Betörtek a Polgári Élet szerkesztőségébe 12/15/2010
Ünnepközeli hír ez a betörés. A Polgári Élet közleményét változtatás nélkül másolom ide, remélem csak kisebb fóbia, és nincs összefüggés az általam a PÉ-ben írtak, valamint a betörés között. Ha lenne összefüggés, valakik nagyon hülyék. De nagyon! Közlemény 2010. december 13-ról 14-re virradó éjszaka betörtek a Polgári Élet hetilap szerkesztőségébe. A behatoló(k) feldúlták a szerkesztőség épületét, felfeszítették a fiókokat, elvittek egy hordozható számítógépet, egy mobiltelefont, a cégpecsétet és a cégautó kulcsát. A történteket reggel észlelték a szerkesztőség munkatársai, értesítették a rendőrséget, akik ujjlenyomatokat vettek, elkezdték a nyomozást. A nyomozócsoport lezárta a körzetet, kutyával követte a betörő(k) nyomait, melyek a szombatfalvi vasútállomás irányába vezettek. Az eltulajdonított számítógép rengeteg dokumentumot tartalmazott, a 6 éves Polgári Élet eddigi lapszámainak archívumát, így a kár nem csupán anyagi, hanem erkölcsi. A nyomozás további fejleményeiről tájékoztatjuk a közvéleményt. Mint ismeretes, a Polgári Élet az utóbbi időben több cikkében foglalkozott az udvarhelyi szervezett bűnözéssel. Nem tudjuk, a betörésnek van-e köze a megjelent cikkekhez, „megrendelt” akció volt-e, melynek célja a megfélemlítés, vagy csak a véletlen műve volt, egyszerű, pitiáner betörővel állunk-e szemben. A továbbiakban bízunk a nyilvánosság erejében, és számítunk a szakmabéliek kollegialitására, arra, hogy a médiában publicitást adnak az esetnek, elsősorban azért, hogy lehetőleg a jövőben hasonló esetek ne történjenek. A Polgári Élet szerkesztősége Commentssved 12/15/2010 1:09pm
szerintem a pitiáner verszöcsiék vótak. különben is, miétt tárol az ember fontos dokumentumokat egy laptopon? he?
Reply
pont o 12/15/2010 2:36pm
az igen batya
Reply
szabi 12/15/2010 4:42pm
Ez semmi, ma reggel elloptak a szomszedom lovat, Gyuri bacsi szegeny benne tartotta a lelket erosen... Feketes volt barna foltokkal, mi is bizunk a nyilvanossag erejeben!!!
Reply
igen 12/15/2010 7:40pm
maholnap ha megverik az egyik feketefeherkommentelot az is szervezetbunozesi ugy.na nemar.. szerintem semmi koze az ugynek a fh hoz.
Reply
bethlennegyedi 12/15/2010 9:07pm
a jenonk ugy-e a tulaj? nem sajnalom. Legalabb felujitsa tokosek gepparkjat
Reply
pigg 12/15/2010 9:16pm
kié ez a kocsi hr 09 rwk? egy clk mercedes
Reply
Lajos 12/15/2010 11:55pm
Akarki volt,gondolta,hogy a zsaruk unnepi hangulatban vannak es fogjak unni nyomozni...Vagy a masik,hogy igy akartak megmutatni,hogy csufot uznek a szerkesztoseggel szemben es megsemmisitik azt.Valaki(k)nek nem tetszett a mukodese...
Reply
Muki 12/16/2010 9:46am
pigg: Az enyem az auto,mivan vele?
Reply
szőkelaci 12/16/2010 4:47pm
Máris elfogták azokat, akik betörtek a Polgári Élet szerkesztőségébe. Részletek hamarosan, mert most nem siettek el közleményt kiadni a szerkesztők ;(.
Reply
Bikicsunaj 12/17/2010 5:08am
Hát nem igazán ésszerű nagyobb mennyiségű adatot laptop-on tárolni. Szerintem ez csak duma.
Reply
istvan 12/17/2010 2:29pm
Reply
Levente 12/17/2010 7:19pm
Laci te politikailag hova sorolnad magad?
Reply
ZORRO 12/17/2010 9:02pm
recsenyedi cigany volt. elozetesbe van.
Reply
szőkelaci 12/18/2010 12:32am
Levente: Korrekt a kérdés. A szavazást én is, ő is (Szász Jenő) látja/látta. Nem titok, három nyertes és egy vesztes kampányában tevőlegesen részt vettem, utóbbi kettőben már mint "ejtőernyős". 2002 körül derült ki, az én ügyem, nem az ő ügye, vagy fordítva, egyre megy. Maradt csak az ember, aki már nem a zügy. R-GÓ, a hiba bennem van ;).
Reply
szabi 12/18/2010 7:30pm
Eleg hideg van!
Reply
VILL 12/20/2010 10:46am
LACI, FOGSZ MAJD KAMPANYOLNI? SZERINTEM IGEN... SAJNOS
Reply
szőkelaci 12/21/2010 11:18am
Vill: Aligha.
Reply
anonim11. 12/29/2010 8:07pm
szabi,
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed