Beszállt a Székelyhon is a táncba, igaz, szőrmentén, finoman, hogy a maffiákja ne sérüljön - no meg Márton Jóska közjegyző, aki természetesen, most is csalást hitelesített. A történet röviden az, hogy Tövissi Attila 2010 decemberében arra ébredt, hogy az időközben elhunyt édesanyja lakása (Kárpátok bejárat) szépen gazdát cserélt, és valami P. F. és P. K. az újdonsült tulajdonos. Kis pikantéria, hogy a mozgásképtelen édesanya személyesen írt alá nagyhírű Márton Jóska közjegyzőnk irodájában, de minimum szeme láttára. A csalásra csak rájöttek Tövissiék (mert, ugye, oda az örökség), és panaszt akartak tenni a helyi rendőrségen, ahol - mit ád isten - azt tanácsolják, hogy menjenek a marosvásárhelyi táblabíróságra, mert sokkal gyorsabb lesz az ügymenet vagy mi. Megáll az eszem. Az ügy szépsége az - már megint és azóta is -, hogy a szerződés és csalás egészen friss, 2010. december 24-én írták alá az adásvételit. Ez nem egyebet jelent mint azt, hogy ezek nem csak az én fejemre szarnak, hanem egész Udvarhelyre. Az elkövetői kört kiválóan ki lehet következtetni már csak a Fekete-Fehéren eddig megjelentekből is, Márton Jóskáról nem is beszélve. De mit tesz a helyi rendőrség? Marosvásárhelyre küldi a sértettet. És mit tesz a városvezetés? Vígan homokozik. Pártok, civil szervezetek, mind másra és csodára várnak. Meddig még? Kértem a Székelyhont, hogy küldjenek részleteket. Kérem a sértettet, Tövissi Attilát, hogy keressen meg, ha teheti. Szükség lenne arra a fránya adásvételi szerződésre, melyet Márton Jóska ellenjegyzett, hogy megalapozottan tudjak hivatalosan is magyarázatot kérni Márton Jóskától, a rendőrségtől, netán a polgármesteri hivataltól. Tényleg hányingerem van, és elnézést az erős kifejezésekért. Commentskuki 01/27/2011 8:22am
Hajra!! Hatha lebukik most egy resze es csucsulni fog a hidegen...kivancsi vagyok a vegkifejletre...
Reply
Steven Seagal 01/27/2011 8:54am
Reply
megirtak 01/27/2011 8:59am
Gratulalok a szekelyhonnak, es termeszetesen neked, Laci. Erkolcstelen emberek vannak, dolgozzanak meg egy ingatlanert(de ne igy) es nem faj az senkinek, ha becsuletesen kifizetik.
Reply
olf 01/27/2011 9:00am
".... hivatalosan is magyarázatot kérni Márton Jóskától" - szerintem nem magyarázatot kell kérni. Az lenne a legkevesebb.
Reply
nincs mas hatra... 01/27/2011 9:35am
Lepni kell minnel hamarabb,ha nincs ahova, akkor a pocsukre.Sok semmi szarhazi,hat nincs meg bennuk a roma "becsulet"?
Reply
szőkelaci 01/27/2011 9:59am
Azért értem én a rendőrséget, bűncselekményre utaló jelet nem találtak :D, ezért ajánlották a polgári eljárást.
Reply
Steven Seagal 01/27/2011 10:28am
FRÁUDĂ, fraude, s. f. Înșelăciune, act de rea-credință săvârșit de cineva, de obicei pentru a realiza un profit material de pe urma drepturilor altuia; hoție. ♦ Sumă sustrasă prin înșelăciune, prin defraudare. [Pr.: fra-u-] – Din fr. fraude, lat. fraus, fraudis
Reply
Szkíta 01/27/2011 10:34am
Egyszer volt hol nem volt úgy 1989 decemberében néhány ember azt gondolta hogy milyen jól lehetne szalonnát sütni az Udvarhelyi rendőrség épületénél és lám lám tettek is róla hogy megvalósuljon, szépen visítottak a disznók a kék disznóólban.
Reply
name here pls :) 01/27/2011 11:08am
Szerintem a legegyszerűbb bizonyítási lehetőség ebben az esetben egy korábbi hivatalos okirat és a mostani aláírt lakásszerződés összehasonlítása hivatalos grafológiai vizsgálattal és közjegyző álltal hitelesítve, mert addig amíg csak egy szerződés létezik a két fél aláírásáról addig nem sokat lehet mit tenni, de így legalább megalapozott a csalás gyanúja, lehet vádaskodni és pereskedni, addig meg visszaütős sajnos, mert még az inntelligensebbje rágalmazásnak fogja fel.
Reply
Judgement Day 01/27/2011 11:59am
Mar az is nagy szo, hogy a lagymatag Szekelyhon lehozta a sztorit. Mindenesetre westernfilmbe illo kezd lenni lassan az udvarhelyi valosag, mikozben Bun(d)anak es klikkjenek legnagyobb problemaja Jenci menesztese! Ez a Martonjoska meg igen nagy vedettseget elvezhet igen magas korokben, ha ilyen nyiltan, n-edikszer be mer vallalni ekkora bulikat ("fals", "uz de fals", "inselaciune")...P. F. es P. K. meg gondolom ugyanazok az orkvezerek, akikrol eddig is szo volt?
Reply
law and justice 01/27/2011 1:46pm
Nem tudom, hogy lehet ilyesmit toleralni, kozjegyzo, ugyved mindenki csinal mindenfele papirt,es ezek a kormosok alias nem az iden barnultak elig sajat vilagjukat ,sot , nem jogilag tisztazott papirokkal is elveszik a lakasokat a rendorseg csak a vallat vonogatja, szerintuk tiszta minden, ejtik az ugyet a szegeny ember pedig marad a karral.Nincs lelkiismeretuk ezeknek az embereknek, ugy elvegyenek barmit amiert nem dolgoztak meg.Azt azert szeretnem tudni, hogy hova lehet fordulni
Reply
Egy ados 01/27/2011 2:25pm
Most jovok ra ki is a "sertett": Tuske! Koszi hogy szilveszret elott torlesztetted az 5000 Euros adossagodat, most mar tudom, hogy tudtal ennyi penzre szert tenni.
Reply
Figyelő 01/27/2011 2:28pm
Az alábbi hozzaszólás jelent meg az UH-ban. Ha igaz, teljesen más fénybe kerülnek a dolgok...
Reply
Atilla Isten ostora 01/27/2011 2:54pm
Teljes vagyonelkobzast,bankszamlak zarolasat, kozjegyzoi engedejenek felfuggeszteset es csonkitast, azokat a kezeket melyek alahamisitottak. Majd kiszegezni ezeket a kezeket a varosbejaratara.Jutna szerintem mindegyik bejaratra tobb is.
Reply
Bõjti Boszorka 01/27/2011 3:14pm
Hivatalos boszorkany vagyok, rontasokkal foglalkozom.
Reply
Predator 01/27/2011 4:15pm
Azt a közjegyzőt ki kellene nyírni, majd utána nézzük meg, hogy mit lépnek a szaros cigányok!! Én is megismertem a gazember jegyzőt, ezért örülnék nagyon, ha meghalna végre. Persze az összes ganéval együtt!!
Reply
muszlim 01/27/2011 5:00pm
mindeközben vérszáccséék a szeptimiába velnesszelnek...
Reply
Alkoholista vagyok, van házam s nincs pénzem. Csak uzsorásoknak válaszolok, komoly emberek kíméljenek! 01/28/2011 8:34am
M.J.-t az édesanyja valószínűleg nem szoptatta sokáig, ezért mint gyerekkori trauma, "nemszopatásikomplexus" alakulhatott ki, s ezáltal azt szopat akit csak ér.
Reply
Steven Seagal 01/28/2011 8:50am
http://www.youtube.com/watch?v=0JjcTXKw3sM&feature=related
Reply
hájas 01/28/2011 9:36am
A rendőrséget fel kellene gyújtani mégegyszer, hogy ne tudjanak a bünözök segitsegere sietni, hiszen ok is benne vannak, es utanna a kozjegyzo es cigany baratai nyilvanos akasztasat lefolytatni a foteren.
Reply
sved 01/28/2011 12:59pm
mar nem azert, de mi ez a szemelyeskedes, hogy Marton "Joska"? van tisztesseges neve a (egyebkent nyilvan csalo) kozjegyzonek, tessek azt hasznalni.
Reply
sved 01/28/2011 1:12pm
mikor kezdodik a cascadorii rasului? :)
Reply
Informalodjunk 01/28/2011 1:32pm
A teljes sztorit nem tudom, viszont az illető elkövetett egy hatalmas hibát, amit nem hajlandó beismerni. Tudomásom szerint Tisztelt Attila a rendőrségen az iratok eltűnését jelentette és nem a zsarolást, ezért irányították át a Vásárhelyi tábla bírósághoz. Ha a zsarolást jelentette volna akkor a régi bevált pénzjelölős módszerrel a tetteseket le lehetett volna buktatni. Mivel már fentebb írtam, hogy a teljes sztorit nem tudom így elnézést kérek, ha a zsarolást is jelentette.
Reply
:)) 01/28/2011 1:50pm
Versace-t a maffia gyilkoltatta meg
Reply
hitetlen.... 01/28/2011 3:31pm
Egy ados,tedd közzé a neved! vagy te is benne vagy?
Reply
:( 01/28/2011 3:49pm
nemtudom mit csodalkoztok? és miért vagytok kiakadva? mikor a realitate arrol beszél hogy románia a boldog smekkerek orszaga!! Ha esetleg még valakinek nem esett le az elmúlt évtizedekben is ugyanez a szar volt mindig mindenhol. Pl : Verestoy epp most "keresett" 25 milliardot es a tv-ben vigyorog mint aki jol vegezte dolgat...szánalmas románia
Reply
D. Laszlo 01/28/2011 4:17pm
Bojti Boszorkanak -
Reply
szőkelaci 01/28/2011 8:12pm
Ne cigányozzatok fölöslegesen! Nem állítom, hogy nincsen köze szociális értelemben ennek az ügyekhez, de nem elsődlegesen! A romafóbiát máshol éljétek ki, kérlek, sokat segítenétek. Köszi!
Reply
Gondolkodo 01/29/2011 8:31am
Gondolkozzon mindenki egy kicsit. Nagyon sokunknak van banki hitele amelyet szuleint ingatlanja garantal. A felelosseg a mienk, hogy fizessuk. Tudtuk mundannyian milyen kovetkezmenyekkel jar, ha epp nem tudunk fizetni. Jon a vegrehajto es uszott minden. Se penz se lakas. Es akkos mi hova megyunk?
Reply
nyec 01/29/2011 11:36am
Az a baj h a toke tele van mar mindenkinek a ciganyokkal igy sztem ertheto, h mindig ot vesszuk elo. Es ez logikus is akar, hogy probalod elterelni roluk a figyelmet. Mindenki toluk fel...
Reply
feher-fekete 01/29/2011 2:30pm
ezek amatorok most kezdtek a bulit kolbasz es coca muve es az ormanyos elephant putyie.... a penzel meg lehetett volna fogni
Reply
Ismerős 01/29/2011 3:32pm
Tüske nem egy börtönviselt,kb 30 éves férfi?
Reply
Fekete 01/30/2011 11:01am
Gondolkodo: Szerintem te meg egy kicsit gondolkodj, mert valami nagyon nem stimmel a gondolatmeneteddel.
Reply
Azt mondják, a fulladás szép halál. A legszebbeket nektek, kiknek az értelmiségi szintje inkább közelebb van a 0-hoz mint a 3-hoz' 01/30/2011 11:30am
@gondolkodo
Reply
casino 01/30/2011 4:02pm
feher-fekete :1 poceger szarevo lehetsz aki az orion casinoba jar ... es nem fulelsz eleget
Reply
Gondolkodonak 01/31/2011 8:27am
Gondolkodo margojara.
Reply
siculus 01/31/2011 1:11pm
Szőke Lacival szeretném felvenni a kapcsolatot vagy bárkivel aki képet is tud kirakni a kommentekhez !!!!!!
Reply
feher-fekete 01/31/2011 3:38pm
casino rosszul esik?? fogsz esni meg rosszabul is....
Reply
szőkelaci 01/31/2011 3:52pm
Engem itt érhetsz el: udvarhely[kukac]fekete-feher[pont]info.
Reply
zsiga 02/02/2011 10:31pm
Laci! A rendorseget nem tisztem es nem is akarom vedeni. DE ezuttal helyesen jartak el, a kozjegyzok elleni bunugyi feljelentest a Tablabirosag melletti ugyeszsegre kell beadni. Ha a sertett fel a helyi rendorsegnek cimezi a feljelentest Joska ellen, akkor eltelik jo felev amig a rendorseg felkuldi a Tablabirosagra
Reply
szőkelaci 02/02/2011 10:49pm
Zsiga: Köszi, javítom is, és megkövetem a rendőrséget - ebben az ügyben mindenképp!
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed