Lakásmaffia: a jóhiszemű(?) vásárlókról 05/16/2011
Preambulum Nem kell pánikolni, nem tűnök/tűntem el sehová, nem álltam el a Fekete-Fehér folytatásától, csak hát egy dokumentum megszerzése akár hónapokig is eltarthat. Miként az is, hogy egy-egy (gyakran csak!) ragadványnév ismeretében nehéz az azonosítás. Személyes megjegyzésként azt is el kell árulnom, hogy azért néha például kutyaszülnapot tartok, azaz a mindenapokkal is kénytelen vagyok fogalakozni, mint például család, munka, szórakozás, hogy egyébről most ne is beszéljek. Nyilván, vannak/lesznek időszakok, amikor ül a blog, ritkábbak a bejegyzések, máskor meg felpörög. Dehát ez nem tévésorozat, ahol az előre megírt forgatókönyvek alapján, hónapokkal műsorba kerülés előtt már szépen le van forgatva minden. Az itt megjelenő dolgok éppen történnek. Mindannyiunk szomorúságára... Jóhiszemű(?) vásárlók Mint mondám, ez aprólékos, nem túl látványos munka. Neveket gyűjteni hivatalos dokumentumokban, majd azokat visszakeresni más összefüggesben, hát ez teszi ki mostanában a Fekete-Fehérrel kapcsolatos háttérmunka nagy részét. Miként történt ez például a Tövissi féle lakásügy kapcsán is, ami a Márton József közjegyző elleni ügyészségi kivizsgálásához is vezetett. Nos, orrom azt súgta, hogy a idős, magatehetlen asszonytól éppen halála előtt vásárlók körül nem tiszta minden. Kaptam erre vonatkozó fülest is, nyilván, de eltartott néhány hétig, amíg ennek írásos nyomára is bukkantam, amíg egykori sértetteket találtam, vagy ők találtak meg engem. Nos, nézzük, hogy kik is a jóhiszemű vásárlók. A Tövissi féle ingatlan újdonsült tulajdonjogán ketten osztoznak: Pál Ferenc-Csaba és Palkó Károly. Sikerült azt a telefonbeszélgetést megszerezni, ami Pál Ferenc-Csaba és Tövissi Attila közt zajlott akkor, amikor már kibukott, hogy az időközben elhunyt asszony gyerekei nem fogják ölbe tett kézzel nézni, hogy örökségüket elvigye a mohó manók gyülekezete. Ekkor már Pál Ferenc-Csabáék azon gondolkodtak, hogy némi pénzért viasszajuttatják az áldozat jogos örököseinek az állítólag több mint 500 millióért vásárolt lakást, de mindenképpen egyezkedni akartak. Az egyeszség nem sikerült, a jóhiszemű(?) vásárlók ellen csalás alapos gyanúja miatt ügyészségi vizsgálat folyik. De ezért érdemes meghallgatni azt, ahogyan Pál Ferenc-Csaba beszél. Messziről süt belőle a jóhiszeműség és az emberbaráti szeretet. Számomra viszont az a legmegdöbbentőbb, ahogy Csaba elképzeli a modernkori családi (tulajdon)viszonyokat. Hogyaszongya: sem neked, sem a bátyádnak semmi köze ahhoz, hogy anyád mit csinál a tulajdonával. Aztaqrva! Az ilyet már akkor pofán kéne vágni - jelképesen, persze! -, amikor így mer beszélni másnak/bárkinek az édesanyjáról. A sajátjáról, nos, csak arról beszélhet(ne) így. Igaz, tudjuk, ez nem óvoda. Ezek a fiúk feltehetően saját anyjukat is simán átvernék. De ne merüljünk bele a morális takonyba. A felvételt azért érdemes meghallgatni, mert tetten érhető az, ahogy a csalók siserehada betagozódik életterünkbe; ez, kérem szépen, kommunikációs lecke hiszékeny embereknek. Ez a hangfelvétel tény- és tananyagnak jó, arra, hogy miként ismerjük föl a csalót. Hallgasd és terjeszd! Palkó Károly, a másik jóhiszemű(?) vásárló sem ismeretlen csalóberkekben. Sőt, miként Mózes Csaba (amúgy nemlátó) esete is bizonyítja, elmarasztaló ítélet is született ellene, mert megfeledkezett visszaadni 2500 eurót (még 2005-ben). Hiába a bírósági ítélet különben, Palkó Károly szarik bele, végrehajthatatlan, behajthatatlan a tartozás. Mert Palkó Károlynak semmi vagyona nincs. Eddig. A végrehajtóval épp most tudatom, hogy nemrég egy tömbházlakásban szerzett feles tulajdonjogot. Ez az infó nyilván csak abban az esetben hasznos, ha valamilyen csoda folytán, mégis az övé(k) marad a Tövissi féle ingatlan. Akkor már van/lesz miből behajtani a tartozást... Már ha a végrehajtó meri és akarja! Adalék Csemegézésre ajánlom a feltöltött dokumentumokat. Azt a folyamodványt, melyben a két jóhiszemű vásárló kéri Tövissi Attila kilakoltátását. Aztán elolvasható a kilakoltatási eljárást felfüggesztő bírósági határozat, de az az ügyészségi panasz is, ami alapjául szolgált ennek a felfüggesztésnek. De szintén olvasható két dokumentum is, melyek szerint Palkó Károly 2500 eurót kapott Mózes Csabától. És megtalálható itt egy Kálmán Csaba által jegyzett, kézzel írott dokumentum is. Utóbbinak csak azért van értelme, hogy megismerjük ügyvédeinket. Vegyük ezt reklámnak. Ingyenreklámnak. (Hamarosan felkerül az ítélet is!)
Commentshalott ugy 05/16/2011 9:02pm
Halott ugy ez mar, fondorlatos probalkozas, de mar semmit sem jelent.
Reply
szőkelaci 05/16/2011 11:37pm
Adja az isten, hogy csak ilyen halott ügyekkel foglalkozhassak. Akkor és csak akkor tudjuk nevükön nevezni a csalókat. Hajrá!
Reply
fulles 05/17/2011 1:07pm
engem egy masik illeto erdekelne ..zozo akit eliteltek 15 evre es meg mindig szabadlabon van,ami egy kicsit furcs mert ha valakit elitelnek az 10 napon belul kell jelentkezzen vagy jon erte a meseauto...s ez az ugy mar 2 honapja le van zarva...kicsit santit a dolog...nem?
Reply
a kedves vasarlok alias aljas bunozok 05/17/2011 2:26pm
a pal ferenc csaba meg a kolbasz atvertek mar tobb embert es pont ok tartjak magukat igazsagosnak !!
Reply
Alapszabály: 05/17/2011 7:09pm
Figyelj te Laci
Reply
LACIKA 05/18/2011 12:57pm
Ez az elmebeteg, frusztralt Szoke seggfej egy pszihikai eset, leesett az oldalad ismet te majom, valami ujat nem tudsz ?Mar unalmas vagy a huje elmeleteiddel
Reply
szőkelaci 05/19/2011 9:30pm
Alapszabály: igazad van/lehet, csakhogy az ilyen emberek éppen attól/azért válnak áldozattá, mert könnyű "fogást" találni rajtuk - emberileg is...
Reply
.. 05/19/2011 11:32pm
hathogyez mekkora balfasz megis erdemli :D
Reply
balfasz 05/21/2011 11:33am
A hűjje az két "j" te segg, nem "ly" :)))
Reply
LACIKA a cinkos 05/21/2011 12:37pm
ez a LACIKA cinkos nem bir a szavaival,mert erzi hogy szorul a hurok a nyakuk korul !!!
Reply
lol 05/23/2011 10:40am
:)) na neeee!Kolbasznak eleteben annyi esze nem volt hogy a sajat nevet elbetuzze, vagy meg mondja udvarhely kozpontjatol merre kell menni boldogfalva fele:)) A bidon fejebol sugarzik az, hogy hianyzik a bidonbol a kaposzta-ezesetben az esz-:)) De jo tudni hogy Kolbasz ilyenekkel foglalkozik! Remelem eljon az ido mikor majd fel szappanert lehajolni es lesz teto a feje felett amit megerdemel nem amit elcsal...Hajra Laci csak igy tovabb!
Reply
Judgement Day 05/23/2011 11:08am
Nem tudja valaki, hogy Márton Jóska ánusza tágul-e már?
Reply
Sipos 05/23/2011 12:45pm
Ha ki akarod nyalni, arra biztos keszen all hogy a nyelved beferjen...J Day..
Reply
Hajrá Laci.... 05/24/2011 1:17am
Ügyesen csinálod és ne hagyd abba. Mi veled vagyunk. Csak igy tovább. Hajrá...
Reply
sipos alias marton joska 05/24/2011 10:21am
sipos = marton joska mas id-rol,csak ilyen sunyin vedi magat az aljas piszok !!
Reply
nyec 05/24/2011 11:40am
Ma reggel akcio volt a varosban. Laci remelem tudsz valamiket.
Reply
;) 05/24/2011 1:36pm
Egyesek szerint Versit megkötték a Kisköved utca sarkán. Valószínű nem marad bent 10 percnél többet de jól esik ilyet is látni.
Reply
Zorro 05/24/2011 2:11pm
Drog ügy? Érdekelne hogy valaki foglalkozik vele?
Reply
Judgement Day 05/24/2011 3:34pm
http://szekelyhon.ro/szekelyfold/udvarhelyszek/hazkutatasok-udvarhelyen
Reply
whatever 05/24/2011 5:31pm
Tyja, kommandósokkal ismerkedett, de én is azt mondom ebből nem lesz semmi.
Reply
TESZ 05/24/2011 8:52pm
Azt hallotam ,hogy kiszedték a kocsiból , aztán a maszkosok átkutatták az autot. Székelyhon vagy UH azthiszem irja ,is ,hogy házkutatás volt ....
Reply
en 05/24/2011 9:28pm
Versi Brassoban van reggel a Kossuthba letartoztattak,kocsijat atkutattak:) Laci reszleteket szeretnenk
Reply
versiagiccskiraly 05/24/2011 10:22pm
jaj basszatok meg ezt a dumat, ki hiszi el?
Reply
Verszi meg mostis bentt van es meg nincs ki engedve,remelyuk hogy bent marad sokaig es meg szabadul a varos a rabloktol,meg Dobos Robi es kopasz Laci kellene bekeruljenek mert azert hogy kigyurtnak erzik magukot azt hiszik hogy az övek a varos,de tevednek mert vannak naloknal koloyabb es nehez fiuk.egyszer veget err a nagy elett ,adig jarr a korso a kutra mig a fűle ott marad.
Reply
Exequator 05/25/2011 8:30pm
melyik vegrehajtoval volt kozolve , amire celzol?
Reply
ahhe 05/25/2011 9:13pm
En is lattam tegnap reggel a kiskoves sarkan versace kocsija korbe volt veve kommandosokkal, meg valami nyomozoknak kinezo urgek ramoltak benne
Reply
azazzz 05/27/2011 3:05pm
valahol erdekesnek talalom hogy vegul amiert kerdore vontak a fiukat arrol egy szo sem esett a fekete feher oldalon. akkor valami santit. es valaki gondolt bele a cikben emlitett ossszeg mennyi penz?
Reply
Valaki 05/29/2011 5:31pm
En nagyon kedveltem ezt az oldalt, amig meg foglolkoztal vele... Felepitettel az emberekben egy remenyt ami benned nyilvanosult meg. Az az en velemenyem, h ket lehetosege van ennek az oldalnak, 1-oda allsz melle es folytatod amit elkezdtel, 2- letorlod..
Reply
jjjj 06/04/2011 11:46pm
mindenhol vannak helyi gengszterek és lesznek is!!! sok buzi udvarhelyi ezt tudhatnatok magatoktol is !!! ha melosnak szulettél dolgozz bazdmeg!! ha keménynek érzed magad menj és foglald el a helyűket és ne itt szájkaratezzal ...ha bemegy wersi lessz mas helyébe és nem ti lesztek akik ennek a nyomorék újságíronak vamzerkodtok meg panaszkodtok fele nem igaz amit rólluk terjeszt wersit mikor hol kapták el droggal vagy Sj-t ???? mond meg buzi .....
Reply
en 06/08/2011 11:24am
Laci, a csiki parasztnak all a zaszlo!Megszuntettek az eljarast a szekelyhon szerint Marton Joska ellen.mostmar mehetunk kozjegyzoi irodat egetni?:D
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
| ||||||













RSS Feed