Fellépek a Fekete-Fehérrel. Nem újdonság azoknak, akik személyesen is ismernek, hogy ha egy területen mélyvizsgálatot - jelentsen ez bármit is - végzek, akkor azzal többet próbálok kezdeni, mint csak egy Google-temetőbe szánt karaktersorozat. Így vagyok a Fekete-Fehérrel is, ami túlmutat a székelyudvarhelyi fiúkon, igyekszem módszerré nemesíteni, hogy akár más közösségek is használhassanak valami hasonlót akkor, ha olyan gondajik vannak, mint Székelyudvarhelynek. Nem, ez nem a spanyolviasz ismételt feltalálása, inkább olyan, mint a spanyolnátha. Szándékaim szerint ragályos. Vagy nem, de az nem rajtam fog múlni. Álljon itt pihentetőnek a rendezvényre készített előadásom vázlata, majd maga a rendezvény programja. Az alvilág, a közösség és a blog, avagy miként válik civil nyomozóvá az olvasó A recept új, az újméda/internet technológiáit, a közösségi oldalak és blogszolgáltatók nyújtotta lehetőségek kiaknázásával hatékony bűnmegelőzői tevékenység folytatható. Pénz, paripa, fegyver függvényében akár hónapok alatt elkészül egy település alvilági útikalauza, mely segíthet elkerülni az áldozattá válást. Nem mellékesen, használható információkhoz juttathatja a hivatásos bűnüldöző szervezeteket, intézményeket is. Hozzávalók: - egy 10 ezernél több, de 100 ezernél kevesebb lakosú település; - helyi alvilág; - néhány korrumpált tisztségviselő a helyi rendőrségnél, ügyészségnél, bíróságnál és önkormányzatnál; - problémákra immúnis helyi sajtó, helyi érdekcsoportokba bekötött tulajdonosokkal; - egy blog; - némi íráskészséggel és helyismerettel rendelkező szerző, - a hozzászólók, olvasók inkognitójának tiszteletben tartása és védelme; - csipetnyi bizalom és hitelesség. Elkészítés módja: A közösség számára egyre nagyobb gombócot jelentő alvilági csoportok semlegesítése céljából feltárjuk a bűncselekmény-típusokat, erőszakos cselekmények helyszínéül szolgáló helyeket, alvilági törzshelyeket, valamint az elkövetéssel gyanúsítható köröket. Ehhez - nem feltétlenül rendőrségi nyomozást megalapozó módszerességgel és részletességgel -, akár fiktív elemeket tartalmazó, némi valóságalappal is rendelkező történeteket írunk, majd ráengedjük a történetre az olvasót. Jó esetben 50-100 önkéntes informátor (olvasó) hozzászólásokban végzi el a pontosításokat, szűkíti a gyanúsítottak körét, zúzza porrá egy eset fiktív vagy valótlan elemeit. --- A nyilvánosság semmilyen alvilági tevékenységnek nem tesz jót, a Fekete-Fehér blogban érintett alvilági figurákat saját köreik taszítják el, magukra maradnak, egyre nehezebb új bandatagokat besorozni. Nem csak alvilági partnereik közösítik ki a nyilvánosság látóterébe került tagokat, hanem a közösség is. Élhetetlenné válik számukra a környezet, szűkül az életterük, hiszen vagyoni gyarapodásuk - bár látványos - mégsem hozza meg számukra a tehetőseknek kijáró társadalmi státuszt. Menekülőre fogják, elhagyni készülnek a települést. Krimifalók Napja Az olvasás lehet magányos dolog, de az olvasó nem az. Ne is lehessen az! Az olvasó nem magányra vágyik, hanem párbeszédre. Együttlétre. A Krimifalók Napjával ezt teremti meg február 26-án a krimiestek.hu. Teszi mindezt a patinás, Vörösmarty téri Gerbeaud Házban. Végre lesz egy fórum, ahol elmondhatod, megkérdezheted, figyelhetsz, reagálhatsz, szórakozhatsz, játszhatsz és nyerhetsz. Aktívan, sokadmagaddal, díjmentesen. Első ízben valósul meg az olvasók és a kriminológiával foglalkozók találkozása, melynek célja összehozni a krimi műfaj rajongóit egy pezsgő, kulturális környezetben. Gyere el és nézz be velünk a kulisszák mögé! Gyere és mondd el a véleményed! A játékos kedvűeknek ezért is érdemes eljönni és figyelemmel követni, mi történik a házunk táján: több, mint 150 darab könyvnyeremény, színházjegyek az Ördöglakat krimi előadásra, 2 főre szóló repülőjegy belépőkkel a londoni Sherlock Holmes Múzeumba, hazugságvizsgáló tesztelés, etc. Gyere el, hogy együtt lehessünk, veled is! Mutassuk meg, hogy az olvasó nincs egyedül! Február 26-án délután háromtól kilencig legalábbis nem lesz. Összefoglaló videó: http://www.youtube.com/watch?v=6GyVnrlO_rU További részletekért kattints ide: www.krimiestek.hu/krimifalok Programok - Egész napos programok (15:00-21:00) Helyszínelés, ujj- és tenyérlenyomat vétel, rabosító fénykép, hazugságvizsgáló, kriminálgrafológus, krimi kvíz, könyv cserebere, haláli tárgyak kiállítása, BRFK bűnmegelőzési tanácsadás, írók, könyvkiadók, olvasósarok, könyvadományok, nyomozójáték, golyóálló mellény és rohamsisakpróba. Rendezvényünk alatt könyvadomány-gyűjtésünkre köszönettel várjuk a felajánlott (nem kizárólag krimi) könyveket. Beszélgetések (16:30-20:30) Moderátor: Garamvölgyi László Mesterségem címere: túsztárgyaló (Dr. Végh József) Krimi írók beszélgetnek (Lőrinc L. László, Nemere István, Kovács András Péter, Lakatos Levente, Kellei György) Az alvilág, a közösség és a blog (Szőke László) Terrorelhárítás és kihallgatási technikák az FBI-nál (Dr. Vörös András) A tényfeltárás legjei: P. Gál Judit, Nothoff Ingrid Egy sorozatgyilkos elméje (Dr. Bujdosó Éva) Hannibal Lecter és Freddie Krueger nyomában (Dr. Spiller Mariann) CommentsGratulalok Laci 02/20/2011 8:53pm
Gratulalok Laci, reszt veszel mint eloado, nem kis dolog sok sikert, kitartas.
Reply
Én 02/21/2011 7:40am
A hozzávalókhoz azért még hozzá lehetne tenni, hogy "szükséges még a biztonság kedvéért a célvárostól több száz kilométerre lévő lakhely". :)
Reply
Hajrá Laci 02/21/2011 8:26am
Ennek a Márton Joskának 100000 euros tartozása van az egésségügy fele. Soha nem fizetett ? A kamat 65000 euro. Nagyon jól mehet neki ha megengetheti magának hogy 35000 eurora 65000 euro kamatot fizessen. Vagy ennyire buta?
Reply
szőkelaci 02/21/2011 11:42am
Én: Igen, ezzel majd kiegészítem, köszi!
Reply
Nos ha barki is ugy erzi 02/21/2011 2:26pm
Reply
Tapsifűles 02/28/2011 4:34pm
Igazad van pek ez a Laci tényleg egy nagy bunkó, seggfej szarkavaró, ki a faszt érdekel kinek milyen tartozása van, ejsze Laci szeretné kifizetni a másik helyett ?
Reply
sved 03/01/2011 2:20pm
Zorro, gyengul a blogod. Olyan, mint egy feldobott labda, ami sosem esik le. Irhatnal eredmenyekrol...
Reply
Jimi 03/01/2011 3:59pm
Laci mi lett veled,semmi zavtos ügy nincs már......
Reply
szőkelaci 03/01/2011 7:27pm
Leszámítva a "hivatalos" szüneteket, ha nem jelentkezem, akkor adatgyűjtés folyik. Mondtam már, nem tudok/akarok minden napra egy nyilvános akasztást, csak azért, hogy akasszunk. De nem is ez a cél.
Reply
sved 03/02/2011 8:16am
en speciel nem is uj ugyekre gondolok hanem a nyitva hagyott csomo regire. a megkezdett szalak sehova sem vezettek? eleg sok ugy van, ketlem hogy egy ember eleg lenne arra, hogy ezekkel mind parhuzamosan foglalkozzon.
Reply
Te Laci, 03/02/2011 9:55am
Te Laci, kerdem en vajon azok akiknek hianyzik a zaftos ugy es, ugy velik hogy punnyadt az oldal, vajon mitszolnanak ahoz ha oket vernek jol pofan, csakhogy legyen mar valami jo kis zaftos ugy
Reply
Pedig én 03/02/2011 8:16pm
Irtam le egy két dolgot, , kommentben sem lett jováhagyva , pedig Laci ha nem is véled te biztosra az infot hátha valaki más is hallot rolla ... és őt érdekelné ...
Reply
ezt latni kell 03/07/2011 7:49pm
http://www.youtube.com/watch?v=gd-yzrdFRIk&feature=player_embedded
Reply
:| 03/07/2011 10:43pm
Laci, mennyit kaptal a kussolasert?
Reply
Lacika te 03/08/2011 2:51pm
Nem azért punnyad ez az oldal, meg igazán szőke Laci sem mert ő ezt igy akarja, hanem azért mert ő is rájött hogy semmi de semmi értelme nincs az egész nagy szarkavarásának, az emberek rájöttek hogy át lettek baszva Laci által, hogy belőle hős legyen és azóta is mindenki köszöni szépen jól el van.Ennyi
Reply
sved 03/10/2011 1:13pm
igen, tenyleg regota punnyad az oldal. mire volt jo a telefonalosdis fenyegetozes, a verszocsizes, martonjoskazas es egyeb gyanus ingatlanbizniszek bolygatasa, ha eredmenyekrol nem olvashatunk??? olyan mint felizgatni valakit s otthagyni allo f@sszal...:)
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed