Udvarhelyi maffiákok - korrupt rendőrök? 07/30/2010
Elképesztő, de igaznak tűnik: Székelyudvarhelyen a korrumpált rendőrök java magyar anyanyelvű, de legalábbis jól beszél magyarul. Miközben médiaesemény, hogy a román rendőrségi akadémiára bekerült az első magyar (lány), és akár ünnepelni is lehetne, Udvarhelyen a korrupciógyanús rendőrök többsége magyar. Szomorú és bicskanyitogató. Az, hogy a Versace bandának téglája van az udvarhelyi (netán) megyei rendőrségen és ügyészségen, egyértelmű. Különben a blogon is szemlézett, 2007-es, az egész városra kiterjedő razzia nem válhatott volna ilyen mértékű kudarccá. Sőt, az egész akcióról olyan pontos információkkal rendelkeztek a fiúk, hogy még azt is tudták, hogy egy Magyarországról érkező autóbuszt is fel fognak forgatni fegyver után kutatva. A fiúk még szórakoztak is, játékpuskát "csempésztek" csupán. Különben a razzia alatt végig igyekeztek nevetségessé tenni a velük szemben eljáró hatóság embereit, annyira biztosak voltak a dolgukban. Ez elképzelhetetlen jól beépült tégla vagy téglák nélkül, és ez jelenti különben azt a fokozott biztonságérzetet is, ami miatt a város urainak képzelik magukat - no meg az a jelentős bevétel, amit feltételezhetően autó-, lakás-, drog- és lánykereskedelemből szereznek. Ahogy mondani szokták: nagyban játszanak a fiúk. Különben miből telne a luxusautókra vagy Bora-Borára? Nos, korrupciógyanús rendőrök közül egyelőre kettőt nevesítek: Jére Ferenc alparancsnokot és Székely Róbert rendőrt. Jére rég szolgál az udvarhelyi rendőrségnél, szolgálataiért fel is mászott a szamárlétrán, alparancsnok lett. De ennek ára volt/van. Amit ő - küldetését félreértelmezve - a rosszfiúknak fizet meg. Van is miért, hiszen máig tisztázatlan körülmények között úszott meg egy ittasan megesett autókarambolt, amiért a balhét Boldogfalvi Imike vitte el. Magától az eseménytől függetlenül is kérdés: mit keres egy alvilági figura a helyi alparancsnok autójában? Nem tűnt föl senkinek, hogy Jére ilyen figurákkal barátkozik? Vagy ez természetes? De Jérének más ügyei is vannak. Többek között egy viszonylag ártatlannak tűnő zsarolási ügy, melyben egy roma fiatal zsarolt egy tinédzser fiút. Az apa annak rendje s módja szerint megkereste a rendőrséget, Jérét, hogy valamit tenni kellene. A tettenérést meg is szervezték, megjelölték az átadandó bankót, csakhogy az akció előtt néhány órával a zsaroló megkereste az apát azzal, hogy ő nem is gondolta komolyan azt a zsarolást. R-GO: "időben" értesült a tettenérési akcióról, honnan máshonnan, mint a rendőrségtől? Székely Róbert rendőr (és magyarul is beszélő, szintén rendőr társa, akinek a nevét még nem tudom, de kebelbarátjáról van szó) egy verekedés áldozatánál "járt közben" barátai védelmében (Versace banda) mégpedig azzal, hogy megpróbálta lebeszélni a sértettet a rendőrségi feljelentésben foglaltak fenntartásáról mondván, "jobb a megegyezés, mint az eljárás". És láss csodát, tényleg! Szomorúan jelentem, még mindig nem teljes azoknak a rendőröknek a listája, akik az udvarhelyi diszkókirálytól kapnak rendszeres pénzjuttatást, de idő kérdése, s ez is kiderül. Amúgy köszönöm a fotókat és infókat a fiúkkal "barátkozó" rendőrökről, várom a továbbiakat! Idegesít vagy zavar téged is, ami Udvarhelyen zajlik? Tartsd nyitva a szemed, és készenlétben fotózásra alkalmas mobilteledonod: örökítsd meg a barátkozó rendőröket! Ui.: Természetesen, repeső örömmel várom Jére Ferenc alparancsnok, valamint Székely Róbert rendőr és társa álláspontját vádjaimmal(?) kapcsolatban. Akár a bírósági számonkérést is, ahol persze nem fedem föl informátoraim kilétét, megértést! Commentsma a fia? 07/30/2010 2:39pm
Igen. A fejetol budosodik a hal! Mely kedves politikusunk tette oda ezeket a bunozo rendoroket a pozicioba? Ameddig azok nem tunnek el a kozeletbol a bandak szama novekedoben lesz naprol napra. Egy 40 ezres varos nem tud a helyere rakni 20-30 felcigany almaffiozo tetvest? Sziberiaban majusban egy banyarobbanasban eletet vesztette vagy 50 banyasz.Az ozvegyeknek az orosz allam kiutalt fejenkent 70 ezer euronyi rubelt.A helyi maffiozok kapva az alkalman zsarolni kezdtek a csaladokat (udvarhelyi modszer:tolokocsis mozgasserult,rakos beteg,70ev folottiek,kiskoruak max 14 evesig,ezekkel mernek).Amikor az emberek lattak hogy a rendorseghez foloslegesen fordulnak ugyanis azok le vannak fizetve egy egyszeru osi modszert alkalmaztak: a penzert visszatero salakokat a tomeg meglincselte,3 maffiozot lapatokkal vertek agyon.Es ne feledjuk hogy az orosz maffiarol volt szo,nem az udvarhelyi purdekrol.Sok sikert Szoke Ur.
Reply
gari 07/30/2010 2:59pm
hát én anyaországiként egyáltalán nem tartom hihetetlennek, hogy a korrupt rendőrök többsége magyar....nyilván gyorsabban megtalálják a hangot az alvilággal, mint pl. egy regáti
Reply
szabi 07/30/2010 5:21pm
Te Laci, teszel egy kicsi jot, s utana rogton el is baszol mindent!!! Te milyen magyar vagy? Ki akarod rugatni a magyar rendoroket??? El tudod erni a celod konnyen!!! De ha helyettuk romanok kerulnek s azok is ezt fogjak tenni akkor mi lesz? Oket nm fogjak ne felj kirugni!!! Terj eszhez!!!! Valsag van ember!!! Te a fold alatt elsz? A valsagba ki az **** nem korrupt???? Ez nyilt titok! Meg a bolond is tudja! Evvel h kirugatsz 5 magyar rendort nm segitesz senkin, csak esetleg jon helyettuk 5 "pisdos" s aztan nezhessuk magunkat! Akinek penze van annak mind1, s a szegeny ember banja majd a dolgot ugyis!!!
Reply
szőkelaci 07/30/2010 5:54pm
Örök probléma: vajon a pénznek van szaga? Ha nincs, akkor a bűnözésnek vagy bűnpártolásnak sincs nemzetisége. Különben azért ez a "nemzetiségi" megközelítés az, ami visszatart a központi román média megszólításától. De tartok tőle, hogy sokáig ezt sem lehet húzni...
Reply
szabi!azt igerted,nem irsz ide tobbet,azolta tobszor irtal tobb baromsagot,ha meg mindig hulye vagy,miert ide irsz?mert magyar rendorok,attol lehetnek koruptak?te azt sem tudod,hol elsz,szerintem mentalisan beteg vagy,te mindig azt mogyorozod,h hagyni kell mindent,ugyise lessz semmi,bele kell torodni,stb,de latod?miattad is el ez az oldal,de te beteg vagy ezt ugysem erted
Reply
Sleepy 07/30/2010 6:21pm
Hát igen, a válsággal mindent meg lehet magyarázni :) Gazdasági válság idején mindent szabad és lehet... :))
Reply
Bartha Sándor 07/30/2010 6:33pm
Elsősorban gratulálni szeretnék Szőke Lacinak amit tett,tesz és tenni fog az udvarhelyi bohócok felszámolása érdekében. Ugyanakkor párhuzamot szeretnék vonni a csíkszeredai Csibi esete és az udvarhelyi "nehézfiuk" története között. Anno Csibi is megdönthetetlen kiskirályként uralkodott a térségben,lefizetett minden élő és holt korrumpálható elemet a rendőrség,ügyészség,pénzügyőrség körében.Senki nem mert a levesébe köpni,az udvarhelyi séma szerint működtek a dolgok,ha valakit megvertek,lakásából kiraktak a rendőrség volt az aki eltanácsolta a panasszal élőket,hogy úgysem érdemes panaszt tenni,hiábavaló minden,a végén úgyis a talpig becsületes üzletember nyerne a bíróságon.És egyszer ez a maffiózó utánzat rálépett a banánhéjra amin annyira elcsúszott hogy 2003 óta börtönben rohad.Ezt a banánhéjat Szondi Zoltánnak hívták és egy kb.48 kilós újságírót tisztelhetünk személyében.Az volt a hibája hogy írt egy cikket a csíkszeredát terrorban tartó géniuszról,amire az bepöccent és megleckéztetés gyanánt agyba főbe verette Szondit.Ez lett a veszte,elindult a lavina amely elseperte rendőröstől,ügyészestől,ugyanis Zoli nem szarta össze magát tovább folytatván a harcot az alvilági ellen.Az eredményt ismerjük,Szondi azóta is él,köszöni szépen jól van,senki nem nyírta ki,de még meg se merte közelíteni! A Csibi sztorinál se mertek feljelentést tenni az emberek mindaddig amíg meg nem tört a jég,utána rengetegen vallottak a gazember ellen,manapság meg azon filozófál az emberek nagyrésze,hogy valójában egy nevetséges kis szarházi volt ez a majom,sokan szégyellik hogy időben nem léptek fel ellene,nem jutottak volna az események ebbe a fázisba.És hamarosan ez lesz Udvarhelyen is,mert lassan a politikai nagyágyúnak is lépnie kell,tudja,hogy az emberek előbb utóbb Őt teszik felelőssé a kialakult helyzetért.Ne féljetek Udvarhelyiek,bármi atrocitás ér jelenteni kell,rövidesen vége a bulinak,új korszak jön bármennyire hihetetlen is.Minden jót Laci,győzni fogsz
Reply
(udvar)helyi 07/30/2010 6:42pm
A Jére Francisc által ittasan okozott autóbaleset , amikor Péter Imre átvállata a felelősséget, az tényleg nyílt titok, minenki tud róla Udvarhelyen és hogy összejátszik az alvilággal. Végre valaki megírta. Az, hogy egy rendőr (Székely) megpróbálja kibékíteni a feleket, az még nem bűncselekmény szerintem, sok ilyen esetről hallottam, ez (is) beletartozik a közösségi rendőr feladatkörébe. Viszont erről csak akkor lehet érdemben ítélkezni, ha a teljes törénetet ismerjük. A nagy kérdés viszont az, hogy ha tényleg megvannak ezeknek a maffiózóknak a bűnüldöző szerveknél az embereik akik informálják őket előre a razziákról, akkor kihez fordulhatunk jogorvoslatért ha meggyűlik a bajunk ezzel az embernek nem nevezhető söpredékkel?
Reply
anonim11. 07/30/2010 7:20pm
A "nemzeti" megkozelites ne tartson vissza Laci ! Nem ertem, hogy ez egyaltalan miert szempont ? Nemzeti bunpartolas ? Ne vicceljunk ! A kissebsegi letunk egyik leg bejaratottabb reflexe, amivel minden valasztaskor szarra szopatnak az a roman-felelem! az, hogy ha roman veszelyt emlegetnek akkor mi mindig beadjuk a derekunkat az egysegpartnak, csak nehogy veletlenul roszabb legyen. Ismeros a roman szlogen ? "mai rau sa nu fie"
Reply
Lokálishiró 07/30/2010 8:19pm
ezek dolni fognak,a fenyegetos dumajuk alapjan nagyon primitiv seggfejek lehetnek.amint tudjuk a buta parasztok mindig sitten vegzik,ido es kitartas kerdese. DOGOLJON MEG AZ EGESZ ROHADEK MAFFIOZO
Reply
LEHEL 07/30/2010 8:28pm
Hogy be lehetnek szarva ezek a piti fergek ha van egy kis eszuk. jaj igaz......mondjuk az nekik indulasbol nincs,ugyhogy lehet nem felnek semmitol. jo ezeknek mert hamarosan nincs gondjuk az onfentartasukkal,az allam ingyen biztositja szamukra es remelem a teglajuknak is
Reply
Késő Kása 07/30/2010 8:29pm
Laci.
Reply
Kása 07/30/2010 10:15pm
Ho találjuk a "blogon is szemlézett, 2006-os, az egész városra kiterjedő razzia"- történetet ?
Reply
szőkelaci 07/30/2010 11:24pm
Itt link, de nem a 2006, hanem a 2007 februári razziákra gondoltam - http://www.fekete-feher.info/3/post/2010/06/udvarhelyi-maffikok-egy-kis-visszatekint.html.
Reply
szabi 07/31/2010 3:26am
Nem ertitek h nem erdekel a velemenyetek rolam?????!!!!!! En meg balfaszabbnak nezlek titeket mint ti engem!!! S akkor mi van? Ittt kit erdekel barki velemenye a hozzaszolokrol???:))) SENKIT!!! Inkabb azt irjatok meg h mivel nem ertertek egyet v mi nem igaz szeintetek amit mondtam, s ha nem ugy van akkor hogy!!!! S ha ervelni nem tudtok csak blamalni akkor kar irjatok, szerintem ezt az oldalt nm arra talaltak ki h a hozzaszolok egymast mocskoljak!!!!! Az egy dolog h nm ertunk egyet de az nm azt jelenti h nekem v nektek nincs igazunk!!! De ha nektek ugy erzitek h igazatok van akkor olyant irjatok ami eseteleg meggyoz mindenkit. Most en is ha azt csinalnam amit ti akkor mondhatnalak: buzinak, hulyenek, parasztnak....stb, de szerintem titeket sem nagyon erdekelne.
Reply
D. Laszlo 07/31/2010 6:29am
Kedves Szoke Laszlo Ur
Reply
Geheime 07/31/2010 10:07am
Azt élvezem, hogy az ilyen nagyban játszó fiúk nagyon nagy önbizalommal rendelkeznek. Tiszta pszichológia. Minél több aljasságot tudnak elkövetni, annál magabiztosabbak, és minél magabiztosabbak, annál bátrabbak. És mivel annyira bátrak, a magabiztosságuk fogja lebuktatni. Mégpedig úgy, hogy királynak érzik magukat és abba a reménybe hintáztatják magukat, hogy ők nem tudnak lebukni. Mert magabiztosak, egyre magabiztosabbak. Ám ekkor követik el a piciri hibácskát, ami felett átsiklanak majd, mert ők úgy-e tévedhetetlenek? És akkor, amikor ezt az apró hibát elkövetik, akkor a fejükre zúdul a lavina. És ennek a folyamata elindult. Minél biztosabbak magukban annál könnyebben csusszannak meg a banán héjon, mert a banánhéj az utcán hever már. Csak az a rossz lépés kell, amivel a tappaccsoncskájuk rálépik arra a huncut banánhéjra. Majd küldünk nektek szimpla kárpácit :)
Reply
szőkelaci 07/31/2010 10:42am
D. László: Küldje az eset részleteit emailben - - udvarhely@fekete-feher.info.
Reply
kac-kac 07/31/2010 12:07pm
Engedj be Laci egy kis humort is a hétvégére, kérlek.
Reply
Geheime: válasz 07/31/2010 4:15pm
Ez mind szép Geheime, de ugyanbiza a börtön mit változtatna rajtuk!? Erre csak a Cozma gyilkosság elkövetőjét tudom felhozni példának, aki bement a börtönbe és istenként tisztelték, mivel mindenhol ott volt. Ezeket agyon kell ütni, és nem túlzok, mert ez csak a saját bőrén tanul. A börtönbe bemegy 5 évre, jó magaviselettel 3 év és mit értek el? Utána még ő vigyorog, h "Haha, ezek azt hitték tehetnek ellenem", m ugye a zsarolásból származó pénzből, a lehető legjobb ügyvédet fogadják, aki vmit enyhít a büntetésen. Jól megkéne verni, h mikor naponta felkel és lesz egy sebhely az arcán, akkor jusson eszébe: huhh, ezt azért kaptam, amit tettem. És rettegjen, h valyon jön majd a többi is!?
Reply
szabi 07/31/2010 8:59pm
Geheime! Tejesen egyetertek veled! Szerintem semmi ertelme a rendorokkel foglalkozni, mert ugysem a smeker ember erzi meg a hatasat hanem az egyszeru munkas ember. Amig ebben a a vilagban minden a penz korul forog, es a rendorok nincsenek elegge megfizetve addig nincs amit varni toluk, lehet az magyar vagy etiop v barmilyen nemzetisegu! Viszont en ugy erzem h egy magyar kozossegnek jobb a magyar rendor!!!!
Reply
szabi 07/31/2010 9:01pm
Ja es a gyengebbek kedveert megegyszer: NEM ERDEKEL A VELEMENYETEK ROLAM!!! CSAK A TEMAVAL KAPCSOLATOS DOLOG! Ugyh kar a gozert!
Reply
szőkelaci 07/31/2010 10:40pm
Nem kell túlzásokba esni azért, semmi extra dolgot nem teszek csak azt, amit helyesnek vélek. Nő a májam, persze, de inkább a vodkától ;)... Viszont koncentráljunk a fiúkra, korrupt rendőrökre, elhallgatott esetekre, köszi!
Reply
re-szabi 07/31/2010 11:15pm
oszinten, szerinted Romaniaban a rendorok "relativ" (avagy - masokhoz viszonyitva, teszem azt orszagos atlagberhez) rosszul keresnek???? (a fizetesukon kivul szambaveve a juttatasokat amit hivatalosan kapnak az allamtol, a nem hivatalosrol nem is beszelve) .... ugyan mar ...
Reply
re-szabi (ujra) 08/01/2010 1:24am
nehany konkret reszlet a temaban szamokkal, csak, hogy ne beszeljunk a levegobe
Reply
kivancsi 08/01/2010 7:49am
Kik azok a szemelyek a rendorsegegen akikre nezve terhelo bizonyitek letezik korupcio,csalas,tulkapas vagy esetleg hataskorrel valo visszaeles vagy mas vadakat illetoen.Viritsatok a nevsort es a bizonyitekokat.(kifejezetten konkret bizonyitek kell vagyis targyi bizonyitek:kep hang)a tobbi meg mar egyszeru lessz megigerem...koszonom
Reply
rendor legyek? 08/01/2010 10:20am
Egy atlagos "agent"fizetese netto 2600 ron,Hargita megyeben meg kapnak veszelyesegi % is,ehez meg hozza jon a havi 350-550 ron kaja penz,nem beszelve a ruha penzrol,es legalabb 2 havonta egy 300-500 ronos premiumrol,husvetkor baranypenz 600 ron+karacsonyi penz,ha netan draga rendor alberletben lakik 150 euroig allam bacsi fizeti neki.
Reply
szőkelaci 08/01/2010 11:42am
Kíváncsi: Attól tartok, hogy egyértelmű tárgyi bizonyíték - hang- vagy videófelvétel - nem igazán kerül elő (egyelőre!), csak közvetettek (szemtanú, tanúvallomás), melyek a korrupciógyanút felvetik csupán. Fotók pedig arról készülhetnek, hogy kik a bratyizó rendőrök. Rendőrségi belső vizsgálat nélkül nem igazán lesz változás Udvarhelyen.
Reply
szabi 08/01/2010 12:05pm
A Roman atlaghoz viszonyitva jo, de amikor szemelyesen szobaallok valamelyik rendor ismerossel akkor csak panaszkodni tud h igy sem jo:)) Ez van! A korrupciorol meg csak annyit h nalunk ez nepbetegseg, olyan mint a skotoknal a zsugorisag, egyszeruen ilyen nemzet vagyunk ha jobban megfigyelitek... Csak szoban nem vagyunk azok... Figyeljetek meg egy nyugat europai ember felfogasat, meg egy kelet europaiet!!! A legfobb ok amugy a szegenyseg!!! Sajnos
Reply
Tappancs 08/01/2010 3:10pm
Szabi te vagy a kelet europai kocsog diszes peldaja!
Reply
re-szabi 08/01/2010 3:39pm
kar, hogy az orvosok is nem panaszkodnak, amikor vizsgalniuk kellene teged vagy a tanitok a gyerekeidnek az iskolaban ... mindenki vegezze a dolgat (es szigoruan csak azt, ne massal es a maseval foglalkozzon) rendesen es torvenyesen es akkor nincs problema. Ez a nyugati tarsadalmak titka, nem a korrupcio nem letezese (ugyanis termeszetesen mindenhol van "lobbi", korrupcio, csak mas-mas szinten).
Reply
bbb 08/01/2010 4:23pm
laci lassan felbaszod az indegkuszobet azoknak akikrol nem tudsz semmitsem es ..nem is mersz irni sem...ott ahol az igazi bunozes kezdodik...es meg eggy garancitat kapsz arra hogy a fejed a szarba fogjak nyomni....:)) itt a sok kis szurkolod nagyon drukkol neked a semmire :))) tiszta vicc..
Reply
a szegenyseg. 08/01/2010 9:07pm
A szegenyseg, az az oka mindennek Szabi, igazad van. Foleg az agyban, a fejben, na ott, ott a nagy szegenyseg !
Reply
nemet 08/01/2010 9:51pm
Tisztelt Szoke Ur! ha annyira erdekli ont ,hogy mi tortenik Szekelyudvarhelyen maszon fel a szamar letran legyen rendor es csinaljon rendet.Ha egy kicsit is ismernetek a roman torvenyeket nem foglalkoznatok olyan dolgokkal ami nem ratok tartozik.Nem itt kell ilyen-olyan all nevek alatt velemenyt nyilvanitani nem egymast kell szidni,hanem osszefogni,de ahogy en tudom az osszefogas nem ilyen amit ti itt muveltek.Ha valaki nekem epp nem szimpatikus hat irok rola....es ha valoban igaz,amit itt ossze hortok,miert nem meritek valalni a nyivanossagot.AMIKKOR NINCS BIZZONYITEK ELITELNEK VALAKIT?AMIG VALAKIT NEM ITELTEK EL ADDIG ARTATLAN ,AKKOR ALLITOK VALAMIT HA BIZZTOSAN TUDOM ES ISTEN- EMBER ELOT VALLALOM ,SAJNALOM SZOKE URAT ,HOGY IDE SUJEDT,VAJON AZ IFORMATOROK KULOMBEK MINT AZ UGYMOND ELKOVETOK?VAGY TAN VALAKINEK ERDEKE VOLT EZT EL INDITANI ES EZERT JOL FIZET SZOKE URNAK?MEG NAGYON SOK KERDES VAN, DE VAN LEHETOSEG RENDOR LENNI NYUGODTAN.TISZTELETTEL!
Reply
szabi 08/01/2010 10:25pm
Tappancs! Ha en meg baszom a narkos kurva anyad akkor mi lesz? En is tudok csufat irni rolad nm csak te? De h mi ertelme annak azt nem tudom, de ahogy latom a temahoz nm tudsz hozza szolni!:))) Az orvosok nem panaszkodnak??? Te itt elsz? Nem latod a szemedtol h mekkora protekcio van a korhazakban meg az iskolakban???? Azt mutik hamarabb a korhazban akinek tobb a penze, s ha nem adsz csuszopenzt meg a takaritononek is akkor ugy fognak veled banni mint egy kutyaval.. Oda ne kerulj h meg kelljen tapasztald!!
Reply
szőkelaci 08/01/2010 11:12pm
Kedves Német!
Reply
szőkelaci 08/01/2010 11:41pm
Ja, kedves bbb (alias Benedek Barna), az előbb lemaradt: nem veszed ugye rossz néven, hogy feljelentlek erőszakkal való fenyegetés miatt? Nyugi, megijedned nem kell, az erő úgyis a te oldaladon áll. Ott. Apropó: ez akkor már a Legyek ura, vagy csak még utazunk (a sziget felé)?
Reply
bbb 08/02/2010 12:31am
:)))))
Reply
VILL 08/02/2010 7:35am
Laci, szerintem mar osszeult a rendorsegi kupaktanacs, hogy kicsinaljanak teged:)) Lehet, hogy egy bekes forgatokonyvet talalnak ki neked, es megvarjak amig valahogy belecsuszol... Peldaul, ha vezetsz, vigyazz, hogy pontossan 50 el kozlekedj a jardan Udvarhelyen, nehogy megbuntesenek lassuhajtasert...vagy a jardan gyalogossan bal, es jobb oldalon menj... Nem csodalkoznek, ha terfigyelo rendszert epitenenek ki a bunozok ellen, de igazabol teged, es a hasonszoru alakokat figyelnek, hogy ragyujtasz-e tilosban:)) Jo hogy megnevezted a korrupt rendoroket, gratulalok... Esetleg nincs valami infod Sala Janos ugyeben? Kosszi
Reply
kuki 08/02/2010 10:12am
Gratulalok az ujabb cikkhez. Ha Jere es Szekely ilyen alakokkal tarsul es ilyeneket ved, akkor vessenek magukra ha megkapjak a reszuket. Nem erdekel ha magyarok es keves fizetest kapnak. Lopjanak attol akitol nem kar es ne a szegeny polgari emberek ellen askalodjanak es tamogasask a bunozest. Megkapjak mint 89-be aki megerdemelte es ezt a sajat kezukkel csinaltak akkor, vessenek magukra ha ez igaz.
Reply
bbb 08/02/2010 11:28am
Na na na...
Reply
sanyika 08/02/2010 11:52am
Laci nem haragszol ha megmondom a velemenyem. Eddig 100% ban egyet ertettem veled, de most ugy erzem tevedsz ha azert nem tarod a roman sajto ele a dolgokat csak azert mert magyar egyenekrol van szo. A "tortenelem" bebizonyitotta hogy sokszor magyar a magyarnak tobbet artott.
Reply
ma a fia? 08/02/2010 12:48pm
A sotet parasztok egyre jobban assak el magukat,csak ez meg magas nekik hogy rajojjenek hogy mar reg vesztesre allnak. hajra laci!
Reply
zsolt 08/02/2010 12:56pm
bbb-nek .... te tenyleg ekkora vagy ? vagy csak csinalod? :)
Reply
re- bbb 08/02/2010 1:11pm
"laci vesszo! lassan"... idegkuszob, nem indegkuszob... "semmitsem", nem egybe!... "ott vesszo! ahol"... "eggy" csak egy g-vel!... "arra vesszo! hogy"... "szurkolo vesszo! nagyon"... "tiszta vicc" 3!! pont, nem 2... "nemtudja" ketszo! vesszo! hogy"... a 3!!! pontot nem emlitem tobbe, rengetegszer 2 van... "csoret vesszo! akiknek"... "azt vesszo! hogy"... "kepet vesszo! hogy"... "le reagal" egy szo!... "azthiszed" az mar ... ketto..."azthiszed ket szo! vesszo! hogy"... "ennelkul" csak egy n!... "neked vesszo! kulonosebben"... "te mondtad vesszo! hogy"... "biztos lehetsz vesszo! nem ma"... "de raer vesszo! nemsiet ket szo!" senki vesszo! ezzel"... "lessz egy "sz!"...
Reply
bela 08/02/2010 1:17pm
A SOK PRIMITIV miatt van a baj,hiaba szidjak a rendoroket ha nem mernek elmenni feljelentest tenni.ha 10 embertol mar osszegyulne feljelentes nincs az a korrupt rendor aki merne tussolni az ugyet.SZOKE LACI NE HALOGASD A ROMAN KOZPONTI MEDIA MEGKERESESET,UGY TOBB SIKERED LESZ
Reply
na,ennyit bbb-rol,kivancsi vagyok,szabirol mikor derul ki,hogy mennyire kivulallo!hogy SZOKE LASZLO penzt kap valakitol,amiert ezt az ugyet valalja,hat ezt mar szabitol is hallodtam,akkor is,most is-a fiuk magukbol indulnak ki,gondoljak,nem is elet,ha valamit ellenszolgaltatas nelkul teszunk,plane,ha olyan ugyet vallalunk,ami a kozerzetunkrol szol,ami artatlan emberek kinosan osszekapargatott penzenek elveveserol,csaladok kisemmizeserol,tinik fosztogatasarol,korupt rendorokrol stb-szol,hat igen,ha valaki ilyen uyg erdekeben cselekszik,mert ujsag irokent egyfajta kotelessegnek,kihivasnak tesz eleget",egyesek"ezt hihetetlennek tartjak,de nem baj,azt gondolom a kishituseguk fogja a csuszos bananhejra ravezetni,kivanom,hogy igy legyen,essenek hatalmasat,hogy a nyakuk is beleszakadjon!
Reply
Csaba 08/02/2010 2:56pm
bbb-nek: hogy felidegesedtünk hirtelen :)
Reply
reflektorfenyt ! 08/02/2010 3:25pm
Jomagam is, csatlakoznek a tobbiekhez abbeli surgetesemmel, hogy Laci minnel hamarabb avasd be a roman mediat is.
Reply
szabi 08/02/2010 4:16pm
Mostmar ha egymasrol is velemeny irunk akkor csak annyit h aki 100% ig Szoke urral tart az egy nagy hulye, esze mint a tyuknak. Aki engem mocskol az megnyalhassa a farkam!!!:)) Kene hagyni egy uzeno falat h majd egy ev mulva is tudjunk beszelni ezekkel az ertelmes emberekkel arrol h mit ert el ez az oldal! BBB-nek van igza dolgokban, dehat mikor is volt igazsag barhol is??? Meg bar az emberek fejeben sem, de akkor kerdem en h mit akartok? Roman mediat? Akad nekik jobb temajuk is hidjetek el, de ha fel is kapjak sem lesz semmi, esetleg kevesebb turista...Ezek olyan temak h sem elejuk sem veguk, oszthatjuk, vitathatjuk mocskolhassuk egymast a sarga foldig mert ugysem lesz semmi:((
Reply
szőkelaci 08/02/2010 4:24pm
Bbb: Nagyon megkönnyítetted a dolgom, mert éppen most ismerted el, hogy bbb nem más, mint Benedek Barna. IP-címed alapján feltehetően az Aréna Plazából pötyögted legújabb fenyegetésed, de mindenképpen Budapestről. Ha ehhez hozzáadjuk azt, hogy magyar állampolgár vagy, az illetékeség kérdése is eldőlt. Így már semmi akadálya, hogy a Versi + SzJ + Csiga elleni nyomozati anyaghoz te is társulj. Nem kell idegeskedned, biztosan megvetted már a budapesti rendőrséget is tokkal vonóval.
Reply
Kalman 08/02/2010 6:29pm
Talán néhány szót nem ártana cenzúrázni. Főként a fentebb hozzászóló urak, szexuális vonzatú, egymás irányába történő közeledéseit.
Reply
aranyfiuk. 08/02/2010 8:04pm
Te bbb, alias Benedek Barna. Ugy latom eleg messzire estel a csaladfatol. Ahoz kepest, hogy szuleid munkaval(is) epitettek fel egy fel udulo telepet te itt egeted magad es a csaladot. Nagyfiu lettel es nem birsz magaddal ? Hogy nem sikerult legalabb olvashatoan megtanulj irni ? Vagy apuka aranyszaro gyereke vagy akivel elfutottak a lovak ? Hat gondolom ez utobbi lehet mert ilyenbol van eleg nalunkfele, Udvarhelyen. Sajnos. Tulnotte a penz az eszeteket ! (azt meg penzen nem nagyon lehet venni :)
Reply
ahahaha 08/02/2010 8:07pm
Laci, nagyon n vagy témába... Már 2 hónappal ezelőtt is tudta a forumozok nagyrésze, vagy aki kicsit is ismeri Barnit, h ő az... Barni LBG!? :)) Kicsit figyelj oda. Olvass visszább a forumokban. Pu ;)
Reply
csaba 08/02/2010 8:58pm
es en eddig azt hittem hogy itt 200 kilometeres korzetben amibe rengeteg rusztikus taj es azoknak lakoi belezsufolodnak, bbb elsofoku egyenesagi felmenoje a legprimitivebb alak. nem igy van, ti a torzsfejlodes olyan peldajat tarjatok elenk ami egeszen dobbenetes. nektek az evolucio a bunkosagotok hatartalan terebelyesedeseben merul ki. mas tekintetben eleg kezdetleges egyedek vagytok.
Reply
dr. Mártonházy Alfréd - álnéven :) 08/02/2010 9:14pm
Laci.
Reply
nemet 08/02/2010 9:39pm
Kedves Szoke Ur nincs szuksegem a szakmai oneletrajzara, boven bemutata magat,hogy mire kepes...kar volt olyan dolgokrol irni amirol fogalma nincs ,jo lenne tajekozodni bovebben es bocsanatot kerni a tevedesekert.ES AHOGY IRNAK ITT EMBEREK EGYMASNAK, ON ILYEN EMBEREK VELEMENYE UTAN IRJA A CIKEIT-NEM KELLENE EZEN EGY KICSIT ELGONDOLKOZNI?EZEK AZ EMBEREK TUDJAK MIT JELENT A SZO ,HOGY KORRUPT?HA VALAKI BESZEGET VAGY KOSZON VALAKINEK AZ KORRUPT? TUDNAK EZEK AZ EMBEREK TISZTELETET ,TUDJAK MI A MAGYAR BECSULET?BECSULETES EMBER NEM IR IGY .TISZTELETTEL.
Reply
LeGyEn MaR iGaZsAg 08/02/2010 10:55pm
NYA gyerekek!!!mert azok vagytok,kicsi es nagy komisz es gyulolkodo,vicces es orjongo.
Reply
VILL 08/03/2010 7:31am
Kezd jo vita kialakulni, ez tetszik nekem... A nepnek cirkusz es kenyer kell, Cezar szerint...A cirkusz az megvan. Amugy hajra Laci! A Benedek gyerek annyira szobahomersekletu IQ val irt, hogy az mar fajdalom. Amugy nehogy valaki azt gondolja, hogy a mediat nem lehet megvasarolni, hogy hallgason. Eleg olcson sajnos... Amugy szerintem az igazi NAGY VEZEREK, (SP neve NAGY = veletlen egybeeses? ) hallgatnak, mert tudjak ha nincs erdeklodes, elvessz a tema, az erdeklodes.
Reply
bbb 08/03/2010 12:24pm
imadom olvasni a hiteles informaciodat te vesztes :)) 4 evvel ezelott kb londonban laktam nem voltam otthon te idiota:)))
Reply
hm... 08/03/2010 12:28pm
Kedves László, nem gondolod h ez már sok? Lassan mindenkit kezdesz bevonni a maffiába, és így nem fogsz soha győzni. Ne feledd sose el, h Hitler is azért vesztette el a háborút, m több fronton harcolt. Te is ezt teszed éppen, lassan mindenkit bevonsz, és így nem lesz ennek jó vége. Mi itt a forumba csak írogatunk, de te, ha veszítel az életeddel fizetsz, szerintem. Pu ;)
Reply
bbb-nek 08/03/2010 1:40pm
bbb-nek most csavarja ki a fa...at az apja es a batyja (kinek minden tiszteletem,h penzuk ellenere is, ha kell felszolgal, ha kell idegenvezeto, ha kell lovasoktato, stb.), h ily korcs altal rosszfenybe kerult a csaladi "biznisz".
Reply
Sleepy 08/03/2010 3:32pm
Egyre érdekesebb lesz... :)
Reply
szőkelaci 08/03/2010 4:23pm
Bbb: Azért ne akadj ki, nem volt neked olyan sok verekedési ügyed, amiből rendőrségi feljelentés is lett. Nos, lapozz kicsit az emlékezetedben, igen, arról beszélek!
Reply
Apropo 08/03/2010 4:32pm
Ki nem szarja le ,ha valaki vagy epp Laszlo esetleg penzt is kap ezert...Legalabb vegzi a dolgat.A helyi rendorseg is penzt kap valamiert tolunk adofizetoktol es lam ,vegzi e a dolgat?Hat igen...sajnos, keves eredmenyesseggel.Amugy meg ha valaki ugymond vasarra viszi a boret(mert ezt is olvastam fenntebb) ha penzert teszi ha nem senkinek semmi koze .
Reply
iraki vendegmunkas 08/03/2010 6:03pm
Tisztelet F.E.,hogy egyedulikent dolgoztal kereszturrol Irakban,de minek kellett neked ilyen Kako vagy kaki egyenekkel leallni bratyizni.Bevalasod szerint csak ugy talalkozni akartak veled mintha netan ismerosok letetek volna.Ha tudod milyen egyenek akkor mit akarsz talalkozni az ilyenekkel??Netan kamatra akartad kolcson adni a penzed nekik?Az eremnek ket oldala van,es az erem nagyobbik hibasa te vagy,hogy mesz talalkozni veluk,talan meg a kavet is te fizeted nekik,mert a nehezen megkeresett dollarjaiddal fel kellett vagni.
Reply
szőkelaci 08/03/2010 6:14pm
Iraki vendégmunkás: Ekkora marhaságot rég olvastam. Gondolatmeneted szerint, az az áldozat, akit éppen a gyalogátjárón ütnek el autóval, kiprovokálta a balesetet? Olvasd, hallgasd meg az egész sztorit, mielőtt röffensz. Már nehogy egy áldozatot csesztessetek azért, mert kinézték Kakóék! Elment az a kevés józan eszetek is? Legalább annyi empátiakészséged legyen, hogy gondold saját édesanyádat a helyébe: szerinted ő kötőtűvel kergette volna el Kakóékat?
Reply
Sleepy 08/03/2010 6:17pm
Az az... A dolgos, normális emberek okolhatóak az ilyen söpredékek tetteiért is, mert hát ők váltják ki belőlük ezeket a bűncselekményeket. Nevetséges... Az, hogy hibázik vagy nem elég elővigyázatos valaki, még nem ok arra, hogy kapjanak az alkalmon, kihasználják őt és a helyzetet és ilyeneket tegyenek. Sem Kakóék, sem a Versace banda, sem senki...
Reply
iraki vendegmunkas 08/03/2010 8:56pm
Laci akkor cseszteselek teged?En nem csesztettem a szerencsetlent.
Reply
udvarhelyi torzsfejlodes 08/03/2010 10:23pm
csaba, ne csodalkozz !
Reply
szabi 08/03/2010 10:26pm
Laci, azon kivul h irogatsz itt meg tehetnel is valamit! En hulyesegnek tartom de latod h mindenki azt keri h vond be a roman mediat. Hat akkor vond be s akkor eldol h kinek volt igaza.. S honnan tudod te olyan biztosra h bbb=Benedek Barna? S ha csak kamu? Ha csak szivat vlk? Lehet h o meg nm is tudja h rola van szo egy par napja itt. Kezdem ugy latni h nem gondolkozol csak fejetlenul irogatsz es bolonditod a nepet. Nutas fel mar valamit, akkor biztos h tobb es biztosabb tamogatokra lelsz! Mert ahogy itt irtak semmi konret bizonyitekod nincs senki ellen! Ezt amugy mar egybol megirtam kb 2 honapja h ez az oldal eleg gyenge labakon all, de most mar nagyon kezd egyertelmuve valni.
Reply
nemet 08/03/2010 11:05pm
Kedves ,Szoke Ur mar lassan felhaborito,hogy valaszol az embereknek, On nem ujsagiro,hogy csak On beszel es mas rofog ?,vagy ,hogy van ez aki nem ert egyet Onnel az mind rofod?Tudja valaki az itt levelezok kozzul ,hogy mi a szerepe a kozelsegi rendorsegnek?Senki nem valaszolt ,miert nem megy el rendornek es csinalna rendet ,a szamar letran ahogy a Szoke Ur irja felmaszhat barki.Emberek nezzetek mar tukorbe!ALJASAGNAK AZ ALJA ,HOGY NEVEKET HASZNAL BIZONYITEK NELKUL ,MELEGEN AJANLOM A BOCSANAT KEREST.MEGERTEM AZ EMBEREK FELHABORODASAT AKINEK ESETLEG ELVETEK A PENZET ,DE AZ RAJATSZOTA,TUDOK ILYEN ESETET SAJNOS ES AZTAN JONN A MENTEGETOZES,MINDENKI HIBAS CSAK EN NEM .SZOKE UR ULJON LE GODOLJA AT AZ EGESZET ,MIT IS AKKAR EGYALTALAN???
Reply
Lörincz 08/03/2010 11:44pm
nemet,te egy hülye vagy.
Reply
Heh 08/04/2010 12:03am
Napokban ujjabb megfelemlites tortent ... az egyik ismerosomet fosztottak meg 150 lejtol ... ismert modszer mezo + sotet alak es hogy letapostak a fuvet . 20 milios buntetes de el tudjuk rendezni maskepp ....
Reply
szőkelaci 08/04/2010 12:14am
Heh: Küldj részleteket az udvarhely@fekete-feher.info címre. Azt is, hogy pontosan hol fekszik vagy áll az a qrva értékes fű?
Reply
illetektelen 08/04/2010 8:33am
nemet, te illetektelen vagy !
Reply
osszeeskuv.elmeletek 08/04/2010 8:48am
te "iraki vendegmunkas" ha mar ennyire leszolod Lacit akkor ki vele, mit tudsz az Udvarhelyi bunozesrol es foleg mik a Pestrol iranyitott dolgok ?
Reply
bbb-nek: válasz 08/04/2010 12:03pm
Na ne gyerekeskedj már létszíves, h küldjük apucinak a levelet, h miket csinál a fia... Hol élsz te!? Ovodába!? Na biciklizz arébb... Miez!? Szülői figyelmeztetés? Ahelyett, h a levet írod, menj el dolgozni. Hány éves vagy te? Ez olyan ovodás dolog, hha n adod ide megmondalak apukádnak? Röhejes :)
Reply
iraki vendegmunkas 08/04/2010 12:27pm
Nagytiszteletu anonim 11,
Reply
egy csajszi 08/04/2010 2:02pm
Tudom, hogy azt igértem, hogy többet nem írok, de ezt bár nem bírtam ki :))
Reply
bbb 08/04/2010 3:33pm
ragcsaljatok a csontot kiskutyak!
Reply
dr. Mártonházy Alfréd - álnéven :) 08/04/2010 6:37pm
A Góbé termékcsaládot nem Hargita megye Tanácsa védete le hanem Boros Csaba (Merkúr).
Reply
nagymagyar 08/04/2010 7:07pm
Hat igen..
Reply
nagymagyar 08/04/2010 7:09pm
Kedves "egy csajszi",
Reply
bbb-nek 08/04/2010 7:36pm
a helyesirasi korrekturakat mar nem talaltad ennyire dedos-ovodas dolognak? amugy latom, h nem erted a lenyeg ertelemet... a te csaladod az "imidzs"-bol el... ahol lenyeges a helyesseg, a tisztesseg... na es te ennek vagy az ellenpolusa...
Reply
nemet 08/04/2010 8:35pm
Igazan csak azert irtam ,mert nem tudom elkepzelni ,hogy tarthat ennyi idiotat a Fold -nem komentaltad mert nem tudsz olvasni a sorok kozzot es fogalmad nincs amit tudnod kene.Az mindegy ,hogy en hol elek,talan Szoke Ur,hol el?A szokincsetek az paratlan...
Reply
csak 08/04/2010 8:57pm
szolni szeretnek kedves iraki vendegmunkas, hogy a Gobe termekeket nem a hargita megyei tanacs vedte le, hozzatenem, hogy SZERENCSERE! Semmi kozuk hozza, ok a szekelyfoldi termeket igyekeznek elpolitizalni, es amig ezen a markaven vitatkoztak, pereskedtek es balf*kodtak, addig a Gobet sikeresen megcsinalta valaki mas.
Reply
Geheime 08/04/2010 9:34pm
egy csajszi
Reply
szőkelaci 08/05/2010 12:18am
No, fiúk és lányok, a témához (korrupciógyanús rendőrök) mostanában nem születik túl sok érdemi hozzászólás, így hát kommentek ennél a bejegyzésnél lezárva. Ha nagyon fontos mondandód van, írj az üzenőből, de kivárhatod a holnapi újabb bejegyzést is. Köszi a megértést és a türelmet!
Reply
Comments are closed. | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed