:mikor jösz Udvarhelyre?szigorúan kellene szervezni egy találkát,hogy ott legyünk mindannyia,akik veled vagyunk,és az ügyet szolgáljuk,hogy állitsunk fel egy stratégiát a csürhe ellen.biztos,hogynagyon sokan vagyunk!!!ideje tenni valamit,a hatóság velük van,nyakig benne van!!le kell leplezni mindent,kipucolni a várost!!az első fontos lépés a nyilvánositás lenne:kiplakátolni,szórólapokat osztani,az embereket ráébreszteni,hogy elég már,nem tűrünk tovább!!!!ne legyen több rombadöntött család,életek!!! Kedves Lacink,ez nagyon fontos,légyszíves valamilyen válaszra méltasd az ötletet,mozdítsunk már valamit,itt hiába irogatunk,semmit sem ér!fel kell venni a kapcsolatot mindenféle szervekkel:DIICOT,INTERPOL,FBI,akár Brüsszelig,Hágáig el kell menni,ha itt elutasít a hatóság,az összes sajtó,bulvár,tv-k,minden nyomja a tényeket,hogy mik történnek itt!fel kell kavarni a port,hanem nem lesz semmi változás itt!!!
Laci,várunk bármilyen megtisztelő választ,veled vagyunk!!!!!!

Reply
Szabi drága
07/12/2011 2:37pm

Faszé véded őket ? vagy kőzűlűk való vagy .. .vagy pedig a seggnyalójuk ezzel túl van tárgyalva...

Nem hallotál , és nem láttál udvarhelyen terrort ? ajánlóm nyisd ki a fűled aztán nyisd ki a szemed is !

Reply
szőkelaci
07/12/2011 3:46pm

Observator: Július közepén megyek haza ismét, jelzem a blogon is, amikor otthon vagyok. Vmikor szeptemberre tervezek egy nyilvános találkozót, ahol ismertetni szeretném a médiával is, hogy milyen konkrét akciókat szerveznék, bemutatnám a térképet, illetve az alvilági arcképcsarnokból egy kivonatot. A nyilvános találkozó nem igazán alkalmas arra, hogy érdemi hozzászólások szülessenek, senkit sem tennék ki annak, hogy felszólalása miatt baja essék. Ötletelésre szűkebb, zárt találkozókat szerveznék. Már ha lesz igény rá, ha eljön rá vki, mert - nyilván - itt is alapvető szempont a bizalom. A blog rezuméja készül románul és angolul.

Reply
gabinak
07/12/2011 7:55pm

gabi, az a baj veled, hogy gyanusan helytelenül irsz. Bárki elolvassa a hozzászolásodat, lássa, hogy értelmetlenül fogalmazol es nagyon helytelenül irsz,

Reply
szemtanu
07/13/2011 7:55am

Szemtanuja voltam én a vasárnapi esetnek amit gabi leirt az elözöekben, de sajnos nerm törte össze az autoját, hogy legyen egy nagy kárjuk. mikor kiszállt az autobol mi nem láttuk tök részegnek mert talán akkor hivták volna is a rendörséget. Sajnos az autojában is egy minimális kár keletkezett, lehetett volna nagyobb kár is, hogy legyen mit kifizessenek.

Reply
gabi
07/13/2011 2:00pm

sajnos en nem vagyok magyar es azert nem irok helyesen.koszonom!

Reply
Figyelj te szabi.
07/13/2011 2:30pm

Figyelj te szabi.
Emlitedd hogy alig két éve költöztél ide udvarhelyre, nem lehet hogy azért nyalsz SzJ éknek mert fel akarsz jönni, vagy mert senki más nem áll szoba veled?

Reply
Jóreggelt "udvarhely"
07/13/2011 3:06pm

Jóreggelt "udvarhely"
Ha SzJ - t elakarjatok tenni láb alól, akkor bojkottálni kell a legföbb, anyagi hátteret biztositó helyiséget mi nem más mint a város egyik legrégebbi és "egyetlen" szorakozo helye.
Mindezt megteheted az egszerü, passziv tavolmaradásoddal is.
Mert mindig a szinfalak mögé kell tekinteni

Reply
Pista
07/13/2011 6:24pm

Nem kell felni emberek ezektol, ezek pitianer bunozok, nem maffiozok.
Csak a szerencsetlen es elesett embereket kezdik ki.En peldaul azt mondom hogy ha az utamba kerul egy es ujjat huz velem a szeges deszkat a hataba talalja.Ha osszefognank egy paran es jol elvernenk kozuluk egy parat akkor maris mas lenne a helyzet a varosba.A baj velunk van, nem vagyunk osszetartoak ...En lattam nem is olyan regen olyan helyzetet amikor egyszeru falusi legenyek ugy elvertek oket mint a cigany a lovat.Akkor kisfiuk voltak ok is , menekultek mint a kutyak, vicces volt nezni.....azt kerestek hova lehet elbujni...

Reply
Pali
07/13/2011 9:41pm

Az a baj, hogy mind meg akarjuk váltani a világot, de csak elméletben. Mérges vagyok magamra is, de nem fogok odamenni kötekedni a brazilokkal, mert akkor: vagy ki kell nyírni egyből, vagy majd a városból kell elköltözni...
Más választás?
A rendőrséggel jóban vannak, a város vezetősége a politikával van elfoglalva. Akkor meg kire alapozzunk?

Reply
szabi
07/13/2011 11:17pm

Mit is irhatnek... En azt irtam amit latok, ez van, meg most is ugyanaz a velemenyem mint 2 napja. A kommentalokrol velemenyt nem irtam, semmilyennek nem felteleleztem. H ti rolam minden irtok az egy dolog h hulyeseg csak azt nm ertem mivel erdemlem ki. En egyikotokes sem hulyeztem... H miert van az h valakik nem dolgoznak s megis cuccos kocsikkal jarnak? Azert mert annyi az eszuk! Ha nektek tobb van vegyetek ti is olyan kocsikat s eljetek ugy! Oket meg hiaba kerdezitek mert a jo lehetosegeket ugysem fogjak az orrotokra kotni. Erre az a valasz h zsarolas meg atveres meg stb... Csak azt nem ertem hol vannak akkor azok az emberek, akiknek esetleg a penzukbol elnek? Nem gondoljatok h jelentkeztek volna mar ha lennenek? En azt nem ertem h hol vannak a sertettek? Itt vadlott van, de sertett sehol. Jo most h megvertek vlkiket, pl lelkesz abbol biztos h sokat nem profitaltak. De akkor kerdezzem ugy h hol vannak azok a sertettek akikbol penzt csavartak ki? V vannak egyaltalan?

Reply
szabi
07/13/2011 11:24pm

En amugy azt latom rajtatok h nagyon elfogultak vagytok. Amugy ez az oldal maga is olyan Lehet h jo h laci ezt teszi. De lehet hogy nem.... mind1 jobb ha semmit sem irok mert hosszu..........

Reply
feher-fekete
07/14/2011 12:21am

2-3 ember kell... szalas es nem nyalas!!! ossze kell szedni 1500 eurot kell venni 1 bulgar vagy angol rendszamu autot, akinek a nevin lessz az auto az eppen szulinapozik 10 tanuval .....hetfo kedd ejjel mikor csendesebb a varos el kell indulni kako, picu, raduly laci, farcadi utca sarka es meg a tokom tuggya melyik dog kertek fele minden helyre kell vinni 1 liter benzint, neki baszni eloszor a kapunak figyelmezteteskent. es ha utanna is bakszak a qrva dogos annyukat akkor a kovetkezo valamelyik lakasban....vegezetul a farcadi utcat kell hagyni mert annak a tetejen ott lehet hagyni a kocsit akar meg gyujtva is es 1 masik autoval onnan lehet tavozni...vagy az eltetokut fele ... szamos terv van...

Reply
Dirt
07/14/2011 8:09pm

igyvan szabika,jobbha nem irsz tobbet semmit,mert mar igyis szetrohogtem magam,hogy hogy lehet valaki ilyen taplo.

Reply
feher-fekete link
07/15/2011 1:27am

laci nem tudom miert nem engeed a hozzad szolasokat

Reply
VILL link
07/15/2011 7:29am

Szabi, en kurvara leszarom kinnek milye van, es hogy azt mibol csinalta. De kurvara erdekel az ha masnak art a testi epsegen, vagy meglopja, megzsarolja a masikat. Ez a ket dolog NEM ugyanaz. Amugy ha figyelmes lettel volna ez idaig, tobb szemely jelentkezet, mint sertet. Ugy hogy jo reggelt.

Reply
Újra csak
07/15/2011 2:12pm

Újra csak azt tudom mondani neked "udvarhely" -------- bojkottálni kell SzJ legföbb anyagi hátterét, megnézem mikor majd belefingik a nagyok levesébe, na akkor majd mi lessz ?
Hallgassatok rám, tudom hogy miröl beszélek

Reply
Szabinak
07/15/2011 3:26pm

Kicsi drága... hol vannak az áldozatok ? Az áldozatok idős illetve szerencsétlen emberek akik hogymondjam szépen bunkók... és átlehet verni őket , megvannak félemlitve ezért nem is hallasz rolluk ! Ez egyszerű. Mi miért nem járunk fuxokban meg nagy autokkal ? Nem lenne eszűnk ? Dehogy nincs tőbb mint ezeknek a majmoknak , csak Szabi hallotál már vala becsűletről eréjről ?

Reply
alex40
07/15/2011 8:14pm

Szabigyereknek
Mit is irhatnal? Idiotasagot hisz megszoktuk ;) Milyen jo lehetosegekrol beszelsz te gyengeelmeju? Hogy hogyan nyuzzuk le a "tarsadalmilag gyenge" embereket? Ez nem lehetoseg basszameg, ha a szuleid hazat vennek el akkor is lehetosegkent irnal rola? Te kobunko! Hol vannak azok az emberek akiknek a penzukbol elnek? Itt korulottunk, csak meg vannak felemlitve, feltik a boruket es inkabb lemondanak minden javukrol a testi epseguk erdekeben!!! Szerinted nem letezik a varosban vedelmi penz? Dehogynem kisokos, csak aki abbol el amit ezek bevedenek, az hiaba pisilik szembe a szellel mert felti a tyukszarost! Szoval vedelmi penzekbol jol megelnek ezek a tetvek, pl 10 helyrol 10000 lej a semmiert. De ez csak toredeke a beveteluknek! Szted miert figyeli oket a DICOT? Mert komuvessegedek es elloptak 2 zsak cementet? Szted miert szedtek ki a SzJ gyereket a magyarok az autobol? Mert 60-al ment 50-es tablanal? Legy komoly! Azert mert autolopas, drog, fegyver, vedelmi penz, lakasmaffia meg meg a jo Isten tudja mi irhato a szamlajukra. Ha nagyon muszaj volna sztem meg veset is szereznenek 1 het alatt :) s nem a donorlistarol!!!! A lelkesz megverese az veletlen baleset volt, ugymond ha tehetnek a fiuk akkor visszatekernek az idot es nemmegtortente tennek az egeszet, mert onnan indult a csillaguk hullasa. Ha olyan okosak lennenek a haverjaid, akkor nem hibaznanak ennyit, es Lacinak nem lenne mirol irni, de hibaznak sokat es ez okozza a vesztuket szepen lassan. Szoval ne legy olyan okoska teee, mert csak jaratok a szadat uresbe es veded ezeket a senkiket, de adja az Isten hogy forditsanak hatat neked es vegyek el mindenedet, s akkor majd megismered oket.
Hogy megrohadjatok mind maffiakok!

Reply
ace of diamond
07/16/2011 1:56am

Na, ez az utolsó komment tényleg rengeteg észre vall...

Reply
szabi
07/16/2011 5:47pm

Igen hallottam a becsűletről meg az eréjről.... Csak sajnos az letezett meg 50 eve de ma mar csak a mult. Lassan ott vagyunk mint az allatok, aki erosebb az halad s aki nem az marad. Az egy dolog hogy nem igazsagos de mindig az volt az ugyes aki haladt... Volt ido amikor a becsulet az mindennel tobbet ert.. Manapsag a becsulet nem elony :(( De errol nem mi tehetunk! S szerintem avval h valaki mas dolgat boncolgassatok nem lesz semmivel jobb az eletetek. Ha ezek a ''maffiak'' eltunnek, helyukbe lepnek masok... Ez a valosag! A legjobb dolog amit tehetunk h megkeressuk a modjat hogyan tudunk jol elni s avval foglalkozunk. En ugy velem h ennek az egesznek ami itt van SEMMI ERTELME!!! Majd ti is rajosztok!

Reply
darazs
07/19/2011 10:25am

lacikam bajba sodrod sajat magad......csak te fogod a rovidebbet huzni..

Reply
darazsnak
07/19/2011 4:49pm

darazs el vagy tevedve kurvara nagyon mert te eleg nagy bajban vagy mar,de azt te tudod igazabol a legjobban,mert magadbol indulsz ki,mint ahogy eddig is mindig......
Mindenki magabol indul ki es ennek te kepviseled a leges legfobb peldajat.....ej ej darazs......a fulank a sitt fele mutat,marmint a te fulankod......lacirol pedig kopj le es torodj a sajat problemaiddal,mert hanem gyorsan elvisznek a sttre darazs fegyenc......

Reply
info
07/20/2011 8:40am

Hallottam olyat, hogy "draga" polgarmesterunk felkerte a maffiakokat, hogy teremtsenek rendet a Kossuth utcai jardan parkolassal kapcsolatosan. Ezek szerint, masok szerint is, nincs szuksege Udvarhelynek rendorsegre, ugyanis teljesen haszontalan, bunozest oltalmazo, csuszopenzbol dagadt rendoreink manapsag mar semmit nem akarnak megoldani. Igy is lehet legalitasba lepni, vagy nem.

Reply
VILL
07/20/2011 9:23am

Az az erzesem, hogy a Szabi gyereket es tarsait zavarja ez a nyilvanosag! Minden demokraciaban helye es kotelesege van a medianak! Igy meg a hatosag is buzgobb lessz...Igazam van Laci? beindultak a fakabatosok, vagy csak sajat magukat mosogatjak?

Reply
Szabinak
07/20/2011 10:17am

Ez egyértelmű ,hogy ha ezek eltűnnek ujak jőnnek :) Ez mindig is igy volt és igy is lesz ,de nem azonnal lépnek a helyűkbe ujak ! Csikba Csibi ota ki mozog akkora helyen mint ahogy ő mert ? senki !
Udvarhelyen sem mernek majd ekkora helyen mozogni , mint ahogy Versziék !
És szép lassan egyre kissebb mozgásterűk lesz mig elnem tűnnek !

Az tény ,hogy a becsűlet mára már csak egy bejegyzés a szótárból , de még léteznek becsűletes emberek !

Reply
Tirvova
07/20/2011 5:37pm

Jóreggelt "udvarhely"
Ha SzJ - t elakarjatok tenni láb alól, akkor bojkottálni kell a legföbb, anyagi hátteret biztositó helyiséget mi nem más mint a város egyik legrégebbi és "egyetlen" szorakozo helye.
Mindezt megteheted az egszerü, passziv tavolmaradásoddal is.
Mert mindig a szinfalak mögé kell tekinteni. Ez a hozzászólás fején találta a szöget. Lacikám mindeki tudja a városban, hogy SP megfenbyegette Kobrát, erről hangfelvétel is van, nem is egy, azt mondta ő az éjszaki élet irányitója. Erről is kellene irni, de tudod Kobra nem akart balhét, de hol a hangfelvétel kópiája. Bunta is kapott egy példányt , üsd fején te is a szöget, már ideje, lejárt a sok mellébeszélés órája. A fejénél bűdösödik minden,hát akkor mire vársz? ???????????????

Reply
feher-fekete
07/21/2011 12:34am

hejjjjj varjunk szilveszter ejszakaig es en arra garantalok tuzi jatekot.... eszre se veszi senki a bummm bummm-ot... veszunk a dogosoktol a piacon a legnagyobb petardat es tuzi jatekot es azt le filmezzuk es bakszak szajba a notar marys ku.r.va anjukot... ok adtak el... tiszta erkolcsivel max felfugesztett... a kereszturi csomag lepakolasos ugyesz urrol is van bizonyitott eset... jogositvanyos ugyrol...csak amirol en tudok... tisztelt V. ur.. sajnos csak jovoben kell menjunk 1 lakodalomban a B. csaladnak... de en kivarok......sokat ne igyal monkey

Reply
Anonimus
07/21/2011 10:55am

Milyen sok kemény legény van a forumon:)) Soha az életbe senki nem merne igy beszélni velük ahogy ti "csinálnátok" :D számítógép előtt lehet vagánykodni :) én is le tudom írni :))

Reply
Sok okos
07/21/2011 8:40pm

Mennyi okos egy helyen.. ;))
``Pista - Nem kell felni emberek ezektol...``
Legrosszabb rémálmaid akikről itt szó van. Kurva keveset tudtok róluk. kb 18-20 fős a banda és ezek mellett rengeteg üzlet emberrel nagyon komoly barátságba vannak. Nem Sp az ugy nevezett FEJ!!! IF- megyétöl kezdve Bucarestig komoly kapcsolatokban vannak minden egyes gengszterrel. Fingotok sincs hogy mi folyik 10 méterrel az orrotok előtt.

Reply
zoltán
07/22/2011 4:06pm

türelem emberek!
gyöngyöspatán ahol a romák és a magyarok között balhé volt ott JOBBIKOS lett a polgármester !!!!!!
el fog jönni a végső elszámolás ideje!
udvarhely is reménykedhet !

Reply
K2
07/24/2011 5:45pm

Minden nagy f@sz egyszer kiverodik :) Lesz@rh@ssak a bukaresti kapcsolatait...Bukarest innen jo futamodas...:)) amugy te "nagy okos" okosnak akartad magad tetetni de sajnos nem vagy az...Ekkora hulyeseget h lehet irni h IF megyetol BuCarestig:)) IF az tudtom szerint Ilfov megye es az Bukaresthez tartozik :) jol hallottad...BUKAREST! es nem "Bucarest" ahogy te irod:) Inkabb irtal volna Budapestet te "nagy okos"...

Reply
barát
07/25/2011 12:16pm

http://szekelyhon.ro/hirek/tarsadalom/ujabb-halalos-baleset-udvarhelyszeken


Palko Károly az éjel varság felé meghalt autobalesetbe

Reply
Endre
07/26/2011 10:53am

Es az elet megy tovabb..K.M-et ujbol hordozzak.......bodogfalvan megint lenyultak egy lakast..

Reply
barátnak
07/26/2011 10:43pm

Látod haver ez történhet ha valaki a caluger papnak ad 50 ront .
Amugy béke poraira , mert ö csak elörement hogy a terepet rendezze mert azonban mennek a többiek is szép sorban

Domus amica, domus optima.

Reply
VILL
07/27/2011 7:23am

:)) Ha ha ha.... Ki az az SP? En amennyire emlekszem egy rocker gyerek, akinek sikerult egy uzlet, es eli az eletet:)) Na jo, lehet hogy vana a gyereknek egy kicsit nagyobb arca, de azert meg nem biztos, hogy maffiazo:))

Reply
farkasember link
07/27/2011 10:34am

ENDRE:ki az a K.M ?Légyszi irj bövebben a dologrol.hadd tudja meg mindenki,hátha tudunk összeszedni hasznos informáciokat.ki nyult le lakást,kitöl.stb..
immár a palkokartsi nem rabol el több lakást ártatlan emberektől.béke poraira

Reply
F
07/27/2011 11:09am

doboi hazat Endre

Reply
feher-fekete
07/29/2011 12:37am

vannak kapcsolatok gyerekek... egesz udvarhelytol bukarestig...nezzuk csak a tovissi lakas ugyet... r.i.p. P.K. szennyes munka elvegzoje(kolbasz)... a lakas tarstulajdonosa P. Cs... aki ferenci L. uzleti tarsa akinek a V.A. tisztelt szenatorunk a rokona...... kezdjen el mar mindenki legozni...EBRESZTO!!!!!

Reply
szamuzve? link
08/02/2011 2:51pm

kako szamuzve versi altal?a dogos magyarhonba benekult.En mar regen ezt tettem volna,hiszen ok,az analfabeta bunkok fogjak lebuktani a nagyobb halakat,ok hivatkoznak versiekre es ok kovetnek el sok nyomra vezeto dolgot...

Reply
Endre
08/03/2011 11:58am

SOS Laci KM nagy bajban van, Te mar segitettel egyszer rajta, most is a mokka elott kisergetik....lehet holnap mar keso

Reply
én. :D
08/05/2011 11:11pm

Minek is kell irogatni??

Reply
BV 11 CAP
08/06/2011 7:48pm

Száműzték Kakot ? ,,szomoruan,, hallom :))

Reply
egy lány
08/08/2011 11:57am

oh yeaaah

Reply
....
08/09/2011 12:43pm

annyi eszetek sincs mint egy marék lepkének... itt kigyót békát egymásra hortok meg rájuk... én értem hogy ez a blog azért van hogy mindenki megírja a véleményét de kicsit gondolkozzatok... itt adjátok az arcot h ilyenek s olyanok s nem tudnak viselkedni de ti se....

Reply
brigi
08/09/2011 9:41pm

Itt mindenki sáros ebbe a k.....tt városba, de lehet, hogy egész Erdélybe is! Politikusok, újgazdagok és maffiozók- összefüggnek, összedógoznak..
Valaki említette itt S.P.-t, aki "rászabadította" Udvarhelyre ezt a bandát, mert ő volt az, aki elöször pénzelte Versiéket, hogy védelmi pénzt gyüjtsenek más szórakozóhelyektől- persze csak, hogy az Ő Dzsungelje pörögjön- a többi helyeken pedig verekedtek, fenyegetőztek, balhéztak! Így aztán nem sok embernek maradt kedve Udvarhelyen bulihelyet üzemeltetni- de nem is járnak sokan szórakozni, mert inkább elmennek Korondra, Zetelakára az udvarhelyi fiatalok- ezt érte el a sok pénzeszsák udvarhelyi maffiozó- s a politikusok..

Reply
Csabika
08/11/2011 10:01pm

S.P. egy valamikori malactolvaj, bejött az üzlet neki mi? Egy ALJAS ember
U.I. el van feledve Pui Béla? hallom a kis Lili purdi is Édesapja nyomdokaiba kezd lépni

Reply
Levente
09/01/2011 8:30am

Csak mostt akadtam ra erre az intrnetes oldalra,"Fekete feher"es halgattam a telefon beszelgeteseket .Arra szeretnem megkerni Szoke Laszlo ,hogy ha modjaba all,kuldje el a telefon szamjat nekem az e-mail cimemre mivel Canadaban ellek azon belul Vancouverbe nem all modomba maskepp beszelni onel.Nekem is volna egy ugyem amibe segitseget kernem.
Tisztelettel.Levente.

Reply
iluska
10/08/2011 12:34pm

Azt hiszem én is ideges lennék ha ilyen ember írogatna rólam, nyílván ha egy értelmes ír semmi gondd de mindenki egyzser sepregesen a maga házatáján és utánna írjon vagy pellengérezzen másokat. Nagoyn sokan írhatnánk mi is valóben a fent említett alkesz apukáról de nem kell azzal foglalkozni amivel nincs dolgunk.
Ma holnap sajnályuk, hogy szegény valaki kinyirta, ezt érdemli.

Reply
epeszu link
12/05/2011 6:58pm

Erdekes ami ezen az oldalon van. Valahol a varos hagyta ezeket felnoni igy, hogy az ertekrendjuk nulla.Hagytak lopni es garazdalkodni. Masodsorban az udvarhelyi rendorseg a kezukben van, de nem az egesz rendorseg. Latszik kitol fosik a betelefonalo. A megyei rendorsegtol. Ez nyilvanvalo. Mastol senkitol nem fel. Tehat tudjatok mi a dolgotok ha vannak bizonyitekok. Barmilyen allami szerv nem csinal semmit amig nincs feljelentes. A munkaugy, fogyasztovedelem, penzugy, rendorseg stb. feljelentes utan kezd el nyomozni es ellenorizni. Tehat feljelentest kell tenni a megyei rendorsegen es meg van oldva a problema. Azonb kivul lehet nev nelkul ossze-vissza legenykedni. Ne kommenteket irjatok, hanem megoldasokat. En is elni akarok egy bekes, csendes vilagban.

Reply

Your comment will be posted after it is approved.


Leave a Reply

    Aktuális





    Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!

    Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!

    SZJ fenyeget. - 1.99 USD
    Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD
    Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD

    Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!]

    Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot!
     

    Rovatok

    All
    Emberek
    Udvarhely
    Ügyek

    Weather Widget
    YoWindow.com yr.no

    Udvarhely - élő




    Hála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
    Profile

    RSS Feed


Mottó: Az igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik...