Udvarhelyi maffia - levelet hozott a posta 06/11/2010
Nos, minden várakozásomat felülmúlta a levél, amit a (drót)posta hozott. Ez áll benne: Elnézést kértünk a nagy nyilvánosság előtt is (Duna Tv, TÉRkép), részünkről tehát lezártnak tekintjük az ügyet. Reméljük, hogy a jövőben te sem fogsz bennünket alaptalan vádakkal illetni. Köszönettel, Versace - Barabás Róbert SJ - Szígyártó Szabolcs Ígérem, ALAPTALANUL egyetlen szót sem írok rólatok! És azért ne higgyétek, hogy nem értékelem ezt a lépéseteket! Kibaszott megalázó helyzet, méltányolom, hogy meg tudtátok lépni. Más. Úgy terveztem, hogy július első napjaiban személyesen is felkereslek, mert előbb-utóbb úgyis találkoznunk kell, egymás szemébe kell néznünk: nektek is az enyémbe, nekem is a tietekbe. Készültünk július elején egy családi találkozóra Udvarhelyre, de a család nem adta be a derekát. Hiába győzködöm őket, hogy nem lesz baj, nem és nem. (Különben ezért szar, hogy a családom is belekevertétek!) Így aztán nem tudlak július elején felkeresni. Nézzétek el nekem! Természetesen állok rendelkezésre a már megadott címen, a munkahelyemen, a Magyar Nemzetnél, ha netán Budapesten jártok, csak szóljatok előtte egy nappal, ha lehet... Csiga, alias Pécsi Pál szinte-szinte bejött, de aztán mégsem. Hatósági fejleményekig a fenyegetés ügyet lezártam a blogon! szőkelaci Comments Comments are closed. | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed