FEKETE-FEHÉR

  • Címlap
  • Fehérgallérokosok
  • Udvarhely
  • Megmondó
  • LIVE - ÉLŐ
  • Română
Udvarhelyi maffiákok: Lakásszerzés Versace-SZJ módra 07/14/2010
126 Comments
 
Hát így könnyű - mondhatnánk éppen -, ha az áldozat nem egy olyan család lenne, ahol éppen agyvérzést kapott a feleség. A fiúknak kitűnő orruk van a kiszolgáltatott családok, emberek feltérképezésére, igen, hiszen ebből IS élnek. És verejtékbe boruló homlokkal így jutottak lakáshoz, izzadtságos csalással, okirathamisítással.

A történet röviden: Versacenak, alias Barabás Róbertnek akkora szíve van, mint egy lónak. Ad ő kölcsönt, persze, csak éppen kér cserébe egy közjegyző előtti elismervényt, hogy "minden rendben legyen". Márton József közjegyzőnek is akkora szíve van, mint egy disznónak, benne meg lehet bízni: mondta is az áldozatnak, hogy ugyan, kérem, holnap átadja a hivatalos papírt Robi (így!), igazán ne töltse az időt holmi értelmetlen várakozással itt, a közjegyzői irodában. (Részletek alant a hangfelvételen!)

Áldozatunk nem múlatta fölöslegesen az időt, megbízott a disznószívű közjegyzőben, aztán kapott is valami iratot: egy szépen hamisított adás-vételi szerződést, melyet vadul szignózott nevezett közjegyzőnk, nem sokat lacafacázott. Ennek alapján Versi gyorsan túladott a lakáson, mégpedig egy bizonyos Szígyártó Szabolcsot, alias SZJ-t (eddig Szigyinek hívtam, de én is okulok!) tett boldogabbá egy lakással (Téglavető u. 8/8.).

Erre mondaná néhai nagyapám Kisküküllőbe fulladt harcsája: hát így könnyű, ecsém! Még tátogna is hozzá...

A jelek szerint az udvarhelyi Állatfarmon így születnek tehetős polgárok(?), akik még büszkék is arra, hogy milyen könnyű büntetlenül lóvátenni néhány kiszolgáltatott farmlakót. És csilivili taligájukon villogva éneklik a birkaszív balladáját.

A végén még azt is megérjük, hogy a jóhangú Versi fog fellépni minden közösségi ünnepen, Udvarhely még meg is tapsolja a bűnözők himnuszát bömbölő herét. És amilyen ez a világ, kontrának még angyali harsonákat is rendel a helyi önkormányzat, rendőrség és ügyészség, hadd mulasson jól a "csürhe" - ahogy ránk, birkákra tekintenek a helyi mindenhatók. Hogy szakadna rájuk az a mennyei hangfal. Az.

Szolgálati közleményekek

1. A nyugtalankodóknak jelentem, a XVI. kerületi rendőrkapitányság megindította a nyomozást zaklatás megalapozott gyanúja miatt, ügyiratszám - 01130/2845/2010/bü.

2. A székelykeresztúri rendőr neve, aki megróbálta rendesen lefolytatni a nyomozást a Kakó féle zsarolási ügyben: Tuşă Gabriel.

3. Továbbra is várom minden érintett jelentkezését, olyanokét is, akik eddig nem fordultak senkihez.

4. Beüzemeltem egy romániai, helyi tarifával hívható üzenetrögzítős telefonszámot is, azon is lehet keresni. Telefonszám: +40-31-224.95.15.
 
Így szereznek lakást by szokelaci
 


Comments

miskamiskagezamiska
07/14/2010 11:28am

Ezen összeszedett bizonyítékokat és vallomásokat továbbítani kéne a tvr1-antena1-realitate tv-nek. Ha a román sajtó felkarolná, biztosan foglalkozna az ország az üggyel...

Reply
Sleepy
07/14/2010 12:10pm

Nem lehetne javítani valamit a hangfelvétel minőségén? Elég rosszul lehet hallani mindent.
Csak bízom abban, hogy veszi végre a bátorságot és lassan csatlakozni fog a többi károsult is.

Reply
szabi
07/14/2010 12:48pm

Kegyetlen dolgok de buntetlenul megvalosithatok, nagyon sokan foglalkoznak ilyesmivel... Nagyon sok a sertett, de amiutan bekaptak a horgot mar nem lehet semmit tenni!!! Az en velemenyem az hogy nem az 1000 elkoveto kozul egyet kell befeketiteni, hanem raebreszteni az embereket hogy mit ne csinaljanak, esetleg az ilyen helyzetu buta emberek reszere valamifele tajekoztatast nyujtani es segiteni! Mert ha nem kapjak meg azt a penzt amire szukseguk van akkor ugyis ilyen helyrol kapnak kolcson aminek megisszak a levet! Aztan lehet menni rendorsegre s parlamentbe meg az isten fa..aba, mert ugy sem lesz semmi! Ez mindig is igy volt s igy van mindenhol, a buta ember befizeti a tandijat!

Reply
májnéjmiz...
07/14/2010 12:52pm

Remélem így végzik ezek is: http://index.hu/bulvar/2010/07/14/kommandosakcio_ujpesten/

Reply
szabi
07/14/2010 3:10pm

S ha mutatna a tv mit ernenek vele? Semmit! Lehet hogy verszi leallna, de helyette 100 nekifogna... . A karosultaknak soha meg nem fog ez terulni, s nincs is mit tegyenek! Ezt lehet vitatni de mar keso banat. Arra kene felhivni az ilyen emberek figyelmet hogy meg mielott karosultak lennenek azelott lepjenek, mert hogyha mar nincs a nevukon az ingatlan akkor mehetnek a gyaszba, senki sem tud segiteni rajtuk! Ha meg valakihez penztbehajtani mennek akkor probalja meg rogziteni a jeleneteket, vagy ha ilyes fajta dolgok tortennek. Esetleg kerje ki valaki velemenyet mielott belemegy a a csapdaba. Ilyen cikket irj te laci, erre hivd fel az emberek figyelmet!!!!! S ne egy konkret szemelyre aki nem is biztos hogy a legsarosabb. Ezt nem szeretem a te irasaidban, hogy nem az embereknek adsz tanacsot, hanem olyan dolgokrol beszelsz amin mar nem lehet segiteni ugy h kozbe valakit be is mocskolsz!

Reply
PedoHorse
07/14/2010 3:48pm

Gyerekek valaki gépelje már be a gyengébbek kedvéért (mint én is) a fenti beszélgetést mert semmit nem értek belőle.
Köszönet érte előre is.

Reply
f.e link
07/14/2010 4:44pm

no,no szabi!csak nem vagy ideges?szorul a hurok,hat latod van ertelme,hajra SZOKE LACI,HAJRA UDVARHELY!

Reply
sved
07/14/2010 5:38pm

Ravasz, mint a roka, okos, mint a hollo es meresz mint a Szokelaci :)

Reply
sved
07/14/2010 5:42pm

A hanganyagot tedd fel szoveg formaban is. Ahogy Udvarhelyen mondjak: jójéé?

Reply
szőkelaci
07/14/2010 9:43pm

Sved: Most olvasom, de azt hiszem jobban rímel: ... és hülye mint a Szőke Laci ;)

Reply
szőkelaci
07/14/2010 10:47pm

Most már élvezhetőbb a hangfelvétel.

Reply
Sleepy
07/14/2010 10:50pm

Szabi megint kezded az okos dolgokat, úgy látom :) Szóval szerinted az lenne a legjobb ha átverést megérző- és elkerülő tanfolyamokat indítanánk az embereknek? :)
Szerintem hatásosabb ha előveszik a mostani tetteseket és példát statuálnak az esetleges újaknak, akiknek már nem lesz kedvük hozzá, látván a következményeket.
A román médiát meg nem tartom én sem akkora hülyeségnek, mert a nyomására a hatóságok is inkább lennének kénytelenek mozdítani valamit, már csak azért is, hogy felmutassanak valamit a népnek.

Reply
Valaki
07/14/2010 11:35pm

Szia Laci! Ami a 3-as szolgálati közleményt illeti, küldtem anyagokat az e-mail címedre. Ha a szkennelt anyagok nem mentek át, jelezd.

Reply
szabi
07/15/2010 12:38am

Roman media:)))))))) az egesz orszagban ez folyik mindenhol kivetel nelkul. Ha lenne ertelme mar foglalkozna vele a media. Ki nyakan szorul a hurok???? Semmi konkret bizonyitek nincs! Nincs kit elovenni csak itt locsogni lehet rola. A vasat is addig kell utni mig meleg! Sajnos nagyon sok a buta ember akivel ezt meg lehet csinalni. En is utalom az ilyen dolgokat de ez ellen csak az erintett tud tenni es csak abban az idoben mielott at lenne baszva teljese!n Immar akit lerantottak csak jajgatni s mergelodni tud. S Sleepy latom hogy nem akarsz igazat adni nekem de meglatod (habar ha most nyitva tartanad a szemed is latnad) hogy nem irok en hulyeseget. Ez az oldal egy zseb szart nem er! Versy be is perelhetne ha akarna Szoke urat ragalmazasert, mivel semmi konkretan nem tamasztja ala az allitasat! S ha segiteni akartok ezeken az embereken akkor tanacsoljatok azt nekik hogy kerjenek tanacsot valakitol pl egy ugyvedtol mielott ketes emberekkel kezdenenek uzletelgetni!!!!!!!

Reply
Sleepy
07/15/2010 7:55am

Még egy pesszimista ember, na de nem számít. Ezekkel van tele az ország :)
Ha máshol sem foglalkoznak ezekkel a témákkal, mert kussol ijedtében mindenki, akkor Udvarhelyen sem kell tenni semmit. Világos :) Szabi milyen jól tudod, hogy milyen konkrét bizonyítékok vannak vagy épp nincsenek. Érdekes :) Amúgy meg nyitva is tartom a szemem, de szerintem én szemeim fognak jobban örülni az ezután történteknek. Főleg mert utólag is elő lehet állni a bizonyítékokkal. Csak fel kellene ébredni, emberek!

Reply
Kuki
07/15/2010 9:10am

Szabi, te vagy nagyon hazudos vagy, vagy csak gyava nyuszi akinek csak a szaja jar, valaszthatsz a ketto kozul. Ez az oldal igenis sokat er, rengetegen olvassak es ki fog dolnia bili egyszer. Tudod aki kardot fog kard altal fog meghalni...
Ugyanakkor akinek sok sar van a fejen nem merne pereskedni mert ugyis o huzza a rovidebbet, ha nyomozas indul. Ha tudsz valamit mond el, ne nyusziskodj, ha nem akkor huzz innen a gyava fejeddel, mert az ilyenek miatt novik ki magukat a struccos fejuek mint te, behuzod a f@rkad es csak pislogsz kifele.

Reply
VILL
07/15/2010 10:03am

Szoval a kozjegyzok es a vegrehajtok is nyakik benne vannak ebben a trutymoban...Ezt mindenki tudta, es hopp a tema az utcan hever... Hajra Laci. Amugy olyan esetek is vannak amikor a titkarnoje a vegrehajtonak szandekosan mast gepel le mint amit a vegrehajto diktalt...(vagy talan ugy diktalta...) Konkret eset a szuleim perenel fordult elo...meg nam akarom megszeloztetni konkretan, de ha nem oldodik meg egy even belul, akkor ez is lehet egy ugy... felelotlenseg, vagy szantszandek? szerintem az udvarhelyi jogi gyakorlatban inkabb jelen van a szandekosag, mint a tevedes...

Reply
szőkelaci
07/15/2010 1:33pm

Klaus hozzászólását töröltem. Mondtam már, hogy minden hasonló kommentet törölnöm kell, névtelenül, bizonyítékok nélkül minden nevesítés csak egy egyszerű állítás, az értintetteket megilleti az ártatlanság vélelme, legyen az bárki, s még csak magyaráznom sem kell, hogy miért járok így el. Ha én nevesítek valakit, akkor azért felelősséggel tartozom, s még én is futhatok lyukra...

Reply
szabi
07/15/2010 2:12pm

Nincs amit nektek mondjak, esetleg tudom ajanlani hogy olvassatok olyan konyveket, veboldalakat amelyek a mai vilagrol szolnak s majd utana beszelunk. Szoke ur jot akar, elsosorban maganak, de ezzel az oldallal igy az erintetteken nem segit. Esetleg ovatossagra inti az ilyen pesztereket. Ha vlk el akar valamit erni, akkor teszem fel szerelje fel magat kamerakkal meg hangrogzitokkel s ugy probalkozzon az ilyen fiuknal. Ugy meg lehet valami eredmeny. De ugy is csak a "gyik farkat" vagnak le ami ugyis visszano! A "gyik" fejei a parlamentbol mosolyognak rank:( Eleg utsza nyelven fejeztem ki magam ugyh remelem a gyengebb latokoruek is ertik mit mondok. S ha nem akkor fogjanak neki minel hamarabb muvelodni!!!!!!

Reply
szabi
07/15/2010 2:15pm

Szoke ur megerem szoljon hozza a temankhoz, mert ahogy latom itt nincs nagyon kivel targyalni ezen az uzenofalon:(

Reply
Geheime
07/15/2010 3:40pm

szabi. szóval szerinted hagyjuk ott vesace mestert a polcon meg társaikat, mert hanem helyette 100 jön? :)) Micsoda ostoba alak vagy? Egyáltalán micsoda ócska beszéd ez? És csak egy olyan ember szájából lenne némiképp "elfogadható" mentség, aki maga is ezt műveli. Amúgy kedves szabi és pár társad. Ugye azért eljátszadoztatok azzal a gondolattal is, hogy lakás nélkül marad sok ember ilyen érdekes módon, de egyszer kerül egy olyan, akinek nem lesz veszteni valója több, szerez egy pisztolyt valahonnan és szép likakat csinál az őt kifosztók értelmes fejecskéjébe? A homloklába, a szemek közé. Mert senki se golyóálló ugyebár? De amúgy ha egyszer valakinek elgurul a gyógyszere, nem is fog neki fegyver kelleni, mert millió más mód van. És amikor ezt a nagy bölcseletedet elböfögted, eszedbe juthatott volna, hogy egyszer ha megbokrosodik a nép (és ez közel van, mert nem elég a gazdasági nyomorúságunk még élősködők, rabló gazemberek ülnek a fejünkön - és kezd elfogyni a cérna és ha a nép megharagszik, akkor az Isten jót adott) és a törvény nem tesz semmit, akkor majd a nép maga fog rendet tenni, akkor nem lesz kedve másik száznak a helyettesítő posztot betölteni. Ismered Petőfi arany szólását? Gondolom nem, gondolkodj rajta. Habár felül a gálya,s alul a víznek árja,azért a VÍZ az úr! Bár sajnos lassan fortyog a víz komám, de azért a Víz az úr (ezt láthatod a másik értelmében is, nézd hogy pusztít a víz mindenütt - sajnos).

Reply
Geheime
07/15/2010 4:03pm

Jaaaj, mindig felejtem el beírni: párszor mintha olvastam volna a karcoslány, meg az egy csajszi, meg szabi meg még mittudom melyik dominánstól, hogy mért nem vállaljátok fel a neveteket? (ahogy ti is karcoskáim - jajj elképzelem a karcos nyivogásotokat, hogy mééért nem?? ) Tudod mért nem? Hadd ne tudjátok, hogy kitől féljetek, hadd úgy járjatok az úton, hogy azon töprengtek: vajon ez olvassa-e a fekete-fehér blogot? Vajon ez tudja-e ki vagyok? Bár nem hiszem, hogy ilyen apró porbafingó emberek nem érdekelnek benneteket, de hadd legyen ez olyan mint az orosz rulett.

Reply
csaba
07/15/2010 5:13pm

varjuk egy csajszi karcos lany es a tobbiek tartalmas hozzaszolasait :)

Reply
szokegeci
07/15/2010 5:32pm

egy fraier fasszopo kocsog vagy te laci akinek nincs amivel foglalkozzon s avval foglalkozol amihez semmi kozod kis buzi...

Reply
szoke
07/15/2010 5:33pm

egy fraier vagy te laci avval foglalkozol amihez semmi kozod irigy kutya vagy

Reply
Belated
07/15/2010 7:57pm

Latom megszolat az ellenzek is! Hajra Laci, lesz ebbol valami. Remelem...

Reply
Allatfarm
07/15/2010 8:26pm

Talalo a hasonlat Laci ! Udvarhely tenyleg az Orwell - i allatfarmhoz hasonlit. A szerzo, ha elne, talan egy melto folytatast tudna irni a mesenek.

Talan valahogy ugy kezdodne az allatfarm a' la Udvarhely meseje, hogy:

Miutan megdolt a disznosziv uralkodas es terrorja, az Udvarhely Major allatai nagy tanacstalansagukban egy uj rendszert kezdtek tanulmanyozni, melynek neve is uj volt: a Demokracia.
Nosza, bele is fogtak buzgoan az uj rendszer alkalmazasaba hiszen mar korbe s korbe mas aklokban is hire ment, hogy ez itt az elkerulhetetlen irany.

Tanulva az elozo rendszer hibaibol az uj rend motorja a Demokratizmus hetparancsolata lett, amelybol nem sokat ertettek de kettot: a Versenyt es a Szabadsagot megjegyeztek . A tobbire nem jutott ido, meg elolvasni sem mert hat surget az ido, le vagyunk maradva, a tobbi akolhoz kepest.

Hatartalan szabadsag es lendulet jellemezte az allatfarm fejlodeset a husz ev alatt. Minden allat versengve versengett a jobb eredmenyekert es a jobb teljesitmenyert jaro jutalomert, a vagyonert(sajat kert, sajat akol).
Mivel az iram gyors volt, nem torodott senki sem az Egyeb szabalyok leszogezesevel, maradt ketto, a hatartalan szabadsag es a verseny. Hajra!
.........
Egyszer csak husz ev mulva az allatok valami furcsat vettek eszre, elszaporodtak a patkanyok es mindent szetragnak ! Aztan egyesek fennhangon kezdtek morfondirozni ... talan a disznok ... talan a disznok otthagyott etelebol ettek rendszeresen es ime, eszre sem vette senki, hogy mennyire elszaporodtak ...most mit tegyunk ?!

Keresi mindenki a hetparancsolatot, de az csak ketto: a korlatlan szabadsag es a verseny. Paff !
Ez szerint mit lehet tenni ? Hol is az a konyv az uj rendszerrol, a demokraciarol ? Talan vegig kellene olvasni ! Talan mas akolokban maskepp csinaljak !

Allattarsaim ! a patkany nem hibas, hogy patkany, de ki adott nekik enni ?!
Javaslatom, hogy kezdjuk ott, hogy mindenki otthagyott nekik valami maradekot.
Aztan felnottek es most mar elveszik az etelt minden engedely nelkul.
Ha megirnank azt a hetparancsolatot talan.....vagy inkabb olvassuk egyszer el azt a konyvet egeszen ?

???

sok-sok
szeretettel
anonim11.
(az allatbarat)

Reply
Sleepy
07/15/2010 9:29pm

Szabi, "utsza nyelven" (magyarul úgy lenne, hogy utca nyelven) fejezted ki magad, mivel magasabb szinten sajnos nem beszéled a magyar nyelvet.
Tudod, mi nem a világot akarjuk megváltani és szerintem ez a blog sem arról szól, hanem az Udvarhelyt érintő gondokról. És ne gyere nekem az okoskodó utasításaiddal, mert szerintem annyi könyvet olvastunk mint te, de gondolom most meg ismét az következik, hogy TV-t is többet nézzünk, de ne Van Damme-os filmeket. Igen, már megszoktuk ezt tőled. Szóval ha nem tetszik a téma és maga a folyamat ami elindult itt, akkor olvass inkább Micimackót. A sötét okoskodásod már kezd kicsit sok lenni.

Reply
szőkelaci
07/15/2010 9:59pm

Fiúk, lányok, ne ragadjunk le a helyesírás problémájánál, ez nem egy helyesírási verseny. Inkább arra figyeljünk, mit akar mondani a hozzászóló.

Szabi, abban igazad van, hogy a megelőzés fontos, hiszen tájékozatlansag eredményezi legtöbbször azt, hogy valaki csalás, átverés áldozata lesz. De azért nem lehet szőnyeg alá söpörni a már megtörtént eseteket sem. Sőt!

Továbbra is kérem mindazokat, akik bármelyik hatóságnál valamilyen eljárást indítottak, küldjék el beadványuk, ügyük nyilvántartási azonosítóját és születésének dátumát, hogy konkrét esetek után is tudjak érdeklődni a különböző hatóságoknál. Nem elég körülírni a történteket! Köszi!

Reply
YoungMan
07/15/2010 9:59pm

szokegeci, szoke...
akinek egy kis esze van (nem úgy mint neked) az látja, hogy mindkét hozzászolást ugyanaz a bunkó irta...másfélperces eltéréssel. Látom így akarod (akarjátok többen is) elérni, hogy az emberek azt higgyék, hogy többen vagytok...Ezzel is csak azt mutatjátok az itt olvasóknak, hogy mekkora egy tapló, tudatlan banda vagytok.

Reply
szabi
07/15/2010 10:05pm

Szerintem mindannyian utaljuk ezeket az embereket, ennyi kozos bennunk! Csak ti lassatok a dolgokat egy fele szemszogbol, s en latok s tudok olyan dolgokat is amiket ti ahogy latom nem. Ez van...... De csak azt tudom mondani h egyszer ugyis rajosztok h igazam volt! Ezzel persze nem azt mondom h nektek nem....

Reply
Sleepy
07/15/2010 10:15pm

Nem ragadunk le a helyesírási hibáknál, de amikor valaki úgy próbálja kioktatni a másikat, hogy még le sem tudja írni amit akar, az kicsit kiábrándító.
Szabi én megértem, hogy olyan okos fiú vagy, hogy tele vagy infókkal, de akkor miért magadnak tartogatod azokat?

Reply
egy csajszi
07/16/2010 3:26am

asziszitek me ugy megy
főleg TE, Laci
zárass be minden embert aki annyira amennyire visszatartják azt amit kell
hátha el szabadul a pokol
én a helzedbe elmennék szabadságra... ennyi fáradozás utánm igazán rád férne egy kis megpihenés...
s engem is hagyhatnál egy darabig pihenni a faszomba ...
szerencséd hogy versziék nyugodtak én már lefejeztelek volna
lehet ha még eljön az ideje...
remélem majd rólad is lesz ki ijesmit írjon... s ha nem akkor majd írok én...
SZÁNALMAS vagy SZÁNALMAS....

Reply
egy csajszi
07/16/2010 3:27am

amugy kedves Sleepy komám .... sztem szaba nem az a fejta aki megosztaná ilyen Laci féle semmirevalokkal az értekes infókat ....

Reply
egy tisztabban lato lany
07/16/2010 3:34am

te laci te vegyel visza me nem las vegas hanem csak udvarhely s ne basztasd a nepet me megszivod nagyon ... (nem ártana valaki metszivasson mondjuk)
volt eleg eszuk hogy hogy szerezenek lakast neked nincs az a te privat problemad de nem tom hanyszaz kilometerrol konnyu nagyszajunak lenni ....
itt lennel nem jarna a szad.... szoval ideje ott is befogd...

Reply
anonim11.
07/16/2010 8:24am

Szabi, latom te nagyon szeretnel ervelni es egy mas szemszoget is lattatni. Rendben. En ugy latom, hogy te nagyon a "status quo" mellett vagy, hogy nincs amit csinalni, ilyen mindig lesz es hogy ez a dzsungel, a torvenyeivel, ertsuk meg.
Ha ezt allitod akkor szerinted nem kellenek torvenyek amit tobbe - kevesbe betartunk ?(inkabb tobbe mind kevesbe)

Tevedsz ha azt gondolod, hogy ha nem teszunk ellene semmit akkor ez igy marad, csak meg kell szokni.
Meg rosszabb lehet. Ha barmit megtehetnek, akkor egesz egyszeruen a nyakunkra nonek.
Szeretnelek latni amint egy ilyen atb.szas utan te, mind szenvedo alany milt kezdenel az elmeleteiddel !
Vagy teged nem erhet ilyesmi ? Ugy gondolod ?

... szeretettel,
a felulirott.

Reply
Sleepy
07/16/2010 10:20am

Szóval Szabi nem az a fajta :) Akkor mostmár világos ki melyik oldalon áll. Mondjuk eddig is sejthető volt :)
Szerintem mindenki örömmel vette tudomásul, hogy igazából hálásnak kellene lennünk ezeknek a fiúknak, akik valójában a mi érdekünket képviselik és minket védenek meg mindenféle problémától :)))) kivéve mikor épp nincs idejük, mert vagy hajléktalanná tesznek valakit, vagy a lábát törik el. Szánalmas kis próbálkozás a védelmükben. Ugye még te sem hiszed el, te lány?
Az, hogy van annyi "eszük", hogy elvegyék mások lakását, életét még gondolatnak is undorító. De mivel neked ez természetes, rád is csak ezt a jelzőt lehet használni. Szerinted mindenkinek csak annyi gondja van, hogy irigyek vagyunk mert nekik (nektek) összejött ez, más normális ember meg nem lenne képes ilyesmire saját embertársával? Nagyon el vagy tévedve. Inkább nézz magadba. Habár az ürességen nagyon nincs mit nézni... Menjetek dolgozni egyszer az életben ti is!

Reply
szabi
07/16/2010 11:48am

Sleepy! Nem tudom ki vagy de szerintem szellemileg nem a mai vilagban elsz! anonim11! nem azt mondtam hogy ne tegyunk ellene de amig ez a kormanyzas van, ez az emberek mentelitasa olyan mint pl Sleepy-nek addig nem igazan van mit tenni. Ha az embernek faj pl a terde annak tobb oka is lehet! Nem muszaly levagni! mert ugye lehet izulet v stb ami kezelheto. Na ez van az elet mas teren is. Egyes emberek tesznek amit tesznek! De miert? Mert van lehetoseguk, es ameddig van lehetoseg addig csinalni is fogjak, ha nem peter akkor pal! Ezeket a gondokat maskepp kellene orvoslni, de sajnos a jelenlegi helyzet olyan h lehetetlen! Az orszag gazdasaga nagyon instabil ami = korrupcio, bunozes. Es ez ellen avval h 10 embert bortonbe juttatunk nem segitunk, mert ugyis jonnek az utodok! Remelem sikerult megerteni h mit a helyzet! S aki nem azt sajnalom!

Reply
szabi
07/16/2010 12:16pm

Amugy biztos h ha lenne bizonyitekom is teszem fel versy ellen azt megsemmisitenem! Nem azert mert felek v h veluk vagyok! Egyszeruen nem tartom igazsagosnak hogy egy varosban van 1000 bunozo, es kettore verjek rea az egesznek a bunet!. Mert azt senki ne felejtse el hogy amikor valakit meghurcolnak valamiert akkor minden hasonlo bunesetet megprobalnak rasozni. S barki kerulhet meg abba a helyzetbe hogy egy rossz lepes, esetleg egy felreertes miatt lessz az ilyen oldalakon a megtestesult Al-Capone!

Reply
istvan
07/16/2010 12:38pm

Szabi azért nem osztja meg velünk az értékes infójat, mert ő az alvilág s.gg nyalója. Ő is kőzéjük tartozik. Egy lánynak pedig hogy ő sem pofázna hogy az ő privát dolguk hogy hogyan szereznek lakást a fiúk hogy ha az ők lakásukat , vagy a szüleikét is elvennék.

Reply
kuki
07/16/2010 12:43pm

"egy csajszi" "egy tisztabban lato lany"

Latszik hogy a "korokben" forogtok, megegyezik a stilusotok, annyire primitivek vagytok hogy mar kesz rohej...."lefejellek", "megszivatlak", "menj pihenni", "lefejezlek" stb...
Ki sem tudom fejezni mekkora bunkosag igy szokni es struccozni...epp reszben ez a baj veletek az ilyen hozzallasotok miatt, ha csendben maradtatok volna jobb lett volna. Tudjatok nem mindenkinek valik be "a szetverem a pofad" stilus. Mar a fenyegetes is bunteto eljarassal jar, nem beszelve a fizikai bantalmazastol. Azt hiszitek a torveny felett vagytok, de nem kicsikeim, valamelyik "torveny" keze el fog erni titeket is ha ilyen modon folytatjatok...undoritoak es primitivek vagytok..

Reply
kuki
07/16/2010 12:47pm

Ha az en lakasomat vettek volna el, akkor mar nem elnenek az biztos, kozjegyzostol, ugyvedestol, rendorostol, politikustol egyutt aki benne van a buliban!!!!

Reply
tisztelettel
07/16/2010 1:32pm

Igaz hogy a temahoz nem kapcsolodik de ha olvassak a blog foszereploi a hozzaszolasokat mi lenne ha a fitnes terem helyet elmennenk segiteni az Etedi arvizkarosultaknak igy lealabb valamilyen szimpatiat kialakithatnanak maguknak es meg kerulnenek "tisztan lato" emberek kik "talan" kialnanak mellettok es elfelejtenek disznosagaikat ha egyaltalan el lehet.

Reply
legenyek es leanyok a gaton !
07/16/2010 1:41pm

Fiuk, latom nem nagyon birjatok idegekkel. Igaz is ! Nehez lehet szamotokra meg belegondolni is, hogy hogy fogtok torvenyes uton megelni. Pedig ez az igazi kihivas ! Foleg ebben a kib.szott orszagban. Most per pill. ha jol ertem arra vagytok buszkek, hogy mindenkit atbasztok es mindenkinek kuss legyen ha kedves az elete.

Eddig a dolgok ugy allnak, hogy:
-a fiuknak "volt eleg eszuk hogy hogyan szerezenek lakast"(egy tisztabban lato lany szerint),
- a tomeg, koztuk mink is pedig hulyek es "szanalmasok" vagyunk mert nem garazdalkodunk.

Nos en azt ajanlom, hogy kovessuk nyugodtan csak tovabb az esemenyeket. Kivancsi vagyok, hogy ki es meddig lesz meg legeny a gaton ?!

olel benneteket
a ti anonimotok.
:)

Reply
legenyek es leanyok a gaton !
07/16/2010 1:43pm

az elobbi tolem,

anonim11.

Reply
szabi
07/16/2010 5:48pm

En tudom hogy meddig fog ez igy menni! AMEDDIG SZEGENYSEG VAN!!!!!

Reply
Garabonc
07/16/2010 6:57pm

Kedves Szabi,
ne kenj már mindent a politikusokra. Az, hoyg egy tehetetlen embetrnek elveszik a lakását ilyen vagánygyerekek nem feltétlenül és elsősorban a rendszer hibája miatt van. Persze létezik korrupció és vannak szervek amik szemet húnynak megfelelő anyagi szollgáltatás ellenében, de akkoris... És ha ezeket a fiókat lekapcsolnák, könyörgöm, az nem "meghurcoltatás " volna, meghurcolni ártatlanokat szoktak. És ha ezerből kettőt fogunk el, akkor 998-an fognak gondolkodni rajta, hogy jövedelmező marad-e elvenni mások lakását. egy csajszi meg a másik némber, no comment, ti nem vagytok normálisak, ha azt hiszitek a dzsungelharcban hosszútávon bárki is sértetlen marad. Élvezzétek a gengszterek pénzét amig tehetitek, de lesz még másként is, ahogy elnézem. Laci, remek munka, keep going.

Reply
egy csajszi
07/16/2010 7:05pm

szeretem ezt a blogot ha unom magam mindig meg nézem :))
és aki nem tudná s itt jrtatja a száját a mi kis édes otthonos maffiatelepünkön :)) nem lehet becsületesen élni
aki becsüetes munkaval keresné meg a kenyerét az vagy éhenhal vagy koldus lesz belőle...
én mr láttam életemben sok hülyeséget és hallottam is elég mindent meg át is mentünk dolgokon s büszkén jeletem ki, hogy ha nem csalsz vagy lopsz vagy hazudsz itt nem tudsz megélni...
ha bármelyik vadbarom a helyembe lenne ertene hogy mit hadovalok itt ossze ..
de igy is jo...legalabb van mit csinaljak unamamba ...
na üdv :)

Reply
egy csajszi
07/16/2010 7:09pm

és amugy nem hiszem hogy ártatlanul vették volna el a lakást bárkitol is mert ha igy lenne hogy csak ugy gyujtjuk a lakasokat akkor már felettem sem lenne tető.... szoval gondolkozzatok egy kicsit... igaz... szél fuvatlan nem indul... de az arany középút... szoval középen az igazság...

Reply
egy csajszi
07/16/2010 7:17pm

hoho áljon meg a harci menet most jut eszembe :))
verszikkel könnyebb kötekedni öket már mindenki ismeri de aki csak ugy szorakozasbol agyonveri a masikat a sajat hazaban azzal miert nincsen foglalkozva? vagy következö cikkbe már az lesz hogy azt is verszi s sg követte el vagy mi?
már tiszta véletlenü a gyilkosság tudtom szerint nagyobb bűn mint hogy elveszik a lakasod... inkabb egyek hajléktalan átauk minhogy egy utolso paraszt agyonverjen ...
de az ijenek sosem kerulnek elő... elvégre románia a lehetőségek országa gyilkolunk lopunk ütünk verünk csalunk eltürjük a drága polgármester bácsinak hogy meglopja az egész várost eltürjük ahogy leszedik rolunk az utolso réteg bőrt is a kereskedők és maga az állam ... 25%os áfa ... és mi mint az okos betanitott csibék csinaljuk azt amit mondanak... ehez is sok ész kell...

Reply
szabi
07/16/2010 9:16pm

Aki nm ertette ahogy en fogalmaztamaztam hatha megerti az 'egy csajszi' fogalmazasabol. Ugyan azt mondom en is! Es aki nem erti az nagyon hulye kell legyen!

Reply
ha az embernek faj a laba !
07/16/2010 9:35pm

Szabi,

ha az embernek faj a laba nem kell feltetlenul azt levagni. ebben igazat adok.
hogy a peldadat kovessem azonban en a kovetkezokeppen latom:
ha az embernek faj a laba, talan egy seb van csak rajta, rendben, nem kell levagni.
de,
amit Laci csinal az az , hogy rateszi a kezet a sebre. ott nyomja pont ahol faj. nem mondom, kellemetlen dolog, de ez meg semmi, csak a kezdet.
ezutan jon a sebesz es kivagodik a fergese ! azert, hogy a szervezet meggyogyulhasson, ne uszkosodjon el teljesen a lab, az egesz test.
(es lesz sebesz, ne se torodjetek, mert a seb mar elegge elmergesedett)

hogy kettot vagnak ki vagy tizet ?!
annyit kell kivagni , hogy a seb begyogyulhasson !
(hogy az allatfarmos peldaval eljek a patkanyok lete sem kerdojelezheto meg, csak epp a letszamuk, az hogy mindent osszeragnak, mindenen ok uralkodnak, na az nem turheto !)

te csak baratkozz veluk nyugodtan de legy resen, ha vagnak, szokjel felre ! ha patkanyt irtanak menekulj !

persze, amilyen az egeszsegugyi rendszerunk van meg esely a tovabbi uszkosodesre
:(
addig is szabikam tudod nekunk itt mi a szerepunk ? hat mint a pszihologusnak, aki ha meg nem is tudja gyogyitani a beteget de beszel vele a betegsegerol.
:)

szeretettel,
anonim11.

Reply
egy csajszinak
07/16/2010 10:23pm

idezlek - "...büszkén jeletem ki, hogy ha nem csalsz, vagy lopsz, vagy hazudsz itt nem tudsz megélni..."

hat azt kell, hogy mondjam erre, hogy:
"szellemed egyre dicsobb
s altala hires e fold"

bravo ! megfogalmaztad egy orszag ars poeticajat ! s buszke is lehetsz ra !

apropo, mire vagy meg buszke ezen kivul ?

netan az arany kozeputadra ?


pusziltatlak,
anonim.eleven.


Reply
akarki
07/16/2010 10:44pm

az a legnagyobb baj te cuna, hogy nemcsak hiszed, hanem fennhangon hirdeted, hogy becsulettel nem lehet megelni. Ekkora szegyentelenseget!!!! Szerinted akinek jol megy, az mind lopta? Nem, edesem, csk a te bikaid ilyen mocskok, hogy a mas becsulettel megkeresett vagyonat ellopjak. Igenis sok becsuletes vallalkozo van, meg egyeb foglalkozasok, amikbol meg lehet elni. Hogy rohadnatok meg.

Reply
f.e.
07/16/2010 10:52pm

egy csajszi!
bunko egy csajszi lehetsz te,"unamamba", tanulj meg helyesen irni es, ha mar veded a patkanyokat, tanulj meg ervelni, amit irsz, az maga a bunkosag, de nem ertem, miert is foglalkozom a bena erveiddel, sajna nem teged, szabit meg a tobbi okos hozzaszolasat kene eszrevenni, ti probaljatok terelni az ugyet, de nem vagytok jo terelok, ahhoz kene valami, ami nektek nincs. A bunpartolas, az most keves! A bunbanas, a valodi tisztan latas, az mar valami lenne!

Reply
YoungMan-nek
07/16/2010 10:53pm

meglepodnel mennyi mindent tudunk.. de akik ez az oldal ellen tepik a szajukat, gondoljunk csak bele, h mi tortenne ha egyik naprol a masik napra nekunk sem volna hova hazamennunk.. es mi van akkor ha valaki a lakasat 20-30 eves hitelre veszi????????????????????? semmi baj hisz csak 20 ev az eletebol.. s ha valaki felhaborodna az irigy?? eszetlen segnyalas.. Emlekeztek Zozora kinek volt egy foldszinti lakasa, mi is lett vele??(nagy baratok!) Kedves "maffia" partiak azt gondoljatok ha joba vagytok veluk akkor nem lehettek aldozatok???

Reply
24% TVA
07/16/2010 11:31pm

Te csajszi,aki tok okos vagy legalabb olvasd el el amit leirsz,vagy valamelyik bunko havered havere diktal?Eloszor is 24 % az afa,ezek szerint ti mar ott is 25%-al dolgoztok,ha valamit be kellene vegyel azt is csak 25%-osan?vagy ott mar 100%-ba teljesitesz
Az olyan kis melytorkosok mint te-mar ha az vagy-eltunnek hamarosan a kispocsu haverukkel egyutt hamarosan a sulyesztoben,ahol 35 fokos melegben is 20 fok van es jo kemeny vasbol van

Reply
Julianna Puente Diaz
07/17/2010 4:25am

Huha!!!Varom a folytatast 12ezer kilometerrol....

Reply
Geheime
07/17/2010 9:05am

egy csajszi... te szerény véleményem szerint egy csitri kis 20 éves pinácska lehetsz, aki valamelyik, az általad nagyra tartott gazok által látogatott éjjeli bárban lehetsz egy pultos lány. Láttad amikor jönnek a "menők" és a nyálad csorgott, hogy jááj be menők, de jó lenne ha az én kis szürke unalmas életem (mert ide is unalmadba jársz) életemre is felfigyelne már valaki. És el kezdtél sünnyögni körülöttük. Ők azt mondták, jól van neked kellett és végigmegy rajtad a banda néha. Te meg ájulsz el tőlük. Illetve attól, hogy te is vagy "valaki". Valahogy így szerepelsz lelki szemeim előtt, mert többet nem nézek ki belőled, belőletek, a karcossal, meg a tisztán látóval (kacc-kacc-kacc) stílusotokból, agyhalottságotokból, ostobaságotokból, írásaitokból ítélve. És mind egyik József Attila díjat is megérdemlő ostoba fröcsögésedben is írod: ... és mi mint az okos betanitott csibék csinaljuk azt amit mondanak...

Reply
Sleepy
07/17/2010 9:48am

Szellemileg nem ebben a világban :))) Menj már szabi! Csak mert nem vagyok a te fellegvárad lovagja? :) Kettőnk közül nem én vagyok aki álomvilágban él és aki elhiszi, hogy ez büntetlenül mehet így tovább.
Egyre nevetségesebb hozzzászólások születnek. Valaki, aki valószínűleg egész életében meg sem próbált tisztességes munkát vállalni azt állítja, hogy becsületesen nem lehet megélni. Ajjajjjajjj, nagy bajok vannak odafent. Vagy netán ha nincs 7-es BMW-d amit összelopkodtál, akkor nincs beteljesült életed és már nem is élsz? Pofátlanok vagytok egyszer...

Reply
na aztán
07/17/2010 3:39pm

Szégyen és gyalázat, hogy vannak emberek, akiknek a tisztességes élet akkora problémának tűnik, hogy el sem tudják képzelni, hogy lehet tisztességesen is boldog lenni, és pénzt keresni.

Szeretném megkérdezni "egy csajszi"-tol, hogy mivel keresi a pénzt, és a szülei mivel keresik, hogy neki a bűnözés a természetes.

Reply
brigi
07/17/2010 7:40pm

Tisztelt Udvarhelyiek! Ez a jelenlegi udvarhelyi társadalom bűzlik az anyagiasságtól, a pénzhajhászástól és a prímitivségtől! Ebben benne foglaltatik nemcsak a versi banda, hanem a politikusok- kik azon versenyeznek, hogy melyikük épít nagyobb házat a lejtő u.-ban, a vállalkozók, kik ingatlanjaikat nem tudják megszámolni, de alkalmazottaikat minimálbéren tartják, valamint ügyvédeink, közjegyzőink, haszonleső orvosaink... soroljam még? én 19 évesen elmentem külföldre udvarhejről, 32 évesen hazajöttem a 13 évi munkámmal sikerült egy szerény lakást vásárolnom. amit itt tapasztalok azonban egy undormány, igaza van Sz.Lacinak, hogy "kiborította a bilit"! Ilyen városban, ha nem változik valami, normális embernek nem érdemes élni, itt maradni!

Reply
szabi
07/17/2010 8:09pm

Ti tenyleg hulyek vagytok! En egesz vegig probaltam az allamra terelni a fobunosseget, es nem patoltam senkit. Ha mar a lakaselvevesnel tartunk akkor szamoljatok meg h havonta hany lakasbol koltoztetnek ki csaladokat a bankhitel miatt. Szerintem nagyobb az arany! Csak akkora hulyek vagytok h nem lattok az orotokig! Itt as kormany a fobunos ti szerencsetlen orrotokig sem lato parasztok. Ideje lenne vegre h felebredjedek! Itt semmi nem lesz, irogathattok s mondhattok akarmit, mert egy vekony fa miatt nem lassatok az erdot! Tobbet nm is irok ide, nincs kivel beszelni. Meg egy ovodascsoport is tisztaban lat mind ti! (tisztelet a kivitel). Szoke ur akart valamit, egy kis zsebpenzt...de ennyi sotet emberrel sokra nem megy... Reszvetem mindenkinek, mert ugyebar ha elkobozzak a lakasod meg vehetsz mast, de ha egyszer hulye vagy akkor az is maradsz!

Reply
EGY A SZAZ KOZUL
07/17/2010 9:09pm

Udvarhely POLGARAI,

Ebredjetek fel mar egyszer,ne csak a netten es a barpultnal legyen nagy szatok,hanem lepjetek a tettek mezejere.Mit kepzel par szteroiddal felnyomott vakarcs,hogy azt tehet itt amit akar.Fogjatok mar ossze es vegyetek kezetekbe a torvenyt.Nagy kutyak is vannak a haterben???ok is csak ugyan olyan emberek mint ti vagy barki,nincsen tobb kezuk vagy labuk,lehet meg eszuk se annyi mint nektek
Takaritsatok ki a piszkot otthonokbol,senki mas nem fogja megtenni helyetettek!!!
Ne legyetek tehetetlenek fogjatok mar ossze,ne mondjak allandoan azt,hogy a szekely szethuz.
Sok sikert szekelyek!KI a fergeset,muatassatok meg,hogy valamire valok vagytok,huek az oseitek nevehez

Reply
szőkelaci
07/17/2010 10:34pm

Szabi, milyen zsebpénzt is akarok én? Nem egészen világos... Miként az sem, hogy miként és mikor szolgáltam rá az úr címre?

Reply
szabikanak
07/18/2010 12:36am

na vegre, szabi ugy dontottel hogy nem irsz tobbet ide mert nincs akivel beszeljen...hat nincs szabikam mert neked a szinted kb ott van ahol azoknak a csajsziknak akik irogatnak ide de meg irni sem tudnak...javaslom nektek hogy csinaljatok ti is egy blogot es oda irjatok le hogy kit, kiket vertetek, vertek es fogtok atverni es kisemmizni...ott hozzatok hasonloak majd irogatnak, es mindenki erteni fogja amit te mondani akarsz itt nekunk....korekt ajanlat szerintem fontoljatok meg...amugy te szabika, muveltebb vagy mit a csajok, helyesen irsz es mondani valod is van csak amikor mar nem tudsz senkit meggyozni arrol hogy a lopas, csalas, atveres helyes dolog akkor gurul el a pirulad es bunkozol meg balfaszozol...ebbol latszik hogy a szinted a banyaszbeka segge alatt van (a csajok joval alattad)...es tenyleg tartsd is be a szavad es tobbet ne irjal ide....koszi szepen

Reply
Sleepy
07/18/2010 12:37am

Szép hasonlat a bankkal :)))
Különbség az annyi, hogy a bank joggal veszi el a lakást, ha valami folytán az illető nem tudja kifizetni a tartozást. És ez valahol normális is, mert így működik mindenhol. De ne tegyük már egy lapra a bankot és az olyan alakokat akik szerződéseket hamisítanak vagy kikergetnek ok nélkül utcára családokat. Parasztozhatsz szabi, meg nézhetsz hülyének másokat, de itt te vagy a nagyon sötét, ezekkel a hasonlatokkal. És igen, próbálod nagyobb halakra terelni a szót. De mit szólnál ha kicsit normálisabban gondolkodnál és belátnád, hogy előbb azoknak a tökét kell elkapni, akik gyakorlatilag ezeket a bűncselekményeket hajtják végre itt, a környezetünkben? Ha majd sikerült magadban végigfuttatni ezeket a dolgokat, gyere vissza és majd utána gondold át kiket hülyézel le...

Reply
pejzlerka néni
07/18/2010 12:29pm

Az udvarhelyi média dicsőségére!

Itt többen a román sajtót vonnák bele ebbe az ügybe, miközben a helyi média konszenzussal hallgat, mit a szar a fűben. Pártállástól függetlenül. Ez a sajtós kurázsi csimborasszója: amikor van egy igazi sztori, akkor úgy tesznek, mint Flanderka őrmester: bajonett auf, elkísérik Svejket kakálni, aztán elmennek egy fasza Asztalos sajtótájékoztatóra, mert ott aztán van izgalom, amivel aztán a Willi bálnás hírek mellett meg lehet tömni a híradót. Röhög a vakbelem, amikor olyanokat olvasok székely tollból, hogy majd az antenna 3 megoldja. Nem fogja, ezt a "hihetetlenül profi" udvarhelyi média kellene elvállalja, persze ha volna vér a pucájában. Mert ha egyszerre lehoznák vezéranyagban az újságok a tévék meg a rádiók, nem hinném, hogy a sötétség bajnokainak annyi humán erőforrásuk lenne, hogy másnap reggel a takarítónőtől a vezérig végigpofozzanak minden szerkesztőséget. A társadalom tükre a sajtó, de ebben a tükörben egyelőre csak gyáva faszkalapokat látni.

Reply
usztok meg ?
07/18/2010 1:02pm

Te szabi !
volna egy kerdesem, hozzad, mint a "fiuk" szocsovehez:

Nincs veletlenul egy olyan erzesed(tek), hogy szembe mentek a forgalommal ? Tudod, mint az egyeniranyuba, amikor mindenki szembe jon es te csak anyazol, hogy mindenki hulye ?!

usztok meg ? az arral szemben ?
:0
anonim11.

Reply
röhej
07/18/2010 5:28pm

LOL. Te tényleg valódi hús-vér ember vagy te "egy csajszi"? Melyik bolygóról szalasztottak? Tudod, hogy már mosópor is létezik ami nálatok intelligensebb? Jaj, bocs, gondolom nálatok az intelligencia tré dolog, nálatok az a "góré" aki már ült börtönben, hisz van akinek az a második otthona. De az is lehet, hogy a sok fű kiölte az agysejtjeidet..ha egyáltalán te olyasmivel rendelkeztél is valaha. Értjük mi. Nem kell minden egyes cikknél leírni ugyanazt. Ti vagányok vagytok, mert simán megy a lopás, csalás mi meg irigyek. Ilyen egyszerű a világ. Ja. Szerencsére(?) a betegségek, természeti katasztrófák meg a világ rákfenéje titeket is pont úgy érint (bár lehet nagyobb a túlélési esélyetek, pont ahogy a csótány ezerszer jobban bírja a sugárzást), és pont úgy nem tudtok tenni ezek ellen semmit, mint ahogy mi irigyek. Lehet akármennyi pénzetek, meg lopott lakásotok. De elég egy figyelmetlen sofőr aki épp 8 órát vezetett, mert ő tisztességes munkás, és elég ha rossz helyen vagytok rossz időben. Pont úgy törik nyakatok, gerincetek, lábatok, fejetek, ..bár az nem létfontosságú szerv nálatok.Pont úgy spriccol a véretek, locssan az agyvelőtök. Pont úgy visittanál mint egy disznó amibe épp beledöftek egy nagy kést.. Hidd el, nem vagytok semmivel sem felsőbb rendűek. Sőt.

Reply
zoltan
07/18/2010 11:30pm

Laci, zarasd be oket, ezt a gazember Verszacset es bandajat. Vagyonelkobzast, mert semit sem vettek tisztessegesen. De ne feledtkezzunk meg a Kako bandarol sem, azok is ezt csinaljak.

Reply
Sleepy
07/18/2010 11:35pm

Egyet kell értenem pejzlerka néni-vel, az UH egy beszari pöcs társaság. Tőlük is kb mindenki olvassa ezt a blogot, de annyi vér nincs a pucájukban, hogy írjanak róla. Röhejes egy lap, pohár alátétnek való minden irományuk. Most nem tudom, hogy ennyire töketlenek vagy nekik is érdekük az ügy elhallgatása.

Reply
szőkelaci
07/19/2010 12:18am

Nem tudok bezáratni senkit, nem is ez az én feladatom, és azért senki se becsülje túl se az én, se ennek a blognak a szerepét, lehetőségeit.

A helyi sajtó viszonyulása tényleg érdekes, elismerem, de biztosan van ennek oka. Saját tapasztalat, ha bárki megírná, az feltehetően magára is maradna, nem állna ki mellette munkaadója, nem kell neki "probléma". Szóval, nem fekete vagy fehér ez sem...

Lincselésen, erőszakon ne gondolkodjon senki, az nem megoldás. És feltehetően én is vinnyognék, mint egy disznó - vagy még csúnyábban -, ha kést mártanának belém. Biztos vagyok abban is, hogy a sötét (minimum) egyszer pofán fog vágni, nem tudom elképzelni, hogy azok, akiknek kereszteztem az útját ezt kihagynák. Nem fogják, mert a szemet szemért törvény ezt kívánja. De a fenyegetés óta azon nem filózom, hogy mi lett volna, ha..., ahogyan a klasszikusok fogalmaznak: a kocka el van vetve. Cseszhetem ;)...

Ej, itt né, szinte elsírom magam az önsajnálattól, pedig holnap ismét kánikula lesz, s az a kurva (gyerek)medence ismét leereszkedett, kereshetem ismét rajta a lyukat, ahol a lényeg elillan.

Reply
Dx
07/19/2010 2:24am

Jajj gyerekek! :D
Nem állok én senki pártjára,de biztos vagyok benne, hogy engem is ellenségnek fogtok tartani. Tisztesség meg becsület... ezek a nagy szavak. Mindig ezzel jösztök,amikor látjátok,hogy valakinek jobban megy. (mert ugye az irigység nagy betegség..) Amíg nincs használható bizonyíték a kezetekben, fölöslegesen tépitek itt a szátokat. Mindenkinek saját buletinje van, (a gyengébbek kedvéért: személyazonossági igazolvány) azzal keres pénzt,amivel tud. A lehetőség adott,csak van,aki kihasználja. Nem védem a "fiukat", mert biztos, hogy megérik a pénzüket, de ti is nagyon jól tudjátok,hogy tisztességes munkából hogy lehet megélni. Vannak emberek,akiknek az életben nem a tisztesség meg a becsület a legfontosabb dolog. Ha olyan jól tudjátok,hogy melyik közjegyző hamisította az adásvételit,amivel lakást szereztek a fiuk,menjetek és rúgjátok seggbe őt. ;)

Reply
Kalman
07/19/2010 4:02am

pejzlerka néni,
Szerintem ird meg a cikket es kuldd be az UH-nak, nevtelenul. Ha az UH valoban udvarhelyi sajto es csupan azert nem erintik ezt a temat, mert nincs aki megirja vagy megvedje az ujsagiroikat, akkor publikalni fogjak.

Reply
sajtós
07/19/2010 10:41am

A Duna Televízió székelyudvarhelyi tudósítói készítettek hetekkel ezelőtt riportot a témáról. Amit lehetett róla. És ők is Székelyudvarhelyen élnek. Az már más kérdés, hogy kamera előtt senki nem mert beszélni azokról a dolgokról, amikről egyébként kocsmaasztalnál mindenki suttog. De hát ők is Székelyudvarhelyen élnek. És kell élniük a jövőben is. A helyi sajtó pedig szándékosan nem foglalkozik az üggyel.

Reply
Sleepy
07/19/2010 11:30am

Miért is foglalkozna? Elvégre nem a sajtó dolga írni róla, ugye? Egyszerübb írni olyan lényegtelen dolgokról amelyek senkit sem érdekelnek... Amihez kicsit több pofa kell, azt inkább hagyni kell. Csak azt nem értem, ha valaki újságírónak megy, akkor miért nem gondol arra, hogy lesznek olyan cikkek amelyeket nem lesz egyszerű megírni és tartani kell a hátat utána? Szomorú, hogy egy újságnál egyetlen olyan alkalmazott sincs aki tollat ragadna a kezébe és nem csak az időjárásról írna.

Reply
szabi
07/19/2010 12:06pm

"usztok meg'....... Ne legyel ilyen egyoldalu! honnan tudod h en (mi) uszunk? Lehet h te uszol csak nem veszed eszre:)) En mernek fogadni h ebbol nem lesz semmi! Vagyis ha a ti elkepzelt maffiaitok bukni fognak akkor biztos h nem ez az oldal v a beairasaitok miatt. S ha gondoljatok egy delutan uljunk ossze itt mind szemelyesen s tegyuk meg a tetet :)) na mit szoltok?

Reply
Brigi
07/19/2010 12:39pm

Az Udvarhelyi híradó újságíróit szerintem nem kellene bántani! írnának ők mindent, de van egy tulajdonos, egy ügyvezető igazgató és egy főszerkesztő! Ezeken múlik, hogy mi jelenhet meg az UH-ban- és ők jobban szeretik a langyos, konfliktusmentes témákat, inkább írnak és íratnak a "semmiről". Jellemző, hogy amikor nemrég egy udvarhelyi szervezet felvállalta a tüntetést az erőszak ellen a bethlen neyedi parkban- elöször az UH újságíróit letiltották a témáról! aztán mégis beszámoltak röviden a tüntetésen elhangzottakról. de akik Udvarhelyen élünk mindnyájan tudjuk: NEM CSAK AZ ÚJSÁG VAN ÍGY- HANEM MINDEN TERÜLETEN ÖSSZEMOSOLYOGNAK, ÖSSZEKACCSINTANAK A MONOPOLHELYZETBEN LÉVŐ CSOPORTOK(MAFFIA?)! Nem bántlak téged- gondolja a sajtós, mert holnpa rádszorulhatok- így nem szóltunka drága vendéglátás minőségtelen színvonaláért, a rossz orvosi ellátásért, az állami hivatalok packázásáért, más városoknál drágább közjegyzői díjakért, az elaljasodó, pénzsovár politikusokért- és ezekből egyenesen következett az alvilág kiteljesedése! már évek óta tanulnak az udvarhelyi polgárok hallgatni! így amilyen jó volt itt élni a 90-es években(más erdélyi városokhoz víszonyitva), éppen olyen gusztustalan lett a helyzet és a közélet- kérdés, hogy lesz-e elég erő és öszefogás helyrehozni a dolgokat? Muszáj lesz, különben a züllés kezdi elérni a gazdaságot, turizmust, nagyjából mindent!

Reply
Sleepy
07/19/2010 1:07pm

Szabi én benne vagyok :)

Reply
Dx
07/19/2010 1:50pm

Láttátok a TV2-s riportot? Azzal indít a srác,hogy "Az erdélyi Székelyudvarhelyen hónapok óta rettegésben élnek az emberek". Ki találta ki ezt a baromságot? Ki az,aki retteg? Ne mondjátok nekem,hogy nem mertek kimenni az utcára fényes nappal, mert leütnek bármiért. xD Elvan túlozva ez az egész. Mindenki csak azzal van,amit mástól hallott,de lövésük sincs az egészről. Jobb lenne,ha mindenki a saját dolgával foglalkozna. Ha ti elfértek az említett személyektől,ők is elférnek tőletek. Higgyétek el,hogy aki nem üti az orrát a dolgukba,azzal ők sem foglalkoznak.

Reply
Papó
07/19/2010 2:40pm

Felteszek egy kérdést: szerintetek, ki irányítja az udvarhelyi lakásmaffiát? Kik vannak benne? Az első három figurát írjátok a fontossági sorrendbe.

Reply
szabi
07/19/2010 3:40pm

Senki nem irnyitja. Itt is minden ugy mukodik mind barhol az orszagban. Vannak emberek akik tovabb szeretnenek nyujtozni mint ameddg a takarojuk er. Altalaban van bankhiteluk, s amiutan mar mindent feleltek akkor megindulnak kolcsonpenzert! Persze normalis ember ilyeneknek nem ad kolcson ugyhogy aki adni fog az csak avval a feltellel ad h egy bizonyos ingatlanjat atirassa a kolcsonado szemely nevere. Az esetek 99%ban nem fogja tudni visszafizetni az illeto az adossagot ezert szepen kipakoljak egyes esetekben pont a lakasabol. Ugyanaz mint a bank csak feketen. A lenyeg h szegeny buta ember azt sem tudja felfogni h mi tortent vele, s aztan ahelyett h elismerne h balfasz volt inkabb azt mondja h atbasztak! (valamilyen szinten at is basszak mert biztos h lehet latni mar elore h mi lesz a vege, de nem durvabb mintha a bank venne el). Kegyetlen dolgok de nincs mit tenni, esetleg az ilyen helyzetben levo embereknek tanacsadoirodat nyitni. Ilyen kolcsont szinte barki adhat barkinek, ez nem muszaly egy szervezet legyen, habar vannak szervezetek is, sajnos. A helyzet az amit sok mindenki keptelen felfogni(ennek koszonheto ez a sok atbaszas is) h nincs amit tenni ellene, legfeljebb ilyen oldalakon kibeszelni de azzal semmit el nem er senki, csak ovatossagra intsuk az elkovetoket!

Reply
pejzlerka néni
07/19/2010 3:42pm

Pejzlerka néni itten bocsánatot kell kérjen, mivelhogy lányos zavarában tán pontatlanul fogalmazott: cikket megírta, elküldte, leközölve nem lett, így mossa kezeit, és elmongya mégx, s talán világosabban: az udvarhelyi sajtó azért fogott össze, hogy NE foglalkozzon ezzel az üggyel. Ha netán az udvarhelyi sajtó úgy dönt, hogy foglalkozik a dologgal, majd jelentkezem: Frau Pejzlerka.

Reply
szabi
07/19/2010 3:47pm

En meg tudnek versyeken kivul biztosra legalabb 10 nevet aki ebbol el es virul. S szerintem ha mindenki egy kicsit erdeklodne akkor mindenki kulon tudna mondani meg 10 kulombozo esetet kulombozo elkovetokkel. Ugyh nem igazsagos most csak versyekre kenni az egeszet... na de mind1 en ezt tudom mert latom, aztan mindenki hihet rolam amit akar mert magasrol leszarom, ahogy ti is h mit gondolok rolatok. Ugyh kar a beirasokert a velemenyetek rolam. Inkabb azt irjatok h mit lehet tenni, ugy h tudjatok h mit nem!

Reply
szabi
07/19/2010 3:52pm

Szerintem ez a remhirterjesztes is nagy baromsag! Most mit csinaljon a media? Irogasson maffiakrol h az emberek ne merjenek ki menni a kuckojukbol? Mikor mindannyian tudjuk nm ilyen sulyos a helyzet. Inkabb tanacsokat kene adjanak, esetleg h kihez fordulhatnak a penzszukeben levo emberek, erre biztos h szukseg lenne! Ha a bajt nem lehet megszuntetni, attol meg el lehet kerulni, szerintem ha Szoke ur is joindulatbol cselekedne akkor ezt kene tegye!

Reply
Sleepy
07/19/2010 4:20pm

Szóval ugyanazt teszik a lakás maffiások mint a bank, csak feketén :)))) Ejnye-bejnye.
És ahhoz mit szólsz, amikor határidőre adnak neked kölcsönt, és az utolsó héten amikor akarnál menni visszafizetni az összeget, hogy ne vegyék el a lakásodat, akkor hirtelen kikapcsolják a telefonjukat és eltűnnek, hogy véletlenül se tudd megkeresni őket és megadni a kölcsönt? A lakásod meg marad a szerződés szerint az övék, mert csak a kitűzött dátum után jelennek meg ismét. Vagy a mostani esetben említett szerződés kicserélése, esetleg az összeg megtoldása néhány nullással szintén olyan dolgok amit a bank is ugyanúgy csninál?Ne röhögtesd már magad. És hiába véded Versiéket, addíg amíg csak róluk vannak valamiféle bizonyítékok, addig velük kell foglalkozni, mert el kell kezdeni valahol. Ne aggódj, mert amint lesz látható eredménye, beszáll más károsult is és lesznek még akik dalolni kezdenek... A médiát meg ne becsüld alá. Ha lennél annyira tájékozott mint amennyire játszod az eszed, akkor tudhatnád, hogy Csibi lecsukása is a médiával kezdődött. Most már nem írom, hogy gondolkozz el rajta...

Reply
Maffiot
07/19/2010 4:57pm

1. Don Michael Corleone
2. Salvatore Tessio
3. Peter Clemenza

Reply
brigi
07/19/2010 7:37pm

Igen, valóban van még legalább 10 név udvarhelyen(tán még több is), kik az uzsorakamatból élnek- közülük többen köztiszteletben álló személyek- orvos, vendéglátós, birkozóedző is akad köztük! de a nevekkel semmit nem érünk- azzal sem, ha lekicsínyitjük a versi banda aljasságait- feleljenek a tetteikért a törvény elött, a "köztiszteletnek örvendő uzsorások" számoljanak le velük, hogy ők tovább üzhessék az "ipart"! No, de én Sz.Laci helyett egy olyan névsort is megengednék, hogy kik azok, akik az uzsorakamattal lakáshoz jutottaktól MEGVÁSÁROLTÁK A LAKÁSOKAT JÓVAL A PIACI ÁR ALATT!? Politikusok, nagyvállalkozók, orvosok, ügyvédek? EGY ILYEN LISTA BIZTOSÍTÉK LENNE ARRA, HOGY LEGALÁBB ELSZÉGYELLJE MAGÁT AZ, AKI ILYENBEN LAKIK VAGY ILYEN INGATLANT BIRTOKOL! ÉS EZT A LISTÁT ELSŐSORBAN AZ ÉRINTETT KÁRVALLOTTAK TUDNÁK MEGÍRNI, UGYANIS ŐK JÓL TUDJÁK KI LAKIK VOLT LAKÁSUKBAN! A listán az is szerepelhetne, hogy mennyiért "adott túl" az ingatlanján a kárvalott! IME EGY MEGOLDÁS SZŐKE ÚR- A MECCSLABDA NÁLAD...

Reply
szavazas
07/20/2010 8:35am

Szabi, ha nagyon akarod tegyuk meg a tetet ! Kerjuk meg Lacit, hogy tegyen fel egy szavazast ide a vita targyarol. Lassuk a kozvelemenyt, mennyire igazol teged vissza.

anonim11.

Reply
szabi
07/20/2010 10:00am

Az a helyzet h az szavazna akit erdekel a tema, aki hisz ebben az oldalban. A masik 90% pedig leszarja. Brigivel pedig teljesen egyetertek! Sleepy amit te mondasz az biztos h nagyon ocsaka, utnivalo dolog, de sajna nincs erre semmilyen bizonyitek. Tehat mintha meg sem tortent volna:-( ez van. Es atiratni egy ingatlanodat joszantadbol egy masik szemely nevere abba nincs semmi torvenybeutkozo. Es ezekben az esetekben csak erre van bizonyitek ami=0.

Reply
sved
07/20/2010 10:27am

"atiratni egy ingatlanodat joszantadbol"

na itt a hiba: "joszantadbol"

Reply
szavazas
07/20/2010 11:13am

Rendben Szabi, akkor azt javaslom szavaztassunk meg egy olyant, hogy:
1. opcio:
Meg lehet elni Udvarhelyen becsuletes munkabol is.
2. opcio:
Nem lehet megelni Udvarhelyen becsuletesen.

mar csak a kivancsisag kedveert is.
en kivancsi vagyok az aranyokra, mert lehet, hogy xarul allunk es tenyleg senki sem hisz mar a becsuletes boldogulasba. ez a lehetoseg is fennallhat. mit szolsz szabi ? gyozzuk meg Lacit, hogy bocsajtsa szavazasra ?
en erre mindenkepp megtennem a tetet, azaz az elso opciot valasztanam.
tedd meg te is a tiedet es utanna megegyezhetunk, hogy mibe fogadunk.
nos ?

anonim11.

Reply
Sleepy
07/20/2010 11:14am

Tévedsz, mert bizonyíték tuti van, csak még mindig félnek az emberek megszólalni.

Reply
szavazas+
07/20/2010 11:34am

Ja, meg annyit, hogy itt nem arrol van szo, hogy egyikunk a masikat meggyozze. Ez nem valoszinu, hogy meg tud tortenni. Itt inkabb a felsorakoztatott ervek(ellenervek) megmeretteteserol lenne szo.

Hogy a te taborod nem annyira olvassa ?
Akkor szabjunk hosszabb hataridot a voksolasra es mozgosits ha tudsz.
A lenyeg, hogy deruljon ki, hogy mirol is beszelunk ! Van-e alapja akarmelyikunk okoskodasanak ?!

Maskulonben pedig tul van targyalva az egesz. Errol tobbet a statisztikai valosag fenyeben lehet vitazni.


anonim11.
(az eleven ;)

Reply
muki
07/20/2010 2:26pm

Karcoslány, egy-csajszi s a tisztánlátó... légyszi-légyszi irjatok még, mert ellenben exponenciálisan esik a színvonal itt a blogon. Szabi, te is nyomassad

Reply
brigi
07/20/2010 3:45pm

Tisztelt megkárosítottak!
valaki indított helyettetek egy ilyen oldalt, ahol nyilvánosan megadhatjátok, hogy kik azok, akik az udvarhelyi társadalom "élöskődöi". Vegyétek hát a fáradtságot, és ha más valaki rízikozta helyettetek a testi épségét, akkor legyen annyi erő a lelketekbe(vér a pucátokba), hogy megadjátok azok nevét, akik kölcsönadtak, valamint azokét, akik most tulajdonolják az ingatlanaitokat! ÉS NEMCSAK A KÁRVALLOTTAK, HANEM ROKONAIK, SZOMSZÉDAIK, ISMERŐSEIK IS KIBÚJHATNÁNAK VÉGRE A KÉNYELMES, UDVARHELYI CINIKUS CSIPKERÓZSIKA ÁLOMBÓL- MERT LEGKÖZELEBB ŐK IS KERÜLHETNEK ILYEN HELYZETBE! bárki lehet beteg, veszítheti el a munkahelyét, kerülhet kilátástalan anyagi helyzetbe. Ugye akkor jól jönne a szolidaritás az ilyen szabi féléknek is?!

Reply
Garabonc
07/20/2010 8:28pm

Erő a lelketekben - vér a pucátokban, ez tetszik:))

Reply
Laci UH
07/20/2010 10:22pm

Lacko,
Te aki tobb udvarhelyi medianal dolgoztal legyen mar befolyasod,hogy a helyi media kezdjen foglalkozni a a helyi hirekkel is,te aki Balogat beajanlottad csakmegvan meg F.K. telefonszama-ket vadaszt kozott hatha szan idot rad-,vagy A.A.telefonszama-aki munkaadod volt-,vagy oket mar nem mered felhivni?
Ha borul a bili akkor mar boruljon.
Legy szekely legeny,ha Bp poros utcaid is koptatod eszmeletlen kanikulaban

Reply
Short cut
07/20/2010 10:32pm

Rengereg szöveg, a megoldás meg távolról sem látható. Ismeretlen vádlók, közismert vádlottak, semleges közszereplők. Tereljük politikai síkra a kérést. Itt van példának az udvarhelyi polgármester tájékoztatója a bűnözés alakulásáról: a rendörségi statisztika szerint egyre csökken a bűnözés, szóval nő a közbiztonság. Nem mindha Bunta elvtárs nem tudná, hogy a rendörségi akták 99%-a kocsmai összetűzés, tyúkűgy stb... szóval működik a kommunista takargatás, ami egyszerűen nevetséges. Meglátásom szerint neki ez az első és egyben utolsó mandátuma a plogármesteri szerepkörben. Aztán ott van a mi szenátorunk, akit 4 évente meghallgatunk az összefogás fontosságáról, egyébként máskor soha...
Szőke Laci, te vagy az egyetlen, aki ezt a közügyet érintő főproblémát nyíltan felvállalod, mi több jobboldali nézeteket is vallassz. Ha hazajössz és felvállalod a közszereplést, mi szavazópolgárok tuti megválasztunk. Gondold át, nyitott a kapu, adott a lehetőség a továbblépéshez.

Reply
no
07/20/2010 10:51pm

Tisztelt egybegyultek... eshetne szo sokmindenrol, de ne feledjuk, a kolcsont illik visszaadni. Ha tartozom a renelnek, vagy barmely banknak, olyan kamatot ratesz, hogy belerokkanok, ha nem fizetem ki idejeben. Meg nem esett szo azokrol a szemlyekrol, akik kolcsonadtak, es azota is varjak a jussukat...szoval ketelu a dolog..lehetne errol vitatkozni sajnos, gondolom minden eset mas, nem lehet altalanositani. Kiveve akinek bejaratott, ugynevezett szervezett modszereik vannak, es nem a helyzet vitte bele. Ezeknek a blogoknak az is a hibajuk, hogy ha porig alaznak valakit, nehezen vedheti meg magat az ember. Laci, kerlek csak bizonyitek birtokaban segedkezz ebben, a hallomasos storyk nem mindig tukrozik a valosagot, de ugy latom ezzek tisztaban vagy!
Amugy gratulalok, tenyleg tiszteletremelto a kezdemenyezesed! (egy jotanacs: ha valaki meg akarja adni a tartozasat, es ki van kapcsolva a szemely telefonja, mintegy csapda vegett, menjen el a vegrehajtohoz, es adja neki oda az emlitett osszeget hivatalos formaban, az megadasnak minosul tudtommal, ha tevednek javitsatok ki)

Reply
axio ma
07/20/2010 11:28pm

Latom szepen haladunk,kosz Laci.

Reply
szőkelaci
07/21/2010 1:29am

Laci UH: Balogát nem FK-nak, hanem HÁ-nak ajánlottam felvételre, FK-val sosem voltam beszélő viszonyban. AA már nem igazazán illetékes. Igaz, a tulajdonosokat még nem hívtam föl, és ennek lehetőségét nem zárom ki, de úgy vagyok vele, hogy ha hívogatni kell őket azért, hogy a helyi média foglalkozzon ezzel a kérdéssel, akkor megette a fene.

Short cut: Nem igaz, hogy csak én vállaltam föl, alkatomból fakadóan alakult úgy, hogy ilyen hangosnak tűnök. Nagy Paliék, László Endre is azok között vannak, akik hallatják szavukat. Sőt, ők hamarabb is kezdték, azt hiszem.

Hogy én közszereplő? Próbálkoztam (1996-2000 között önkormányzati képviselő voltam), de választott szakmám és a közvetlen politikiai szerepvállalás összeférhetetlen, még akkor is, ha ezt törvény nem tiltotta/tiltja. Nem vagyok elég pragmata (cselekvőtől - magamtól - függetleníthető puszta esemény) még akkor sem, ha a szó jelentéséért jobb helyeken háborúk dúlnak ;)...

Reply
VILL
07/21/2010 7:25am

Laci, szerintem te alkalmas vagy egy romániai magyar nyelvu feketén fehéren irt elektronikus weblap szerkesztesere. (Nem csak blogg). Szivessen segitenek webtarhelyel, designal es webprogramozasal Gondolkodj el rajta...

Reply
szabi
07/21/2010 11:23am

Fogadni arrol akartam hogy ez az oldal elerie a celjat vagy nem. En azt mondtam hogy sajnos nem! Hogy becsuletesen meg lehet-e elni az mar mas tema. Meg lehet de nehezen. Mindenkinek szuksege van egy kis kezdo loketre indulaskor, amit ha a szuloktol nem kap meg akkor mashonnan biztos nem. Az allam nem tamogassa a vallalkozoszellemu embereket, ugyhogy ha valaki akarja vinni valamire az muszaly tegyen olyant is amit nem szabad. Persze ha mindenki tudna hogy hol a hatar akkor nem is lenne ez meg baj. Abban biztos vagyok hogy minden sikeres ember valamikor csinalt torvenybeutkozo dolgot!!!!!! Most csak kerdezek barkit, ha egy fiatal elvegezte az iskolat mihez kezd itthon? Elmegy egyetemre? S aki nem engedheti meg maganak? S mi van ha mar elvegezte? Lassan mindenkinek egyetemi diplomaja van, mert ugyebar lepuskazunk mindent...Aztan ha nem tudnak semmit csodalkoznak h nem tudnak elhelyezkedni. Nagyok az igenyek, keves a munkakedv. A problemak nalunk egy ember eleteben mar az iskolakban elkezdodnek, senki nem tud semmit, megis mindenki diplomas. Egy diplomas ember nem akar dolgozni. De akkor ki fog? Neztem egy statisztikat nem jott hogy elhidjem, Romaniaban el kb 19 millio ember, es abbol 5 millio dolgozik, s ebben benne vannak meg a kozalkalmazottak ugyhogy kb 3 millio ember tart el 16 milliot! A tobbi vagy feketen vagy kulfoldon v szocialis segelybol el meg stb. A legnagyobb gond az hogy az emberekbol a nagy adok kioltek a hivatalos vallalkozaskedvet, igy nincs munka amibol kovetkezik h nincs penz. S ha nics penz akkor van korrupcio es bunozes. Es mi mit tehetunk ellene??? Erre mar en nm tudok valaszolni. Ugy erzem nem a mi kezunkbe van az iranyitas, hiaba van demokracia. S aki iranyit az koszoni szepen jol meg van, s nem erdekli semmi mas csak a sajat zsebe ami mar most is fullba van.

Reply
hűséges olvasó
07/21/2010 9:16pm

Új főszerkesztője van 3 napja az Udvarhelyi Híradónak Pál Gábor személyében.
Talán a fickó bátrabb lesz és nem fogja vissza az embereit.
Ha a Híradó nekiáll a dolgok felgöngyölítésénrk és partnere lesz Szőke Lacinak, akkor az öröm meglesz a sok kopacnak Udvarhely City-ben.
A Híradót olvassa az egész város.
Ideje lenne a nagy seprésnek.
HULLJON A FÉRGESE ! ! !

Reply
Akarki
07/21/2010 10:40pm

Na ha mar szavazast akartok akkor a ket opcio nem eleg.
1. nem lehet megelni becsuletesen
2. alig lehet megelni becsuletesen
3. kell egy kis plussz is
4. nem lehet megelni becsuletesen

szerintem a harmas lessz a nyero vagy a kettes :)

Reply
Adolf Eichmann
07/22/2010 9:27am

Látom egyre színvonalasabb itt a vita. Még nem írtam ide, mert vártam, hogy talán mikor nagyobb színvonalú lesz a vita akkor esetleg írok én is. Kedves szabi és "egy csajszi". Ti mind a ketten cigányok vagytok ez messziről látszik a hozzászólásotokból.
Pont úgy viselkedtek, mint a magyarországi cigányok: Jááj hát mé mínket okónak miko a politikusok is házudnak, lopnak, csanak.
Nos, attól, hogy sok hazug politikus van és lopnak ők is, attól még nem kell ti is rátegyetek egy lapáttal, mert ti nem a gazdag csaló emberekkel basztok ki és veritek át, hanem a tisztességesen dolgozó nem éppen gazdag embereket!! Aki becsületesen él az éhenhal? :)):)) Hát lehet te már olyan családi környezetben nőttél fel ahol ezt hallottad, megsúgom, hogy rengeteg ember becsületesen él, dolgozik, nem hal éhen és van akinek pénze is van, mert talán inkább egyetemre ment mintsem, gengszterkedjen ,mint ti. Ekkora baromságot csakis egy ilyen kis ringyó mondhat. Jaj, hogyha nincs fekete sötétítt mercédesz vagy bmw akkor az már nem is élet mi? Nektek a sudár roma életmód az az élet! Pénz szarásig, fasza kocsik, aranynyakláncos romagyerekek, nagy romalagzik mi? És ez mind a szerencsétlen emberek átveréséből, megfélemlítéséből. Ezek után még ti pofáztok bazmeg, mikor golyót érdemelnétek! Szabi te pedig a másik szokásos cigánydumával jösz. Jáj hát bezzíg amiko a gádzsó veri a feleségit az nem báj ugyé! Nos, ez megint szokásos elterelő duma, igen előfordul ilyen az ORSZÁGBAN, néha, de itt most Udvarhelyről van szó. Akkor azt jelenti, hogy ti csoportosan mehettek kötekedni, ártatlanoknak beverni a képét, mert ti shudárok vagytok mi? Mert titeket senki nem mer bántani.. Könnyű így élni, mi van akkor ha veletek is valaki ugyanezt csinálná? Annak nem szabad mi, csak nektek. Mióta van ez a demokrácia úgy feljöttetek a víz tetejére mint a szar, elfeledtétek, hogy hova valók is vagytok.

Szőke László-nak elismerésem, amiért bátran felvállalta ezt az ügyet, tovább kellen-e lépni és a konkrét ügyekért feljelentést tenni a Csíki rendőrségen, hadd jöjjenek a fekete maszkosok és végre ők is kapjanak egy jó verést a pofájukba, másképp ezekkel nem lehet... esetleg egy másik rendszerben.

Reply
gorog
07/22/2010 11:08am

kezd elcsendesedni a blog. minden tuz kialszik egyszer....

es kozben a mocskos zsiros analfabeta ciganyok es az izomagyu egysejtuek gazemberkednek tovabb es embereket nyomoritanak meg.
Ennyit errol.....

Reply
udv.
07/22/2010 7:41pm

miutan meghalgattam a hangfelvetelt, furcsanak tunik nekem az,hogy -hogy,tudta kifizetni a bankba a maradek osszeget ha nem az o nevin volt,ez aszt jelenti szerintem,hogy ott abban a bankban is vannak ezeknek a patkanyoknak embereik akik veluk osszejatszanak,ugy mint F. Emil es baratjai,akik embereket kenyszerittetek kolccsonyt felvenni pont abbol a bankbol,raadasul szereztek azoknak az embereknek munkaigazovanyokat is egy u-helyi cegtol,szerintem a bankban is vannak olyan alkalmazottak akik ezekkel a bandakkal osszejatszanak.

Reply
Én már unom...
07/22/2010 8:52pm

Én már teljesen meguntam ezt az egész sztorit... és remélem mindenki aki a "mi" oldalunkon van majd belefárad s beleun hogy itt kötekedjen a sok idiótával ...
ezek a fiúk meg tudják védeni magukat... szerintem ... vagyis hogy remélem, hogy megtudják védeni magukat
és bárki mondjon bármit az én véleményem nem fog megváltozni és azt tudom hogy versziékkel is ugyan úgy mint nélkülük nemsokára elszabadul a pokol ...

utolsó üdvözlettel
egy csajszi :)

Reply
tovabb kell kutatni
07/23/2010 1:13pm

Utanna kellene nezni ki a tulajdonosa a BH-33-NEO rendszamu autonak.koszike.mindent bele

Reply
szőkelaci
07/26/2010 1:37am

Ne nyugtalankodjatok, kicsit szétnéztem a fiúk vadászterületén, beszéltem néhány "illetékessel".

Közben szabadságolok. Előadóként - hú, de fontos vagyok ;) - felléptem egy rövidet Tusványoson (diszkrét érdeklődés mellett, de ott is azt kérdezték sokan, ki a faszom ez a szőkelaci, hehe), boroztam egy rövidet Tőkés Lászlóval (szerintem azért, mert a szervezők véletlenül ugyanabba a szállóba dugtak be, mint őt, így elkerülhetetlen volt ;)...

Szóval, jövö hét elején jövök. Azaz ezen a héten, ma értem vissza gép-net elé...

Reply
kuki
07/26/2010 10:03am

egy csajszi:
Kis ringyo vagy, latszik rajtad....csak azok kell "megvedjek" magukat, akiknek van felni valojuk....es kepzeld el, nem unjuk a temat, sot egyre erdekesebb....

Szabinak: teljesen egyetertek Adolf Eichmann-al, menjetek es lopjatok a tolvajoktol, gazemberektol, korrupt politikusoktol es nem a tisztessegesen dolgozo szegeny es vedtelenek emberektol, akik csak naprol napra elnek. Legyetek Robin Hood ha nagyon viszket a seggetek. Undorito kis tetvek vagytok es ha sokaig folytatjatok ezt visszaut majd a kez es megtapasztljatok milyen a harc tulso oldalan lenni....undorodom toletek.

Reply
szabi
07/26/2010 8:39pm

Adolf Eichmann es a szinvonal:)))) En nm vagyok cigany! Ha szinvonalas vitat akarsz akkor ne az ellenfeledet blamald hanem cafolj ra amit mondott! Az nm cafolas hogy tudok valakit v halottam valamirol, meg h te(vagyis en) hulye vagy meg stb. En amit leirtam az szerintem ugy van, s szerintem semmivel nem tudod megcafolni. En is mondhatnalak akarminek de attol en nem erzem jol magam, es szerintem nem is nagyon erdekelne( ahogy engem sem), legfeljebb hulyenek neznel(ahogy en is en is annak nezlek). De kit erdekel a velemenyed rolam? Itt mas tema folyik, s ahogy mondtad szinvonalas HA ANNAK LEHET NEVEZNI. Esetleg jobban erdekelne ha mar itt vagy h mi a velemenyed a jelenlegi helyzetrol, lehet h Szoke ur is tobbre menne vele

Reply
kezdo loket
07/28/2010 4:26pm

Szabi,
a kezdo loket az megvan ugy latom, nagyon sokaknak. ezt az oldal is bizonyitja. a problema csak az, hogy fejbe kaptak azt meg.
;)

anonim11.

Reply
valakivaze
07/29/2010 1:16pm

hat ez az egy csajszi egy idiota eskuszom

Reply
szegyen
07/29/2010 9:21pm

Reply
durva
07/30/2010 11:50am

durva az,hogy a magat oly nagyra tarto szekely nep megeszi ezeknek az alavalo gyava gazembereknek a beszaratos dumajat,ami tenyleg ovodas nevetseges szinten van eloadva,egy kicsit magara valamit is ado ember kirohogi ezeket a szappanoperaba illo szereploket.EBREDJ UDVARHELY!!!HAJRA LACI,SZERINTEM A VAROS 99 SZAZALEKA VELED VAN,CSAK SOK A FOSOS.

Reply
Gyavak
07/30/2010 1:11pm

Gyavak vagytok nincs 1 tokos csavo se egessz udvarhelyen,elvennek a lakasom ezek a kopac kigyurt csokak ellesnem es egy vascsovel hujerevernem s csokolom csak nincs ver a pucatokba fostok ennyi aze tehet meg mindent ez a csurhe banda,roviden ennyi....

Reply
szilvi
07/30/2010 2:21pm

Sajnos itt a sok korrupt udvarhelyi rendorrel van a baj. Neztem a feltett filmeket,kabare. Egy barmilyen amator aki valaha is nezett valamilyen kuzdosportot a teveben azonnal levagja az ugynevezett budos tetves Csiga mozgasat szemlelve hogy annyi koze van a bunyohoz mint amennyi a cimborainak a maffiahoz. SEMMI!! Ezek azok az emberek akik az elozetesben mikor szembesites zajlik sirva konyorognek a sertettnek: gyerekeim vannak,oket nezd legalabb,bocsass meg,mindent megbantam,stb.......Szanalmas fergek

Reply
megmondó ember
08/12/2010 1:50pm

Szerintem ha a város összepótól akkor akkármelyik suttyóra rá lehetne küldeni egy amolyan "agyagfavi" rámbó társaságot ozt hunyoroghatnak, fülig érhet a szájuk s jóság van...ennyi, tudni kellene odabaszni mert ettől a blogtól az ég világon semmi nem fog változni. ennyi, ez igy van bakker s itt mind lehet okoskodni...két jó zsidó mondás: szemet szemért! s Tűz ellen tűzzel harcolj!

Reply
huuuuu
08/19/2010 10:37pm

nagyon sok buzi van itt............. csak szatok van .semmi egyeb..........szoke ellessz intezve elobb utobb.....

Reply
Ábel
09/03/2010 9:32pm

Élvezettel olvasom kedves székelyeink hogyan döntik nyomorba társaikat! Amint észre vettem ez a rendszer ugy szar ahogy van mindenki korrupt mindenki szopatja egymást csalunk lopunk hazudunk tisztelet a kivétel. De ne felejtsétek el társaim hogy ide át csak max. 100 évet töltünk el a többi oda át lesz és ott majd el kell számolni az Úr előtt. Amióta hiányoznak a kakastollasok vagy szegény Ceausescu nagyapánk azóta nincs rend az országba mert nincs ki reggelenként megszámoltatja a cigányokat és felolvasni a névsorukat hogy vajon hol garázdálkodtak az éjszaka mint a múlt rendszerben ha emlékeznek még. Sajnos nem csak a cigányok lopnak csalnak hanem a sajátjaink is.
Elismerésem Szőke Úrnak hogy a személyében akadt egy ember aki elmeri mondani hogy mi is történik itt drága Udvarhely városában. Hajrá székelyek hozzunk létre egy Székely Terror Ellenes Kommandót de hiányoznak a Tökös gyerekek mert azok nem teremnek manapság ugyebár? Sajnos eddig nem sokat tettek eddig sem a rendőrség sem a helyi vezetőség... Amugy a hirekböl hallottam hogy Nagyoláh faluba gyengébbek kedvéért Bukarestbe 10 személyt csuktak le lakásmaffia ügyben és pár ügyvéd és közjegyző is benne volt. Lassan ide is elérnek de ahhoz infok kellenek a bukaresti Tv csatornákhoz. (Ne felejtsétek az igazság oda át van...)

Reply
me
06/07/2011 5:37pm

csak szatok vann egyebb semmi szartok tole s evel enyi

Reply
Szarok vagytok
09/18/2011 2:16pm

szokelaci lehet hogy itt vaganykodik de most kinn magyarba s szarik mint az allat en ismerem velszit mert az osztalytasam a harmadik unokatestvere.

s ha velem vagy jo
ha ellenem hat tunes

Reply

Your comment will be posted after it is approved.


Leave a Reply

    Aktuális





    Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!

    Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!

    SZJ fenyeget. - 1.99 USD
    Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD
    Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD

    Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!]

    Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot!
     

    Rovatok

    All
    Emberek
    Udvarhely
    Ügyek

    Weather Widget
    YoWindow.com yr.no

    Udvarhely - élő




    Hála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
    Profile

    RSS Feed


Mottó: Az igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik...