FEKETE-FEHÉR

  • Címlap
  • Fehérgallérokosok
  • Udvarhely
  • Megmondó
  • LIVE - ÉLŐ
  • Română
(+18) Márton József közjegyző harmadik változata 03/10/2011
31 Comments
 
Ha egy eseménynek három változata van úgy, hogy a három szereplő közül az egyik - ebben az esetben Vajda Ilona, aki elhunyt - már nem beszélhet, nos, ott valami nem stimmel. Azaz valaki hazudik. Nagyot. Így lehet ez Márton József közjegyző és a szóban forgó lakáseladási ügy esetében is: az igazság három különböző változatban ajánlkozik föl, mint egy bárcás kurva, akinél a szolgáltatás ára háromféle, mert három "befogadó helye" is lehet neki (megértést az emancipáltaktól ;), mármint a lotyónak.

Szóval, sikerült megszerezni Márton József (mester)harmadik változatát, mellyel a marosvásárhelyi táblabíróság melletti ügyészségnek magyarázkodik (ott vizsgálják ugyanis az ellene tett feljelentést). Ebben írva és mondva is az áll, hogy a lakáseladási szerződés hitelesítésére két helyen került sor: a jegyző irodájában és Vajda Ilona lakásán. Az első változat szerint a hitelesítés Márton József irodájában történt, a Duna TV-ben elhangzott nyilatkozatában MJ azt állítja, hogy a Vajda Ilona otthonában született a hitelesítés, és tessék a harmadik változat (lásd a dokumentumot bejegyzés alján!): itt is, ott is. Márton József különben vonzódik a különleges dátumokhoz, a hitelesítés december 24-én történt, annak javítása (a most ügyézségnek küldött "kiigazítás") pedig december 29-én. Létezik, hogy ez az ember mindig dolgozik? Mert, hogy sokat, az biztos.

Történt itt néminemű utalás a Márton József nekem címzett levelében, erkölcsre, tisztességre, etikára, de még a nádszálszép királykisasszony ülepére vonatkozóan is. Nos, a Márton József által számonkért magyar erkölcsöt rövid úton hazavágom, idézve néhány hozzászólást tőle, amit különböző álnevek (18-at használt!) alatt küldött rá a szegény Fekete-Fehér olvasókra ugyanarról a csíkszeredai IP-címről (89.137.146.19). Az alábbiakkal én el is intéztem az erkölcsi hörgést. 

Márton József, alias Halastó szekerestül: Szerussz Laci, latom a sex oral ma este neked all, tudod ocsem zsiros, ne keseredj el nagyon, ugy jo a sex oral, ha guggolva alulrol nezel fel es csak nyelsz es nyelsz.......ha fel nezel mit latsz ????Na szerussz met mejek fejni.

Márton József, alias Zorro, a kicsike: Jo lecke vala ez neked Laci betyar, igaz te mit veszithetsz ??Neked az a dolgot hogy kavarjad a szart, mert csak akkor dol a le. Nahat akkor szagolj bele.

Márton József, alias Laci bácsi 58: Tisztelettel Szoke Laszlo urnak, hat korulbelul ilyennek kell tenyleg lennie igy igazi talpig uriember valaszanak, aki nem a gyulolet kardjaval vag vissza, hanem az alazat es nyiltsag jobbjaval. Koszonjuk kozjegyzo ur, tenyleg idoszeru volt mar ezt megtennie, mi on mellettes az igazsag mellet vagyunk. Kitartast, Jezus az ut, igazsag es elet.

Hát így, kedves uraim és hölgyeim, ennyit Márton József magyar és keresztény erkölcsösségéről. További részletek, ha majd lesz eredménye az ügyészségi vizsgálatnak, vagy ha újabb átvert ingatlantulajdonos jelentkezik.
Márton József 'kiigazítása'
Márton József közjegyző ügyészségnek küldött 'kiigazító' szerződéskiegészítése
 


Comments

reccsman
03/10/2011 7:31pm

te, Laci, nagyon okos gondolat az IP-csekkolás, de honnan tudod biztosra h ő az, ha mindig álnéven kommentelt? és főleg egy csíki IP-ről...

Reply
szőkelaci
03/10/2011 7:38pm

Nem, az IP csak azt árulta el, hogy ugyanaz a személy, hogy Márton Józsefről van szó, arról a hozzászólásokban használt írásjelek, (helyesírási) hibák árulkodtak, melyek egybeesnek a levelében előforduló hibákkal. A legegyértelműbb a sok pont (....), amit nem követ soha szóköz.

Reply
zsiga
03/10/2011 9:12pm

Nocsak. Kozjegyzoi okiratot hivatalbol vagy keresre lehet javitani, csak a felek beleegyezesevel. A felek beleegyezese csak akkor feltelezheto ha meg voltak idezve...

Reply
Pali
03/11/2011 5:45am

Az eladó aláírása vajon mennyire igazi?
Az is sok mindenre fényt deríthetne.

Reply
Mind1
03/11/2011 9:27am

No ez a nem semmi. Eszem megáll. Ezt a választékos beszédstílust !?
Ilyen emberekkel vagyunk körülvéve.
:-o

Reply
Norbi
03/11/2011 10:00am

Ez a Laszlo most mar tenyleg elmebeteg,ossze vissza beszeli a hujesegeket, ez mar tenyleg szanalmas nagyon, rohogteti magat. Nagyon de nagyon faraszto. Menj mar orvoshoz

Reply
sved
03/11/2011 10:45am

Laci, engem az erdekelne hogy a Duna TV-ben vagy mas mediaban is ilyen szokimondo vagy-e, mint a blogodon? gondolok itt elsosorban a "barcas kurva", "erkolcsi horges", "kiralykisasszony ulepe" szokapcsolataidra vagy a "lotyo" szora. vagy a blog es kozonsege tobbet tur? netan irasban konnyebb kiadnod magadbol ezeket a szavakat? milyen (rejtett?) indulatok rejlenek ezen szavaid mogott?

Reply
sved
03/11/2011 10:47am

jol latom hogy "ci neschimbate" szerepel a "si neschimbate" helyett? azert az kicsit mast jelent :)))

Reply
Szallonát olajba !
03/11/2011 12:52pm

Jozsika szánalmas szerencsélten vagy .... amikor látlak engedném az abortuszt emberi testben hasonlitasz majomhoz....

Reply
anonim11
03/11/2011 4:37pm

Remelem, hogy ennek a Marton Jozsef kontar-ficsurnak is lejar az ideje. Annyira egy faragatlan fajanko es paraszt, hogy meg az sem fog feltunni neki, hogy vizben hagytak.
A nyilvanossag sok mindenre fenyt derit es egy ido utan letagadhatatlan.
Gratula Laci.

Reply
Mind1
03/12/2011 9:00pm

Laci startból felvállalta ezt a beszédstílust. Őszinte, és nem hátra, hanem előre vezet minden esetben. Tetszik.

Reply
sved 1
03/13/2011 9:59am

Az a legnagyobb baj hogy Laci morzsakbol epiti fel az orultsegeit amit havonta sikerulinnen onnan beszereznie,innen a 3 valtozat is ami igazabol csak 1, ebbol akar maganak nezettseget, mig a masik felnel minden kartya kezben van. Ugy gondolom hogy a kivizsgalast az igazi profi szervekre kell hagyni, nem holmi talalgatos agytrosztokre amit ez a Laci kepvisel. Ez mar nagyon primitiv kezd lenni

Reply
szőkelaci
03/13/2011 10:43am

Svéd1 és Norbi ugyanarról az IP-címről ír. Nem értem, miért kell ezt játszani?

A valódi Svédnek: Az oldal indulása óta lehet szavazni a szóhasználatról (lásd címlap alja!), még mindig több mint 54 százalék azoknak az aránya, akiket nem zavar.

Tévedés ne essék, nem lesz több egy állítás attól, hogy pöcsölünk benne, de a választékosság aranypálmáját sem ilyen bloggal és témákkal szokták elnyerni.

Szempont az is, hogy a fiatalok (16-20 évesek) is az oldalon maradjanak, főleg, ha róluk/nekik szól egy-egy bejegyzés. Szóval, tudatos döntés volt, hogy nem kerülöm az erősebb kifejezéseket.

Reply
sved
03/14/2011 8:43am

igen, en vagyok az igazi!
ki akar a borombe bujni? :) a martonjoco?

Reply
Andrea05
03/15/2011 2:20pm

Lacikám sajnos ez a téma kifulladt , valami újat ha nem tudsz gyorsan feltenni akkor gyenge vagy .A gyengék pedig elhullnak .Pá kis aranyom pááááááá

Reply
Bikicsunaj
03/16/2011 12:20am

Ha ezt a Táblabíróság elfogadja, akkor azt kell mondjam, hogy az egész román jogrendszer nem ér egy kas csihánt.

Reply
zoltan
03/16/2011 8:18am

Sajnálom a Hargita megyei közjegyzőket hogy egy ilyen M.J. járatja le őket. Ha nem is kizárással de egy közleménnyel jelezhetnék a lakossággal,hogy ez nem jellemző a közjegyzőkre és elhatárolódnak, távol tartják magukat az ilyen kétes, ügyektől!

Reply
anett
03/20/2011 1:02am

szanalmas ami itt tortenik...a beteg nenirol kitenni a cfotokat,mert van csoren? ki az a beteg alat aki abeteg edesnyajta csoren fenykepezmi vagy enn latam roszul a kepet????? es fel van oltozve es betakarva ahogy egy beteg kene legyen..nem ertem ez nem haborit fel senlkit\/ ledobetettek a kepek...szornyu

Reply
Sancho
03/21/2011 10:56am

Az IP nem mindig árulja el, hogy ki vagy. Mi van, ha egy egész lépcsőház, vagy 2 is, ugyanarra a modemre van rákötve? Az IP ugyanaza marad 55 személynél is.

Reply
dzsingiszkan
03/21/2011 3:11pm

Laci! Nagy a csend mostansag. Pedig a varsoban zajlik az elet. Es a diszkoban is...

Reply
szőkelaci
03/21/2011 5:55pm

Anett: A felháborodásod akár jogos is lehet, a közléssel kapcsolatos kételyeimet olvasd el a vonatkozó bejegyzésben
.
Sancho: Tudom, hogy óvatosan kell bánni az IP-címekkel. Az azonosításban nem csak az IP-cím segített!

Dzsingiszkán: Valami pontosabb infó?

Reply
feher-fekete
03/21/2011 11:12pm

irtam mar 1 honappal ezelott hogy a dog kancigany ami kocsit elvett az a sajtoban is megfog jelenni... most a tulajdonosa is meghalt....

Reply
Csaba
03/22/2011 10:52am

Az újabb érdekes autóvásár

http://szekelyhon.ro/hirek/kozelet/zuros-autovasar-nyomoz-a-rendorseg

Reply
Szandokan
03/22/2011 9:59pm

Laci ne mind mentegetozz, teljesen felesleges. Csunyan felsultel, es belefulladtal a sajat elmebeteg elmeleteddel, nagyot fogsz meg zuhanni az emberek szemeben ha meg lessz az ugyeszsegi hatarozat amibol egyertelmuen ki fog tunni az igazsag. Igaz arra is azt fogod majd mondani hogy az ugyesz maga a marton joco es hogy az ip cim ugyanaz.
Te tenyleg megbolondultal egesszen, vagy mindenkit hujenek neztel ??

Reply
Szandokan
03/23/2011 6:40pm

Az a baja ennek az igazan szoke gyereknek, hogy ami neki nem tetszik az rossz IP cimrol erkezik vagy ugyanaz a szemely irja szerinte. Ez tenyleg elmebetegseg, lassan ez az oldal meg az egesz kitalacio odaszart es ezt figyelembe kellene venni lassan. Huzz a picsaba Laci es ne farasszal hujesegekkel

Reply
G
03/24/2011 5:58pm

az oldladnak vege van en mar tavaly megmondtam hogy jeress rendes munkat..:P

Reply
sved
03/25/2011 3:23pm

leult a blog, tobbet nem is jovok ide. erot, egeszseget, kitartast es keves neurozist :).

Reply
zoltán
03/28/2011 7:46am

,,Szandokan és" ,,G"! Nagyon hiányoznátok erről az oldalról ha többé nem jönnétek. Szellemi értékéből veszítene sokat a blog. Meg a Laci is ,, jereshetne" rendes munkát. Azt gondoljátok hogy ti vagytok a blog szürkeállománya? És te ,,G" azt hiszed hogy a blog pénzt hoz Lacinak vagy bárkinek? Nagyon boldog emberek lehettek! Semmi nem hiányzik az életetekből csak az hogy a hülyeségeteket valamilyen szinten fitogtassátok.

Reply
Szandokan
03/28/2011 6:07pm

Kedves Zoltan neked csak annyit szeretnek en is uzenni, hogy mivel egy buta bunko paraszt vagy, az edesanyad kellene elhatarolodjon hogy ilyen huje fia szuletett erre a vilagra es ezt adja is ki kozlemenyben. Amig nem ertessz a dolgokhoz addig pofa be es kuss

Reply
zoltan
03/30/2011 10:40am

Mindenki figyelmébe!
A keresztény Márton József Marosvásárhelyre is csokorba küldi a szerződéseket.Van pecséttel,pecsét nélkül,van amelyiken több pecsét is van, és ezt nem a Laci írta.Aki kíváncsi: http://www.szekelyhon.ro/flashpage/4072/xxii-evf-61-szam.html

Reply
oziris
04/04/2011 1:52pm

Ilyen ember, mint Marton Jozsef soha nem szabadott volna jegyzokent dolgozzon. Velejeig korrupt es raadasul nagyon sotet is. En ismerem regrol, az IQ szintje es muveltsege nagyon a beka ullepe alatt van.

Reply

Your comment will be posted after it is approved.


Leave a Reply

    Aktuális





    Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!

    Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!

    SZJ fenyeget. - 1.99 USD
    Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD
    Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD

    Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!]

    Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot!
     

    Rovatok

    All
    Emberek
    Udvarhely
    Ügyek

    Weather Widget
    YoWindow.com yr.no

    Udvarhely - élő




    Hála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
    Profile

    RSS Feed


Mottó: Az igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik...