Udvarhelyi maffiákok és a pinamonológok 08/08/2010
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is összefüggést találok a Fekete-Fehér és a pinablogok között. Márpedig igen. Találtam, mégpedig fájdalmasat. Azt. Köztudott, hogy valamiféle hallgatólagos megállapodás jött létre az udvarhelyi médiaszereplők között: mégpedig az, hogy nem vesznek tudomást azokról a dolgokról, melyek itt megjelennek. Megállapodás nélkül is csatlakozott ehhez a Hargita Népe (Honline) és a Krónika. Az erdely.ma szerkesztőjének nem tetszik, ahogy írok, ezért nem vesz tudomást az itt megjelentekről, a Transindex pedig metafizikai magasságokba emelte a témaválasztást, amibe - nyilván - nem fér bele Udvarhely, mint aktuális Sin city. Összeesküvés-elmélet is született néhány. Bunta Levente polgármester szerint, nem zárható ki, hogy én vagyok az előfutára az új udvarhelyi alvilág eljövetelének, értsd: biztosan valamilyen érdekcsoport bérelt föl azért, hogy a jelenlegi, kiválóan működő udvarhelyi alvilágot megbuktassam, leváltsam. De hallok olyan hangokat is, hogy Bunta Levente és Szász Jenő ellenében egy harmadik erő előretolt helyőrsége vagyok: a Fekete-Fehérrel készülök az új önkormányzati választásokra. Aknamunkát végzek, hiteltelenítem őket csak azért, hogy majd egy/a nevető harmadik futhasson be a választásokon. Az udvarhelyi rendőrségnek is megvan a saját elmélete: szerintük valamilyen Szász Jenő féle - és levitézlett - érdekeket szolgálok, ezért cikkezek holmi korrupt rendőrökről, s várják - állítólag röhögve -, hogy vajon ki kerül terítékre. Sör mellett ülök az egyik portál főszerkesztőjével, és ő meggyőződéssel bizonygatja, hogy természetes, ha nem foglalkoznak az udvarhelyi maffiákokkal, ugyanis a tulajdonos nem érti, mi zajlik a háttérben, ezért letiltotta a témát. De ha beszélnék vele, mármint a tulajjal, biztosan feloldaná a zárlatot. Megvilágosodás nélkül viszont ez nem történhet meg. Levelet küld egykori szerkesztő barátom, akitől anno sokat tanultam az Udvarhelyi Híradónál, hogy képzeljem, a Polgári Élet (PÉ) letiltotta egy jegyzetét, ami - mellesleg - elítélően értekezik a Fekete-Fehérről. (Frissítés: Az e heti számban mégis megjelent a jegyzet, kissé átírt formában!) De tiltottak már le velem készült interjút is ugyanott. Pedig ha a PÉ nem Szász Jenő érdekeltség, akkor melyik médium az?! Agyament helyzet az is, hogy az egyik portál a polkorrektség szellemében interjúra kérte a rosszfiúkat, de ők csak 3000 euró ellenében hajlandók nyilatkozni. Hát megbolondult Udvarhelyen mindenki? Vagy csak én lennék kötözni való? Eldöntendő kérdés ;)... Albert András (Udvarhelyi Híradó, Székelyhon), Petrocky Géza (uh.ro, manna.ro), László János (Príma Rádió), Szász Jenő (Polgári Élet), ti mind ismertek személyesen. Egyedül Ferenczi Károly (Star Rádió, Digitál TV) a kivétel, akivel nem voltam sosem munkakapcsolatban. Nos, ti helyi potentátok, az udvarhelyi boszorkánykonyha urai, akik elevenekről és holtakról ítélkeztek, nektek mi kellene ahhoz, hogy a zárlatot végre feloldjátok? Egy jó kis pogrom, újabb zsarolások, tönkretett életek elcsalt lakások miatt, netán újabb nyilvános verekedések fényes nappal? Vagy bundabugyiban fussak át a városi a parkon, hogy meggyőzzelek, semmilyen választások babérjaira nem pályázom, hiszen bundabugyis Szőkét ugyan ki választana meg? Mi kell nektek még, mondjátok? Mikor szabadultok attól a kényszerképzettől, hogy nem nekem segítség, ha Udvarhely sötét ügyeivel is foglalkozik a helyi média, hanem azoknak, akik áldozatok vagy azzá válhatnak? Értem én, hogy az összevert, kisemmizett emberek segélykérése nem jut el az üvegpalotákig, de ha már médiamogulok akartok lenni, hagyjátok dolgozni médiamunkásaitokat. Legalább azt, aki akar! Lehet, hogy hatékonyabb lenne, ha megadva a királynak, ami a királyé, személyesen próbálnálak meggyőzni, hogy oldjátok föl a zárlatot. De nem! Nem vagyok hajlandó ebben a kérdésben a szokványos bizánci ügyintézést választani. Ha fontosságérzetetekhez és egótokhoz ez kell(ene), inkább maradjon a Fekete-Fehér egy viszonylag olvasott pinablog. Csak azt remélem, hogy előbb-utóbb ti is veszitek azt a jó kis zsebtükröt, s megnézitek, hogy mit is hordtok a lábaitok közt... Hogy mivé lettetek! Frissítés - 2010.08.13 Megtört a jég (vagy nem), de a manna.ro ma hozott le egy interjút velem a Fekete-Fehéren feszegetett témával kapcsolatban. Mint kiderült, Petroczky Gézának ideje se lett volna letiltani a manna.ro-ról, hiszen nemrég vásárolta csak meg ezt az interenetes portált. Egyeztetés a Fekete-Fehérre, rám vagy a maffiákokra vonatkozóan nem történt Petroczky Géza és a manna szerkesztősége közt. Sin city - http://hu.wikipedia.org/wiki/Sin_City Pinablog - http://leabugyival.freeblog.hu Commentsbucimaci 08/08/2010 5:44pm
gyonyoru. nem lehet, hogy ezeknek a "nagy" mediamoguloknak is kozuk van az udvarhelyi alvilaghoz? az uh-s, szh-s igazgatorol bizony beszelik, hogy jo viszont apol a fiukkal.
Reply
szabi 08/08/2010 7:56pm
Te laci, en mit mondtam? Nem emlekszel? Csak kiutaltatod magad! Ez a helyzet nem csak 10 ember miatt van hanem az egesz varos gondolkodasa az ok.Bizonyitekod persze semmi! Ennyi erovel en is irhatnek ezt azt:))
Reply
Manson 08/08/2010 10:30pm
Az udvarhelyi "médiamogulok" akik csak pénzben számítanak mogulnak, hozzáértésben közel sem, nem látnak benned profitot, ez a lényeg. Ennyire egyszerű a közömbösség oka.
Reply
dr. Mártonházy Alfréd - álnéven :) 08/08/2010 10:35pm
Nincs mit várni a Híradótól Laci.
Reply
iraki vendegmunkas 08/09/2010 9:35am
Kedves Laci
Reply
Karoly 08/09/2010 9:57am
Nekem az utotte meg a szemem hogy Bunta jelenlegi polgarmester osszeeskuves elmeletekkel illeti Lacit. Tudjatok mar bebizonyosodott a Bunta rmdsz erdekeltsege, nem torodnek semmivel csak a hatalom es a zsebuk tomese, ha erdekelne oket az Udvarhelyi ember sorsa akkor a rendorseget jelentgetnek hogy nem vegzik kellokepp a dolgukat, de mit varjunk olyan polgarmestertol aki most a valsag idejen kotelezo 10% hivatalnok leepitese helyett 20% rugna ki tenne utcara csakazert hogy sajat embereket dugjon olyan posztokra ahol meg partatlan alkalmazottak dolgoznak. A varost nem politikai erdek alapjan kell vezetni hanem az Udvarhelyi polgar erdekei szerint. MIndket part megbukhat tolem rmdsz is mpp is jojjon a neveto harmadik part vagy fuggetlen szemely.
Reply
független 08/09/2010 2:05pm
Független személy, de rászavazol-e!? Na ennyi...
Reply
hirundo 08/09/2010 5:54pm
una hirundo non facit ver
Reply
szőkelaci 08/09/2010 6:34pm
Fordítás: Egy fecske nem csinál nyarat.
Reply
Jojjon a harmadik !!! 08/09/2010 6:35pm
Koszonjuk a helyi media tamogatasat :(
Reply
media cezar salata 08/09/2010 8:51pm
A media cezar salatat meg nem kostoltam biztos finom lehet:)Udvarhelyre ez elott 10 evvel fert volna ra mar egy teljes atalakulas,volt itt "fuggetlen"polgarmester,volt es van rmdsz-mpp torzsalkodas es minden.Jelenleg egy tanacsules kabareba illo,rosszindulatoktol,sajat erdekszferaktol teletuzdelve zajlanak.Ez folyik mar lassan 10 eve.Akar egyet az egyik oldal,ha jo lenne is a varosnak a masik oldal,meg azert sem szavaza meg,mert a masik akarta,mikor ellenkezoleg van ugyan ez tortenik.Jo esetben ha csak egyhelyben toporognak es nem vissza fele,de hiaba na ilyenek vagyunk mi,ha a szomszednak 5 tehene van es nekem csak 4 akkor mar irigy kell ra legyek.
Reply
Lazif 08/09/2010 9:42pm
SOK KITARTÁST KÍVÁNOK ÉS EMELEM KALAPOM ELŐTTED! VÉGRE MÉG VALAKI UDVARHELYEN, AKI A KÉNYELMETLEN, KELLEMETLEN ÜGYEKKEL IS MER FOGLALKOZNI. SZERINTEM CSAKIS AZ A MÉDIA LESZ HOSSZÚTÁVON SIKERES SZÉKELYHONBAN, AMELYIK FELVÁLLAL TÉGED ÉS A KÉNYELMETLEN ÜGYEKET- MERTHOGY AKKOR TUDJUK MEG VAN-E IGAZÁN KÖZÜGYEKKEL FOGLALKOZÓ MÉDIA, VAGY CSAK POSZTKOMMUNISTA, ÁLJOBB- ÁLBAL PÉNZMOGULOK ÁRASZTOTTÁK EL SZÉKELYHONUNK MÉDIÁJÁT?!CSAK AZ LEHET A VALÓDI, PÉNZMOGULOKTÓL MENTES, KÖZÉRDEKÜ MÉDIA- HA EGYÁLTALÁN LESZ ILYEN. AMENNYIBEN NEM, AKKOR MARADUNK A BLOGOKNÁL- EZ SEM TRAGÉDIA, CSAK LEHET, HOGY ÉPPEN AZOK A SZERENCSÉTLENEK NEM HASZNÁLNAK NETET, AKIK AZ "ANYAVÁROSUNK" UZSORÁSAIRA SZORULTAK-NAK! MERTHOGY EZEK AZ ÜGYEK VALAMILYEN SZINTEN LÉTEZNEK, EZT MÁR SENKI SEM TAGADHATJA! ÉS MEGKÖSZÖNNÉM HA NEM CENZÚRÁZOL- TOVÁBBI KITARTÁST, ÉN MELLETTED ÁLLOK! Lazif
Reply
szőkelaci 08/10/2010 1:01am
1. Azt azért nem várom el, hogy bárki engem vállaljon föl. Nehéz is lenne ;)... 2. Én csak azt róvom föl szőrmentén, hogy balgaság teljesen elhallgatni dolgokat. Ezt még a nagy stratégáknak is érdemes belátnia. Mint ahogy azt is, hogy ez már rég a játék része, megpedig azon a pályán, ahol ők is játszanak. 3. Ha lehet, ne írjatok csupa nagybetűvel, rendkívül idegesítő.
Reply
dodo 08/10/2010 8:04am
sziasztok,
Reply
szőkelaci 08/10/2010 10:27am
Dodo: ne kímélj, küldj részleteket (a szaftot kihagyhatod ;) az udvarhely@fekete-feher.info címre.
Reply
sin city 08/10/2010 9:11pm
Ebben a percekben kezdodott a Sin city a Film+-on sajna mire megjelenik mar nem lesz olyan erdekes,de pont most tegyek be,mintha kozkivanatra lenne:)
Reply
szabi 08/11/2010 10:43am
Nyilt titok hogy a mi temakorunkbe tartozo emberek futattak nehany kedves lanyt is egy idoben. Persze kozvetlen bizonyiteka nem hiszem h van valakinek rola...
Reply
szőkelaci 08/12/2010 2:03am
... utca: Azért ne bolonduljatok meg, nem tudok neveket lehozni, feltételezett videón szereplőket - még hozzászólásban sem! A füles azért jöhet ;)... Köszi!
Reply
kuki 08/12/2010 11:28am
Laci: a szemebem tobb vagy mint az udvarhelyi media x 100000000.
Reply
dodo 08/12/2010 6:20pm
a fiúk keresik a lyukat.
Reply
újságíró 08/12/2010 10:34pm
wtf???!!
Reply
szőkelaci 08/12/2010 10:39pm
W.T.F = "What the fuck"
Reply
szabi 08/13/2010 12:00pm
Azert en nm vagyok annyira biztos abban hogy jo amit Szoke ur csinal.... Majd eldol.. De en ugy ltom h ezideaig azon kivul hogy egy par embert lejarattal lehet h oktalanul, meg semmi jot nm mutattal fel. Udvarhelyt ugy tunteted fel mint vlm maffia kozpontot, pedig ez a varos elete sem kulomb mint mas... Tehat hoztal egy kis rossz benyomast a kivulallok szemeben a varosra nezve! Igy ne is csodlkozz hogy senki nem tamogatja a felsobb korokbol a torekvesed! Mindenkit hiaba tamadsz, mert akkor mindenki ellened fordul.. Az egy masik dolog h mindenben es mindenkiben van hiba! Hidd el meg benned is!
Reply
szabi 08/13/2010 12:06pm
Amikor ilyent irsz h "What the fuck" akkor nem tudom ki az aki tamogatni fog teged a felsobb korokbol, azert a roman media is megvalogassa h kinek a sztoriat adja le.. De kerdem en te mindenaron azt akarod h a roman tv azt mondja h a szekely maffia rettegesben tartja az udvarhelyen elo romanokat?
Reply
manna 08/13/2010 5:30pm
Manna hull az egbol,megindult az elso tapogatozas a fekete-feher fele.
Reply
anonim11. 08/14/2010 9:54pm
vannak kompromitalo filmek kozismert udv. szemelyekrol ?! hat ez akkor egy nagyon jo felhajto ero ! csak megfeleloen kell kezelni.
Reply
Nem fontos a nev 08/18/2010 2:31pm
Laci szerintem ezt egy 12 eves kisgyerek teszi amivel te szorakozol, mas eleteben beleturni , mutatni es hallgattatni massal amihez senkinek semmi koze.Ha ennyire bator vagy kiirni itt a dolgokat, akkor miert nem allsz veluk szemben ? Ja , es szerintem mindenki azt tesz az eletevel amit akarok , es ugy keresi meg a kenyerre valojat ahogyan jol esik , vagy ahogyan epp csak tudja. Neked fizetnek ezert az oldalert valamit ? Szerintem nem sokat .. Neked nincs csaladod , akivel foglalkozz ? Mar ne haragudj hogy a csaladod nevet emlegetem , de ha van kisgyereked akkor szerintem Ot , Oket kellene megtanitanod hogy mit kell tegyenek es mit nem , oszt a felnottek rendezik Magukat egyedul is , hisz ezert felnottek . Te szerintem Neked sulyos , komoly problemaid vannak :)
Reply
picinke 08/31/2010 5:29pm
szep jo napot laci. a mocskos allatokat jo lenne mar kiiktatni ebbol a varosbol mert kezd elegunk lenni es hamarosan tul sok ver fog folyni az utcakon csak pöccenjen el a hur es kivegezzuk oket es utana zarjak be az egesz varost ha lessz annyi hely ....... szep napot laca
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed