Gyergyóalfalu: egy kivégzés margójára 04/23/2011
Sok mindent láttam már, de Gyergyóalfalu alpolgármestere, Csala Zsolt (42) kivégzésének péntek-szombati híre megdöbbentett. Nem csak azért, mert Székelyföldön történt, nem csak azért, mert halállal végződött. Hanem azért, mert szabályos kivégzésnek tűnik, közelről, mellkasba kapott lövésekkel - legalábbis ennyit tudunk egyelőre. Gyergyóalfaluban, napra pontosan egy éve verte össze három álarcos Pál Imrét, aki éles bírálója a polgármester (György István) és a közbirtokosság erdő-visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységének. De nem akarok rugózni az azonos dátumon, lehet ez véletlen egybeesés is, de a különböző összeesküvés-elméleteknek mindenképpen táptalajt ad majd. A mostani kivégzés, illetve a tavalyi megrendelt veretés azonban arra utal, hogy most már Székelyföldön is el lehet érni ezeket az alvilági "szolgáltatásokat", most már akár egy kivégzést is meg lehet rendelni. Tehát van aki közvetít, van, aki szabályos vállalkozásként tekint a leszámolásokra, és van katona is, aki ezeket a parancsokat végrehajtja. Székelyföld alvilági enklávé lesz lassan, ahol két ország - igen, Trianon gyümölcse ez is! - alvilági csoportjai használhatják ki az abból fakadó előnyöket, hogy a magyar hatóságoknak túl román, a románoknak pedig túl magyar a régió. Székelyföld búvóhelynek is remek, élnek is ezzel az otthoni nehézfiúk, azaz mint biztonságos "turistacélpontot" kínálják föl a Magyarországon körözött bünözőknek. Ha valakit Romániában köröznek, akkor annak Magyarországon biztosítanak rejtekhelyet - és hamisított magyar személyi okmányokat -, szinte kulcsosházként működő saját(!) lakásokban. A jelenséget, hogy akár kivégzést is lehet már rendelni az amúgy szép ropogós tájszólásban beszélő székely fiúktól, lehet még egy ideig bagatellizálni, de egyre veszélyesebb. Mint ahogy az egyedi zsarolások vagy lakásmaffia típusú ingatlanszerzések is akkor válnak igazán veszélyessé, ha sikerül valaki(k)nek szervezetten működtetni, és hálózatot szervezni rá. Szép új világ köszöntött ránk, és nem igazán ünnepi ez a feltámadás. Hogy a franc esne bele! Commentshajnal attila 04/24/2011 5:56pm
azt hiszem Lacinak ide is be kellene néznie, hiszen mind hasznosak az o nyomozasai
Reply
Bikicsunaj 04/25/2011 7:49pm
Isten Nyugtassa!
Reply
uk. 04/25/2011 9:57pm
Ukran kapcsolat ?
Reply
www.szekelyhon.ro 04/29/2011 3:06pm
Tudom nem ide tartozik e nemikepp figyelemre melto .
Reply
szabi 05/02/2011 11:18am
3 lovest kapott, 1 a combjaba, 2 a derekaba! Egy regi 2. vilaghaborus fegyverrel lottek, a rendorseg idos embereket gyanusit. Sok foldel, mondjam ugy, nem igazsagosan jart el. Vagy magyarul szolva atbaszott nehany embert... Vannak emberek akiknek minden kincsuk mondjuk egy szantofold, "mert ugye ott terem a legjobb krumli, meg nagyapjaval ott milyen jot beszelgetett...es ezek a mocskok elvettek"... Na igy gondolkozhatott a gyilkos
Reply
:| 05/02/2011 4:57pm
Sajnos ez az oldal mar teljesen mas utakon jar, reg messze van a lenyegtol es kezdem hinni, hogy akarattal. Biztos vagyok benne, hogy marad meg olvasoja, emberek kik szinezik majd hetkoznapjaikat, piti bunozokrol szolo sztorikkal es sajnos remenykedve, hogy valtozni fog valami. Nem fog. En off.
Reply
szabi 05/03/2011 5:37pm
Nem volt ott semmi pisztoly! Egy regi puskabol szarmaztak a lovedekek. A tettes amator volt! Ott hagyta a huvelyeket is. Ja s egy profi nem futkos egy nagy puskaval a hatan az erdoben. Nagy valoszinuseggel a fegyver az erdoben van! Azt kerestek jo par napig!
Reply
bistvan 05/04/2011 1:48pm
A szh. cikkben 7,5-ös lövedékről volt szó, ami nagyon ritka méret. Kivégzés? Akkor legalább egy lövés fejbe.
Reply
nyec 05/05/2011 1:47pm
LAci. Ma valami fogas volt a varosban. A CEC nel.
Reply
fenyofa 05/08/2011 11:24am
A faluban azt mondjak Pal igazabol nem a jofiukat kepviseli csak martir lett a veres miatt, allitolag ugyanolyan balhekban volt mint az aldozat
Reply
Olvasó 05/17/2011 11:53am
http://www.erdely.ma/kornyezetunk.php?id=84551&cim=illegalis_erdoirtas_hargita_megyeben_video
Reply
Olvasó 05/17/2011 11:56am
És még egy cikk 2-ból: http://www.hetek.hu/fokusz/200607/nagyuzemi_fabiznisz_szekelyfoldon - érdemes az itt felvetett szálakat ma is tovább fűzni...
Reply
klm12 06/27/2011 10:13am
Nem biztos hogy minden úgy van ahogy elképzelted. Nem szabad kijelenteni BIZTOSRA valamit addig amig nem tudjuk a VALÓSÁGOT...
Reply
szőkelaci 06/27/2011 10:29am
Teljesen igazad van, a jelenlegi állás szerint, különösen, mert a.gyilkos fegyvert is sikerült megtalálni, ez a bejegyzés csak fikció, hamarosan egyértelművé is teszem.
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed