Amikor eljutott hozzám az az információ, hogy Versace, alias Barabás Róbert arról egyeztetett a Septimiában vacsoravendégével (az ukránnal), hogy valamilyen kellemetlen problémát meg kell oldani, és a probléma én lennék, megvallom, nem tudtam mit is kezdjek az infóval. Először is, kellemetlen lenne úgy járni, mint Kész Csaba Levente, a Heti Hirdető főszerkesztője anno (elnézést tőle, hogy magam hozzá merem hasonlítani!), aki feljelentést tett a rendőrségen, mert állítólag megtámadták az utcán. Aztán a tökmagos néni buktatta le - nem szándékosan - azzal, hogy ő bizony a támadás idején éppen ott tartózkodott, ahol az állítólag történt (tökmagot árult), de egy lelket sem látott, nemhogy támadást. Röhögték a rendőrök is (mi is) amikor kiderült: bizony csak az történt, hogy K. Cs. Leventét az asszony hamutalállal jól fejbedobta egy családi perpatvar csattanójaként. Irtó kellemetlen lenne, ha ebben az esetben is az derülne ki, hogy a Brădeţ vendéglő leégése miatt amúgy is leégett, valamint lelkileg összetört Verszi és magyarul gyengén beszélő, Szlovákiában élő ukrán vacsoravendége csak az ukrán és székely fogvájó technika rejtelmeit osztotta meg egymással a Septimiában. A megoldandó probléma pedig nem én, hanem az lett volna, hogy mivel a Brădeţ-ben nem tudják, hát ott, a Septimiában kell összehasonlítaniuk e két, nagy hagyományokra visszatekintő fogvájó technikát. Ennek ellenére, mit tehet a rezgő gatyájú firkász (én)? Veszi a telefont, s felhívja a Septimia egyik tulajdonosát azt próbálva kideríteni, vajon a vendéglistából kiadnák-e az ukrán vendég adatait? A válasz: futnak egy kört, de így, első hallásra "elvi akadályai" vannak az adatok kiadásának. Ígéretet viszont kaptam, hogy legalább egy igent vagy nemet közölnek. A jelek szerint viszont az adott szó betartásának is elvi akadályai voltak/vannak, mert szartak rá(m). Nem ugrok emiatt a billentyűzetbe, nem én, de egyszerűbb lett volna egyszerűen azt mondani, hogy húzzak a francba. Minek kell ilyenkor bájcsevegni, ha úgyis ezt gondolja valaki? Mindegy, sok vendéget kívánok a Septimianak ettől függetlenül, és nem csak ukránokat, természetesen... Arra azért kíváncsi leszek - már ha megérem -, ha netán sikerül az ukrán kapcsolatnak így-úgy levadásznia, akkor vajon lesz-e bármilyen elvi akadálya annak, hogy az ukránt és barátunkat, Versacet, alias Barabás Róbertet kitiltsák a Septimiaból? Bár, ha jobban belegondolok, miért lenne? A bűnözőnek is kell valahol lógatnia, nem? Csak semmi szegregáció! És amúgy sem tudja senki majd bizonyítani, hogy ez az ukrán az az ukrán. Összefoglalva: jöhet a hamuzó, rosszabb esetben, az ukrán! Úgy kell nekem! CommentsKonnytar 09/07/2010 1:45pm
Nagyon szomoru lenne, ha barmi tortenne Veled. Barmilyen politikai, vagy egyeb hatter ellenere kerlek legy ovatos.
Reply
szőkelaci 09/07/2010 4:35pm
Nem kell túllihegni, ez is csak egy információ, hitelességét tekintve sok a kérdőjel. Álláspontom pedig változatlan: aki a tűzzel játszik, az bizony meg is éghet ;)...
Reply
szabi 09/07/2010 4:54pm
Megnyugtatlak h nem lesz bantodasod! Versi szarik rad meg az oldaladra! Meg eleinte kellemetlen volt neki de mostanra mar nm erdekled. Harom honap alatt semmit nm tettel csak irtad a hulyesegeket, eredmeny=0. Dehat miert is lenne baj h irsz? Csak vegzed a dolgod, ahogy mindenki mas. En egesz vegig azt mondtam h a gondok forrasa a parlamentben van, es amig ott nincs valtozas addig udvarhelyen sem lesz! De te annyit elertel h udvarhelyen a felsobb korogben kozutalatnak orvendesz. Persze szereztel kb 20 tamogatot is akik ugy lattak h a gondjaiknak veget tudsz vetni, ezeket az embereknek csinaltal a legrosszabbat mert ok hisznek benned, nem tudjak h ez az egesz csak a te nagyravagyasod es nem az ok erdekuk! De majd rajonnek........ Addig is nyugodtan lehet engem blamali, csak azert mert megmondom az igazat!
Reply
szőkelaci 09/07/2010 5:04pm
Szabi: az rendben van, hogy közutálatnak örvendek, de kik a felsőbb körök?
Reply
Robi 09/07/2010 5:18pm
Kicsi Szabika hidd el, hogy nem csak 20 ember szeretné, hogy megtisztuljon a város és majd meglásd, eljön az idő mikor mindenki megkapja a méltó büntetését. Amúgy meg a Brădeţ szálloda a leégése előtt már nem a Versi tulajdonában volt.
Reply
Késő Kása 09/07/2010 7:42pm
Most már lassan fogytán a türelmem.
Reply
troll 09/07/2010 8:26pm
hogy is van a mondas?minden nagyfasz ... egyszer.
Reply
majd egy orult ... 09/07/2010 8:33pm
szabit tegyuk zarojelbe es nezzuk a tobbit:
Reply
Pali 09/07/2010 8:56pm
Tényleg Szabi, kik a felsőbb KÖRÖG ( vagy KOROG )?
Reply
Csaba 09/07/2010 9:03pm
Ma ott voltam az udvrahelyi Extrém parkban. Mindenki boldogan bringázott, amíg meg nem jelent az egyik helyi "barna székely" kisfia, aki minden szemrebbenés nélkül hosszansétál az ott lévők közt, és amelyik bringa jobban tetszik neki, azt elveszi és jót szórakozik vele. Persze addig síri csend. Amikor megunja, mint aki jól végezte dolgát, lelépik. Amikor a főnök gyereke teszi, akkor általában fekete autó ügyeli az eseményeket. Hánynom kell ettől a várostól. Hánynom kell magamtól, mert tehetetlen vagyok. Mert a bűnöző ellen segítséget hívva, rájövök, hogy magát a bűnözőt kérem meg. A város minden szegletében jelen vannak. A városvezetéstől az utcákig. A román rendőrtől a helyi templombajáró székelyig. Ez már pestis.....
Reply
pek 09/07/2010 10:44pm
Látod, tisztelt Szőke László, a comments-ek száma alapján nem sokan aggódnak sorsodért. Amíg más témáknál 80-100 hozzászólás érkezett, addig itt... Ettől függetlenül támogatom weboldaladat és akciódat, csupán az áldozatokat nem értem: vagy ködösítenek, vagy sárosak (felelőtlen kölcsönpénzekbe bonyolódtak). Egyébként ez az ukrán sztori (mint magad is írod) soványan megalapozott, főleg az előző, komolyabb esetek alapján. Nagyon sok kommentet kívánok e témádhoz, és hitelesebb füleseket.
Reply
szabi 09/07/2010 10:55pm
A felsobb korok azok akiket te maffiaknak tartasz, nem nevezem meg, de celoztal a cikkeidben nagyon sok mindenkire! Ezek utan kitol is akarsz varni valodi tamogatast??? A hozzaszolok kozott akadnak nehanyan viszont ok nem hinnem h mernek vallalni magukat s ha meg is megtennek ugy sem biztos h sok mindent tudnanak elerni azon kivul h beszelnek! Laci hadd emlekeztesselek h a mostani helyzetben nagyon keves a tiszta ember. Ha metisztulna a varos akkor lehet h lakos nelkul maradna! Mindenkinek vannak ugyei amit nm szeretne az oldaladon latni, meg szerintem neked is! De ha minden olyan ember levesebe belekopsz akinek szava van udvarhelyen akkor az lesz az eredmeny h osszefognak ellened es meg a vegen te kerulsz bajba. Robi igazad van, mindenki megkapja a bunteteset, kerdes h mikor es hol? Itt v a tulvilagon...
Reply
Julianna Puente Diaz 09/08/2010 3:51am
Hajra SZekely Zorro!!!
Reply
kuki 09/08/2010 7:36am
Te Szabi. Kinek van szava Udvarhelyen? Annak a mareknyi "gazembernek"? Ullj le :-).
Reply
VILL 09/08/2010 7:59am
K.CS.L. most nagyon NAGYra not, hogy magadhoz hasonlitottad.... Legalabb oromot szereztel neki. Szerintem az Udvarhelyi nevezuk maffianak, nagyon szeles nyomtavon jarkalgat, es igy hamarabb is van eselye elbukni. De az a kerdesem, milyen a varos vezetese, rendorsege, ha ennyire amator maffiakok letezni, virulni, garazdalkodni tudnak... Szoval inkabb a beka ulokeje alatt van a rendfentartas szinvonala. Most muszaly elmeseljek egy tortenetett:
Reply
sved 09/08/2010 9:31am
Laci, elobb-utobb egeszen biztos hogy bantodasod esik, ez 100%. Belenyultal a darazsfeszekbe es ezek a rovarok nem felejtenek. A kerdes nem az, hogy ki teszi ezt meg (egyik megbolygatott ugy megbizott embere, legyen ukran, mongol vagy kazah) hanem hogy mikor.
Reply
sved 09/08/2010 10:15am
re Robi
Reply
szőkelaci 09/08/2010 11:30am
Székely Zorró. Egy kicsit vad, de jó ;)..., bárcsak ez is film lenne.
Reply
szőkelaci 09/08/2010 11:42am
Pék: Nem is kell aggódnia senkinek értem, semmi értelme. Egyetlen olvasónak vagy udvarhelyinek sem dolga/feladata, netán vele szemben támasztott elvárásom, hogy bármilyen formában is (meg)védjen. Dehogy!
Reply
Micsa pletyka lap :))) Na valyon, kie volt a Bradet, mikor leegett? :)) Nos...mire szavaztok? Versie, v sem? :)) Jobb mint a Story, v Blikk? :)) Varom beszolasaitokat, mert ugy szeretem olvasni, feldobjak a napom, mikor latom, h-h kuzdtok, a semmiert :)) Te Laci, en nem tudom, h ez milyen megjelenes nallad, h kiirod a septimia nevet is? Nem kotelesek semmilyen informaciot kiadni neked, mert te szoke laszlo vagy, es ezert te bosszubol mar egybol kiirod a nevet a helysegnek. Erdekes dolgok ezek nah, ugy latszik neked mindent szabad.
Reply
szabi 09/08/2010 2:56pm
Nep haragja mar megvan! Nem ket balhes legenyre kell haragudni, hanem a kormanyra! Abban egyetertek h lesz 89hez hasonlo eset! Amugy mar megmondtam h nm kell feljen Laci! Belekoptt egy ket ember levesebe, de nincs akkora szava h bajt is tudjon csinalni, ugyh nyugodt lehet Laci is meg a megrogzott tamogatoi is!
Reply
Geheime 09/08/2010 5:13pm
Szabi. Te honnan tudsz ilyen infokat? Hogy kire szarnak s kire nem? S hogy a vendéglő leégés előtt már gazdát cserélt. Te csakis közülük való lehetsz. Ez már biztos.
Reply
anonim11. 09/08/2010 6:34pm
szomoru a csaba tortenete. ha mar ilyen alapszinten mennek a dolgok csak szukseg lenne egy szekely gardara, ugy nez ki az allambacsira hiaba varunk.
Reply
GOBE ZORRO-hun vezer 09/08/2010 7:06pm
Daszvigyanya!!!
Reply
anonim11. 09/08/2010 9:44pm
Gobe-Zorro :) elkelne biza, a becsulet megvedese !
Reply
:)) 09/08/2010 11:35pm
Lassan jön Mátyás király is és a fekete sereg is :)
Reply
szabi 09/09/2010 8:32am
Csak azert mert tudok dolgokat az nm azt jelenti h szar ember vagyok. Engem miert kene barki is lelojon ha nem artottam senkinek? Lassan ugy kezdem erezni h ti agresszevabb emberek vagytok versinel.. De miert? Artott valamelyiketeknek? Tudtok olyan esetet amit ti lattatok, s nm csak egy irigy pletyka? S ha igen akkor mit artott? Olt meg valakit? Azok az emberek kene itt ilyeneket irjanak akik sertettek, nem pedig azok akik meg meg sem ismernek az uton! Csak itt forditva vannak a dolgok, csak kerdes h a sertett mennyire is sertett? Nem-e mar egy kis banat penztol sertetlen? Mert akkor folosleges itt irjon laci, ez magyarazza h nm erdekel senki "olyant" ez az oldal, s az allitolagos sertettek hallgatnak.
Reply
Szabi: válasz 09/09/2010 1:12pm
Na ne legyél már ennyire hüje, h ennyi eset után, mindig más volt a hibás és nem ezek a dzsungelharcosok!? Kicsit nyisd már ki a szemed végre, 1-2 eset még elmegy, de ilyen, h biztos a pap szólt be a másiknak, ez már kicsit sértő, mint a papnak, mint nekünk, h elakarják hitetni(ilyen emberek, mint te), h a pap volt a hibás! Gondolkozz el kicsit! Biztos van eset, ahol a sértett is vétett, de sztem sokkal több az olyan, ahol nem. Lásd már az erdőt a fáktól!
Reply
sved 09/09/2010 1:36pm
"szabi", a neved nem a Szijjarto (Szigyarto, Szij-gyarto vagy mi) Szabolcsbol jon?
Reply
anonim11. 09/09/2010 2:04pm
Mond szabi, mirol is tudnank teged az uton felismerni ? Segits kerlek.
Reply
csongi 09/09/2010 6:31pm
Ezt az oldalt egy nyilvanos hulyesegnek tartom ami szerintem csak azert jott letre hogy az emberek illetve azok akik unatkoznak legyen ami szorakozzanak. Megneznem szivesen hogy kik lehetnek az informatorok akik ennyi hulye informacioval szolgalnak, hiszen ezeknek fele sem igaz. Sajnos sok emberbol csak az irigyseg beszel, konnyu embereket nyilvanosan meg alazni, es konnyu a szavakkal dobigalni, jobb lenne ha mindenki a sajat bajaval foglalkozna, vagy pedig menjen a rendorsegre es ha nem bizik a rendorsegbe addig jarjon a rendorok nyakara amig igaza lesz. Amiota vilag a vilag voltak es lesznek ugynevezett maffiak, es ezzel a sok hulye irogalassal nem lesz megoldva semmi. Annyit fognak igy elerni hogy a kommentalasokba olyan emberek nevet is ki irjak akikrol azt sem tudjak h kik azok.
Reply
no name 09/09/2010 6:40pm
na de kivancsi lennek arra is hogy melyik hetkoznapi ember szolgaltatna kepeket vagy informaciokat Versiekrol 500.000 Ftert, szerintem mindenkinek az elete tobbet er mint h balhet csinaljon ebbol, vagy mas is el kene menekuljon a szulo foldjerol??????
Reply
GOBE ZORRO-hun vezer 09/09/2010 8:30pm
A"fekete sereg"-hun vagyok es rasszista?!?!?-mar sajnos jelen van,lakasokat foglalnak,embereket fenyegetnek "segilyekbol" mercsokat vesznek-szereznek-
Reply
szabi 09/10/2010 12:30am
Ha azt akarnam h ismerjetek akkor ismernetek! Nehogy azt hidjetek h egy kicsit is felek barmelyikotoktol, hanem egyszeruen nm szeretnek ezen az oldalon szerepelni egy kitalalt sztorival, ennyi! Itt ez az oldal arrol szol h lehet velemenyt nyilvanitani! Ti is ezt teszitek meg en is! S nekem mint akarhanyszor elmondtam az a velemenyem h ez az oldal egy szart sem er, senkinek nm art csak esetleg kellemetlenseget okozhat olyan szemelyeknek akik tevedesbol szerepelnek itt, mert amilyen bizonyitekok itt vannak azokkal vadolni egy birosagon egyesnesen az ev viccenek szamitana! En azt mondom mint mindig h a gondok forrasa nm itt van... S ameddig ott nincs valtozas addig sehol sem lesz! S meglassatok h igazam van, ha nm most akkor majd ha isten orizz ti is sertette valtok, akkor majd rajosztok h h mennek a dolgok. Nm hiaba nm torodik sem a media sem a rendorseg a temaval. Nehogymar azt mondjatok h versy aki 3 eve sehol sem volt most akkora befolyasa van h ilyen komoly szervek nm mernek foglalkozni vele:)) Egyszeruen azon az allasponton vannak mint en!!! Ok leszarjak mit gondol par ember, ezesetben ti! Csak en vagyok akkora barom h probalom megertetni ilyen onfeju emberekkel h mi is az igazsag! Ameddig lehet komentalni addig mindig le fogom irni mi szerintem az igazsag! Akinek van hozzafuznivaloja azzal szivesen beszelek, aki meg csak blamalni akar az kar ram fecserelje az idejet, mert lexarom!
Reply
Anonim 09/10/2010 9:38am
En nagyon helyeslem ezt az oldalt,orvendek hogy kerult egy ember ,Szoke Laszlo aki fel merte vallalni ezt az ugyet-is. Sok sikert kivanok neki tovabbra is!
Reply
xxx 09/10/2010 9:50am
Sokat mondo "no name" hozzaszolasa! Vagyis, aki barmit szolni merne, annak el kell hagynia szulofoldjet, mert ha nem, megolik... Szoval ez egy koztudott dolog? Es meg is mindenki csak feltetelezget... Erdekes...
Reply
Tőzsdecápa 09/10/2010 10:57am
Minek ez a sok szájkarate emberek?
Reply
laci 09/11/2010 10:53am
NE DŐLJ BE A PSZICHOLÓGIAI HADVISELÉSNEK SZŐKE LACI! Ezek az aljasok kífőzték, hogy idegileg kicsinálnak és ez az ukrános dolog is része ennek, ugyanúgy mint azok az e.mailek, melyekben azt írják, hogy semmi sem történt és ugysem változik semmi Udvarhelyen. IGENIS VÁLTOZOTT, AZ UZSORÁSOK FÉLNEK PÉNZT ADNI, A LAKÁSMAFFIA SEM MER MÜKÖDNI A NYILVÁNOSSÁG MIATT! Tehát sok sikert továbbra is és ha csak annyit érünk el, hogy ezeket az ingyenélő mihasznákat mindenki névről és fényképről megismeri Udvarhelyen, nem üzletelnek velük a "nagykutyák", nem veszik meg az elorrzott ingatlanokat, már akkor sokat tettél! És ne engedd magad sem megfélemlíteni, sem passzívitásba kergetni- hisz többezer udvarhelyi olvassa az oldalt szerte a nagyvilágból..
Reply
feri 09/11/2010 1:55pm
Sajnos egyet kell értsek azokkal, akik úgy gondolják, hogy kezd ellaposodni ez a blog.
Reply
... 09/11/2010 8:20pm
Szabi, nincs egy kulon blogod esetleg ? ahol targyalhatnank a hulyesegeidet. kulon.
Reply
CsáKó 09/11/2010 10:16pm
infó:
Reply
szabi 09/12/2010 12:40pm
anonim11.! En pedig teged tartalak egy nagy balfasz hulyenek, de azzal h most igy megmondom semmit sem erek vele! Ahogy te sem!
Reply
D. Laszlo 09/12/2010 5:25pm
igy igaz UDVARHELY !!!
Reply
Cox 09/12/2010 7:10pm
Szabi, Szabi, Szabi! Az ilyenek mint te, akik istenitik az ilyen "maffia" arcokat sajnos ugyanazon hajoba eveznek mint ok. Elolvastam a kommentjeidet es nekem erdekes mod mindig az jott le h te Istenited a "Fekete baranyokat" akiknek ugyebar "szava van itt Udvarhelyen". Neked van bizonyitekod h azon szemelyek akik neve elhangzott a fenti cikkben artatlanok, nem bunosok???.......Nincs!.....Ki vagy te h azt mondod h artatlanok neve is felkerul a blogra?.......Honnan tudod???.....Ha benne vagy akkor tudod meg igazan h ki melyk oldalon all...azon se lepodnek meg ha te benne lennel (valamennyire) mert erdekes mod minden kommented arrol tanuskodik, arulkodik es nemi ketseget von maga utan h te is benne vagy vagy nem vagy benne???.....Honnan veszed... honnan tudod ....ki vagy te h megiteled azt h kinek kerult fel a neve artatlanul a bloggra???....magyarazd meg!!! ......vagy csak a szad jar???
Reply
anonim11. 09/12/2010 8:16pm
Igenis, balfasz es hulye is vagyok, de csakis azert mert szobaallok veled. Tudod szabi az egy dolog, hogy minek gondoljuk egymast, az mar mas kerdes, hogy ki miert exponalja magat itt, azaz mi celbol ir, esetleg vitazik.
Reply
sved 09/13/2010 7:52am
en csak annyit fuznek a dologhoz, hogy az, hogy rohej, pontos j-vel irodik :)
Reply
szabi 09/13/2010 12:02pm
Cox! Te honnan tudod h bunosok? Ismered, van kozvetett bizonyitekod? Ha nincs kozvetett bizonyitek az HIVATALOSAN azt jelenti h nem bunos! Irhat s mondhat akarki akarmit, ez az amit keptelenek vagytok felfogni! Ha nem hiszitek kerjetek ki egy ugyved velemenyet! Most ha teged kiirnanak h te vagy a maffia akkor mit ereznel, ugy h tudod h nm igaz! A ki ismer az tudja mi a helyzet, de aki nem....
Reply
szőkelaci 09/13/2010 1:50pm
Szabi, gyorsan elmondok egy történetet csak neked ;)... Szóval, anno, feldolgoztam tévében, hogy az akkori KÖJÁL (SANEPID) vezetője az egészségügyi engedélyért átlag 200 német márkát vesz el, egyszóval, lefizethető. Rágalmazási per lett belőle és kész röhej (pl. a román anyanyelvű bíró értelmezte a bíróságon a magyar tévéműsort - tolmács nélkül!). A pert elvesztettem, hat havi fizetésemmel egyenértékű kártérítést ítéltek meg neki. Egyszóval, vesztettem, de a kenőpénznek annyi volt: jóllehet a bíróságra egyetlen vállalkozó sem jött el mellettem tanúskodni, többé nem kellett kenőpénzt fizetni. Valami miatt a hölgy nem kardoskodott, hogy "behajtsa" a kártérítési összeget. Megítélés kérdése, hogy kinek volt igaza... Én azóta is úgy gondolom, jól döntöttem. Ez az egyetlen elveszített rágalmazási perem 20 éves újságírói pályafutásom alatt. Nem is rossz arány ;)...
Reply
szabi 09/13/2010 2:11pm
Persze h jol dontottel! Amikor elered a celod legyen az barmi is akkor mindig jol dontottel elotte! De most az itt a kerdes h mi a celod? Ha vissza akarod szoritani a bunozest akkor jo uton haladsz, viszont sok ellenseget szerzel magadnak ami hosszutavon biztos h nem eri meg, s persze lehet h van artatlan vadlottad is! Ha azt akarod h a bunosok feleljenek a tetteikert az igy teljesen lehetetlen, mert: 1.Semmi hasznalhato bizonyitekod nincs, 2.Nem is biztos h a valodi bunosoket vadolod. Tehat osszesitve olyan tevekenyseget folytatsz amit normalis ember normalis korulmenyek kozott nem tenne! Igy csak arra tudok kovetkeztetni h vagy nem vagy normalis, vagy pedig valamilyen szamunkra ismeretlen celod van ami a sajat malmodra hajtja a vizet!
Reply
anonim11. 09/13/2010 6:24pm
... kosz a javitast sved ;)
Reply
Cox 09/13/2010 7:06pm
Hogy ereznem magam???........sehogy baratom mert anno valamikor valaki azt mondta "Akinek nem inge nem veszi magara". Verszi nem vette magara?.....Szj nem vette mgara???.....nekem sincs bizonyitekom h ki van benne es ki nincs es en sem allitottam h bunos barmelykuk is.. Te nem vagy kepes felfogni h melyk oldalon volna a helyed es sajnos aki hasonlo keppen gondolkodik es felfogasa az ilyen dolgokba hasonlo a tiedhez ugyanolyan emberhez hasonlithato mint az ugynevezett "maffia" tagokhoz. Az ilyen emberek(Birok, Ugyeszek, ugyvedek) ha mind hasonlokeppen gondolkodnanak mint te akkor itten aztan lenne Szekely fovaros!!!
Reply
COX 09/13/2010 8:16pm
Ja es meg csak egy annyit h neked nincs logikad vagy valami gondolatmeneted?.....Pl: Peter tolvaj, Bela es Adam csak a tolvaj baratai. Bela es Adam tolvaj???......Nem. De amikor latod h Peternek egyre jobban megy: uj auto, sok penz, 2 auto, meg tobb penz. Bela es Adam mindennap egyutt log Peterrel de ok nem gazdagok. Hirtelen tortenik valami es latod h Bela is es Adam is kezd alakulni anyagilag. Nem tudod h mibol gazdagodnak de a szemed elott lesznek pofatlanul gazdagok. Te tudtad es mas is h Peter mivel gazdagodott meg. De azt nem tudja senki h Bela es Adam mibol gazdagodott. Namarmost ha minden nap egyutt logtak es se Bela se Adam nem dolgozott sehol honnan lettek gazdagok??? S akkor jon megint a kerdes: Bela es Adam tolvaj??? Ha ebbol nem tudsz semmit osszerakni akkor segitseg keppen egy ennyit: Versace-(mivel keresi a kenyeret(?), kik a baratai(?), es a baratok mibol keresik az ok kenyeruket) es nem mondtam most se senkire h bunos:)...nem vitazni akarok veled de csak azert mert neked mas a felfogasod azert mast nem kell leirni :pl anonim 11. neked van egy meglatasod masnak megint van egy masik ........1000-nek pedig megint mas a meglatasa. UI: nem szekalni akarlak csak annyit szerettem volna elerni h mas szemszogbol is lasd a dolgokat . Szaszi:)
Reply
szabi 09/13/2010 11:07pm
Cox! Az elozo kommenetben irtad h fekete baranyok! Onnan jott az egesz valaszom! Egyetertek veled s a toreneteddel! Es lehet valamit tenni az ilyen dolgok ellen? Ha most teszem fel lekapcsoljak versyt valamivel (biztos vagyok h nem ennek az oldalnak koszonhetoen), akkor szerinted mi lesz? En tudom! Nem telik el egy honap s kerul helyebe mas, mondjuk hugo boss... S akkor kezdodik minden elorol.... A lenyeg az szerintem ahogy mar azt akarhanyszor leirtam: ameddig azok az emberek vannak kormanyon akik most vannak addig nm lesz valtozas! S ha masban nem is de ebben meglatjatok h igazam lesz!
Reply
xyz 09/14/2010 8:01am
Nem tartozik teljesen ide (vagy talán?), de Udvarhelyen van még egy barna csoport, akik este nagyon gyülekeznek a központban esténként a Patkó - Firkász üzlet előtti részben a kapuk alatt, és megszokott jelenni egy zöld kocsi is, aminek magyar rendszáma van (DHT 426) (nappal is úgy vezeti a sofőr, mint egy őrült). Kik ezek, miben utaznak? Az Orbán Balázs és a Lejtő utca találkozásánál szokott parkolni a kocsi mikor pihen (itt laknak a becsületesek).
Reply
VILL 09/14/2010 8:43am
Mikor lessz az ujabb MAFIA-SZTORY? Vagy a fiuk nyugdijban vonultak?
Reply
a Ő 09/14/2010 10:26am
Sziasztok!
Reply
kuki 09/14/2010 10:37am
Te Szabi :-).
Reply
szőkelaci 09/14/2010 12:29pm
A nemrég összevert Helmut(h) elérhetőségét nem tudja vki? Esetleg szóljatok, hogy keressen meg ;)... Már bocs, feladatot nem akarok adni senkinek, de jó lenne tőle tudni, hogy mi is történt azon az estén.
Reply
D. Laszlo 09/14/2010 1:10pm
XYZ tudod az a zold DHT 426 rendszamu kocsi az egy kover zsiros ciganye,akinek a neve PICU es o is sokminden gazembersegben benne van,nagyon-nagyon sok gazembersegben.
Reply
Cox 09/14/2010 8:26pm
Szabi teljes mertekben igazat adok neked de abban nem h nem tudunk mit tenni. Ha(Isten orizzen!) nem lenne csaladom vagy valamelyk mas orszagban laknanak akkor nem torodnek semmivel. Nem lenne gyenge pont amivel leallithatnanak es nem lenne ember aki meggyozne arrol h ne csinaljam. mindent megtennek h az ilyen alvilagi gyerekek akik mas karan szereznek oromot(penzt) eltunnyenek legalabb innen udvarhelyrol. de viszont igazat adok neked h amig ez a kormany iranyit addig ugyanaz marad minden.
Reply
no name 09/14/2010 8:31pm
valasz D. Laszlonak
Reply
k.attila 09/14/2010 8:41pm
Válaszolnék D. Lászlo tény feltáro levelére, hogy téves informáciok birtokában van. A magyar rendszámu auto tulajdonos nevével tévedésben van, ezért feleslegesen irogat egy olyan valakiröl akinek a kilétéröl nincs tisztában. A neve még véletlenül sem P vel kezdödik hanem Jvel, azért biza van külömbség kedves D. Lászlo, már ha ez az igazi neved. Remélem a jövöben hanyagolja az internetezést illetve a vélemény irást. Sajnálatos modon igy lesznek tévedések, félreértések, hogy egy buta ember unalmában dobigalozik a szavakkal.
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed