FEKETE-FEHÉR

  • Címlap
  • Fehérgallérokosok
  • Udvarhely
  • Megmondó
  • LIVE - ÉLŐ
  • Română
Udvarhelyi maffiákok - egy kis visszatekintő 06/25/2010
18 Comments
 
Íme, miként ír az Udvarhelyi Híradó azokról az eseményekről, melyekben érintettek azok a fiúk, akikről itt beszélünk. Értem én, hogy hamar felejtünk, de azért ne próbáljunk lyukat beszélni a fejekbe. Különben számomra egyértelmű, hogy a fiúk anno fülest kaptak a tervezett rendőrségi razziákról, azért tudtak ilyen szép tiszták maradni, és ezért lehetett sikertelen ez az egész akció. Azóta tudja a szervezett bűnözés elleni csoport, hogy bizony valahol tégla van. És tudjuk mi is... 

---

Drog után kutattak
Udvarhelyi Híradó, 2007. 02. 02, Szerda

Fegyveres, álarcos rendőrök hatoltak be tegnap hajnalban egy Bethlen-negyedi szórakozóhelyre és egy Tábor-negyedi tömbház lakásba – információink szerint a Marosvásárhelyi Területi Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság Hargita megyei kirendeltségének emberei hajtották végre azt az akciót, amely során városszerte több házkutatást tartottak, személyeket vettek őrizetbe. Sem az említett szerv kirendeltség vezetője, sem a helyi rendőrség vezetői nem nyilatkoztak. 

Szombaton a város egyik központi vendéglátóipari egységében őrizetbe vettek egy 19 és egy 17 éves fiatalembert, akik egy harmadik személynek kábítószert kívántak eladni – az egyelőre nem ismert, hogy milyen fajta drogról volt szó, az viszont igen, hogy a két fiút már egy álcázott rendőri csoport vette őrizetbe, tehát a hatóság emberei előre tudtak arról, hogy a fiatalok kábítószerrel kívánnak kereskedni. A tegnapi akció feltehetően ennek az esetnek a következményeként történt. Éjszaka a Győzelem utcai Club Kremlin nevű szórakozóhelyre több, a rendőrség speciális alakulataihoz tartozó álarcos, fegyveres személy hatolt be – a környéken lakók szerint házkutatást tartottak. Lapunk munkatársa reggel a helyszínen egy megbilincselt fiatalembert látott, amint az ajtón belül civil ruhás rendőrök kísérik – a szervezett bűnözés elleni különleges csoport nem engedett be a helyszínre, nem is nyilatkoztak a történtekről. Mihalache Constantin, jelzett szerv kirendeltségvezetője stábunknak elmondta, egyelőre nem nyilatkozik az akcióról, viszont mára vagy holnapra, a nyomozás előrehaladásának függvényében teljes körű tájékoztatást ígért. Feltűnő volt, hogy a városban sokkal több a rendőrautó, mint egy megszokott hétköznapon: a város Felsőboldogfalva felőli határában, a Szentimre utcában (a Szent János utcai kereszt közelében), Fenyéd bejáratánál is rendőrautók álltak – délelőtt tíz órakor stábunk a Lejtő utcában figyelt fel egy fegyveresekből és civil ruhás rendőrökből álló csoportra. A város területén több rendőrautó végzett szolgálatot, s lépten-nyomon találkoztunk olyan esetekkel, amelyek azt jelezték, hogy a rendőrség nagy erőkkel nyomoz. 11 óra 30 perckor a Tábor-negyedből álarcos rendőrök által közrefogva, megbilincselve szállítottak a rendőrségre egy fiatal embert egy olyan rendőrautóban, amelynek csak a rendszámáról jöhettünk rá, hogy hatósági jármű. Félórával később a Szent János utcába érkezett ugyanez a jármű, ahol az egyik házban házkutatást végeztek. Ugyanez történt a délelőtt folyamán egy Farcádi utcai és egy Orbán Balázs utcai magánházban is. A rendőrség előtt feltűnően nagy volt az autómozgás, több egyenruhás, fegyveres rendőr állt az épület előtt, illetve a kórház előtti járdaszakaszon. Az épületben találkoztunk olyan ügyvéddel is, akit hivatalból rendeltek oda, de nem tudott arról tájékoztatást adni, hogy mi lesz a dolga. A nyomozás folytatódik – a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség szó vivője, Gheorghe Filip szintén mára vagy holnapra ígért konkrét tájékoztatást. 

Őrizetbe vétel a lakónegyedben

A Béke utcai tömbházba reggel hat órakor hatoltak be a fegyveres, álarcos rendőrök, ahol két tanú (két szomszéd) jelenlétében házkutatást tartottak és őrizetbe vettek egy 28 éves fiatalembert. A szomszédoktól megtudtuk, az illető egyedül lakott itt 2005 nyara óta, akkoriban biztonsági őrként dolgozott egy éjszakai szórakozóhelyen. Információink szerint a lakásban kábítószer után kutattak a szakemberek, azt viszont nem sikerült megtudnunk, hogy találtak-e tiltott szereket. 

---

Nem találtak drogot
Udvarhelyi Híradó, 2007. 02. 19, hétfő

Szabadlábra helyezték azokat a székelyudvarhelyieket, akiket a Hargita és a Maros megyei rendőr-felügyelőségek, valamint a Marosvásárhelyi Területi Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság Hargita megyei ki rendeltségének akciója során vettek őrizetbe. 

Közülük ketten, Szigyártó Szabolcs (a Club Kremlin tulajdonosa, mivel lapunkban érintve volt) és Péter László szerkesztőségünkben azt nyilatkozták, hogy az ellenük felhozott vádak nem voltak valósak, ugyanakkor nehezményezték a rendőrség eljárási módját. A rendőrség továbbra sem szolgál információkkal az ügyben. A két fiatalember a városban terjengő mendemondákat, bizonytalan információkat szerette volna tisztázni, hiszen szerintük a klubról, valamint róluk rémhírek terjengenek. Az ellenük felhozott vád szervezett bűnözői csoport kiépítése és működtetése volt. Elmondásuk szerint a kihallgatáson nem vádolták őket kábítószer-fogyasztással vagy kereskedelemmel, ennek ellenére a házkutatások során azt kerestek. A kihallgatáson mind a 14 őrizetbe vett személytől vizeletmintát vettek kábítószer teszt elvégzéséhez, de az eredmények mindannyiuknál negatívak voltak. Ami a szombaton kábítószer-birtoklásért őrizetbe vett két fiatalt illeti, Szigyártó (képünkön) szerint nincs köze ehhez a dologhoz, mert ez egy régen eltervezett akció volt, hiszen dossziéjukat 2005-ben nyitották. Tudomásuk szerint egy időben (kedden reggel) összesen 24 helyen került sor házkutatásra – ebből körülbelül 15 volt Székelyudvarhelyen és környékén, a többi Maros megyében. Szigyártót Fenyéden vették őrizetbe kedden reggel 8 órakor. „Egyetlen esetet sem tudtak felhozni a kihallgatáson, ami a vádpontokat alátámasztaná” – mondta a fiatal ember, aki úgy tudja, hogy őt és ismerőseit 2005 óta figyeli a rend őrség, a megfigyelési mód szerek közé a telefonok jogtalan lehallgatása is bele tartozott, Szigyártó tudomása szerint neki és Barabás Róbertnek (akit Béke utcai lakásában vettek őrizetbe) hét hó napig hallgatták a telefon beszélgetéseit. Péter László azt is elmondta, hogy náluk is házkutatás volt, ugyanakkor testvérét egy Magyar országról hazafelé tartó au tóbuszról szállították le azzal a váddal, hogy fegyver van nála – Péter szerint ki derült, testvére egy játékfegyvert hozott gyerekének. Amit fontosnak tartottak hangsúlyozni: a házkutatásokon és az esetleges előzetes le tartóztatásba helyezés előtti tárgyaláson nem vehettek részt ügyvédek. Tudomásuk szerint az akcióban használt mód szer volt „állati” – olyan is történt, hogy betörték az aj tót, berontottak, a bent tartózkodókat földre kényszerítették, megbilincselték, mindezt gyerekek szeme láttára. A nyomozás folytatódik – Szigyártó szerint az ellenük felhozott vádak alaptalannak bizonyultak, a csíkszeredai törvény szék ezért nem hagyta jóvá a kérést, hogy az előállítottakat helyezzék előzetes letartóztatásba. Szerintük a rendőrség felhalmozott alaptalan vádakkal próbálta meggyőzni a tör vény széket az előzetes letartóztatások meghosszabbításáról. 

14 embert vettek őrizetbe

Székelyudvarhelyen 4 cégnél (a Club Kremlinben, az Ivan Auto Motónál, a volt OK Kaszinóban és a BID Stúdióban) volt házkutatás kedden reggel. A többi tíz házkutatás magánlakásokban, házakban történt – ezeken a helyeken az érintett személyek autóit is átvizsgálták. Több helyen berúgták, betörték az ajtókat. Személyes tárgyaik (telefonok, órák, pénz, kulcsok), valamint a lakásokból, cégektől lefoglalt számítógépek, iratok, számlák, pénz a csíkszeredai ügyészségen maradtak.

---

Rövidzárlat okozott kilencezer lejes kárt
Udvarhelyi Híradó, 2007. 05. 02, Szerda


Tűz ütött ki hétfőn késő este a Győzelem utcai Club Kremlin alsó helyiségében. A füstöt és a lángokat a szórakozó hely feletti tömbház lakói vették észre körülbelül fél tizenegykor – a helyszínre érkező tűz oltók lokalizálták, majd eloltották a tüzet, ami szerencsére nem terjedt át a tömbházra.

A klubnak a pincében lévő helyisége gyúlt meg, a tüzet egy nem szigetelt kábel okozta – tudtuk meg tegnap délelőtt a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőségtől. David Nicolae főtörzsőrmester arról tájékoztatott, hogy a bevetésen tíz udvarhelyi tűzoltó vett részt egy tűzoltóautóval. A helyszínen sikerült megmenteni mintegy 200.000 lejnyi értéket, berendezést, de 14 bőrkanapé, 12 asztal, egy számítógép és egy zenefelszerelés a tűz martalékává lett, összesen 9000 lej értékben. Jelzett időben a szórakozóhely zárva volt. Szígyártó Szabolcs tulajdonos kérdésünkre elmondta, hogy a helyiség zárva volt hétfőn este (őt is telefonon értesítették a tűzről, mert nem volt a városban), és ő is annyit tud, hogy egy rövidzárlat okozta a tetemes kárt.
 


Comments

Versace-a maffiozo-
06/25/2010 8:05pm

Kedves,kedvtelen Lacko

Nem gyusz haza Varoshazi Hirlapot szerkeszteni?A maffia rovatot neked adjuk es ha ugyesen adod elo magad meg sztar gazsit is kapsz.
Ha tul teljesited magad,meg szolgalati autot is kapsz nem kell majd villamoson es metron utaznod.
Jelenlegi felallasban egy koromfekete Trabant limuzint tudunk a rendelkezesedre bocsajtani.
Minden delben egy napi menut is bizositunk neked a dzsungelbe egy pohar csappviz kisereteben.
Ha nagyon jol vegzed a dolgod,akkor wellnes hetveget is biztositunk neked az elkovetkezo riport alanyod szallodajaban-panziojaban.
Ha meg ezen tul is teljesitesz par barati olelesre is szamithatsz

Reply
szőkelaci
06/25/2010 9:35pm

Ezt az ajánlatot nem tudom kihagyni. De, ki lesz a sofőr? Mert nekem nincs jogsim ;)... Vállalod?

Reply
csaba
06/25/2010 9:36pm

de bizony talaltak drogot es fegyvereket is (vadaszfegyvert aminek nem volt engedelye valamint katonai fegyvert is) ezeket a dolgokat alatamasztja az alabbi linken megtekintheto rendorsegi kozlemeny is. valoszinuleg nem a DIICOT-on mulott hogy megusztak hanem a csikszeredai birosagon nem hagytak jova az elozetesbe veteluket az ugyeszseg fellebezett de vasarhelyen se hagytak jova tehat az igazsagszolgaltatasnal volt a bibi valoszinuleg kerult egy-egy "anyagi gondokkal kuzdo" fekete ruhas ember huspotyoloval a kezeben.

http://www.politiaharghita.ro/buletine-de-pres/848.html

Reply
re: Versace - a maffiozo-
06/26/2010 1:00am

minő meglepi ! ez a Versace tud irni, sőt, még enyhén ironikusan fogalmazni is, nahát...furcsa.

azért rákerdezek, kinek a nevében osztogatsz te munkát a városházán ?
vagy már ennyire bennfentesek lettetek ?
(bunta ur! kérnénk utánnanézni)

a dzsungelbe pedig addig osztogassatok ingyen menüt ameddig SP a tökötökre nem lép.
;)

apropo,
anonim11.

Reply
Versace-a maffiozo-
06/26/2010 5:44am

Lacko,majd megkerem az egyik forgalmista rendort legyen a szemelyes soforod es befizetek menet kozbe gyorstalpalo sofor iskolaba vegzd el,ha netan a latasoddal gondok akadnak a szemeszeten az orvosi vizsgan, a szemuveg koltsegeit vallalom

Reply
:)
06/26/2010 8:52am

En is pont ezt akartam irni, hogy a Duna TV interju utan csodalkozom, hogy egy osszetett mondatot ossze tud rakni :)

Reply
szia :D
06/26/2010 1:13pm

szerintem Laci már tulteljesitette magat... johetnek a baráti olelesek... a tobbi majd csak utolag ;)
Hajrá Versi, te is szolj hozzá ;)

Reply
egy csajszi
06/26/2010 1:19pm

Kedves anonim11 Versacenak nagyobb a IQ-ja mint neked ... és neem gerinctelen mint te.. ...felvállalta a nevét ahoz, amit irt
azt megalapitod h néé tud irni...de ezt nem merned a szemebe mondani...

u.i. mielöt valaki kezdené, hogy én sem vállalom fel nevem csak azért, hogy az ismerosok akik olvassak a blogot ne mondjak azzt hogy arcoskodok s el vagyok bölcssülve ... na üdv

Reply
szia :D
06/26/2010 2:51pm

Hajra' hajra' okosak ...
ugy csinal itt mindenki mintha valami nagy ize' lenne xD
De orom vegig olvasni :D
Dra'ga Versi nem ke neki sofor haggyad... majd ja'r biciklivel :)))

Reply
...a nyilvanossag mar csak ilyen
06/26/2010 5:33pm

te, egy csajszi

azt hiszem eleg oszinte vagyok ha azt mondom, hogy sem rad, sem Versace baratodra nem vagyok kivancsi. szemelyesen.

a tema viszont es a tetteik mindanyiunkat erdekelnek(udvarhelyiek) mert egy varosban elunk es nem lehetsz te sem olyan buta, hogy azt hidd barmit tehettek es buntetlenul es senkinek semmi koze hozza.

a nyilvanossagot nem onszantukbol vallaljak hanem kenyszerbol. felfedodtek, leleplezodtek, elsosorban tetteiken keresztul. Jah ! hogy most rivaldafeny vetul rajuk azt csakis maguknak vivtak ki.

hogy masok, koztuk jomagam, a nyilvanossagot miert nem vallaljuk ? elsosorban mert az eroszak nem a kenyerunk, masodsorban mert itt az eszervek, a gondolatok kellene ervenyesuljenek mindenfele cimkezes nelkul.
amit ide beirunk velemenyt - vagy mi, vagy ti, vagy mas, fuggetlen - az nem attol kellene jo, rosz vagy elfogadhato legyen, hogy ki irta.

ne haragudjatok, de ti itt nem ertitek a lenyeget. nem szemelyeskedesrol van szo. nincs amiert kapalozni. az internetet nem lehet legyozni :)

...a nyilvanossag mar csak ilyen.

anonim11.

p.s. maskulonben olyan hangvetelu levelekre szamitsatok amilyen stilusban irtok ti is.

Reply
The_Devil_wears_PRADA
06/26/2010 8:56pm

Először is Kedves Szőke Laci Gratulálni szeretnénk a Médiában elért eredményedhez!Egy a fantáziád által kreált légből kapott maffia storyval, megszédítetted a Magyar médiát is!Gondolom sokat unatkoztál!Te lehetnél az új Agatha Christi!(Egy kicsit hasonlítasz is rá!:) Bár az Tv-ben nyújtott alakításodért Én Oscar-ra is jelölnélek!
Másodszor:Örülünk, hogy itt ezen az oldalon mindenki ilyen jól informált!Úgy hogy álítólagosan a Székelyudvarhelyen élők számára ez a város a Maffia birodalma és az utcára sem mernek kilépni.(Sok az ATROCITÁS!:)
Halláámmmm csajok!Ti is tudtok már mindent! IQ szintet is mértek egy éjszaka alatt?!A többi leszázalékolt unatkozó nyugdíjjas (unoka) szappanopera képzelgéseit írja meg könyvbe!Lacikám rád visszatérve te meg kezd el megírni a Hogyan lettem VAMZER című kötetet!

Reply
ezt hagyjuk
06/26/2010 9:42pm

kedves Laci!
Kérlek azt is vedd be szűrési szempontnak, hogy ha soronként több mint öt hiba van, akkor az valószínűleg nem méltó olvasásra. Ezek a k....k megtanulhatnának kussolni, ha már írni nem tudnak. Ez a másik nagy előnye az internetnek, hogy az ilyen kis nullák is hallathatják a hangjukat. A karcos meg a tisztánlátó meg az egy csajszi - nehogy már ilyen idiótáknak kelljen megvédeniük az irigylésre méltó patkányaikat.
én személy szerint azért nem vállalom a nevem, mert félek. És mert nem is érdekes. De lassan több analfabéta ír ide, mint írástudó, ezt nem lehet hagyni., csak az arány javítása miatt írtam.
Hajrá !!!

Reply
szőkelaci
06/27/2010 12:33am

Aki nem tudná, a VAMZER árulót jelent ;)...

Ezt hagyjuk: Szándékosan engedem át a hasonló hozzászólásokat, különben honnan tudnánk, hogy vannak, akik így gondolkodnak, élnek, szaporodnak?

Az, hogy a hasonló kommentek számosnak tűnnek ne tévesszen meg senkit, ugyanazok írják többségüket, azonosításukban az azonos helyesírási hibák segíthetnek, már ha van valakinek energiája ilyen szempontból is elemezni őket. Nekem volt ;)...

Mivel érintettek, nincsen pofám megvonni a szót tőlük, de egy idő után beterelem őket mondjuk egy VAMZER fórumba, ahol kiélhetik magukat, de csak ott. Addig még bírjuk ki, bár egyre nehezebb, elismerem.

Az se zavarjon senkit, hogy szinte csak az udvarhelyiek értik, hogy mi is zajlik itt, ami különben szándékos. Ezért olvasható néha néhány kikeredett szemű idelátogató értetlen hozzászólása. Majd minden a helyére kerül. Vagy nem.

Érintettek, sértettek továbbra is a címlapon található Skype ikonról érhetnek el, vagy az udvarhely[kukac]fekete-feher[pont]info mail-címen. Illetve az Üzenő menüből, de oda írjanak vmilyen elérhetőséget, különben nem tudok válaszolni. De lehet üzenni Facebookon, Iwiwen, Twitteren is.

Reply
re: ezt hagyjuk
06/27/2010 1:57pm

halod e barátom kicsit fogd vissza magad.......érdekes ha félsz itt most hogy jártatod a szád..........mind ha te lennénl az Isten fasza..........hát szálj magadba Te........igy könnyü más nevébe minket ocskázni de a magadéban nem mernél.........ugy hogy a szádat gyorsba fogd meg.....ha idáig is beszartál akkor ez után is tegyed azt s ne más nevébe feszitsél mind malac a jégen,mert nem áll jol neked az arcoskodás.........s nézz egyszer magadba s utánna mondj véleményt másokrol.........S amugy patkány vagy te mig csak itt nagy a szád........Ugy hogy tedd azt amit idáig fogd meg a szádat!! De nagyon gyorsba........:)):)):)):)):)):))

Reply
egy csajszi
06/27/2010 4:00pm

Kedves, mindenki!
Én befognám a pofám a helyetekben, mert azt sem tudjátok, hogy ki vagyok... és csak azért nem írok helyesen, mert unom azt a sok betűt ki írni ami plusszban van... ja, és tudtom szerint ez nem helyesírási vetélkedő hanem egy blog.... szoval a helyes írást hagyjuk
És "ezt hagyujuk" nem vagyok k**a amitől az ők pártjukat fogom... csak egyszerűen egyet értek és kész.Szoval pofád lapos!! És én nem félek felválalni a nevem... Én ha kell Versinek is s az egésznek meg meerem mondani azokat amiket ide írok és nme kell féljek, hogy szétverik a pofám, mint te!!

Reply
Valaki
06/28/2010 1:09pm

Tisztelt mindenki. Csak véleményt nyilvánítok, semmi itélkezés semmi vádaskodás. Szerintem Laci, nem neked kéne itt pattognod mint nemtom mi, hisz egy ilyen "szökenvény", aki már itt sem lakik, könnyen tud itélkezni. Addig, amig nem éltél napjainkban ebben a környezetben, addig nem más szavai után kellene menned. Én nem védek senkit és semmit. De inkább merek megindulni itt egy utcán éjszaka, mint egy nagyobb városban. Itt mindenki ossza az észt és közli a légből kapott hülyeségeket. Csak annyit mondanék, hogy akkor jártassa mindenki a pici száját aki átélt bizonyos szituációkat. Inkább tartják rettegésben a várost bizonyos személyek, mint Versiék. Védelmi pénzek? :-))) Ugyan már. Nagyon vicces hogy mindenki mindent kitalál irigységből meg rossz akaratból. A lakás maffiát kéne felszámolni elöbb, az inkább jelent veszélyt. Én nem akarok védeni senkit, de sokaknak nincs igaza a sok vádaskodásban. És szerény véleményem szerint elöbb nézzetek körbe, éljétek át és akkor lehet itt pattogni. Most jöhet a mocskolódás és a vádaskodás. Egyébhez úgysem ért senki. Csók

Reply
lucio
06/28/2010 10:26pm

Szia Laci!
Nem kitalacio, amikrol irsz, tiszteletem, hogy felvallalod. A fiukbol paran azota sem fogtak vissza magukat, bunoznek, ha az utlegelest annak nevezzuk. Sajnos kemenyebb intezkedesre lenne szukseg, hogy leuljenek. (ugy a feherek mint a feketek). A visszavont feljelentesekrol csupan annyit, hogy azok megorzesre kerulnek (van belole boven, parrol tudok), csodalom, hogy hivatalbol nem tortenik kivizsgalas, gyengek a torvenyek. A kiegyezes ^szetverjuk a p...at^ stilusban tortenik sok esetben.

Reply
ki az aki annyira olyan olyan??????,
07/03/2010 11:05am

Ha-ha-ha:-))
Látom zajlik otthon az élet:-)))))))))
Alakul a molekula...még a végén kiderülnek a turpiságok.?,

Reply

Your comment will be posted after it is approved.


Leave a Reply

    Aktuális





    Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!

    Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!

    SZJ fenyeget. - 1.99 USD
    Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD
    Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD

    Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!]

    Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot!
     

    Rovatok

    All
    Emberek
    Udvarhely
    Ügyek

    Weather Widget
    YoWindow.com yr.no

    Udvarhely - élő




    Hála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
    Profile

    RSS Feed


Mottó: Az igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik...