FEKETE-FEHÉR

  • Címlap
  • Fehérgallérokosok
  • Udvarhely
  • Megmondó
  • LIVE - ÉLŐ
  • Română
Udvarhelyi maffia - nyitsd ki a szád! 06/16/2010
53 Comments
 
Akkor ismételjük át. Sokan azt hiszik, hogy az én fenyegetési történetem a lényeg ebben az egész sorozatban, pedig nem. Az is csak arra bizonyíték, hogy nagyon nem stimmel az, ahogyan némelyek látják helyüket a világban (Udvarhelyen), no meg a rájuk (nem!) vonatkozó törvényeket - a közösségi morált most hagyjuk...

Az Udvarhelyi maffia sorozathoz több száz hozzászólás érkezett, és megszólaltak azok is, akikről szó van bennük, illetve sokan olyanok, akiknek normális 'az erősebb kutya baszik, ha kell erőszakkal is' világkép. Számomra is megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy két Udvarhely létezik. De az is, hogy ez nem csak egy településre jellemző, hanem jelenség, országhatártól függetlenül.

Az egyik oldal - leegyszerűsítve -, nem talál semmi kivetnivalót abban, hogy ha kell, alvilági módszerekkel "gyarapodunk", "vállalkozunk", korrumpált kapcsolatainkkal érdekérvényesítünk (és erre még büszkének is lehet lenni!), a másik oldal viszont ettől hányik. Kényszer hatása alatt mégis az utóbbi áll, mert ők azok, akik nem baseball ütővel a kézben vonulnak az udvarhelyi grundon. A félelem elhallgattat, önvédelmi reflex, hogy inkább nem veszünk tudomást a siralmas helyzetről, és abban reménykedünk: hátha mi leszünk azok, akiket nem ér utól az erőszak. Balga önhitegetés!

Többen tiltakoztak a maffia szó ellen, pedig a használata helyénvaló - ajánlom is figyelmükbe a Wikipédia vonatkozó szócikkét. Azoknak, akik nem szeretnek klikkelgetni, íme összefoglalva: amikor a különböző alvilági, a törvénytisztelők fekete, netán szürke sejtjeinek/csoportjainak egymással, illetve a különböző intézményekkel és hatóságokkal is sikerül "gyümölcsöző" kapcsolatot kiépíteni, nos, akkor már okkal és joggal beszélhetünk maffia típusú szerveződésről.

Hülye, aki nem látja, hogy Udvarhelyen megszervezte magát az alvilág, és a gépezet egyre olajozottabban működik. Néha ugyan kerül egy kis homok a szerkezetbe - ez lenne Kobra, netán én -, de mohóságuk megfékezésére ez nem lesz elég. Egyelőre csak az éjszaka, a drog, az aljas ingatlanbizniszek jelentik a fő bevételi forrást. De az alvilág mohó, ahogy gazdagodik, úgy egyre több területen jelen lesz. Az önkormányzatban ott van, a helyi rendőrségen és ügyészségen is. Jó eséllyel megérhetjük azt is, hogy az iskolába járó gyerek után is fejpénzt fizetünk, csakhogy ne legyen baja a csemetének.

Szerintem eljött az ideje a "Nyitsd ki a szád!" mozgalomnak, mert élősködni csak néma birkákon lehet. És van kihez fordulni, mert nem mindenki korrupt...

Ja, és a beígért fenyegetéssel kapcsolatban világos, hogy a fiúk csak jegelték a probléma kezelését. Tudják ők is, tudom én is. De attól holnap még felkel a nap, a birkák legelni mennek, és néha egy-egy farkas is kimúlik...
 


Comments

Laci
06/16/2010 10:02am

Az a baj,hogy a farkasok falkában vannak szerveződve, a juhnyáj pedig mindig menekülésre szokta fogni.

Reply
szőkelaci
06/16/2010 11:13am

Igen, mert a (pásztor)kutyák is beálltak farkasnak, a pásztorok pedig nyaralnak. De a pásztort még mindig a falu fogadja föl: amilyen a falu, olyan a pásztor!

Reply
darazs
06/16/2010 1:04pm

egy idiota vagy.....semmi de semmi kezzelfoghatod nem irtal ....csak a szad jartatod,ja s tragar szavakat hasznalsz....bocs....ezt meg gyermekek is olvassak te NAGYOKOS UJSAGIRO, latszik,h nem gondolkozol s a levegobe kapot infokra probalsz alapozni......bizonyitek apuskam s ne vadaskodj.....MAFFIA az vagy te MAFFIA...
A draga jo ROMAN allamnal nagyobb nincs,ha akarnal cikkezni veletlenul....a szenatoraink,meg a kepviseloink dolgairol kellene irnod,na meg ok hogyan szereztek a vagyonaikat....erol kellene 2 sort irni nem par piti dolgokkal bajlodni

Reply
Tibi
06/16/2010 2:06pm

Készitsünk egy leltárt,én is csak halottam, hogy kiket rakott ki a maffia a saját lakásából. Aki tud ilyen esetet irja meg Lacinak, ebből lesz egy kis leltár,majd meglátjuk hova vezetnek a szálak.

Reply
hal
06/16/2010 7:25pm

Itt irta darazs, hogy a kormanynal kellene kersnunk a problemakat, s nem pedig a piti ugyekkel foglalkozni.
El kellene gondolkodjanak az emberek, hogy telleg ezek a legnagyobb "kutyak" udvarhelyen(?), vagy oket is iranyitja valaki.
Olyan ember se uzleti es sem mas vilagban nem letezik, aki fuggetlen teljesen, az ember tarsas leny...
Azt hiszem egyertelmu, hogy ezeknek a fiuknak is van fonokuk, nah de ki O? Ezt boncolgassad Szoke Laci, mert a hal a fejetol budossodik!

Reply
Valaki
06/16/2010 8:47pm

Ne haragudj de szerintem ez az oldal ugy ahogy van nevetseges!!!!
Mindenki be irkal ezt azt...hozza szol a temahoz, de senki nem mond semmi kezzel foghatot...
En megertem a Versace es a SG felhaborodasat...szerintem senki sem orulne annak ha a fotoikat kitennek a vilaghalora olyan cimmel hogy a maffiozok:)))Hat ez nevetseges ...szerintem messze allnak meg ok a maffiatol...csak elik az eletuket...szerintem nem veluk kellene foglalkozni vannak naluk nehezebb fiuk akik szep sunyiban elintezik a dolgot es senki nem beszel; roluk....na es az hogy luxus autokkal jarnak meg hasonlok az csak az ok szerencsejuk...garantalom hogy ezek a fiuk annyit tanultak az elozo ballepeseikbol hogy nem csinalnak orultseget...
Eleg sok nevetseges beirast olvastam pl.hogy az Irish ban a rendfenntartok azt lesik hogy mikor verhetnek meg valakit:))))ugyan mar latott valaki hasonlot?mert en meg nem ...ha igen akkor en kerek elnezest...
Vegul szerintem mindenkinek csak annyi baja van a fiukkal hogy irigykednek rajuk mert nekik bejott az elet...es nem hiszem hogy toluk kellene felni olyan teren hogy valaki nem merne kimenni az utcara mert fel hogy megverik...ezt eleg valoszinutlennek talalom....!!!

Reply
szőkelaci
06/16/2010 11:54pm

Ne kezdjük újra a szerecsenmozsdatást, már rég nem a fiúkról szól a történet. A fenyegetésről már mindent elmondtunk, azt is, amit nem lehet. Szóval, lapozzunk, ha kérhetem...

Reply
van ilyen is
06/17/2010 6:26am

Az említett szórakozóhelyen igen is valós probléma, hogy a kidobok már, már hobby szinten kötekednek. Arról nem is beszélve hogy spanjaik szavára bárkit kivisznek és indok nélkül helyben hadják. Ami a legrosszabb az egészbe hogy 17-22 évesek szavára cselekednek, akik tiszta szórakozásból is meg veretnek bárkit!

Reply
6547654
06/17/2010 9:59am

Kedves Szőke Laci, én megértem hogy megfenyegetnek, én is megfenyegetnélek. Az ilyen emberek mint te csak ki akarnak tünni azzal hogy ki akar b*szni az emberekkel s kihasználja a világhálot.És a TE fenyegetési történeted nagyon is lényeg ebben az egészben... kiharcoltad magadnak ezt a fenyegetést és ha csak szájba akarnak szekszuálni akkor még jol állsz ... nem akarok kötekedni nem tudom h mi van a háttérben, annál inkább nem is érdekel csak azért kicsit visszafoghatnád magad!

Reply
GUDGEMENT DAY
06/17/2010 4:03pm

Sok nyálas udvarhelyi felkapaszkodott iparos (maszekból lett "üzletember"), kik úgy oda vagytok a szaros kis városotokkal hát nem látjátok hogy milyen ócskák vagytok hogy kiálltok ezek mellett a rühes kutyák -a sok buzi kopasz aránynyakláncos börtöntöltelék mellett - nahát megáll az eszem, nem csodálkozok hogy le vagytok csúszva a béka segge alá méghogy "székely FŐVÁROS" ha-ha-ha- beszarok gyerekek a röhögéstől :)))))))

Reply
nyec
06/17/2010 5:33pm

Az a vicces, h meg most is akad hozzaszolas aki szerint ezek a nagyfiuk csupa becsuletesek :DD
Erdekesek lehettek basszus :D - kicsit megfutott nektek vmi :D

Reply
szabi
06/17/2010 6:08pm

Te Szoke Laci egy nagy szarghazi irigy csicska vagy!!!!!!! Ha rolam irtal volna nem usztad volna meg egy fenyegetessel az biztos. En Gyergyoi vagyok s itt is vannak hozzad hasonlo GANYEK de nekik mar reg szet van verve a pofajuk. Itt is az volt, kerult egy hulye ujsagiro akinek felallt s kezdett irogatni emberekrol. Persze csak olyanokrol akiket ismertek s akikre irigyek az emberek. Az olyan roma gyerekekrol akik mar oltek meg embereket s megis kint vannak, roluk nem ugyebar mert nm ismeri oket senki s mindenki leszarja oket! Te mit tennel ha rolad kezdenenek ilyen marhasagokat irni??? Aztan egy csomo irigy balfasz aki meg soha eleteben nm is latta sem Versyt sem SJt azok meg blamalnak s minden hulye kitalalt pletykat felnagyitva beirogatnak.Na mind1, kar a szoert, itt ugysem lesz semmi, meg 1-2 hetig irogatnak aztan megunjak s minden megy tovabb ahogy eddig. De Te meg lehet hogy talalkozol a fiukkal... Megeri? Semmit nm bizonyitottal csak egyet plelykaltal, s megmutattad az egesz vilagnak h te egy nagy barom vagy! Elnezest a szohasznalatert de ez teljesen rad illik!!!!!!!!!

Reply
szőkeferi
06/17/2010 6:48pm

Laci! Nekem úgy tűnik, hogy egy kicsit megijedtél. Már találkozni akarsz, meg egyeztetni, szembenézni. Miért? Ki akarsz velük egyezni? És miről? kár így megijedni, tudhatnád, hogy ezek a fiuk még ha maffiózóknak is nevezzük őket, azért nem olyan nagy maffiózók! Ne hasonlítsd őket a magyarországi Tasnádihoz, de még Csíki Csibihez sem. És ha tényleg maffiózók, akkor ki az ész? Vagy kik állnak a háttérben? Mert azt azért beláthatjuk, hogy a maffiavezérek nem ordibálnak hülyeségeket telefonba egy újságírónak! Lehet, hogy, egy-két Rmdsz-es szenátor fogja a kezüket? Vagy talán a polgármester? Ha már belekezdtél, ne hagyd itt félbe!!! A lehetőség a kezedbe van, úgyhogy hajrá! Ja, és nem kell ám beszarni! Amelyik kutya ugat, az nem harap!

Reply
szőkelaci
06/17/2010 7:10pm

No, Szabi, Gyergyóból, akkor már ketten vagyunk. Úgy értem - barmok! Beszarás, eddig azt hittem, hogy a Majmok bolygója csak film. Hát nem...

Reply
tom sawyer
06/17/2010 7:33pm

EZ MAR kezd nevetsegesse valni!"Kényszer hatása alatt mégis az utóbbi áll, mert ők azok, akik nem baseball ütővel a kezben vonulnak az udvarhelyi grundon"

TE HONAN SZEDSZ ILYEN MARHASAGOKAT? SENKI NEM JAR BASEBALL UTOVEL A JARDAN!
NEMIS UDVARHELEYEN LAKSZ!

Reply
kivulallo
06/17/2010 10:30pm

Udvarhely kicsi város! Én nem vagyok udvarhelyi, de az utóbbi években sok időt töltöttem itt és lassan kezdenek számomra is érthetővé válni a dolgok. Rá kellett jönnöm, hogy minden száll összefut és nehéz úgy lépni, hogy a nagy testvér ne tudjon róla. Udvarhelyen harom tarsadalmi reteget látok es ezek a retegek szoros kapcsolatot építetek ki saját kategóriájukon belül Először is vannak azok a személyek, akikről ebben a blogban is szó van. A masik a kategória a rendszerváltás után, leginkább privatizációból meggazdagodott réteg, mára már 50-es éveiket tapodó, klubbokba járó, politizáló vagy többek közt közügyekkel is foglalkozó sznob társaság, kik viselkedés mintákat tanultak, hogy megfeleljenk számukra többnyire új elvárásoknak. Ez a réteg természetesen rágalmzza az előző réteget, miközben régen elfeledték, hogy vayonuk gyarapodását nagy mértékben befolyásolta a rendszerváltást követő privatizációs időszak. És van a harmadik réteg: aki kiszolgálja az előző két réteg vagyonánk gyarapodását. A réteg, amely még tud ember módjára, természetesen viselkedni miközben megszerzet jövedelmét szükösön feléli hónapról hónapra. Természetesen, ez a réteg is megveti az előzző kettőt, de beáll a sorba és táncolja a nagyok táncát, mert életben maradásuk és családjuk fenntartása a cél. Kivülállóként mondom: nem szívesen élnék Udvarhelyen.
Kitartást Laci, Udvarhely rád figyelt, a fitalaok a blogról beszélnek a szórakozóhelyeken, az alvilág rágalmzz, a , közfeladatokat ellátók pedig szégyenlik, hogy meggazdaodásuk szintere a sajtó nyelvére került.

Reply
bbb
06/18/2010 3:13am

en kivacsian nezem mindennap te laci ezT az oldalt ...DE BEDOLTEL VEGLEGESEN !!! :))))))
ES AZ OSSZES IRIGY CSICSKA!!!!!
MERT ITT MAR KURVARA SENKI NEM KIVANCSI AZ ALAPTALAN RAGALMAIDRA!!!!! A BARATAINKKAL SZEMBEN...VEGE VAN MINT A TV MACINAK!!!!!!!! :)))))))))) CSICSKAK... TAKARODO.. :)))))
bar a fiuk nagyivben leszarnak mar teged is meg ezt az oldat is a kamu nyomozasrol mar nem is szolva!!!! rohog a vakbelem...!!!! kerul sokkal jobb dolguk mint itt szarakodni a sok lecsuszott csovessel....de az az igazsag nekem is...ugyhogy megyek es vegzem a dolgom....IRIGY CSOVESEK TI IS AZT KENE CSINALJATOK!!!!!......kijelentkeztem vegleg.....csokollak kis kocsogok :))))

Reply
zorro
06/18/2010 5:03am

Tenyleg tiszta majmok bojgolya. Vagy meg rosszabb. Ne hagyd magad Laci, a tobbseg veled van!

Reply
istvan
06/18/2010 8:27am

Szia Laci

Ne felj ezektol a semmihazi emberektol, a levelet meg ne vedd bocsanatkeresnek, ezek az aljadek emberek mindig ezt csinaljak, megvernek tizen egyet, mert maskepp nem mernek es utanna kerik a bocsanatot a sopredekek, persze nem komolyan gondoljak, csak proballjak menteni magukat. Egesz Udvarhely melletted all, jutassuk melto helyukre a verszivokat. Nem maffiak ezek, csak piti kis tolvajok, Csiga meg az anyjat is atverte, egy aljadek kis szemet, nem maffiozo. Sok sikert Laci a parazitak ellen. Ne hatralj meg.

Reply
szabi
06/18/2010 9:43am

Lehet hogy a szovegembol itelve baromnak gondoltal, de ez csak azert volt mert mergemben irtam amit irtam... De mostmar megnyugodtam es igy nem vagyok barom! De sajnos Te mergesen is es nyugodtanis az vagy! Es nem csak Te, hanem az osszes hozzd hasonlo sikerre ehes ujsagiro aki megjatsza a hos bator, derek embert aki kiall az atlag emberek mellet. Tudod Te senki mellett nem altal ki! Akik ezen az oldalon teged biztattak azok kozul szerintem egyik sincs tisztaba semmivel ami a ragalmazott szemelyeket illeti! Vagy ha igen akkor irigysegbol irtak, de biztos hogy soha fel nem mernek vallalni amiket allitottak. En csak annyit tudok hogy rolunk, a csaladomrol is voltak ilyen alaptalan, de tenyleg alaptalan pletykak amit ugyancsak egy hozzad hasonlo ember terjesztett! Ugyhogy nezd el de utallak, es ha lenne lehetosegem a te lejarato modszereddel tennelek tonkre teged s a kollegaidat is.

Reply
JÓ JÓ
06/18/2010 10:53am

Itt mindenki aki ékezeket nélkül ír és olyan szavakat használ, hogy "csicska" az biztos egy mocskos udvarhelyi cigány.
Ki a tököm juttatta őket internethez?Menjetek e picsába dolgozni...
Aki pedig védi ezeket a köcsögöket akik tönkre tettek egy csodálatos várost, azok ugyanúgy húzhatnak a fenébe el magyarok közül, csak megszégyenítitek ezt a nemzetet, ahogy azt a románokkal csináltátok...

Reply
szőkelaci
06/18/2010 2:27pm

Szabi, sosem vártam el, hogy mindenki szeressen, utálhatsz kedvedre, jogod van hozzá. Én nem ismerlek, így nem tudlak - még - utálni ;)...

Viszont tévedsz, nem az motivál, hogy bárkit is tönkretegyek. Azt akarom megakadályozni, hogy bárkit önkényesen tönkre lehessen tenni! Lényeges különbség...

Reply
szabi
06/18/2010 4:15pm

Lehet hogy nm jol fejezem ki magam! Egy hulyenek nezlek, mert ilyeneket csinalsz mint ez az oldal. Attol Te lehet hogy jot akarsz de nem jot csinalsz!!! Amikor azt irod hogy "Azt akarom megakadályozni, hogy bárkit önkényesen tönkre lehessen tenni!", ez szep dolog de akkor erd is el! Egy ilyen oldallal nem fogod elerni! Evvel csak magadra haragitasz egy csomo embert, lehet hogy olyanokat vadolsz akiket nem kene! En azt figyeltem meg hogy az ilyen cikkek nem az igazi bunozokrol jelennek meg, tisztelet a kivetel, hanem olyan emberekrol akik elertek valamit az eletben, es meg boldogok is(tudnak elni). Kerdezlek teged, Te egesz eletedben nem kovettel el semmi torvenybeutkozot??? Ha nem-el valaszolsz akkor tenyleg mind radillik aminek mondtalak! S ha igen (ami termeszetes) akkor miert nem csinalsz egy cikket magadrol s a hibaidrol? En tudom a valaszt! Egy: miert jarasd le magad, ketto:lehet hogy nem lenne olyan sikeres a rolad szolo cikk mint pl Versyeke. Mert ugye aki boldogan es jol el, azt figyelik az emberek, rola talalnak ki mindenfele pletykat. Csak annyit hogy lehet igazat irtal, de az is lehet hogy nem. Mind ket peldaval talalkoztam mar! Tudod azt a mondast hogy: Ameddig az ember Homo Sapiens Sapiens addig az az igazsag hogy nincs igazsag!!!!!!!

Reply
Space Monkey
06/18/2010 6:30pm

Szabi ne alázd már magad tovább! Hallgass inkább, bölcsebb maradsz!

Reply
anonim
06/19/2010 12:49pm

Szia Laci,

Orvendek, hogy fenntartod a dialogust az udvarhelyi ugyes-bajos dolgokrol.
A lezajlott tuzes szocsatak utan egy valamivel magasabb szintu eszmecsere is folytatodhatna ezen a blogon. Udvozolendo lenne.
Mert beszelni volna amirol ! Tulajdonkeppen az udvarhelyi tarsadalmi elet vakvaganyon vergodik, falcs ertekek nyernek teret, amint az a bejegyzesekben is elhangzott, sokak ugy gondoljak, hogy ezek a "fiuk" irigylesre meltoak es jol teszik amit tenniuk kell, sot sikeresek. Sajnos ez az ertekrend terjed ha nincs mas. Kiskiralysagot almodnak egyesek es nincs aki hatart szabjon nekik. Az udvarhelyi tobbseg nem tudja ervenyesiteni akaratat egy szuk kisebbseggel szemben.
Nem mukodik Udvarhely mint varos. Bena kacsa ! Nincs varosvezetes amely iranyt szabjon a dolgoknak, betartasson szabalyokat stb. stb...
Ide jutottunk huszevnyi "demokratikus jatszadozas" utan, koszonet erte az elmult evekben honolo es a jelenlegi varosvezetoknek !

Hogy miert orvendene egy udarhelyi az ertekekek menten valo dialogizalasnak ezen az oldalon ?
Mert ez hianycikk idehaza !


alias
anonim11

u.i. Ne essunk tevedesbe, az alvilagot nem felszamolni kell(nem is lehet), viszont hatart szabni neki annal inkabb szukseges volna ! maris itt a megfejtendo kerdes, hogy kiknek es hogyan ? talan valami mast is kell tenni minthogy szidjuk oket ?

Reply
Karcos Lány
06/19/2010 1:01pm

Ez már egy ócska utolsó blogos oldal!!!! Nem veszed észre te Szőke László hogy egy halott ügyet próbálsz táplálni?! Nem vagy te még egy oknyomozó sem, aki még vlmit fel is mutathat!! Itt hajtod a sztorit más emberek jóvoltából..csak pofázol olyan dologról amiről halvány lilád sincs!!!
Mi az hogy a város tönkre van menve?!?!?!
A többségnek munkahelye s családja van, nincsen kiirtva élheti mindenki az életét úgy ahogyan akarja!!
S mi van azokkal akiket az állam tesz tönkre?!?!?! Erről miért nem szól a fáma?
Und már meg ezt a rohadt oldalt s fordíts időt saját magadra, mert rád férne bőven!
Ha meg olyan nagy lendületben vagy, akkor gyere Udvarhelyre s nyomozzál, ha már te nagyobb vagy mint a rendőrség...ez egy kicsi beképzeltségre utal :)))))

U.I: a másik cikkben volt egy reagálás az én commentemre...üzenem a kedves hozzászólónak, hogy igenis en az egyik fiu barátnője vagyok, s hadd döntsem el én hogy kivel s hogyan akarom leélni az életemet!! Inkább látok magam mellett egy markáns és határozott férfit mint egy beszari alakot aki csak az interneten nagy fiú név nélkül!! Sztem ezzel nem csak én vagyok így a nők között!!
Üdvözletem :D

Reply
szőkelaci
06/19/2010 1:43pm

A kábítószer-ügyekről szóló, neveket is tartalmazó (László Endre néven beküldött) kommentet eltávolítottam, mert a megnevezettek egyike állítja, hogy semmilyen köze nincs kábítószerkereskedelemhez. Mivel állítással szemben csak állítás állt, a hozzászólást töröltem. Döntésemnek, hogy a súlyos vádakat tartalmazó kommentet eltávolítottam, nem az igazsághoz van köze, hanem a sajtóetika és a médiatörvény szabályaihoz!

Endre, ha állításaid továbbra is fenntartod, akkor bizonyítékok birtokában maradéktalanul közlöm a Fekete-Fehéren! Értékelem a bátorságod, de a szabályok rád is, rám is vonatkoznak, különben ugyanolyanok lennénk mint azok, akik ellen fel akarunk lépni!

Szó sincs arról, hogy a drogügyekkel ne kellene és lehetne foglalkozni itt a Fekete-Fehéren, de ha konkrét személyeket vádolunk, akkor azt csak bizonyítékok birtokában tehetjük. Akár tetszik, akár nem!

Szőke Laci

Reply
udvarhelyi
06/19/2010 1:52pm

Szabikám tudod vannak különbségek a törvénybe ütköző dolgok között amiket elkövetünk.. van amiért csak egy kis enyhe büntetés jár, de van amiért szabadságvesztés, nem tudom tudod-e érzékelni a különbséget. Természetesen kevés olyan ember van aki ne követett volna már el bármi törvény ellenes dolgot csak az a kérdés, hogy milyen mértékűt. Aki udvarhelyen él és benne van az éjszakai életben (értem ezalatt, hogy egyes szórakozóhelyek rendszeres látogatója) azoknak bármikor megemlíted ezt a 2-3 nevet, mindenki tudja kiről van szó, és hidd el, hogy azoknak az embereknek a többségének e nevek hallatán nem olyan személyiségek ugranak be akik a városnak példaképei, hanem a akik az udvarhelyi alvilág közismert személyei. Kisvárosban persze, hogy mindenki hallgat, hisz mindenki ismer mindenkit mindenki tudja ki kinek a valakije.. Szólsz egy rossz szót valakiről, másnap már fel is keresnek az illetékesek, jobbik esetben megfenyegetnek, rosszabb esetben meg nem úszod meg ép bőrrel. Kérdem én, hogy miért kussol az udvarhelyi média mindezekről? mert ők is jól tudják miről van szó és milyen következményekkel járna, ha egy udvarhelyi újságíró írna ilyen cikkeket, de minek is írna, ha ott is mindenki le van fizetve...

Reply
szőkelaci
06/19/2010 2:31pm

anonim, alias anonim11: Jó lenne már továbblépni, de egyelőre ez van. Majd lesz másként is - remélem. Az értelmes vitához értelmes partner kell, de az ő ingerküszöbüket még nem érte el a téma.

Karcos Lány: Becsülöm, hogy kiállsz a választott társad mellett, s még van időd velem is törődni. Köszi!

Reply
anonim11
06/19/2010 4:51pm

"Kitartást Laci, Udvarhely rád figyelt, a fitalaok a blogról beszélnek a szórakozóhelyeken, az alvilág rágalmzz, a , közfeladatokat ellátók pedig szégyenlik, hogy meggazdaodásuk szintere a sajtó nyelvére került"

- egy helyes meglatas az udv. helyzetrol.

Abban egyetertek, hogy sem karcos lany-nyal(:), sem az alvilag mas prominens vedougynokevel nem lesz itt ertelmes parbeszed. Nem is erre szamitok. Ok jobban tennek ha most hallgatnanak es nem egetnek magukat. Az okosabbja azt is teszi, az ertelmi fogyatekosok meg itt vergodnek, mintha tisztara tudnak mosni a "fiuk" tevekenyseget. :)) Egy pillanatra meg fel is haborodnek ha nem neznem le oket olyan melysegesen(karcos lanynak, hogy o is ertse: most tulajdonkeppen irigykedek ratok);).

Nem, nem ok kellene itt vitazzanak Udvarhely dolgairol. Ertelmes parbeszedet azonban elvarnek mindazoktol akik udvarhelyen elnek vagy kozuk van az udvarhelyi elethez es felhaboritja oket a most uralkodo helyzet, esetleg meg valtoztatni is szeretnenek rajta. Jo volt a kozvelemenykutatas a polgarmesterek felelosegerol. Ez mar egy vitaindito tema lehet, hogy miert olyan egyertelmuek a valaszok arra vonatkozoan, hogy kinek az idejeben romlottak el a dolgok ? Nem mintha mindenkeppen szemelyhez szeretnem kotni a temat(de kotodik magatol :). Szasz idejeben mi volt a nagy bravur ?! Tanacs nelkul tudtuk "vezetni" a varost. Nemde ?!
Vagy hagyjuk az egeszet ? Hmm. hat hagyhatjuk is ha nehez a keplet, en azonban azt erzem a problema nem fog magatol megoldodni es mind nagyobb es mind tobb bajt fog szulni. A tipikus, szonyeg ala soport problemak esete. Gorgetjuk magunk elott es mindegyre bele fogunk botlani. Ciganyt kialltunk, a maffia is problema de talan nem a hatalmi űr az ami teret enged a szemetnek udvarhelyen ?!

Mi van most a varosvezetes szintjen ? A polgarmesterunk bebastyazza magat harom szlogent hangoztatva folyamatosan: 1. ő nem a rendorseg; 2. a statisztikak szerint nem kirivo udvarhelyen a bunozes; 3. terfigyelo kamerakkal megoldjuk.
Hat keremszepen ez a tokeletes strucc - politika !!! Nem merunk vagy nem tudunk szembenezni a realis helyzettel ?! Kivancsi volnek a valaszra.

Visszaterve a korabbi varosvezeteshez, ami mondhatjuk, hogy egyszemelyes volt, nos Szasz nagyobb dologra utazott es a varos hitte, hogy beleszolhat a nagypolitikaba(talan meg Jenot sem ismerte, nemhogy a nagypolitikat :)). Szasz felvette a harcot az RMDSZ baroival es eszkozkent mindent felhasznalt/kihasznalt(udvarhelyt) aztan sajat kiskiralyi csapdajaba esett. A nagy bukfencet bemutatta. Nem vagyok meggyozodve, hogy tanult a hibaibol es arrol sem, hogy a varos tanult-e.

Maradt a varosnak a politikai harcok utan a gyom, ami kozben szep csendesen felnott, eluralkodott. Eluralkodhatott mert jol tartotta a politika, megbizta, felhasznalta es most talan nem is tud parancsolni neki. A hatalmi űr megmaradt, a tanacs most is patthelyzetben, nohet tovabb a gyom.
Es mi lenne a mi szerepunk a kepletben udvarhelyiek ?! Ebreszto ! meg kellene lassan talalni ! Mert ha nem lassan mindenkinek csak az marad mind a karcos lanynak, balvanyozhatjuk a "fiukat" akik keresztul-kasul randalirozzak a varost !!!

Nos, valakinek velemenye ?!


anonim11.

Reply
balazs
06/21/2010 2:42pm

Jo ez blog orvendek , hogy lehet ujra kommentalni, habar 100 kommentbol talan 1-2 ami ertelmes. Csak annyit szeretnek irni, hogy sok ertelmes ember elolvassa az irasaid es azt mondja , na vegre valaki irt rola, nem mindenki veszi a faradtsagot , hogy ide irjon de sokan ertekelik a munkadat, es sokan pontosan ertik , hogy mirol szol is ez a blog vagy a mi a celja.
Ezeknek az emberek a maffia cim mellett kijar az Udvarhely celebjei cim is a blog megjelenese elott is nagyon nepszeru temak voltak, a fiatalsag koreben.
Amit kicsit nehezmenyezek , hogy meg nem jelent meg irasod Kako, Picuj, stb lakasmaffiarol ami szerintem egy eleg egeto gond, nem csupan lestrapalt alkeszoktol vettek lakast el fondorlattal hanem sajnos rendes csaladokat is tettek tonkre, Felmerul a gyanu ha minden szal osszefut vajon lehetseges , hogy az ilyen akciok utan ezek az emberek tejeltek valakiknek a torvenynel es alvilagban?

Reply
szőkelaci
06/21/2010 3:56pm

Egy anya: hozzászólásod nem jelent meg, mert konkrét nevet is tartalmaz, vádakkal. Küldj üzenetet, ahol szerepel mail-címed is, hogy tudjak kérdezni. Köszi!

Balázs: Nincs itt semmi elfelejtve, csak szintet váltunk. Most az információgyűjtés szakaszában vagyunk. Ha van konkrét infód, küldd a mail-címemre!

Reply
vocikaa
06/21/2010 4:29pm

Érdekes ez a blog, főként azért mert udvarhelyi vagyok. Eddig is figyelemmel követtem az itt leírtakat, de nem szóltam hozzá mert nem láttam értelmét. Szerintem kicsit eltúlzod a dolgokat például a maffia és az rendőrség kapcsolatát. Ez egy magalapozatlan hülyeség. A másik dolog, hogy maffia:D ebben lehet valami.......... De szerintem nem látod ki az igazi maffia. S ha esetleg igazad van, hogy versace-k azok, akkor is kurvára elbasztad az egészet. Mert ha őket sikerül kicsinálnod akkor jön a másik helyette és az lehet, hogy az igazi maffia lesz. A maffia hálózatát nem lehet egy városnyira szűkíteni, a maffia nemzetközi szervezet. Rengeteg ága van a maffiának s azzal, hogy az egyik ág levelét leszakítod még a fa megmarad. És én udvarhelyi vagyok és nem tudok egy konkrét esetről sem amikor versace-k bántalmaztak volna embereket vagy valami egyéb bűncselekményt követtek volna el. De más emberekről tudok és szerintem azok az igazi maffiák, pedig kivűlről csak sikeres emberek, családapák.

Reply
szőkelaci
06/21/2010 4:37pm

vocikaa: Ne kímélj, küldd az infót, ne síránkozz!

Reply
egy anya
06/21/2010 5:13pm

jo laci,megertem de mit tudnek csinalni,mert igaz mondom,hogy nem birom en se es a csaladom se,mert az a B.ZS. alias SZAREVO,aminek nevezik az emberek,egyfolytaba telefonalgat es fenyegetozik,a vegin en inditani fogok egy flagrantot mert mar tonkre tette az idegeimet nekem is.

Reply
szőkelaci
06/21/2010 7:05pm

Egy anya: Írd meg kérlek levélben a történetet, és ettől függetlenül, minimum zaklatásért tégy feljelentést, amiről értesítsd a helyi sajtót és engem is. A nyilvánosság lesz a védelmed, ha panaszod megalapozott! Bátorság, és ne hagyd magad! Különben erre biztatok mindenkit...

Reply
szoboszlai
06/22/2010 8:23am

Gyerekek a tenyallas a kovetkezo, a rendorseg ebben a varosban csak diszbol van , az eltelt 20 ev alatt ebben a varosban mindenki mindenkivel bizniszelt igy vagy ugy es ebbol a rendorok sem maradhattak ki. Ergo - Szekelyudvarhelyen minden rendor aki vezeto beosztasban dolgozik tartozik VALAKINEK (valakiknek) bizonyos szivesseggel kez kezet mos alapon .A varosvezetes a banyaszbeka picsajan alul van kerulve amiatt hogy minden megbeszeles ami a varos javat kellene szolgalja politikai nezetek miatt kudarcba fullad. Hat igen ha nincs nagyobb ellenseg egymast marjak, furjak ,lokdosik a husosfazek mellett valo maradas remenyeben. Mert azt mindenki nagyon jol tudja hogy az eltelt 20 ev alatt a varost az emberek altal megvalasztot VEZETOK megkopasztotak ingo bingosagaitol ....

Reply
Egy tisztábban látó lány
06/22/2010 4:16pm

Halode e te Szöke Lászlo? Te most jössz evel a sztorival és felteszed a netre s azt hiszed hogy te vagy a fasza csoro......S azt hiszed hogy páran melléd állnak ezért hü de mekkora legény vagy........S hogy bekerültél a tv-be s most téged sajnál a fél világ hogy szegény fejed most milesz veled szegény meg van fenyegetve.....Igen mert mindenki csak a te szemszögedböl látja s te iny adod be a világnak s a "buta" emberek igy is hiszik el mert nem látyák más szemszögböl.......Hát persze ez nyilván valo mindenkinek igy a könnyebb hogy ott egy jo szavtos sztori elolvassák s egyböl abbol a szemszökböl látják az emberek de ez valójában nem igy van koránt sem.......Ha igazi újság iro lennél tudnod kéne hogy a dolgokat örökké két szemszögböl kell megvizsálni itt jelenleg a támadójébol és az áldozatéból.De mint látni lehet csak egy szemszögböl lehet látni mégpedig csak a tiédböl....Innen is lácik hogy nem vagy igazi ujságiro csak egy nagyravágyo sajtovadász aki akrt valmi jo ciket hogy végre kitünhesen s felkarologyon mert már rég be van porosodva......Mert mind látni lehet a nagy idöszakod csak 1990-2002 között volt de hát ennek mi értelme már mindenki elfeljtett és már 2010-ben vagyunk.....És igen itt egy jo sztori amiböl jo cikett lehet csinálni s ki lehet tünni....Könnyünek látszott egy kisvárosban élö "maffiákat" felhivni s felidegesiteni s aztán majd úgy álitani be hogy te vagy az áldozat.......De ahoz hogy ez a pata helyzet kialakujon s Ők megfenyegesenek ezért kellet te is tegyél valamit.......Ezt kár is tagadnod.........Mert aki kicsit is logikusan gondolkozik az rájön hogy mi értelme hogy egy ember felhivjon egy másikat s csak ugy viccböl megfenyegesse ráadásul még felnött emberek is......Kár is lenne tagadni......Most hogy öszinte legyek s hogy mért vagyok ezekben a dolgokban anyira bisztos elárulom.......Még én is voltam megfenyegetve de más udvarhelyi maffiáktol de én legalább belátom s tudom magamról hogy tettem is érte......Mert minden magátol csak úgy nem jön a semiböl.......De én nem csináltam semmit pedig tehettem volna......De tartottam magam annyira hogy letutam vele ülni s biztam magamban hogy meg tudom beszélni vele higgat fejjel más emberek vagy a nyilvánosság belavatkozása nélkül,mert ez csak ahoz vezzet hogy növeli a feszültségeket.........S nem csak én hanem még nagyon sokan vannak a városban akik igy jártak csak azok halgatnak s kacagnak rajtad s nem beszélnek mert tugyák hogy pontosan miröl van szó s nem méltatják annyira magukat hogy most egy ien ujságiroval leüjenek veszekedni aki csak a lehetöséget keresi mindenben egy cikhez....De inen lácik hogy ök nem újságirok s nem mindenben a sztori lehetőséget keresik mint TE.........De megsúgom neked hogy akik itt irnak neked fele azt se tugya hogy joformán miröl van szó csak hallják az eltulzott töréneteket s a pletykákat......mert sok minden nem igy van csak a mai emberek szeretnek tulozni.....az igaz hogy történtek nem minden napi dolgok a városban is de melyik más városbna nem........De neked könnyü volt ez a város mert te mesze vagy inen s el tudnál adig bujni elölük mig a kedéjek lecsilapodnak......De érdekes ha anyira nagyon igazságot szerettél volna szolgáltatni s bisztonságba tudni magad akorr miért nem Magyarországon keszted vagy éppen Pesten??? Hát nyilván valo........mert félsz mert azok ot vannak töled nem messze s könnyeben elkapnak s hamarabb megjárnád......Csak az ienekre senki nem gondol.......mert könnyü ezeket az embereket sározni........De úgy öszintén te gondoltál onan Peströl arra hogy itt ezt a kisvárost hogy fel kavartad??????Nem ugye ???? Mért is gondolnál??? Vagy valaki gondolt erre?????? Miért is gondolna........

Reply
proudv
06/22/2010 7:49pm

Lacikám azt mi udvarhelyiek tudjuk, hogy ezek az ingyenélők nem profik de ha te l velük találkozni akarsz akkor nem tudom, hogy mit gondoljunk rólad is.

Reply
nyilasmisi
06/22/2010 9:28pm

Hmmm, hmmm, hogy még léteznek ilyen írni, fogalmazni nemtudó képződmények akik szerint csak irigyek vagyunk =] Jókat nevettem egyes emberek hozzászólásán, pedig sírnom kellet volna. És ezek a"valakik"? Akik vitték "valamire"? A sikeres réteg. Arany nyaklánc, márkás gúnya, két számjegyű IQ stimmel. Kedvenc művész az meg a Pákó és Győzike, kedvenc műsor a Maunika só és Barátok közt. Jaj, na ne törd össze a tükröt, csak mert magadra ismertél. Akkor meg hogy fogod tudni lefotózni magad és kitenni hi5ra meg fészbukra ahol az ezernyi hamis barát neki is ugrik, és lávolja a képcsidet. Szerintem ha a "maffia" kérdés meg is oldódna, még ott van az ezernyi más probléma, aminek sokkal súlyosabb következményei vannak, mint pár Sebhelyesarcú-komplexusban szenvedő nehézfiúnak. Lévén szó az agymosásról, a népesség tudatos lehülyítéséről, hogy 13 évesen már több faszt fogott egyes lány, mint én amennyi kilincset, az alkoholizálás, deviáns életmód, nihilizmus, lassan szégyen ha még nem csináltad hármasban betépve stb. Nem hinném hogy ezen alvilági elemek likvidálásával megszűnne a nyugati vadkapitalizmus erős szorítása kicsiny városunkon, persze ez már világszintű probléma....

Reply
marmindeggy
06/22/2010 10:08pm

nyilasmisi!!! a hozzaszolasod a legnagyobb!!! legkomolyabb!!!
imadom!!! :)
nagyonnagy!!!

Reply
Egy tisztábban látó lány
06/22/2010 10:10pm

Tova'bb :
Idejönek a tvsek ide jön mindenki s bojgatyátok a várost hogy valahogy sztorit tugyatok csinálni.....s mindenkit kérdeztek.......de ti ugyanbiza arra nem gondoltatok hogy mindenkinek a magánéletét bojgatyátok????????Hát nem.......Úgye??????Miért is......Miért gondojanak az emberek egymásra........De mikor ide jöttetek nem vettétek észre hogy senki nem mondott joformán semitt.........Érdekes inen is láccik az emberek érdeksége mert idáig senkit se érdekelt a másik ilyen ügyei....Mert szerintem ha mindenki jobban kutatna akor a saját környezetében is kapna olyan embereket akiknek vanak ilyen vagy ehez hasonló sztoriaik......De látják nem tudnak roluk mert nem érdekelte őnöket.........De most mindekit hirtelen érdekelni kezdet.....de ez ugyebár lényegtelen.....És igen ebben nagyon igazat adok Szigyinek hogy mindenkinek van saját élete s aval foglakozzon.....
Ők is ezt teszik ők se foglakoznak az őnök életükkel ugy hogy őnöknek is ideje lene végre a sajátukkal........De miért is foglakoznak velük?????Mert ha még ennél tovább is vizsgáljuk jóformán senkinek sincs olyan bizonyitéka.......Csak mindeki beszél össze vissza.......VAGY NETALÁN IRIGYEK MERT ŐK ELÉRT OLYANOKAT AZ ÉLETBE AMIK ŐNŐKNEK NEM SIKERÜLT???????? Meg lehet ez is nem????????
De ha ezeket a sorokat elolvasák mindenkit arra kérek hogy szájon kicsit magába s gondolkozzon igy el s ne csak a Szöke László szemszögéböl........
S amugy László ha már Versace volt annyira ember s nyilvánosan beszélt s bocsánatot kért s ha őn is annyira ember s még maratt egy kicsi méltosága akkor végre levenné ezt az oldalt s befejezné őn is ha már ők megigérték.........de ha netalán még egy héten belül ugyan igy fent lesz ez az oldal és a képükkel akor tudni lehet hogy ki is az igaz ember őnök közzött.........
Amugy szeretném ha ezt látnák mert szerintem ez azért fontos a tisztán látáshoz nem csak az ön verziojához....!!!!!!!!!

Tisztelettel:egy lány

Reply
Park Chu Young
06/22/2010 10:21pm

Te tisztábban lató la`ny:) Látom hiányoztál nyelvtan óráról:P? Helyette Jungle Club :P ?

Reply
Jótét Csendben
06/22/2010 10:49pm

Az ilyen témákhoz túl objektív vagyok.Nincs meggyőződésem arról,hogy mi történik Udvarhelyen.Elolvastam sok kommentet.....Ugyanaz a séma,mint itt a magyarországi "maffia szakkör" placcán..Ugyanaz a "Ti írígyek vagytok ránk...Méghász' á csáládoddá'..."érvelés.Magyarországon a települések megunták az IQ bajnok hordák parazita életmódját,az igazságszolgáltatás vérforraló hozzáállását.Kezünkbe vettük a dolgot...Egy biztos,hogy elvonatkoztatva a helytől és a szereplőktől,a nyilvánosság nagy fegyver.Ezesetben a korrupt emberekre kell helyezni a hangsúlyt.A korrupt rendőrre,bíróra,polgármesterre.Tudniillik ezek a "maffiózók" nem nagy halak.Nincs mögöttük olyan háttér,mint egy valódi maffia csoport mögött.Azok amúgysem alacsonyodnak le a hétköznapi polgárok vérszívásának a szintjére.Tehát a korrupt tisztviselőkre helyezzük a hangsúlyt elsőként.Így elkaszáljuk a legerősebb kapaszkodólyukat ezeknek a hordáknak.Nálunk is ez megy sorfolytonossan,mégha nem is prezentálja oly mohón a média.Ezzel egysíkon mindenütt kezd kialakulni egy ütős polgárőr csoport.Minden hivatalban léteznek morálissan kiváló emberek.Nyomásukra "divatba jöttek" olyan önkormányzati szintű döntések,amitől nem kis érvágást kaptak ezek a hordák.Mindíg a fejeknél kell kezdeni,és így haladni lefelé és nem fordítva.Sokáig dolgoztam az éjszkában.Mindíg ezekkel a parazita IQ bajnokokkal akadt "vitás ügyem."A valódi keménymaggal soha.Tudom miről beszélek.Bárhogyan is,sose hadjuk magunkat.Ehhez kiváló fegyver a nyilvánosság.A mocskolódó kommenteknek pedig örüljünk,mivel ezek azt jelzik,hogy jól csináljuk!Mint említettem,nincs valódi tudomásom az ügyről.Ám ha igazak az elmondottak,akkor Szőke László jól cselekszik.

Reply
anonim11 link
06/23/2010 9:13am

Erdekes, >tisztabban lato lany< ez vicc reszedrol, vagy ennyire nem tudsz irni ?!(a gondolataid nem kommentalom mert nincs mit).

"proudv" te mit gondolsz ? nincs ertelme a targyalasnak ? amugy erdekes a nicked :) ne haragudj de nem tudok elvonatkoztatni tole.

anonim11.

Reply
anonim11
06/23/2010 9:31am

"Jotet Csendben" - kerdeznelek,
mit ertesz azalatt, hogy "nyomasukra divatba jottek" es, hogy "utos csapat". nem egeszen ertem, hogy milyen eszkozoket hasznaltok ?

amugy egyetertek, hogy ha az allam nem latja el a szerepet akkor alulrol kell megszervezodni a civileknek. a nyilvanossag erejevel is egyetertek es a korrupt tisztviselok megfekezesevel is teljesen.
kivancsi vagyok azonban a magyarorszagon szervezodo polgarorsegek eskozeire es azok eredmenyesegere.

anonim11.

Reply
Csabesz
06/23/2010 10:04am

Te "Egy tisztábban látó lány" ha ilyen tisztán írsz, akkor el lehet képzelni mennyire "tisztán látsz". Belegondolni is rossz, hogy mekkora maflást kaptam volna a magyar tanártól egy ilyen szövegért....

Kitartás Laci!

Reply
Maunika
06/23/2010 1:51pm

Szoke laci gratulalok a sajatbejaratu internetes maunika showd hoz :D En jokat szorakozok az egeszen !! nagyon vicces ahogy az emberek egymasra mutogatnak es fenyegetoznek :D Most talan a kezdeti sikereid reven meg folytatni szeretned es talan jobban belemerulni, de hat a mounika -t is meguntak . Ez egesz eleinte majdnem hir erteku volt , majd lett bulvar , most meg nem tudom mi lehet Laci te vagy az ujsag iro mi jon a Bulvar utan? :D

Reply
egy csajszi
06/23/2010 2:08pm

Kedvas Laci mar mindennek van hatara.Ezek a "maffia" dolgok eleg hosszu ideje folynak a varosban es neked meg hogy hogy csak most jutott eszedbe cirkuszt csinalni? ha akkor kezdted volna ezt a blogot mikor az egesz kezdodott megertenem, de igy valahogy nem tudlak megerteni... miert pont most jutott eszedbe?amugy meg hatallmas hulyeseg, hogy udvarhely nem biztonsagos, mert ha nem teszel olyant hogy valakitool felned kelljen akkor nagyon is biztonsagos hely.... szoval nem tudom mirool beszelunk ...

Reply
Sleepy
06/24/2010 9:53am

Kedves tisztábban látó lány!
Először is, ha már ilyen oldalakra írogatsz be, jobb lenne előtte egy helyesírási szótárt átböngészni. Másodszor, te láttad valaha dolgozni ezeket a fiukat? Volt már munkahelyük vagy dolgoztak meg a pénzükért? Ugye te is tudod a választ? Akkor meg szerinted miből lett ennyi pénzük? Ne gondold, hogy nincsenek törvénytelen ügyeik. Csak senki nem mer beszélni róla, mert mindenki be van tojva. Csak reménykedni tudok, hogy szép lassan elindulnak az infók és lesz is ebből az egészből valami. De addig is lehet őket védeni és példaképnek tekinteni neked is és a többi hozzád hasonlónak is. Itt nincs 2 szemszög, itt csak az van, hogy rács mögött a helyük és oda is fogjuk juttatni őket.

Reply
re:Sleepy
06/24/2010 2:35pm

"rács mögött a helyük és oda is fogjuk juttatni őket."
eiszen otthon van madár kalitkád :)))) vagy a szomszédodnak??

Reply
Sleepy
06/24/2010 6:19pm

Nincs szükségem rá, megvan annak a helye, vannak erre megfelelőbb intézmények. Kérdezd csak meg őket. Jól ismerik kívülről-belülről. Ha már annyira poénos, nem voltál lakótársuk te is?

Reply
zoltan link
06/25/2010 1:55pm

Szia Laci !te csak vegezd a dolgodat had mongyanak a bunozok ok tugyak jol hogy honan penzeznek es mibbol.De elobb utobb lebuknak azek a nagy fiuk akik szegeny embereket bantanak es fossztanak ki.Az bisztos hogy nem tiszteseges uton keresik meg a kenyeruket es hogy tobb embert bantanak es megvernek artatlanul holl ott semmi kozuk es juguk nics arra hogy verekedjenek.Szegyeljek magukat elobb utobb lejarnak ok is.

Reply

Your comment will be posted after it is approved.


Leave a Reply

    Aktuális





    Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!

    Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!

    SZJ fenyeget. - 1.99 USD
    Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD
    Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD

    Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!]

    Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot!
     

    Rovatok

    All
    Emberek
    Udvarhely
    Ügyek

    Weather Widget
    YoWindow.com yr.no

    Udvarhely - élő




    Hála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
    Profile

    RSS Feed


Mottó: Az igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik...