FEKETE-FEHÉR

  • Címlap
  • Fehérgallérokosok
  • Udvarhely
  • Megmondó
  • LIVE - ÉLŐ
  • Română
Stafétazsarolás - hangfelvétellel 04/10/2011
18 Comments
 
MJ, a sértett hosszasan vívódott azon, hogy segítségért forduljon-e valakihez vagy sem. Ahogy általában, ő is úgy gondolta, hogy a zsarolóktól úgy lehet megszabadulni, ha jogtalan követelésükből valamennyit teljesítünk (esetében 1000 eurót jelent ez), s majd csak abbamarad a zaklatás. Hát nem!

MJ sokadik már azoknak a sorában, akikkel az udvarhelyi zsarolási ügyek miatt kapcsolatba kerültem, s ő se tudta, hogy a zsarolhatásóg lélektani alapja a félelem. Szó sincs arról, hogy ne lehetne/kellene félni adott helyzetben, hiszen önvédelem is lehet, de aki félelme miatt zsarolható, az kitűnő áldozat és legtöbbször az is marad. Aki fél a zsarolástól, azt biztosan meg is zsarolják vagy továbbra is zsarolják. Mert ez a lényege neki. Mármint a zsarolásnak, mint bűncselekmény-típusnak.

Francokat akarok én itt kriminiál-pszichológiai eszmefuttatásokba bocsátkozni, csak bevezettem MJ történetét, akinek 2011. április 25-ig van határideje arra, hogy az állítólagos tartozását, további 3000 ezer eurót megadjon. Az eset, bár kissé zavaros, azért érdekes, mert ugyanaz a kör, azaz a Kakó féle banda ágas-bogas csoportjai zsarolják; háromszor adták tovább másnak az agyament követelést, aminek az alapja az volt, hogy multilevel markatinges tevékenysége során MJ állítólag szexuálisan zaklatta (telefonon!) első zsarolójának a kedves nejét/nőismerősét/rokonát.

Hogy ebből aztán miként sikerült addig eljutni, hogy saját garázsát papírokkal együtt átadja egyik zsarolojának azzal az ígérettel, hogy visszakapja, ha visszafizeti a sosem volt tartozást, nos, fogalmam sincs - egyelőre. De tény, hogy született ebben az esetben is feljelentés a Kakó banda ellen, csakhogy jelenleg nem Kakóék zsarolják személyesen, hanem valaki más. Akinek már át is adott 1000 eurót MJ azt remélve, vége lesz ennek a kálváriának. Nem lett vége.

Jelenlegi zsarolója 2011. április 25-ig adott határidőt neki arra, hogy "tartozását" törlessze, különben... Nincs különben, akkor megtartja a garázst a zsaroló, gondolom, ami szerintem jogszerűen el sincs adva még neki, hiszen holmi házipéldányban írt adásvétel született csupán.

MJ még nem akar se névvel nyiltakozni, sem azoknak a nevét nem akarja nyilvánosságra hozni - nekem megtette -, akik zsarolták, zsarolják. Abban reménykedik, hogy az eddig odaadott 1000 euró és némi nyilvánosság elég lesz ahhoz, hogy leszálljanak róla. Bár úgy lenne.

Mindenestre, én figyelem tovább az eseményeket, ha az áldozat  hagyja, be is számolok a fejleményekről. Addig is: a legjobbakat!
 
Stafétazsarolás by szokelaci
 


Comments

Pali
04/11/2011 5:40am

Lehet, hogy itt tényleg csak a nyilvánosság segít.
Ez az a történet, mikor a szarba esett egeret a macska kihúzza, majd utána megeszi.
Ezek előre terveznek, előre sejtik az áldozat lépését, amire viszonyt már ők is lépnek. Igazi csapatmunka. A szervezett bűnözés.

Reply
night crawler link
04/11/2011 12:36pm

Kedves Laci,egy nagyon fontos kérdés lenne,ami mindenkit érdekel,aki tehetetlenül olvassa,hallja,látja ezeket a disznóságokat,és zsebében kinyílik a bicska:hogy tudnánk segíteni összefogva,ezeken az embereken,ha már a rendőrség nem segít?!plakátoljuk ki a városban,óriásplakátokon hirdetve ezeknek a mocskoknak a képét,melléírva a tetteiket?ennél nagyobb nyilvánosság?ezt az oldalt olvassa a hatóság?tudnak minden ügyről?nem az udvarhelyi bohóc,lezsírozott csobánokra gondolok a kék istálóból!DIICOT,INTERPOL stb,????!!! mondd,hogyan segíthetünk??? itt csak tehetetlenül írkálunk!!!holnap bárki lehet a következő áldozat. mozdítunk valamit,LACI? várjuk válaszodat.tisztelettel!!!

Reply
vessunk veget a zsarolasoknak
04/11/2011 6:55pm

igy igaz ahogy night crawler irta,hogy PLAKATOLJUK KI A VAROS TOBB PONTJAN,SOT HA LEHET MINDEN UTCABAN ORIASI PLAKATOKON HIRDETVE EZEKNEK A MOCSKOKNAK A KEPET. Hogy tudja meg az egesz varos,hogy kiket kell elkerulni messzirol.
AZ LESZ AZ IGAZI NYILVANOSSAG,MERT MASKEPP SEMMI NEM MUKODIK .
A RENDORSEG AZ CSAK DISZNEK VAN,MERT SEMMIT NEM SEGIT AZ ALDOZATOKON.
NEM TORODNEK SEMMIVEL ,,CSAK AZZAL,HOGY A SZEGENY EMBEREKET A SEMMI BUNOKERT HALOMRA BIRSAGOLJAK,DE AZ ILYEN ZSAROLO CIGANYBUNOZOKET,MINT KAKO,PICU,FULES,JENCIKE,PUI BELA(akinek sok lakasa van mar az aldozatoktol elkobozva), SEGITIK ES TAVOLROL ELKERULIK,HOGY A BUNEIKERT MEGBIRSAGOLJAK,LECSUKJAK ES LEULTESSEK !!!!
OSSZEFOGAS UDVARHELY ES VESSUNK VEGET A ZSAROLASOKNAK !!!

Reply
András Zsigmond & CO link
04/11/2011 9:58pm

A Szőke László által kezelt www.fekete-feher.info modelljére létrehoztuk és működik a. A honlap a csíkszeredai alvilági bűnözést tenné közismertté, így megelőzve a tudatlan és bűnözésben nem jártas személyek beavatását törvénytelen cselekedetekbe.
Felkérem mindazokat akiket érdekel, milyen környezetben fejlődünk mi és cseperednek www.csikszereda-fekete-feher.blogspot.com fel gyermekeink, főleg tudatában annak, hogy nevelésük kizárja a maffióták iránti engedékenységet, támogassák honlapunkat szóban forgó információkkal, vagy a munkánk iránti egyetértésükkel.

András Zsigmond & CO

Reply
szőkelaci
04/11/2011 10:51pm

András Zsigmond, nem lehetne ismét elküldeni ezt a hozzászólást? Kissé szétcsúszott. Köszi!

Reply
antiszemét
04/12/2011 7:40am

Kik az április elsejei késelők?

Reply
Rózsa Sándor
04/12/2011 10:16am

Jó lenne valami formában segíteni ennek az embernek, de addig is a fentiekhez hozzáfűzném, hogy amennyiben a garázs alatti terület nem a garázs tulajdonos nevén szerepel hanem a város tulajdona(ilyen sok van Udvarhelyen), ez esetben a házilag szerkesztett, két tanú által aláírt adás-vételi szerződéssel is átiratható egyik tulajdonos nevéről a másikra. Amikor én adtam el a garázsomat, mi is hasonlóképpen tettünk és elfogadták. Én felvenném a harcot ezekkel a semmirekellőkkel és semmiképp nem engednék a zsarolásnak, nem fizetnék mert ezeknek sosem elég. Bármennyi pénzt kapnak is, még többet követelnek, nem szabad behódolni nekik, csak a nyilvánosság segíthet és minél később jön erre rá az áldozat, annál rosszabb.

Reply
Nos kedves MJ
04/12/2011 10:43am

Nos kedves MJ nem tudom hogy ki vagy és hogy egyáltalán hogy állsz hozza egy zsaroláshoz, de egy biztos, te nem szereted és nem is ismered a pénz birtoklásának örömét és fogalmát se. Ugyanis ha te a pénzt értékelnéd , és amennyiben alaptalan a vád amivel megzsarolnak téged, akkor simán elküldöd a zsarolókat a pi..ába. Kérdem én ... mért fizettél???

Reply
xy
04/13/2011 7:03pm

A harmadik banda feje Arpad es Bara Reka Melania,a Solymos utcai lakas maffiak, es meg tobb infom van errol es ezekrol a dolgokrol. Szemelyen inkabb meg mutatom a kepeket amik keszultek, vagy valahogy majd tovabitom neked. A sajat baratjat verte at és huzta le Joska bácsit

Reply
András Zsigmond & CO link
04/13/2011 11:26pm

A Szőke László által kezelt www.fekete-feher.info modelljére létrehoztuk és működik a www.csikszereda-fekete-feher.blogspot.com. A honlap a csíkszeredai alvilági bűnözést tenné közismertté, így megelőzve a tudatlan és bűnözésben nem jártas személyek beavatását törvénytelen cselekedetekbe.
Felkérem mindazokat akiket érdekel, milyen környezetben fejlődünk mi és cseperednek fel gyermekeink, főleg tudatában annak, hogy nevelésük kizárja a maffióták iránti engedékenységet, támogassák honlapunkat szóban forgó információkkal, vagy a munkánk iránti egyetértésükkel.

András Zsigmond & CO

Reply
3000 euros kakoek
04/14/2011 8:27pm

kako es csicskai meg picu ok csinalnak mindenkivel ugy hogy tartozol 3000 euroval. ki az isten fogja mar vegre megallitani ezt a zsalolo cigany csurhet ???!!!

Reply
.
04/15/2011 12:22am

nempörög az oldal Laci
unalmas a bulvár
kapj elő valami szaftosat

Reply
gabi
04/15/2011 2:17pm

hatt az az Arpi es Reka a legg nagyob lakas mafia csalok,az Arpi az Picu testvere,ok egy kezen dolgoznak es sogorsagban van Raduly Lacival aki folyamatosan zsarolasokal foglalkozik ez nem nyugszik meg de hamarosn össze kell fognunk es mutasuk meg nekik hogy vege.meg mindig ysaroljak a csajt es meg tobb penz kell nekik,alyas budos ciganyok.fogjunk ossze .

Reply
labla
04/15/2011 5:01pm

http://manna.ro/kepriport/k1-gala-2011-04-13.html/45

Reply
007
04/15/2011 5:53pm

A múlt hétvégén megint sikerült a "sötét" bandának átvernie két személyt fejenként 10-15.000 euróval. Úgymond szerzett lakást kínáltak eladásra olcsón, ha minél hamarabb kipengetnek 10 vagy 15 ezret előleg gyanánt :)) Arról nincs infóm, hogy a lakások valódiak voltak-e vagy sem, viszont a vásárlók tudtára adták, hogy ezek szerzett lakások és azért adják ilyen olcsón rendezett papírokkal együtt. Ebben az esetben személy szerint nem sajnálom a "vevőket", ebből is látszik a sötét banda furfangossága és sunyisága.
Jó kis "játszma", repesve várom a következő leosztást.

Reply
surprise
04/21/2011 3:48pm

azoba vege lessz ennek a filmnek. a nagyfiuk terdre kerulnek , de nem a remdorseg altal mert ez lehetetlen hanem meg nagyobb fiuk fogjak ezt veluk tenni es vegre le fog jarni ez a szegyen

Reply
:|
04/21/2011 9:19pm

Dehogy lesz vege, majd csak, esetleg...

Reply
Sziasztok.
04/23/2011 7:41am

Kellemes Husvéti Ünnepeket kivánok neked Laci, legyen eröd tovább folytatni amit elkezdtél. Soknak csak te vagy az utolsó remény.

Reply

Your comment will be posted after it is approved.


Leave a Reply

    Aktuális





    Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!

    Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!

    SZJ fenyeget. - 1.99 USD
    Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD
    Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD

    Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!]

    Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot!
     

    Rovatok

    All
    Emberek
    Udvarhely
    Ügyek

    Weather Widget
    YoWindow.com yr.no

    Udvarhely - élő




    Hála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
    Profile

    RSS Feed


Mottó: Az igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik...