Tévedés ne essék, Márton József közjegyzőnek joga van védeni önmagát, jó hírnevét, netán szakmai feddhetetlenségét. Mindazonáltal, ő közokiratokat bocsát ki, melyek akkor is közhitelesek, tehát bizonyítékul szolgálnak, ha őt magát nem kérdezzük minden egyes alkalommal, amikor ez a közokirat valamilyen elidegenítési eljárás alapjául szolgál. Egyetlen bíróság sem teszi föl a kérdést: tessék mondani, közjegyző úr, az ön által hitelesített adásvételi szerződés alapján ugye fenntartások nélkül ítélhetjük oda egy-egy áldozat ingatlanát az új, mondvacsinált tulajdonosnak? Nos, a Márton József által kibocsátott okiratok, illetve a jelenlegi információim szerint, ő saját szemével látta, amint egy amúgy mozgásképtelen asszony aláír az ő puccos irodájában. Ott bizony. Most nem idézem föl az 1995. évi 36. közjegyzői törvényt, majd az ennek végrehajtásáért alkotott 1995. évi 710/C., netán a 2007. évi 1850. számú igazságügyminiszteri rendeletet, melyek arról értekeznek, hogy egy közjegyzőnek mi is a kötelessége és azt miként kell ellátnia. Nem akarok én ilyesmivel untatni egyelőre senkit. De megosztom a közjegyző úrnak címzett faxüzenetem a nagyérdeművel. Miért is? Hogy ő esélyt kapjon a(z ön)védelemre, szemben azokkal, akik az ő áldásos tevékenysége miatt nem kaptak! Ha úgy tetszik, cinizmusával próbálom szembesíteni t. közjegyzőnket. És talán a hatóságokat. De az udvarhelyi potenciális áldozatokat mindenképp. Nem szokványos a módszerem? Igaz. De én sem kedvelem a nem szokványos eljárásokat egy közjegyző tevékenységében. Egyszerűbb ez, mint egy sajtóper, aminek különben állok elébe. Ha lesz. Különben is, mi mást tehetnék? Commentssved 02/10/2011 7:51am
Laci, te tenyleg tul sok Zorrot neztel :)
Reply
szőkelaci 02/10/2011 8:59am
Kellenek ezek a hozzászólások is, nehogy felülkerekedjen bennem a Zorró-komplexus. Különben többen óvnak itt ettől ;).
Reply
Zoltan 41 02/10/2011 9:43am
Hat szerintem is valahogy igy kellet volna kezdjed Laci, mert ha valamivel mellefogsz a bizonyitekaiddal, tenyleg nagy szarba kerulhetsz. Igaz te mit veszithetsz ?????
Reply
zoltán 02/10/2011 10:28am
Nem csak Szőke úr foglalkozik az üggyel ! már a Duna tv is. Remélem Szőke Lászlónak köszönhetően felszámolják Udvarhely kártevő,pióca,élösködőit !
Reply
Lexus 02/10/2011 11:21am
Mindazonaltal, hogy nem volt kotelezo, lovagias lepesnek tartom mostani megnyilvanulasodat! A mielobbi reakciora es onvedelemre varva. Nem mellesleg letkerdes is ez kozjegyzo urnak.
Reply
lángost eszek ép.. 02/10/2011 1:58pm
hát... Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, itt olvasom, hogy miket írtok.. és megkel hogy mondjam elég szánalmas.. Szőke Laci! neked van konkrét bizonyítékod Márton József ellen? Érdekes még dolgozik.. Ostobaság amit csinálsz szerintem. Én már feljelentettelek volna hamis rágalmazásokért.. Nézd az egy dolog, hogy pár uzsorás fickó bejár hozzá, és zálogként ezt azt át ír nekik.. De ott vannak a tulajdonosok is.. Én is voltam szorult helyzetben és ő volt a közjegyző.. Neki ez a dolga, hogy aki oda megy és átíratást akar végezni, akár ingatlan akár ingóságokra.. vagy bármi hivatalos köziratot akar csinálni ő megtegye.. neki semmi köze, hogy milyen inditatásból vagy kinek milyen gondjából fakad ez az egész.. Szóval elég szar, hogy vádoljátok.. Ő nem hibás, neki ez a hivatása..
Reply
Panzer General 02/10/2011 4:01pm
Tisztelt langos-zabalo! Nem akadt a torkodon mikozben ezt leirtad?? Sajnos az ilyen alakok mint ez a kozjegyzo neked, es a hasonszoru simlis csaloknak koszonhetoen kapnak letjogosultsagot a tevekenyseguk folytatasahoz! Es kifejtened bovebben, hogy mit inteztel nala "szorult helyzetben"? Ja ertem..szoval jo ha van valaki aki a mocskos dolgokat kifeheriti szepen, papiron...Mert "bizniszelni" Bocskororszagban azt jelenti leforditva, hogy hazudni-lopni-csalni. Az a baj ezzel a kisvarossal, hogy tul sok az urhatnam, felkapaszkodott, munkasbol lett kisiparosbol lett "vallakozo" - akik osszekeverik a szezont a fazonnal, nektek meg kellett volna rekedni a "garazsbol pelenkat es kavet arulok" szinten.
Reply
pont az 02/10/2011 9:23pm
Reply
lángost ettem tegnap.. 02/11/2011 12:33pm
Panzer General! Én szorultam kölcsönre haver! Én!, és van egy uzsorás ismerősöm aki néha ki szokott segíteni a bajból, némi kis % haszonért cserébe.. De nekem megéri, és korrektnek tartom.. Az, hogy más hogyan sáfárkodik a pénzével, és hogy Márton József történetesen a potenciális közjegyző? ez van barátom.. Bármelyik közjegyző megcsinálja azt amit ő.. Csak neki már befutott praxisa van, és A nevét sokan ismerik.. Ő is egy közjegyzői díjmegállapítás keretében jár el.. X% ért.. Ez a dolga kis butus barátom.
Reply
kuki 02/11/2011 2:08pm
Langos te beteg vagy. Tudja jol a kozjegyzocske mit csinal, mert fele csalas....egyszer hibazik es orokre bucsut mondhat mindennek...
Reply
k 02/13/2011 8:50am
@lángost ettem tegnap..
Reply
lángos 02/14/2011 5:30pm
buta vagy K. unlak!
Reply
szőkelaci 02/17/2011 4:10pm
Mivel érdemi hozzászólás már alig érkezik, lezárom a hozzászólásokat ennél a bejegyzésnél.
Reply
Comments are closed. | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|






RSS Feed