FEKETE-FEHÉR

  • Címlap
  • Fehérgallérokosok
  • Udvarhely
  • Megmondó
  • LIVE - ÉLŐ
  • Română
Udvarhelyi maffiákok - a pázsittulajdonos zsaroló 06/28/2010
59 Comments
 
Napokkal ezelőtt szereztem tudomást erről az esetről, közöltem egy bekezdést róla, és kértem a sértettet, jelentkezzen. Jelentkezett, sőt, leírta az egész történetet, melyről még nem tett följelentést ugyan, de azzal egyetértett, hogy személyes adatival kiegészítve átküldhessem a rendőrségnek, ami azonban csak tájékoztatást jelent. A feljelentést a sértett teheti meg, hacsak nem indít eljárást feljelentés nélkül is a rendőrség az itt megjelentek alapján. Meglátjuk, én mindenesetre az udvarhelyi rendőrség mellett a megyeinek is elküldöm.

Íme tehát egy újabb eset, ami - mint többen állítják -, meg sem történt... Igen, annyira unatkoztam, hogy szépen kitaláltam. Az.

---

Május 23-án délelőtt 10 óra körül kimentem a Csalóka domb Kerekerdő felőli oldalához gyakorolni a siklóernyő felhúzását és fej fölött tartását. A Kerekerdő felé lejtő oldalon egy olyan helyet kerestem, ahol szemmel láthatóan az idén már volt kaszálva a fű.

13 óra 30 körül leálltam egy kicsit pihenni, egy cigit elszívni. A völgy felől érkezett egy személy (közeledtekor románul beszélt telefonon), aki, mikor jó hallótávolságba került, azzal "üdvözölt", hogy na, most akkor hogy fizetem ki ezt a kétezer eurós kárt? Gondolhatod, mekkorát szakadt lefelé az orcám, békésen üldögélek a siklóernyőm zsinórjai mellett, jön egy járókelő és így elegyedik szóba velem. Mikor észhez tértem az első döbbenetből, próbáltam elmondani, hogy ne vicceljen már, milyen kárról beszél, hiszen nem tapostam ki a fű gyökerét, egy eső után már ki is egyenesedik az a fű, és amúgy is a lehető legóvatosabban jártam-keltem a területen, hogy minél kisebb helyen nyomjam le a füvet.

Erre az illető már majdnem nekem esett (ütésre húzta a kezét) és kezdett emeltebb hangon beszélni, hogy mennyi pénzbe került az a föld, ahol állunk és, hogy én beszéljek normálisan vele (amúgy abszolút nyugodt hangon mondtam neki az előbbieket), mert ha nem, töri szét az orcámat. Mondtam neki, hogy na jó, szedem a batyumat, s megyek haza, amúgy is a szél leállt, nem tudok többet gyakorolni. Lassan nekifogtam összegyűrni az ernyőt eközben. A személy, aki Szabó Attila nevet mondott nekem, amíg szedtem össze az ernyőt, egyfolytában hajtogatta, hogy teremtsek elő pénzt, vagy üti szét az orcámat, meg, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ő jött oda és nem a völgyben flekkenező valamelyik tulajdonostársa, mert azok "bolondok, egyszer ütnek, utána szólnak".

Sajnos a pénztárcám a siklóernyő hordzsákjának zsebében volt, mikor közelebb kerültünk hozzá, az illető meglátta, föl is vette, kinyitotta és mikor látta, hogy csak 120 lej van benne, megint rákezdett, hogy: - Most mit csináljak veled, te, szétverjem a burádat, vagy hogy téríted meg a káromat? Én eközben valahogy nagy nehezen bepréseltem az ernyőt a zsákjába.

Ismét sikertelenül próbáltam elmagyarázni, hogy nincs szó semmifele kárról, az a fű, amit lenyomtam, délutánra ki is egyenesedik. Persze, a válasza az volt, hogy ne dumáljak, adjak neki minimum 50 eurót, vagy megkeres, mert ismer a városból, látott régebb a tévében, tudja, hogy a Táborban lakom. Na ennél a pillanatnál már tiszta volt, hogy milyen típusú ürgével van dolgom, a kezdeti 2000 eurós kárából 50 lett, és megkereséses veréssel fenyegetőzik. Mondtam neki, hogy láthatta, csak ennyi pénzem van, erre el akarta venni a mobilomat. Azt mondtam cégtelefon, csak azt ne vegye el, mert kirúgnak. Elég sokat vitatkoztunk, hogy milyen "megoldást" lehet kitalálni, eközben többször ütés közeli helyzetbe kerültünk, valahogy sikerült elkerülni a tettlegességet.

Végül úgy egyeztünk, hogy otthagyom a sisakot nála, és egy órán belül viszek még 100 lejt, visszaadja a sisakot és kész. Így is tettem, berohantam a városba, kivettem a hitelkártyámról 100 lejt, kirohantam ismét a mezőre, és ott várt a manus, állítólag valami trágyás traktort akart lefülelni. Odaadtam a 100 lejt, visszaadta a sisakot, és ennyi.

Pechemre, amíg zajlott az egész incidens, egy árva turista sem járt arrafelé, hogy legalább láttak volna, vagy tudtam volna kiáltani.

A manus arcát jól megjegyeztem, a tetoválását is fölismerném. Amúgy kb. 30-35 éves, 1,75-1,80 méter magas, sötétbarna bőrű (roma), kidolgozott izomzatú, kb. 0,5 cm-es fekete hajú, fekete napszemüveges illetőről van szó. Érzésem szerint valamelyik komoly banda kiscsicskása lehetett, bár ezt bizonyítani nem tudom. Sajnos mindvégig be voltam parázva, hogy most vág pofon, vagy töri el a bordámat, ezért sokat nem is próbáltam ellenkezni. A rendőrségre meg azért nem mentem, mert tisztán s világosan megmondta, hogy ismer látásból, és azt is tudja, hogy a Tábor negyedben lakom és, hogy bármikor megkereshetnek "tulajdonos társaival".

Elmeséltem az esetet legközelebbi barátaimnak (nem tudom ki írt ide a Fekete-Fehérbe és pontosan hova, mert nem találtam a bejegyzést), ők vettek rá, hogy írjam le a történteket. Valószínűleg nem sokat segít sem neked a nyomozásban, sem nekem a pénzem visszaszerzésében, de ha akarod, publikálhatod, akár névvel is, csak arra kérlek, az utolsó bekezdés is legyen benne.

FONTOS!
Nem ismertem azelőtt az illetőt, gőzöm nincs ki az a Kakó vagy a többi, itt szereplő alak, soha semmilyen kapcsolatom nem volt semmilyen udvarhelyi alvilági figurával. (Lehet, hogy esetemben sajnos, mert ha lett volna, fölhívhattam volna telefonon, és lehet, hogy nem történik meg ez az egész.)

Tisztelettel: Cs.
 


Comments

xxxxxxxxxxxxx
06/28/2010 8:05pm

eleg szep,hogy ilyensmik tortennek, oda kerult a helyzet ,hogy meg kirandulni sem fogunk tudni menni ,kepesek az embert fejbe utni,csak meg egy mobilt is kapjanak,az valami szaros trehany roma lehetett .

Reply
Sleepy
06/29/2010 8:04am

Lehet, hogy nem sima fű volt az, hanem a vadkender ültetvényt taposta le az illető. Ez sokmindent megmagyarázna :)

Reply
Laci
06/29/2010 10:24am

A magánterületet be kell keríteni, akkor már birtokháborítást jelent ha bemegy valaki.

Reply
Geheime
06/29/2010 1:11pm

Há dikk láttam a Kobrás eset után a duna tv-s interjút Mr.Kakó-val. Hát dikk milyen becsületes munkás emberek ők, a kis ártatlanok. A kirekesztettek. Van nekik is szép bűnlajstromuk. Ajánlom megnézni azt a videót. Beszél benne még egy illető, hogy egy ismerőse miattuk öngyilkosságba menekült, a zsarolás miatt. Talán ha fel lehetne venni vele a kapcsolatot, mesélne többet is.

Laci, utólagos engedélyeddel bevágom ide a linket, elnézést hogy nem kérek engedélyt rá, csak utólag: http://www.dunatv.hu/otthon/mondjunk_nemet_az_eroszaknak.html

Ötvös Domokos lehet az az illető, aki a cikkben említett áldozatot zsarolhatta. Veres László mondandóját is figyelemmel kell kisérni, aki szintén beszél a videón. Mondjuk amit bunta mond, az nem kell figyelni ha az ember nem akar agyhúgykövet kapni. Továbbá hallottam egy esetről, más díszcigányainkról, akik lakásmaffiában utaznak és őket is minden udvarhelyi lakos ismer. Puiék, vagy mi a becses nevük. Hát az egyik küküllőérett példány autója a Kossuth Lajos utcában parkolt, és beállt melléje egy lány. Ez a barom meg nekiszökött, hogy mi lesz HA megütteted az autómat?? És benyúlt a lányhoz, a leeresztett ablakon és a fejét ütögette a kormányba. Mi lesz HA alapon. Délben volt, sokan látták, de ez se történt meg, mert nincs bizonyíték ugye? Ők, akik karba tett kézzel peffeszkednek egész nap az Kossuth utca sarkán, meg a közepén. Akik luxus járgányokkal furikáznak álló nap, akikről egy előbbi cikkben egy illető azt nyilatkozta, hogy azért furikáznak mert üzleteket kötnek :)) Hahaha. Sok van az ők számlájukon is.

Reply
szabi
06/29/2010 1:50pm

Te egyre tobb jo sztorit talalsz ki:))) Honnan ennyi otlet? Vagy mar reg gyujtogeted? Ha elfogynak a sztorik 50 euroert kitalalok neked valamit:))) ocska hazug ember vagy. Neked nem a maffia fogja szetverni a fejed hanem a gyerekeid, hogy ne szegyenitsd tovabb:))) Sajnalom a csaladod... ekkora hazug embert....

Reply
D. Laszlo
06/29/2010 1:52pm

Ebreszto Udvarhely. Ide nem az udvarhelyi, tehetetlen rendorseget kell hivni, hanem a DIICOT-ot (DIRECŢIA DE INVESTIGARE A INFRACŢIUNILOR DE CRIMINALITATE ORGANIZATĂ ŞI TERORISM) , mert ez szervezett bunozes.
Amúgy csak egy e-mail kell a : martorocular@realitatea.net -re és ha beindul a román média, akkor lesz itt hadd el hadd. Vagy minden olyan udvarhelyi lakos,aki tud valamit a helybeli KÖPCÖS CIGANYOKROL,batorsaggal irja le es kuldje el a Belugyi Miniszteriumba. Kuldjetek anyagot a Realitatea-nak, Antena3-nak, ujsagoknak...

Reply
Kuki
06/29/2010 1:53pm

Hat en nem fizettem volna egy banit sem az biztos, ez taplalja oket...ha osszetorte volna a bordamat akkor sem..es ha megteszi irany a borton az tuti...

Reply
pityipalko
06/29/2010 2:36pm

En nem tudom mi van mostanaban, vagyis ugy 2, 3 eve de nagyon el vannak fajulva a dolgok. regebb legalabb nyilvanosan fenyes nappal ilyen eleg ritkan tortent de most mindenki azt csinal amit akar. a hetvegen egy faluba(szekelyvarsag) voltunk 3 baratommal es csndesen sorozgettunk es a helyi discoba megjelent 7-8 varosi gyerek(fele oltonyben volt) es mar mondta is az egyik csaj a kocsmaba hogy ezek verekedni jottek direkt. nem telt el 30 perc s maris hallatszodott hogy kint uvoltoznek meg verekednek...hat ez nem verekedes volt hanem veres...egy 17 eves gyereket vertek meg(alitolag nagyon, en nem lattam a sracot) es egy felreszeget akit siman egy ember is foldre teper. es rendorseg persze sehol. hat itt tartunk kedves mindenki hogy mindjart nem lehet sehova menni mert csak egy szemkontaktus egy ilyen bandataggal s maris a pofadat verik szet.
Uzenem azoknak akik olyan komenteket irnak hogy ez csak kitalalt tortenetek: hat biztos ti is ilyensmibe vagytok benne vagy ismerosotek az alanyok. szaljatok magatokba es gondolkodjatok el hogy az az egyszeru ember aki a legynek sem art, miert kell feljen es szenvedjen ilyen alakok miatt. laszlo kitartas es csak jo sok ilyen cikket hogy vegre nyiljon ki a csipaja mindenkinek hogy mi folyik udvarhelyen es kornyeken.

Reply
pityipalko
06/29/2010 2:38pm

En nem tudom mi van mostanaban, vagyis ugy 2, 3 eve de nagyon el vannak fajulva a dolgok. regebb legalabb nyilvanosan fenyes nappal ilyen eleg ritkan tortent de most mindenki azt csinal amit akar. a hetvegen egy faluba(szekelyvarsag) voltunk 3 baratommal es csndesen sorozgettunk es a helyi discoba megjelent 7-8 varosi gyerek(fele oltonyben volt) es mar mondta is az egyik csaj a kocsmaba hogy ezek verekedni jottek direkt. nem telt el 30 perc s maris hallatszodott hogy kint uvoltoznek meg verekednek...hat ez nem verekedes volt hanem veres...egy 17 eves gyereket vertek meg(alitolag nagyon, en nem lattam a sracot) es egy felreszeget akit siman egy ember is foldre teper. es rendorseg persze sehol. hat itt tartunk kedves mindenki hogy mindjart nem lehet sehova menni mert csak egy szemkontaktus egy ilyen bandataggal s maris a pofadat verik szet.
Uzenem azoknak akik olyan komenteket irnak hogy ez csak kitalalt tortenetek: hat biztos ti is ilyensmibe vagytok benne vagy ismerosotek az alanyok. szaljatok magatokba es gondolkodjatok el hogy az az egyszeru ember aki a legynek sem art, miert kell feljen es szenvedjen ilyen alakok miatt. laszlo kitartas es csak jo sok ilyen cikket hogy vegre nyiljon ki a csipaja mindenkinek hogy mi folyik udvarhelyen es kornyeken.

Reply
Zsolt
06/29/2010 2:46pm

Mindenkepp a helyi medianak (Antena1,Realitatea) kellene a figyelmet kellene felhivni az itteni helyzetre, s akkor talan a helyi rendorsegen is lennenek tisztogatasok. Amugy Bunta ur, a polgamesterunk sajnos ide mar keves, egy kicsit karakteresebb szemely kellene, aki akar es mer szembenezni az itteni helyzettel.

Reply
szabi
06/29/2010 3:34pm

Maffia:)))) Szervezett bunozes:)))) nevetseges mennyire betokosodott emberek elnek itt a XXI-ik szazadban. Szoke Laszlo beloletek el, csak nem veszitek eszre. En csak azt tudom ajanlani mindenkinek hogy ne a nem letezo maffiakon gondolkozzatok, hanem inkabb muvelodjetek! Olvassatok konyveket, nezzetek filmeket (de ne Vandamosat mert az ilyen filmektol van ez a meglatasotok:))))) es lepjetek at a XXI-ik szazadba!

Reply
szabi
06/29/2010 3:39pm

A roman mediaval most kar felvenni a kapcsolatot... Egyszer, mert ugyebar valsagban a kormany, arvizek, meg szerintem az Udvarhelyi maffia meseje az a szo szoros ertelemben csepp a tengerben az igazi roman maffiahoz viszonyitva. Ugyhogy a kutyat sem erdekli, s ha megis avval csak elterelodik a figyelem az igazi alvilagrol a tyukasz bunozesre.

Reply
Geheime
06/29/2010 3:40pm

szabi. Ismét boldoggá tett megjelenésed. Várjuk szeretettel karcos lány és egy csajszi böfögésit is, különben unalmassá talál válni a blog. Talán meggazdagszunk néhány új hozzászólóval, már ha díszcigányaink közt akad, ki birtokolja az olvasás-írás magasztos, ám mindennapian egyszerű tudását.

Reply
szegyen a varos
06/29/2010 3:43pm

Ez szegyen jarasd le udvarhelyt Laci tenyleg teljesen csinalj meg nagyobb cirukszt!!!! Bazd fel a varos teljesen magyarorszagon is es romainaban is hadd jojjenek a mediak es rohogjenek rajtunk!!! ill rajtatok!!!! Szegyen gyalazat amit csinaltok it itt ez semmivel sem kulonb mint a kakoek modszere ...mar a varos szempontjabol..!!! EN IS EGGYETERTEK VELETEK cigokkal kapcsolatban de ti milyen vilagban eltek mar neis haragudjatok meg??? Hol a mardek jozan eszetek????Megmondom SEHOL! Ti aztgondoljatok hogy nincs ez minden varosban orszagban??? Ugylatszik igen tiszta rohely vagytok ti udvarhelyi csure buta banda!!! Ha valaki ilyen kocsog hogy hajgyja magat igy atbaszni az meg is erdemli !! Igazi vesztes az ilyen es meg olyan sincs mint a cianyok mert a beszari alak!!! Nevetseges amit a varossal csinalsz Laci ez akik moged allnak a velemenyukkel...!! SZEGYEN UDVARHELY!!! MIND AZOK VAGYTOK!!! ENSEM ERTEK EGGYET A CIGOKKAL DE AKKOR MENJEN EZ A KIS GORCS A RENDORSEGRE VAGY A KONDITEREMBE VAGY MITTTUDOMEN DE A VILAGNAK ILYEN BESZARI ALAKOKRA NINCS SZUKSEGE!! 1VICC NA VICC AMIT ITT FOLYIK.. Es kozben meg a politikusok az egesszeteket jol megkopasztjak rohej na rohej..de ok is jolteszik meg a cigok is mert csak azt neznek hulyenek AKIT LEHET!!! HAHAHAHA

Reply
Sleepy
06/29/2010 4:14pm

szabikám jó lenne ha nem hitetlenkednél, hanem felébrednél és körülnéznél hol élsz.
Lassan olyan érzésem vagy, hogy közéjük tartozol.

Reply
Istvan
06/29/2010 5:22pm

Nem szabad ezeknek a mocskoknak engedni, Magyar Garda kellene ezeknek...megneznem az arcukat a Kossuthba

Reply
pedobear
06/29/2010 6:25pm

Ezek a szerencsetlen ciganyok(gondolom kire gondolsz) ott laknak a villany telep utca aljaba, ruhasuzletuk van...
Nem csak neked volt vele/veluk hasonlo problemad, nekem is volt csak en nem fizettem, es utana feljelentettem, azota nem volt problemam.ajanlom neked is ezt

Reply
Tisztán látó lány
06/29/2010 7:02pm

Itt volt ennek is az ideje hogy kinyiljon a szemetek és észre vegyétek az igazi bajokat ebben a városban. Mert ha meg vizsgáljuk a dolgokat akkor ezek a cigánybandák sokkal nagyobb veszéjt jelentenek Udvarhelyre mint Versace s társai. :)

Reply
hekus mokus
06/29/2010 11:27pm

Itt mindenki sirankozik de senki nem jelenti a bajat a rendorsegen ,ha megis akkor meg visszavonja egy ido utan .Igy mit akartok milyen ugyet oldjon meg a rendorseg?A csiki rendorok megmondtak a riportban ,hogy meg csak tudomasuk sincs a nalunk zajlo esemenyekrol....mar ha vannak.Amugy nem kell betojni ezektol a virgacsoktol,mert sok esetben a szajuk nagyobb mint gondolnank.Latjatok ugye Laszlot is "negybe vagtak" es mar hetek ota fustolik valahol...Ugyan mar sok kepregenyt olvastak gyerekkorukban es minden este a" A keresztapa" videot nezik ujra,de reggelre elfelejtik,hogy mit lattak.Maffianak tulzas nevezni azt ki kell erdemelni,ezek csak sima hetkoznapi pofatlan bunozok,de abbol jeles.

Reply
D. Laszlo
06/29/2010 11:47pm

Őszinte tiszteletem SZŐKE LÁSZLÓ
A titkosszolgálat meg
a szervezett bűnözés elleni szervek nyomon követik ezt az oldalt.
Készül az akta róluk. Már 24 órás megfigyelés alatt tartják őket. A ZSAROLÓ ZSIROS KANCIGÁNYOK NEM SOKÁIG ÉLVEZHETIK A SZABADSÁGOT....Amúgy meg a mai világban egy normális ember nem gazdagodik meg egyik percről a másikra, úgy hogy jobbnál jobb autókkal furikázzon. Holott azelőtt egy senki nem volt. Egyébként a fenyegetés már önmagában bűncselekmény, na meg a zsarolások,melyekkel emberek,családok százait zsarolták meg és vették el a lakásaikat ,vagyonaikat ,stb....
A Román média kezdett felfigyelni az esetekre és a bejelentésekre.
Nemrég Vásárhelyen buktattak le egy lakásmaffiát. MOST AZ UDVARHELYI ZSIROS KANCIGÁNYOKON A SOR,AMELYEK RETTEGÉSBEN TARTJÁK UDVARHELY NÉPÉT ÉS RENGETEG EMBERT MEGVERNEK MEG KIRABOLNAK !!!!!!

Reply
Bicepsz Manó
06/29/2010 11:49pm

Úgy látom egyesek megint beálltak mosógépnek. Mindegy hogy mi a téma, ők biza hozzászólnak és tisztára akarják mosni a sok kopasz köcsög szennyesét.
Szétröhögöm az agyamat!
A börtöntöltelékek és nőcikéik védőbeszédeket írnak.
Beszarok.
Gyönyörű alakok laknak Udvarhely City-ben.
Bunkó Buta (nem Bunta) Balekok!
Ezektől fél a ti híres városotok?
Na nehogy mááááá.....
Szétröhögöm az agyam.
Ezek buzik, nem maffiózók.
Hajrá Szőke László. Morzsolgasd meg a srácok mogyoróit az írásaiddal.
Sokan vannak veled, sokan olvasnak.

Egy divatcég nevét viseli az FőÜrge és a banda is???
Na ne, Ez komoly?
Versace banda :)) :))
Ez nagyon gááááz. Tiszta röhely.
Nagy köcsögok lehetnek.
(....itt kb. 10 perc szünetet tartottam,úgy rámjött a röhögés.)
Na, hát ezektől nem beszarni kel, hanem szemberöhögni a kis pöcsöket.
S oszt annyi.
Meg kell rázni Udvarhely "fáját" , HADD HULLJON A FÉRGESE ! ! !

Reply
zorro
06/30/2010 1:50am

Na, ez a " szegyen a varos" néven iro faszi viszi a pálmát. Eddig őkeleme a legnagyobb kretén fasz, aki mrgnyilvánult ezen az oldalon. Egyébként akik arról irkálnak, hogy az egász csak kitaláció, azok vagy hülyék, vagy egy követ fújnak az emlegetett jómadarakkal. Igenis kellett végre valami, hogy elinduljon egy folyamat, ami segit lecsapolni a "rossz vért". Ami itt folyik az már tényleg türhetelen. Csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Csak igy tovabb Laci!

Reply
The_Devil_wears_PRADA.
06/30/2010 2:07am

Elképesztő!Teljesen beleélitek magatokat,hogy ti már nyomozók meg kémek meg bűnügyi újságírok meg maffia feleségek vagy (k....i)vagytok!Ezekszerint Udvarhely egy unalmas város ti unatkoztok és Al Caponékat halucináltok.Túl sok a krimi gyerekek!!!!!

Reply
marmindeggy
06/30/2010 3:08am

Tisztán látó lány-nak!!!!

Te vagy hülyeségeket irsz.,.vagy hülyén irod amit irsz, vagy hülyeségeket irsz helytelenül vagy hülyén irod le a helytelen hülyeségeket :)) Vagy mindezt egyszerre!!! Csak égeted verszit és a többieket meg engem meg magadat udvarhelyet és a egész kurva FÖLD nevű bolygót...énsem vagyok piskóta de róllad süt hogy totál béna picsa vagy keress 1 fát és kösd fel magad..!!!

Reply
Vill
06/30/2010 8:49am

Tisztelt CS.
Sajnos engedtel a felelmeidnek, igy te is hozzajarultal a zsarolo "szarnyalasahoz". Velemenyem szerint, minel hamarabb add a torveny kezere az illeto zsarolot, es probalj meg mindent rogziteni ami a kovetkezo evben tortenik veled. Biztos vagyok benne, hogy ujra megkeresnek es bizonyitekokat fogsz tudni gyujteni roluk! BATORSAG es KITARTAS!

Reply
nemmindegy
06/30/2010 10:52am

Minden nagyobb varosban van szervezett bunozes, a maffiakok oldalan rendorokkel meg magas beosztasban levo emberekkel. Sajnos amint felreallitnak egyet ujabb kerul a helyere.
Amig az orszagban ilyen nagy a kaosz addig ne varjunk megoldast a korrupciora.
Kar hogy Hitler nem a ciganyokkal kezdte.
Hajra Laci !

Reply
Sleepy
06/30/2010 12:08pm

Nem tudom egyesek hogyan lehetnek ekkora idióták, hogy kitalált sztoriknak próbálják nevezni az oldalon vitatott dolgokat. Azt sem tudom miért kell kinevetni másokat, mert "nyomozósdit és kémkedősdit" játszik az, aki tenni is szeretne valamit a változás reményében... Ugye kedves Devil? Te hogyan kezdenéd el a tisztogatást, ha nem az infók gyűjtésével és azok továbbadásával? Netán hadat üzennél és leszámolnál mindenkivel? Ja igaz is, már megint kitalált dolgokról beszélünk... Ugye?

Reply
hekus mokus
06/30/2010 12:42pm

Ugy latom a kutyak kezdik tepni egymas bundajat.:))))) Nem kell ide rendorseg ezek elintezik sajat magukat ak...:)))))

Reply
szabi
06/30/2010 2:11pm

Ugy csinltok mintha Udvarhely lenne a legmaffiabb varos az orszagba, hogy a titkos szolgalat s media ide kine figyeljen... Udvarhely nincs benne az elso szaz bunozo varosban az orszagban. Kit erdekelnek az itt folyo piti bunozesek(ami el van tulozva) amikor mashol 100szor ekkora a kaosz. S aki maskepp lassa az vagy nem lat vagy hulye vagy sok Vandam filmet nez:))

Reply
Csabesz
06/30/2010 2:16pm

Udvarhelyen egy angol házaspár sok sikert elért közösségfejlesztésben. És nem tettek egyebet, csak ráébresztették a helyi bunkó magábaforduló népet, hogy hiába várunk a politikusokra. Ennek köszönhetően játszóterek újultak fel saját erőből. Amit tesz Laci, az egy hasonló kezdeményezés. Egyszerüen ráébreszti a tongyó elbújdosott helyieket, hogy valamikor hírneve volt a székelynek. És nem a farokbehúzásról volt híres... Hajrá Laci!

Reply
D. Laszlo
06/30/2010 3:03pm

Nagy erteku csalasok,rablasok elkovetesenek, alapos gyanuja miatt, indit eljarast a bukaresti korupcioellenes rendorseg.
HAJRA SZOKE LASZLO-HAJRA UDVARHELY
Ne hagyja senki magat ezek a budos kanciganyok ellen akik a mi penzunkon hiztak fel ( Kako,Picu meg a tobbi fekete eloskodo budibogar ) ahanyan befeketitik udvarhely utcait !!!
Aki aldozat volt az most nyertes lesz .
Mit tehet egy haromgyermekes csalad, amikor ket-harom evtizedes munkaval felepitett csaladi hazabol egy nepes ciganycsapat kiveri, s meg meg is fenyegetik, hogy elve eltemetik, ha jaratni meri a szajat .
Elsosorban rendorsegre itt udvarhelyen ne menjen,mert ezek a rendorok semmit nem tesznek az ugyben,ok csak a szegeny embert merik buntetni.
Hat azt teheti hogy levelet ir az ismerosok segitsegevel a
diicot_bt_harghita@mpublic.ro-ra na meg a martorocular@realitatea.net -re . vagy a Belugy Ministeriumnak, Realitatea-nak, Antena3-nak, ujsagoknak...De legfobb esetben a DIICOT-nak (DIRECŢIA DE INVESTIGARE A INFRACŢIUNILOR DE CRIMINALITATE ORGANIZATĂ ŞI TERORISM)
diicot_bt_harghita@mpublic.ro , mert ez szervezett bunozes.
Es azok ellen pedig a ROHADT BUDOS KANCIGANYOK TEHETETLENEK,MERT NAGYON HAMAR LECSUKJAK OKET- EZT ERDEMLIK A FEKETE BUDIBOGARAK !!!

Reply
o|o
06/30/2010 8:03pm

- hmm, Sleepy nek lehet igaza, szerintem is elegge nagy eselye van annak hogy a vadkender ultetvenyen gyakorolt ez a ficko a sikloernyojevel, ebben az idoszakban meg kicsik, epp palantak, es ha nem tudod mit keresel, nem is igazan veszed eszre, nem artana valaki kimenjen, es megnezze kozelebbrol a füvet XD

- ugy startbol kerulne bizonyitek es minden

- csak nehogy veletlenul az elkovetkezo hetben felszantsak, vagy felegessek a mezot, ...

Reply
Ferenc
06/30/2010 8:26pm

En is igy a leirtakbol egybol meg tudnam mutatni ki az aki ezt zsarolast elkovette en is kerultem vele hasonlo helyzetbe.

Reply
szőkelaci
06/30/2010 8:47pm

Ne essünk azért túlzásokba, fölöslegesen ne cigányozzunk, mert ezután törölni fogom az ilyen kommenteket! Köszi!

Reply
Sleepy
06/30/2010 9:12pm

Azoknak akik szerint túlzás ami ezen az oldalon folyik: - fiúk, lányok! Ki a fenét érdekel, hogy más városokban és más országokban mennyivel nagyobb a bűnözés mint itt? Mert engem nem. A problémát nem viszonyítani kell más települések problémáihoz, hanem megoldani, időben, bármekkora is az. És bármelyik okostojás, bármit mond, a lakás eltulajdonítások, az emberek kisemmizése, a drogkereskedés, a szervezett agyonveretések igenis léteznek a városban. Ez nem az akciófilmek hatása által kiváltott képzelgés, hanem a valóság. És aki játsza a hitetlenkedőt, annak csak azt tudom kívánni, hogy élje át ő is a felsoroltak valamelyikét, vagy valamelyik családtagja és akkor majd elgondolkodik ő is ezen.

Reply
magabafordulo varos
07/01/2010 9:03am

Csabesz, maximalisan egyetertek, az angol hazaspar kozossegi tevekenysege egy jo pelda arra, hogy Udvarhelyen mi kellene mukodjon es mi mennyire bunko es magunkbafordulo kozosseg vagyunk.

Mas kell idejojjon es peldat mutasson !

Amit meg az ide iro es a bunozoket vedok mentalitasat illeti, annyit szeretnek megjegyezni, hogy mindegyikukre jellemzo ugyanez a bunko, bezarkozott mentalitas. Tobbszor is emlitik, hogy Udvarhely szamukra a biztonsagosabb es ha innen kilepnek, mashol ok nem erzik annyira biztonsagba magukat.
:)
Vicces nem ? Korbepisilik a hatart, megvannak itt suve-fove es a hataron belul mernek ! De aztan itt nagyon ! Annyira mar, hogy miutan gazembersegeik egy resze felfedodott, hajlamosak nyilvanosan is provokalni, hogy ki meri es ki nem vallani itt az identitasat, meg azt amit csinal. Mar buszkek is arra amit tesznek. Pfujj !
Persze, van egy buvkoruk is amely felanalfabeta es elteti oket.
Talan meg nem ebredtek fel, hogy nem csak Udvarhelybol all a vilag.

Ami pedig a varos kozosseget illeti... hmm... hat azt hiszem nem tevedek, ha azt allitom, hogy dominal a tekintelyelvuseg nalunk is de nagyon. Teljesen atvettuk ezt a balkani(osznemzeti) stilust, alkalmazkodtunk. Minden szinten. A politikaban vannak kiskiralyaink, a gazdasagi eletben a minnel sarosabb annal nagyobb uzletembereink es nem utolso sorban az alvilag uralkodoi, keresztapai.

Mindezek utan idejon egy angol hazaspar es csinal nekunk kozosseget, jatszoteret stb.

Buszke a szekely ugye ?!
Igen, de foleg bunko !!!

Erdekes es sajnos jellemzi a varost is valamilyen formaban ez a mentalitas, ez a "magabafordultsag", bezarkozottsag, idegengyulolet, magunknakvalosag.
Azt hiszem mindezt nyugodtan nevezhetjuk egy szoval BUNKOSAG-nak, itt a XXI szazad kuszoben, amikor kinyilt a vilag, mindenki fejlodik, elsajatitt, alkalmaz es tovabbfejleszt uj dolgokat.
Bocs a vilagnak, de nem vagyunk fogekonyak ra.
Johet az ujabb kiskiraly !!!

... es johetnek azok a kommentek - szabitol, bbb.-tol, karcos lanytol - amelyek alatamasszak velemenyem.

koszonom,
alias
anonim11.

Reply
egy a sok kozul
07/01/2010 10:12am

Ki vagy te Van dame os szabi,hogy eldontod a "sok bunko "udvarhelyi helyett,hogy mi kene oket zavarja es mi nem.Ha a te csaladodat basztak volna ki az utcara csak ugy nem tudom,hogy melyik oldalon verned a nyalas pofad.Nekem ugyanis nagybatyam megjarta ezekkel a gorenyekkel es tudom ,hogy mirol beszelek.A szomoru az ,hogy szurketorvenyesseggel a romak osszejatszodtak bizonyos jogi szemelyekkel akikbe ha szorult volna emberseg nem teszik meg azt hogy beszamithatatlan allapotban nem iratnak ala hiteles szerzodest.Udvarhelyen sok gerinctelen mocskos dolgot lehet muvelni ugymond szurketorvenyesseggel mert mindenki moho es kapzsi

Reply
sved
07/01/2010 3:06pm

te is miert a Kerekerdonel ernyozol? ott a fenyedi vagy a boldogfalvi vagy a bikafalvi vagy a rez teteje. anno en is ott kezdtem. sot, Kobra is ilyen helyeken repult. lehet hogy a sikloernyore vannak ezek beragva? :)))

Reply
julius 4
07/01/2010 7:33pm

Julius 4-en legyen a fuggetlenseg napja,szervezzuk meg a SZEKELY GARDAT,tagja lehet minden 18-99 ev kozotti feher boru szekely ember.
Celkituzesek:
-a rend fenntartasa
-a"kubai-indiai" vendegmunkasok ragados kezere raverni
-azokban a helysegekben,ahol a vendegmunkasok eroszakosabbak a rendorseggel kozosen felepni ellenuk
-a polgarmesteri hivatalokat felszolitani,hogy a vendegmunkasok a szocialis segelyre dolgozzanak ra-takaritsanak arkot-parkot,Szekely Gardistak felulegyete alatt,STB

Reply
akrki
07/02/2010 5:14am

Na hat egyre erdekesebb itt a sztori, de vegyuk mar eszre az t is hogy itt mind nev nelkul pofazunk(pofaztokk) ez olyan mint egy haveri beszelgetes,komolyan. Ha valakit atbasztak az vagy hulye , vagy beszari. Hat ki a f....om olyan hulye hogy egy uzsoras romatol ker kolcson????? es ha mar kolcson kert akkor mi a to...met csodalkozik???? Hat mit vartatok? Mit gondoltok ezek a "nem iden barnult" testvereink a legkedvezobb hitelezok, vaqgy mi a locsics? Nem ertem utolag mit panaszkodtok? Ki kenyszeritett valakit is hogy szoba alljon ilyen (nincsenek szavaim ) alakokkal???? Most nem konkrertan a cikkre gondolok, hanem akik "megjartak" . Szerintem a kolcsonnek van egy torvenyes modja is; es aki "ilyen" kolcsont igenyel, mert nem gondolkodik elore??
Es ez a duma hogy kiskiraly??? Mekkora baromsag?! Hat az a kiraly akit oda tesznek... akit nem, az csak tronbitorlo. Ugyhogy szalljunk csak magunkba . Ha valakinek valami baja van ,mi a lopikulaert nem jelenti? Mit mind szop[arbajoztok itt?? Sok beszednek sokkk az alja Nem ertem mit dumaltok itt mind felre hisz Romania , Udvarhely(fokent) ,mindenki a vagyonanak vagy ahogy akarjatok, penzinek, 80-90 szazalekat adomentesen; vagyis torvenytelenul,szerzi,hat akkor mit sirankozunk?? Mind tisztessegtelenek vagytok(vagyunk), es odaadsz 100 lejt a zsebedbol?? Csaknem a minimal beredbol sporoltal 2000 euros sikloernyore ba...meg? Milyen jo neked 120 lejjel szaladgalsz a mezon,mit akartal fuvet venni??? En nem vedem azt a genyo c...anyt mert az sopredek allja nepe , nem is tom mert vannak meg, mertr viseljuk oket el? De kezicsokolom ne szajkaratezzunk itt hanem merjunk jelenteni es kesz.
Es ez a sok blablabla hogy mit kene tenni vagy mit nem; NEM "kene" hanem tenni kell nem csak dumalni. sok bal..sz

Reply
Akarki
07/02/2010 5:16am

Sok tehetetlen szoszatyar, azok vagytok!!!!

Reply
Alljunk meg egy szora...
07/02/2010 1:14pm

Kedves "akarki ",azert korantsem ilyen egyszeru az ugy mint gondolod,hogy szegeny agrolszakadt elmegy es megketesi ogret a nagy Shrek et es kolcsonker tole.Nem pajti ez nem igy mukszik.Az ogre levadassza a szegeny alkeszt,nyugdijast vagy csaladtalan kiszolgaltatott embertarsunkat es addig mind ostromolja(kezdetben segitokesz joakarokent"baratkent"majd durvabb modszerekkel,h) mig megszuletik egy fucsa de torvenyes kolcsonadasi szerzodes ,amit vagy halalraijesztett vagy leitatott allapotban ir ala a jovendobeli karosult.A kolcson kezdodik par szaz par ezer euroval majd masnap utannagurul par nullas es az alairas rajta van mar es ne felejtsuk el hogy mindez kozjegyzoi hitelesitessel ,es ettol lessz minden a legszebb.

A sztori az mind igaz sajnos itt is mind mindenki masnal a beszaratas megtortent az aldozatok sinylodnek testvernel ,szulonel,nagyszuloknel valami Isten hatamogotti faluban az ugyesebbek akibe meg maradt eletkedv azok megprobaljak alberletbol meg egyszer ujrakezdeni az amugyis nehez eletet,es a kiforgatott ingatlanban mas poffeszkedik poffeszkedett,de 99% szazalekban az eltulajdonitasi muveleten kivul legalabb egyszer mar gazdat cserelt

Reply
marmindeggy
07/02/2010 2:37pm

AKÁRK I!!!

Figyelj jól mert most te leszel a legnagyobb gec....mert megmondtad a véleményed ennek a sok ostoba buta parasztnak!! dejól megmondtad testvérem de milyen jól !!! igykell ezt adagolni nekik !!! Most hogy igy mesértetted azta hűdenagy önérzetét a sok tehetetlen alkoholista parasztnakfigyeld meg kilesznek akadva...de mehetnek a fa......ba mind mert amit irtál az az IGE az IMA aminek minden szava való igaz!!! :))))
Ki a fasz kényszerit bárkit is hogy totál bebaszva irjon alá bármilyen papirt is ezekneg a büdös geciknek ??? Az ilyen nincs miért siránkozzon mert 1 minősithetetlen fa...kalap!! És meg is érdemli a sorsát!!!

Reply
valaki link
07/02/2010 6:49pm

nahat ez az akarki de okos,neki az a fura,hogy cs-nak hogy-hogy 2000-euros siklo-ernyoje van...tehetetlen szoszatyrok vagyun meg ilyenek,haver te mikor ezeket a dolgokat leirod akkor mire gondolsz?normalis vagy te?megne haragudj akarki( is legy),de a jelzok,amiket masokra hasznalsz,rad utalnak,tudod ez itt nem okoskodas helye,itt sulyos problemak megoldasat keresnenk,mi"tehetetlen bal...szok"ugy,hogy keress valami porno oldalt es vegezz onkielegitest!!!

Reply
valaki link
07/02/2010 6:58pm

hat..ez a szabi de okos,azt mondja a roman mediahoz hiaba fordulunk,mert most arviz meg minden mas problemaval foglalkoznak es nincs idejuk ugysem az ilyen pici ugyekkel foglalkozni,ugy tunik ez a srac,valamitol nagyon tart,bar o "kivul alo",ne aggodj szabika,hatha a bukaresti bunugyisek nem az arvizekre vannak kitalalva!nem szabi?ki tudja lehet,ha ok bunugyekkel foglalkoznak,nos ezert kell oket megkeresni,de szerintem mar tudnak tobb mindent mint amit hiszel,ugy,hogy reszkesetek betorok!

Reply
jjboy
07/02/2010 10:46pm

egy a sok kozulnek!!

A nagybattyad is 1 pias okor lehet...eggy igazi buko pocs ugyanis ilyen nincs a mai vilagban ,hogy valakinek a lakasat elveszik csak ugy...mert ILYEN NINCS!!!
Az vagy kolcson kert vagy tartozott vagy lepialtattak es ugy ita ala a papirt vagy ezeknek az alternativai...de mivel boztos igyvan akkor megis erdemli hogy a buka fekak lehuzzak a borit is...kocsog

Reply
szabi
07/03/2010 4:15pm

Melyen tisztelt Egy a sok kozul!
Atbasztak a ciganyok? Ugy kellett nektek! Mi a fa..ert kertetek toluk:? Azert mert balfaszok vagytok! De legalabb megtanitottak hogy nem szabad minden bacsiba megbizni! Ez volt a tandij! En nem kellett befizessem ezt a tandijat mert en tudom hogy kivel lehet s kivel nem.... En csak mindenkinek azt tudom javasolni hogy amediig irigykedve nezi hogy gyarapdik masok vagyona, addig a kritizalas es a blamalas helyet gyarapithatna a sajatjat. Hiaba ez az oldal, hiaba irtok s okoskodtok h majd megjarjak, mert ok addig ugyis haladnak s ti csak alltok egy helybe s varjatok h nekik is rossz legyen mint nektek. De ne feledjetek h ok fent vannak akkor is ha bunkozzatok meg stb, s ti lent vagytok.

Reply
szalasiferi.
07/04/2010 2:20pm

Akárki, most aztán bészóltá nekünk.

Itt nem lesz semmi amíg ezek a díszpolgárok meg nem ölnek valami híresebb személyt. Kb mint a Cozma eset. Abból se lett volna szenzáció ha csak egy átlag Pityi Palkót szúrnak meg. Tán ide is az Arkan fenyegetései kellenének?
Amúgy totálisan nem meglepő módon Sztojkán és Ráffáelnek is voltak "barátai" akik menten állították, hogy milyen ügyes jóravaló tisztességes jómunkásemberek, akik bodza-biznisz virágzása miatt tudtak luxusautót venni =]

Reply
Sleepy
07/04/2010 8:15pm

Ez a szabi egyre jobb :)
Csak azt nem tudom, hogy miért gondolja azt, hogy ez most az irigykedésről szól. Azt sem értem, hogy ő miért biztos annyira abban, hogy itt mind nincstelen senkik írogatnak, akiket az zavar, hogy gyarapodik mások vagyona. De mindegy. Az viszont már világos, hogy hova kell kategorizálni őt is, ha már úgy gondolja, hogy az ilyen embereket mint akikről szó van békén kellene hagyni.

Reply
szabi
07/04/2010 10:30pm

Igen! Beken ajanlatos hagyni! Mit ersz el vele ha nem? Bezaratod? 10 ev mulva kijon s kinyir, ha addig nem teszik meg a rokonai! S ha nem akkor jonnek masok a helyukbe! Ameddig ilyen szegenyseg van, s ne is beszeljunk rola hogy csak ezutan jon a java, addig hiaba varja barki is hogy rend legyen barhol! Majd ha egy kicsit helyrejon a gazdasag, az eletszinvonal akkor majd lehet tenni a bunozes ellen. Ilyenkor csak olaly a tuzre. Itt csak egyre rosszabb lesz egy darabig.....

Reply
szabi
07/04/2010 10:34pm

Korruptak a rendorok! Miert? Azert mert epp most vonjak le a fizetesuket! Amikor egy rendor azon gondolkozik hogy esetleg egy szamlat mibol fizet ki, akkor hiaba varja el tole barki is hogy ne legyen korrupt! Itt nincs maffia, itt nyomor van! Mindenki csak megelni probal ha nem vettetek volna eszre (persze vannak kivetelek, de veluk ertelmetlen foglalkozni)

Reply
Sleepy
07/05/2010 8:09am

Szerintem ha 10 év múlva kijönne, nem lenne kedve ismét visszamenni még 10-20 évre. Épp ez a baj Udvarhelyen, mindenki úgy gondolkodik, hogy nem lehet tenni semmit ellenük, pedig igenis van megoldás. Csak nem kellene behúzott farokkal hallgatni.

Reply
...mindenki csak megelni probal... :)
07/06/2010 4:52pm

Szabi !
te azt mondod, hogy ha valakinek nem eleg a fizetese az feljogositja ot arra, hogy korrupt legyen ? arra, hogy csaljon, lopjon stb. ?

anonim11.

Reply
bbb
07/06/2010 7:01pm

szabi hat,... te szegenykem tenyleg kis buta vagy ...ossze vissza irsz baszod minden baromasagot pedig az elejen meg birtam a beszolasaidat...
de szegenykem teljesen osszezavarodtal..menj eggyet nyaralni pihenj ulj le igyal egy jo pofa hideg borvizet fekudj bele egy jo hus patakba meglatod jot fog tenni ...:)))gyujtsd ossze amike irtal es majd utanna olvasd fel magadnak hangosan... :))))

Reply
predator86
07/06/2010 7:31pm

Ez maffia mi? Az Antena3 pont ide fog jönni ha maffiozot akar látni, rőhely. Mert itt olyan kurva nagy a bünözés, tiszta kolumbia. Ez az Laci, csak igy tovább, hüjitsed a népet, égesed a várost, hirdessed az igét. Mi a célod? Ha maffiáról akarsz irni legalább menj le segesvárig. Ezekkel az irományokkal nem leszel a sztár oknyomozó riporter. Csak ez a pár istenbarma ajuldozik töled akik át lettek baszva.

Reply
Sleepy
07/06/2010 11:34pm

Jó ötlet a patak, talán kicsit átmossa az agyad, szabi :)
predator86 - neked meg ugyanazt tudom ajánlani. Amihez nem értesz, ne böfögj bele. Előbb a helyesírás, utána az okoskodás. Ez a minimum. Tudod, I-IV. osztály... Ciao!

Reply
bbb
07/09/2010 4:13pm

pedig predator86 nak igaza van, vagyis amit ir az igaz ........szerintem csak paran irogatunk mar ide es nem is olvassak annyian mint az elejen...megy le ezis mint a gazdasag..:))))

Reply
SaCiVer
07/24/2010 7:43pm

Te Szabi a suket dumat minek nyomod.(Te is olyan vagy mind nagy fiuk,legalabb fognad meg a szad es nem arulnad el magad.)Hajra LACI...Vegre van egy ilyen ember akki mer es nem fosik.Igy TovAbb.

Reply
odanlro@freemail.hu
01/23/2011 11:01am

Kell Udvarhelynek egy pellengér, hogy mindenki el tudja kerülni ezeket a szj versace féle parazitákot.

Reply

Your comment will be posted after it is approved.


Leave a Reply

    Aktuális





    Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!

    Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!

    SZJ fenyeget. - 1.99 USD
    Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD
    Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD

    Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!]

    Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot!
     

    Rovatok

    All
    Emberek
    Udvarhely
    Ügyek

    Weather Widget
    YoWindow.com yr.no

    Udvarhely - élő




    Hála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
    Profile

    RSS Feed


Mottó: Az igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik...