Nos, Versace, alias Barabás Róbert budapesti kapcsolata, nevezett Csiga (aki, mint hallható az előző bejegyzés egyik hangfelvételén, már telefonon is megfenyegetett) ma éjszaka, körülbelül 0:30-kor terepszemlét tartott a lakásom előtt. Legaláb ketten voltak az autóban, a kiérkező rendőrségi járőr láttán komótosan iszkoltak, de bűncselekmény, ugye, nem történt. Így mehettek Isten hírével. Rá is kérdeztem, hogy mit keres itt, a nemlétező Szabó szomszédot kereste. Ezt mondta a zsarúknak is. Hát ennyit a fantáziáról. (A családom nem ébredt föl.) Te Csiga, ha felderítő akicóra szánod el magad, akkor legalább a szokványos, vagy megszokott micisapkád cseréld le, mert így még sötétben is föl lehet ismerni! Adalékként nézzétek meg a mellékelt videót, mely közzétételével nem sértem Csiga személyiségi jogait, hiszen a YouTube-ról töltöttem le. De komolyra fordítva a szót, azzal, hogy ezt ma megléptétek, azaz a vendettát a családomra is próbáljátok kiterjeszteni, átléptetek minden elképzelhető határt. Ettől a pillanattól kezdve már az is érdekel, hogy miből is éltek ti olyan jól? Mától az is érdekel, hogy a ti körötök miért is van jól a helyi rendőrséggel, s ott személy szerint kivel? Mától feszegetem azt a kérdést is, hogy ki SP, alias Nagy Levente fizetett kapcsolata az udvarhelyi rendőrségen? Hogy ki falaz nektek? És miért? Mától nem lesz szőnyeg alá söpört ügyetek, mától minden botlásotok nyilvános, és bulldogként követem, hogy a hatóságok miként kezelik azokat. Ma minden kétséget kizáróan kiderült, hogy már nem csak törvények fölöttinek képzelitek magatokat, hanem valamiféle majmoknak is, akik csak megvetendő szükségszerűségből érintkeztek mindennel, ami emberi. Hát teszek róla, hogy majmok is maradjatok! Ui.: Hogy ez fenyegetés-e? Bárhogy nézem, az! De találkoztatok olyan majommal, aki ezt megérti? Mellékletek: Képek: Versace és Szigyi, maffiózók. Hallgassatok kedvetekre hangfelvételeket is, az egyikben azt ecsetelik, hogy mit tesznek velem, ha... A másikban pedig arról érdeklődnek, hogy meddig is dolgozom ma. És felteszem Csiga felejthetetlen videóját is! CommentsSziasztok, elsosorban orvendek, hogy megtalaltam ezt a forumot, ahol lehet tovabb ertekezni az udvarhelyi ugyes-bajos dolgokrol. Masodsorban pedig egy velemeny es egyben uzenet az udv.i alvilag szereploihez: Talan tul messze mentetek el a nyilvanossag kihivasaval. Esz nelkul !
Reply
egy kivulallo 06/06/2010 12:53pm
Én nem ismerlek,sőt, senkit nem ismerek, csak névről, de nagyon féltelek téged ember. Kevés lesz neked a nyilvánosság, ha ezek az emberek tényleg elkezdenek foglalkozni veled. A hangfelvételekből itélve tényleg te szítottad magadra a haragjukat. Ha családod van, miért vállalsz be ekkora cselekedetet? Nincs vesztenivalód? Nem fog kiállni melletted senki, hidd el én megtenném, de féltem a szaros kis életem. S szerintem ezzel sokan igy vannak. Elég volt idáig, ennél tovább ne menj, igy is felfigyelt már a nép arra, amit akartál. Egyedül nem tudsz elérni semmit. Kérlek vedd ezt egy abszolut kivulallo, barati velemenynek, és kérlek ne tedd közzé.
Reply
bbb 06/06/2010 4:15pm
te aztgondolod hogy valaki megtud vedenu te szar???? mar azisbun ha seggbbe baszank teged te kis kocsog????? hizen latom hogy szereted hisz egykis buzi vagy???
Reply
Árpád 06/06/2010 5:17pm
Mindent bele, ezeknek az agyatlan emberformájúaknak meg kell mutatni, hogy eltévesztették a házszámot, az állatkertben a helyük. De ott is egy ostorral a felügyelő jól elveri őket, ha nem találják a helyüket
Reply
-,- 06/06/2010 5:33pm
@egy kivulallo
Reply
zzz 06/06/2010 9:10pm
ez a Versace a beszede utan itelve egy nagy bunko paraszt, a fotot nezve a kep beteljesedett. Sajnos a varos nem szabadulhat ezektol a parazitaktol amig a rendorseg beszarik toluk. Az orszagos media erdeklodik a story utan, ugy nez ki hogy az udvarhelyi rendorseg par alkalmazottja is keszulodhet uj munkahely utan nezni. Kedves "udvarhelyi maffiozok" ne feledjetek, Szoke urat el lehet hallgattatni, fenekbe lehet szexualni de a napjaitok meg vannak szamlalva. Ha lenne egy kis sutnivalotok rajohetnetek hogy semmire mentek ilyen gyerekes viselkedessel. De ha nem lennetek ennyire bunkok akkor nem kellene aggodjatok...pfujjj ...felfordul a gyomrom toletek, koszos
Reply
xyz 06/06/2010 10:11pm
Laci kivulalokent az a velemenyem hogy hagyd beken a alvilagot mert ha eltorik a karod nem fogsz tudni irni.Es a csalad mindennel fontosabb ugyse koszoni meg neked senki amit teszel.Es ha netan a csaladod banja akkor harcolhatsz a lelkiismereteddel de nem biztos hogy le tudod gyozni.
Reply
h endre 06/06/2010 10:15pm
nem az a lenyeg ki vagy,hanem hogy kit szopatsz :)
Reply
levike 06/06/2010 10:59pm
kedves nitica bacsit is meg lehetne kerdezni egy a verestoy attila bacsiehoz hasonlo sms interjuban, hogy neki mi a velemenye mint az udvarhelyi rendorseg vezetojenek az ilyen szigyikrol es verszikrol. Szerintem a kedves osz haju nyugdij elott allo rendorparancsnokunk letagadna azt is, hogy ismeri a fiukat.
Reply
Badi 06/07/2010 10:06am
Szerintem nem kell félni tőlük. Egy kis senkik, csak játszák a szerepük! Olyanokat félemlítenek meg akik még a saját árnyékuktól is félnének amúgy! A sittet már részben ismerik és tudják, hová mennek vissza. Mert előbb utóbb ez lessz..
Reply
xabyka 06/07/2010 12:04pm
ki kellene plakatolni az uzletek falaira ezeknek a kepeit, hogy ezeket az embereket itt nem szolgaljak ki, es igy az info azokhoz is eljut, akiknek nincsen internetje (nyugdijas stb.), akiket megzsarolnak, megvernek stb..
Reply
Kuki 06/07/2010 1:32pm
Gratulalok, ismerje meg a vilag ezeket es remelem lepni fog a rendorseg. Ugysem tudnak mar semmit csinalni mert ha igen eletuk vegeig bortonben lesznek...Meg kell allitani oket egyszer es mindenkorra..
Reply
az illetett maffiozok egy rokona 06/07/2010 2:01pm
kerdem en az emberektol... ,hogy a ma tarsadalom miert keresei mindenkibe a rosszat? baj van a sok irigy emberrel... de ha mindenki nem varna, hogy a penz csak ugy ele essen a semmibol talan nem tartana a vilag ott ahol most van... "munka nem szegyen csak kellemetlen" igy van ez ma.... amugy aki csak masok dolgaval tud foglalkozni s nem a sajatjaval az megerdemli a...!!! "addig jar a korso a kutra meg meg nem du**ak a korso hordo kislanyt..." tisztelettel V.A. -baratja!!!
Reply
Demeter 06/07/2010 5:06pm
Tisztelt " az illetett maffiózók egy rokona."
Reply
:D 06/07/2010 8:35pm
Háhá! szerintem te vagy bunkó! Hogy beszélsz te?
Reply
No_Name 06/07/2010 9:48pm
Itt mindenki okoskodhat irogathat, bunkozza a masikot vagy eppenseggel parasztozza de az udvarhelyi ciganyokrol akik rengeteg embert lakas nelkul hagytak arrol nem ir seni, mert az ugy-e nem bun! Ugyan ugy meno autokkal cirkalnak terror alatt tartjak a kozpontba jarkalo fiatalokat, mert ugy-e O``k 15on vannak 1 ellen! Szoval en csak annyit szeretnek ezzel az uzenettel mondani, hogy itt nem epp a fentiekben emlitett illetok a varos legrosszabb emberei! Naluk vannak meg sokkal rosszabbak! Tisztelt Laci neked azt uzennem, hogy en a sajat csaladomat nem tennem ki ekkora veszelynek csak azert, hogy hos lehessek!
Reply
ne add fel 06/07/2010 9:51pm
Csak igy tovabb, gratulalok. Zarjak mar be ezeket a bunko ciganyokat, utaljuk oket nagyon. Bent van a helyetek.
Reply
tavolrol nezve 06/07/2010 10:07pm
a tul sok western es akcio film,az agyukra ment egyeseknek.
Reply
az illetett maffiozok egy rokona 06/07/2010 11:54pm
kar, hogy senki nem adja a nevet... tc: DEMETER nincs jogodd elitelni senkit halasbol...!!! a bunkozast melozve es a tobbit... "okos enged ha mar szenved" nyugodj meg draga baratom ide azok az arcok nem fognak irni akikra szamitasz... es a fogalmazott szokincsedbol illetoen nem vagy te tobb egy taknyos ,feltunesi manias nincstelen senkinel... (amugy errol beszeltem , enyit az emberekrol akik csak hallasbol beszelnek es az irigysegtol)
Reply
zhemonk 06/08/2010 11:20am
Ne legyetek rosszak a fiukkal csak rendet akartak csinalni, olyan jol vegeztek a dolgukat, megtapostak egy par sracot meg minden, szerintem el kene kulldeni oket Gherlara egy tovabb kepzo taborra!
Reply
zsuzsó 06/08/2010 11:50am
Ugyan már...még, hogy maffiózók. Szaros kis kisvárosi vagányok, akik nagynak képzelik magukat, arra viszont jók, hogy megkeserítsék a helyi emberek életét.Ahogy elnézem a Versace kerek képét, kapna egy pofont , visítva menekülne! Hajrá Laci, itt az ideje a patkányirtásnak Udvarhelyen!
Reply
pesti 06/08/2010 11:54am
Ezek gengszterek? Ezek max kispályás hülyegyerekek. A felvétel nem hallgattam meg, direkt, először a kommenteket olvasom. Egy bizonyos réteg felett tudnak csak uralkodni, itt pesten a pofájukra lenne csapva.
Reply
Majer 06/08/2010 11:58am
Jol teszed, hogy felhivod a figyelmet a gazembersegekre, barcsak minden becsuletesnek latszo udvarhelyinek lenne ennyi batorsaga mint neked. Sokan tamogatnak es meg tobben tamogatnanak, ha tudnak, milyen fontos szereped lehet a helyi maffia felszamolasaban. A figyelemfelkeltes es a nyilvanossag hatalma nem ezekre az emberekre foghatni, hanem azokat a "becsuletes" rendoroket es koztisztviseloket ijeszti majd el, akik ezeket tamogatjak
Reply
Jürgen 06/08/2010 12:04pm
Jézusom, az a videó mindent elmond! A hölgy is büszke lehet a párjára (meg magára is). Persze addig jó, amig a játékosztályon adják le a feszkót. (És amig nem én dolgozom a játékosztályon.)
Reply
apeh 06/08/2010 12:11pm
Nos én nem tudom mi folyik ott "Gyöngyösön", de szégyen és gyalázat, hogy ahonnan származom ilyen szépséges emberek is születtek. Üzenem a Csigának, Verszáccsénak meg az egész bagázsnak, hogy mindenkinek van 'egy ismerőse" és az nem feltétlenül kell alvilági alak legyen. Kicsit vissza kéne venni a stílusból nehogy megkérdezzék, hogy miből futja azokra a szép autókra, házra, milyen bevétel volt, és hol van a kiadás. Így látatlanban is garantálni lehet, hogy ha Szőke Lászlónak egy haja szála is meghajlik....
Reply
Pista 06/08/2010 12:12pm
Jól helyben hagyták szegény állatot a videón! Hát igen, a keménység itt kezdődik!
Reply
Mindenki a szajat jartassa h versi s szigyi mit erdemelnek de a ciganyokkal kellene elso sorban foglalkozni majd utana jonnek ok is hadjatok oket foglalkozzatok a ciganyokkal.nem ertek el semmit avval h oket jutasatok a sitre a ciganyok meg kint vannak.Egy valakinek bajuk volt veluk es most a szjat jartassa.
Reply
From HUNGARY 06/08/2010 12:35pm
A magamutogató, senkiházi műgengszterek kora már leáldozóban van! A komoly bűnözőket senki sem látja, mert több eszük van annál, hogy mutogasság magukat!
Reply
Angel 06/08/2010 12:37pm
Tudod nekem az a véleményem, hogy ha intelligens és valóban "úri" maffiózó lenne, akire valóban rá illene ez a megnevezés a családodat békén hagyná. El sem hiszem, hogy ennyire szánalmasak legyenek, hogy gyereket és nőt bosszúból bántsanak. Az, hogy te velük foglalkozol szuverén jogod és igenis valakinek fel kell nyitni a szemét az embereknek!!!. És nem lebeszélni a kutakodásról, hanem összefogni ellenük. Ha nem fizetnének védelmi pénzt és egyebeket higgyétek el hamar eltakarodnának ezek a söpredékek.
Reply
06/08/2010 12:40pm
Nemvagytok normalisak ne veluk foglalkozzatok egyszer kezdjetek a ciganyokkal akik lakasokat vesznek el sok csalad feje folul,a ciganyok meg kint vannak,veluk kellen foglalkozni.
Reply
budapesti 06/08/2010 12:49pm
ez nem udvarhelyi probléma: az iskolázatlan, műveletlen, erőszakos, mások kihasználásából élő, agresszív emberek mindenhol ugyanolyanok. itt is. tetoválásokat tesznek magukra, mert azt hiszik, hogy az laza és vagány. kínai armani és versace utánzatokban járnak, mert azt hiszik, hogy ettől olaszok lesznek és nem cigányok. vastag kipufogót szerelnek a kocsijukra, hogy megijedjenek tőlük az általános iskolás kislányok. erőszakosak és bunkók a saját fajtájukkal is, megbaszatják a saját lányukat is, ha 10 forintot kereshetnek rajta munka nélkül. a gyereküket meg úgy nevezik, hogy kevin vagy zsáklin-afrodité, de ettől még nem változik meg a modortalan, primitív életük.
Reply
kiváncsi olvasó 06/08/2010 12:49pm
Ezek ilyen buzik mind? Imádják a faszt? Elég égő.
Reply
Meleg Matyi 06/08/2010 12:54pm
Nekem nagyon tetszik ez a két mackó ráadásul ők is a kukit szeretik. Megadod nekem az elérhetőségüket? Jó lenne velük egymás popsiját szexualizálni.
Reply
GTF 06/08/2010 12:58pm
Én örülök, hogy a mai világban valaki ilyen dolgokat felvállal. Ha mindenki csak behúzza a nyakát, és elfodul az ilyesmi láttán akkor szép lassan ez az erőszakos csürhe fogja uralni a hétköznapjainkat. Nem kéne hagyni, hogy visszafejlődjünk a középkorba!
Reply
Gaben 06/08/2010 12:59pm
Ajvé, ez megállíthatatlan pajtikáim.
Reply
Izom Tibi 06/08/2010 12:59pm
Ki ez a két tápos köcsög. Megbaszom őket az anyjuk ravatalán. Undorító egy cigány fejük van.
Reply
From HUNGARY 06/08/2010 1:11pm
Kiütlek mint csiga a majmot :):):)
Reply
kierkegaard 06/08/2010 1:22pm
Teljesen egyetértek veled, bár tény, hogy kissé riszkes amit csinálsz, de ezeknek a röhejes kis köcsögöknek meg kell mutatni, hogy nem az övéké a világ.
Reply
Bárbarát 06/08/2010 1:25pm
Helyes kis homokos fiu mindketto. Mi ez, a szekelyudvarhelyi meleg maffia? A harmadik, a Csigusz meg biztos szivesen vallalja a lany szerepet allandora. Kis cukipofa, ahogy eljatszadozik a plussbabakkal.
Reply
turbó 06/08/2010 1:26pm
Hahaha.... HAHAHA...
Reply
mr.g 06/08/2010 1:28pm
:-) szánalmas!!!
Reply
Yo! 06/08/2010 1:31pm
Meeeeekkkkkora csicska feje van mindegyiknek!!! Nagyon durva :-))))) Csiga meg a kis satyijaban... :-))) IGAZI CSICSKAK!!! Lesztek meg ti a bortonben seggbe szexualizalva! Oriasi formak vagytok!!! :-)))) Hat bazd meg..... beszarok! Tenyleg
Reply
Space Monkey 06/08/2010 1:33pm
Kedves Laci, legelőször munkádhoz nagyon sok sikert, erőt és biztonságot kívánok!
Reply
Real 06/08/2010 1:33pm
Versace , Csiga , Szigyi , Nagy gondban vagytok . Ha Lacohoz egy ujjal hozzaertek , uldozotte valtok , nem lesz egy nyugodt pillanatotok sem .
Reply
röhejesek vagytok 06/08/2010 1:35pm
Versace, Armani... Ezeket a felszínes surmókat. Persze teljesen nyilvánvaló, hogy kínai vagy vietnami másolat. Ezek csak utánozni akarják a nagyfiúkat, de valójában csak röhejessé teszik magukat.
Reply
lol 06/08/2010 1:40pm
lollllllll, ezeket a kis csírákat.
Reply
maho 06/08/2010 1:45pm
Nem kell, nem szabad félni tőlük, ahogy a zsarolásnak se szoktak jobb helyen engedni. Egy fikarcnyit sem. Akkor tudhatja a zsaroló, hogy felesleges erőznie. Ezeknek a faszoknak is tudniuk kell, hogy nem mennek semmire és szem előtt vannak, nem úszsák meg, ha bármit tesznek. Egyébként a fenyegetés már önmagában bűncselekmény lehet, tudomásom szerint.
Reply
Ébresztő van! 06/08/2010 1:47pm
Ez nem a Te dolgod lenne hanem a közpénzből fizetett zsaruké, csak kár hogy máshonnan is kapnak fizetést :)
Reply
sas 06/08/2010 1:52pm
Ez már a nemzetbiztonsági hivatalt is érdekelheti, úgyhogy kedves Udvarhelyi fiúk óvatosan a fenyegetéssel! Nem lesz aki megvéd titeket!
Reply
kisMagyarországot 06/08/2010 1:55pm
Ezek lesznek az állampolgár társaim? Vagyok olyan büszke...
Reply
alizka 06/08/2010 1:58pm
Szomorúan olvasom a történteket. Tudjátok le írok itt valamít! Egy kisskereskedésem van az említett városban, 600 ezer forintnyi lejt lopott el az eladóm, bíróságra mentem és mi lett a vége? Emberek nyíltan lehet lopni el a más pénzzét, természetesen polgári per volt ahol az eladó nyert na és mi van.... most is értékesítőként dolgozik, na ezekről is lehetne írni és a törvényekről is, amugy sk.leírta, hogy kivette a pénzt a kasszából és akkor mi van nem? Hát kézzel fogható dolgokról kellene írni és beszélni nem aról mi történik az alvilágban, mert véleményem szerint mindenki csak valamit hall és aztán lesz belőle egy nagy nessze semmi fogd meg jól de a valóságot senki nem tudja!
Reply
Bendegrúz 06/08/2010 2:00pm
Hatékony gazdasági rendőrséget! Most azonnal! Akarom!
Reply
szentkirály 06/08/2010 2:01pm
kikerült a blog az index címlapjára, és elkezdett rohamosan terjedni a link (maffiózók kedvéért: a rólatok szóló oldal). holnap reggel a blikk, és a többi magyar bulvárlap is a ti fotóitokkal lesz tele. a budapesti rendőrség már tisztában van azzal, hogy egy készülő bűncselekmény részleteit olvashatja pár millió ember, és már csak a közvélemény nyomása miatt is tenni fog ellene.
Reply
Commandante 06/08/2010 2:02pm
Mond az nektek valamit, hogy "szélmalomharc"? Vagy hogy a Copland-böl idézzek: "Az, hogy ugazad van, még nem életbiztosítás!"
Reply
Soparno 06/08/2010 2:04pm
Figyeljetek!
Reply
... 06/08/2010 2:09pm
Vigyázat! Támad a parasztmaffia! Beléd bökik a bugylibicskát :D
Reply
Bandi a hatbó' 06/08/2010 2:12pm
análisan fixált meleg udvarhelyi maffiózók, szevasztok!
Reply
Kitti 06/08/2010 2:12pm
Ilyen agyatlan agresszív cigányok mindenhol vannak. Ercsi, Enying, Szigethalom, Diósd, Győr .....
Reply
Fő Jani 06/08/2010 2:18pm
Kik ezek te... Udvarhely... vicces. Bármikor elküdjük korházba ezeket pár hónapra. Vagy akár rosszabb. Majd figyelem még ezt a blogot...
Reply
Volt udvarhelyi 06/08/2010 2:20pm
Lassan eljön az ideje a leszámolásnak mindenféle maffiával, bűnszövetkezettel és parazitával. Magyarországon talán elkezdődik ez a folyamat, és egész Európában. Ki kell pucolni a társadalamainkat, mint tette Herkules Augiász istállójával. Ha ezt nem tesszük meg, Európa végképp lezüllik a harmadik világ szintjére.
Reply
zulu 06/08/2010 2:21pm
Gabennek igaza van.
Reply
Skywalker 06/08/2010 2:35pm
Hát Laci, jobb lesz vigyázni. Úgy látszik kanosak a helyi gengszterek. Nő pedig már nem áll velük szóba.
Reply
Snailfucker 06/08/2010 2:36pm
He Csiga, osszefuthatnank a Blahan vagy a Boraroson, megnezhetnenk tenyleg olyan kemeny vagy-e? Az a pluss majom nem erdemelte meg a verest. Ez nem fenyegetes, csak egy egyszeru kihivas. Na? Csak ugy barati alapon boxolhatnank egyet puszta kezzel. Es akkor a szekely megbizoid is lathatnak, hogy tenyleg jo emberre biztak az ugyeik intezeset. Mit szolsz?
Reply
STN 06/08/2010 2:40pm
Idetévedtem. 1. Vagy megnézzük, mi történik 2. Benyomsz egy képzeletbeli gombot, miközben rám gondolsz és a Szereped átváltozik "csalivá" egy spirituális csatamezőn. Bocsika, csak így tudok hatékony védőernyőt föléd húzni!
Reply
Z 06/08/2010 2:41pm
Na, gyerekek, már nem azért, de Székelyudvarhely nem a világ közepe és nem is túl nagy hely... Na, most azok, akik ott király gyerekek, azok a Budapesten még nagyon durván pofára tudnak esni. Én a helyükbe nem kekeckednék a pesti rendőrséggel, kicsit komolyabb helyekről jön az ő "kiegészítő keresetük", mint az udvarhelyieké.
Reply
Pff 06/08/2010 2:51pm
Ez a Csiga gyerek a Liszt Ferenc téren szokott ücsörögni. Régebben az Inkognitóba járt, mostanában több helyen is előfordul.
Reply
Anyád 06/08/2010 2:51pm
Tanítani való Versace szókincse:))....esküszöm viccesebb ezt hallgatni mint Hofit:))...csak így tovább degenerált-király:)
Reply
Valaki 06/08/2010 3:01pm
Ezek maffiozok????!!!! :)) .... Na ne hulyitsetek mar..
Reply
Deterke 06/08/2010 3:03pm
Szerintem az a baj ezekkel az emberekkel, semmi önbecsülésük.
Reply
athanagoras 06/08/2010 3:15pm
hogy kerül egy ilyen senki. meg a hülye nyomozósdija az index címlapra?
Reply
mosqua 06/08/2010 3:18pm
Vicces, amgy, gy beszlnek, nehz megszokni eleinte ersen rhgnm kellett amg meg nem szoktam...
Reply
cresto 06/08/2010 3:35pm
Mit hisznek ezek a barmok? Hogy a magyar titkosszolgálatnak, meg szervezett bűnözés elleni szervek nem olvassák ezt az oldalt? :) Már készül az akta rólatok, ez a házlátogatós köcsög meg azt hiszem már 24 órás megfigyelés alatt van. Gondolkodhat mit ad majd cserébe a vádalku során, mert tudtommal a börtönben szoktak seggbe szexuálni és Szőke urat lehet hogy egyszer elkapják, de hogy százszor kapják majd vissza már az előzetesben,az tuti.
Reply
véleményvezér_helyettes 06/08/2010 3:37pm
ezek noormáliasak? :) Budapesti akciók egy FIDESZ által vezetett rendőrség/titkosszolgálat alatt egy kormánypárti lap újságírója ellen? :D
Reply
trubadur 06/08/2010 3:51pm
BULVÁR: A csiga videón látható lány Pavlik Tünde, akit egyrészt Benkő feleségkereső show-jában
Reply
Jönnek a búza gengszterek? Jajj. 06/08/2010 3:53pm
No, ez a hangfelvétel felért egy coming outtal, micsoda túlfűtött zsebgengszterek ezek. Milyen jó dolguk is lesz a sitten, hiszen ott aztán napirenden lesz tartva a seggbe szexuálás, csak nem biztos, hogy ők lesznek a puska jó végén.
Reply
fed_up 06/08/2010 3:54pm
Szegyen...szegyen, h az ilyen agyonmuvelt hangu, polirozott aggyal rendelkezo szubhuman alakok veszik a batorsagot es fenyegetoznek, amikor az embereknek vegre eleguk lesz a szemetsegeikbol.
Reply
de vito 06/08/2010 3:57pm
Oszinte tiszteletem Laci!
Reply
Jiszajah 06/08/2010 4:02pm
Aki csak egy kicsit is ért az emberi hanghoz, hallhatja, hogy a maffiózó uraságok félnek. Ez meg nem vall profizmusra. Szegény Udvarhely. Oda maffiózóból is csak a selejt jutott?
Reply
L 06/08/2010 4:23pm
Ha bármi bajod esik , megvernek vagy valami, itt van bizonyítéknak a hangfelvétel, s ne az Udvarhelyi rendőrségre menj hanem máshova, az ország összes rendőrét csak nem vették meg. A videón az a csiga tipikus cigány kinézetű, lehet, hogy csak elcigányosodott milliárdosok, de nem szimpatikusak így ránézésre sem az biztos. Szerintem nem mernek bántani, mert akkor felkapná a sztorit az egész ország és még a rendőrök is megszívnák. Ha megfenyegetnek életveszélyesen én már azt is jelenteném a rendőrségen a helyedben.
Reply
The Watcher 06/08/2010 4:28pm
Az sapkas uriember (Csiga)neve amennyire felismerhetö Pecsi Pal azaz Pecsi Palika,amugy Marosvasarhelyiröl szarmazik.Allitolag ki be jar a börtönbe.Hat ennel a fizikumnal azert nehez ezt elhinni h egy alfa him."Autokereskedes" -sel foglalkozott.Kispalyas latszatgengszterek.Mar fiatal koraba kijött Magyarorszagra azota igyekszik gengszter lenni.
Reply
Alizka 06/08/2010 4:29pm
Te Szőke Lázsló! Azzal miért nem foglakoztál amikkor hónapokig nem volt a városnak melegvíze ill. téli szezonban fütése???? ezek legalább kézzel fogható dolgok nem úgy mint amire most pazarolod az energiádat.
Reply
enrico gonzalez 06/08/2010 4:30pm
Őszinte elismerésem, Laci; az indexes publicitás révén most már fél MO melletted áll. Persze én könnyen mondom kívülállóként, de hajrá! Sok ilyen blogger kéne, minden magyar városba is elkelne egy-egy.
Reply
Allah 06/08/2010 4:33pm
Műmájerek
Reply
Anonim 1010 06/08/2010 4:52pm
Hehe, na erre kíváncsi leszek. A sok f.sszopó alvilági nem szereti a reflektort, úgyhogy most vagy igen gyorsan elhallgattatják Lacit, vagy kurvagyorsan elhúznak amíg lehet. :)
Reply
látens buzi 06/08/2010 4:59pm
Ezek teljesen buták, gyökerek, látens buzik. Hajrá Lacika, többet ésszel, mint erővel! Nagyon kellenek az ilyen emberek, akik kiállnak, és nem félnek. Ezek a bunkók kizárólag a félelemből élnek. Folyton harcolni kell velük, mert sosem fogynak el. Hajrá Lacika!
Reply
szekely 06/08/2010 5:06pm
Csak így tovább!!
Reply
Spartacus 06/08/2010 5:07pm
Izom Tibi
Reply
ir 06/08/2010 5:15pm
van egy otletem: mindenki akinek barmilyen problemaja van ezekkel az ugyan igy szamoljon be rola ezen vagy egy masik blogon, hogy lekovetheto legyen a mozgasuk. Kivancsi lennek hogy igazabol mennyi problemat okoznak...
Reply
kitérdekel 06/08/2010 5:28pm
És ezek most minden további nélkül kérhetnek magyar állampolgárságot? Hát, ehhez csak gartulálni tudok; nagy szüksége van rájuk ennek a hazának! "csiga", "fuxos" meg "hevederzár", mennyi igénytelen senkiházi szemét... de magyar semmiképpen!
Reply
DartVödör 06/08/2010 5:36pm
Minden nyáron a Liszten rajoskodik a csiga.Néha villogtatja a pisztolyát, gondolom gáz, lökdösi le az asztalról a tányérokat.Meg a full részeg, lábán alig álló 70 kilós srácnak be tudja törni az orrát.Évekkel ezelőtt két szegedi ketrecharcos megmondta neki, hogy visszadugja a csigaházba ha balhézik.nem is volt vele baj egy ideig..aztán megint kinyilt a "csápja" :))
Reply
Testépitő 06/08/2010 5:45pm
Ennek a kis köcsögnek, aki ütött az árúházban, őt fél kézzel felemelném, és eldobnám 5 méterre, ne bántsd a magyart haver, az igazmondó magyarokat, mert ebből még gondjaitok támadhatnak, ezt magyar földről üzenem, tudjátok mi nem félünk a farkastól, mert nem harap, de ha harap, akkor kihúzzuk a fogsorát!
Reply
versacebaszó 06/08/2010 5:50pm
Annyira csicska fasszopók vagytok, hogy megőrülök tőletek! Undorító állatok vagytok, ha itt lennétek frankón szétcsapnék köztetek. Piti csírák vagytok. FÉLJETEK!!!
Reply
anonim 06/08/2010 5:51pm
En erdelyi (csiki) vagyok es szegyellem magam az ilyen alakok miatt.
Reply
banana 06/08/2010 5:59pm
1,
Reply
Alkerol 06/08/2010 6:17pm
Így kell ezt, így tovább!
Reply
udvarhelyes 06/08/2010 6:20pm
Lacika, a "hátukat" se felejtsd el, DIICOT, DNA meg minden. Meglátod milyen kicsi fiúcskák lesznek. Nem hülyeség a seggbekúrás, Csiga tényleg meleg.
Reply
Donnie 06/08/2010 6:32pm
Verszáccsegecci meg Szigyigecci!!!!
Reply
gy 06/08/2010 6:35pm
Kapjatok be a faszt mind!Egy ember akinek van egy kis ver a pucajaba es ki mert allni a media altal ellenuk,ok az tiszteletremelto.De ti sok csuszomaszok vagytok es az is maradtok.Ez a velemenyem
Reply
kuruc 06/08/2010 7:07pm
A rendőrök nem tudnak ezekről a maffiózókról?
Reply
Testéptő 06/08/2010 7:19pm
banana! Nagylegények a francot, kis buzi cigányok, én megengedem nekik, hogy engem és a barátaimat szeuáljanak meg:) Semmi pondró indiai gecik, semmit nem érnek, nagy száj és ennyi, pitik!
Reply
Nemcsák K-roy 06/08/2010 7:23pm
Igazán megkapó szappanopera. :D Jókat röhögtem rajtatok. :D
Reply
Teso 3 dolog van: 1:állj le,mert nemcsak magadnak ártasz hanem a családodnak is.
Reply
Nos udvarhelyi alvilag !
Reply
xgc 06/08/2010 7:38pm
csak kitartast
Reply
Miki 06/08/2010 7:42pm
Na az ilyan tetves köcsög paraszt "maffiózókat" kellene betonbe ágyazva letenni a Duna deltába!
Reply
gyagya 06/08/2010 8:01pm
Bocs, hogy beleszólok, de a nyilvánosság senkit nem véd meg senkitől, hiszen tegyük fel, hogy x-et a nyilvánosság védi y haragjától, és z haragszik y-ra annyira, hogy a nyilvánosság haragját y-ra terelje, akkor z-nek is megérheti x-et seggbe szexuálni. x-nek tehát semmiképpen nem érte meg, avagy bolond lyukból bolond szél fúj...Béke legyen veletek...
Reply
Snailfucker 06/08/2010 8:35pm
Na, Csiga? Na? Boxolunk egyet valahol a varosban? Jo, tudom, igy konnyen megyek, hogy tudom a felvetelrol, hogy mekkora csicska, de o is a nala gyengebbeket terrorizalja. Na, Csiga, gyere mar.
Reply
Demon 06/08/2010 8:41pm
hajra Szoke Laci ismeritek azt a mondast hogy ARADASKOR A HALAK HANGYAKAT ESZNEK ES APADASKOR A HANGYAK HALAKAT ez fog tortenni ezekkel a kishalacskakkal is SZIGYI VEL es tarsaival
Reply
JD 06/08/2010 8:44pm
Inkább tegyél közé számlaszámot, ahova lehet Neked pénzt küldeni, hogy Neked is legyen pénzed a harchoz....
Reply
bbb 06/08/2010 8:49pm
te laci ma irtam neked eloszor normalis hangnemben levelet es kibasztad nem engedted at a szuron...hol itt a demokracia kerem????
Reply
Gall 06/08/2010 9:01pm
Állampolgárság? Nem kell általánosítani, kedves "kitérdekel" és a többi hasonló! Egy harmincezres városból max 50 ilyen senkiházi akad, mint ezek a parasztok, azok nem számítanak... Csak a nyóckerben százszor ennyi van! Rühellem, ha valaki műveletlen és nem tud semmit Erdélyről, és egy ilyen cikk az a benyomást kelti benne, hogy minden erdélyi ilyen... Isten mentsen az ilyen gyökerektől, sok surmó senkiházi műveletlen pofaharcos. Ha egyszer jártál volna Erdélyben, tudnád milyenek ott az emberek, és egy ilyen blogra nem az állampolgárság feldobásának kérdése jutna eszedbe! Áááá, hogy meddig terjed az emberi szűklátókörűség, hihetetlen!!!
Reply
Lőwy Hermann 06/08/2010 9:12pm
Ezek a bűnözők egész véletlenül nem cigányok? Már csak azért, mert a szövegük a tipikus ótvaros cigány duma. Párszor jártam Székelyföldön, de így még magyart nem hallottam beszélni.
Reply
igassagos 06/08/2010 9:17pm
amugy mogotuk a kopacok mogott nem csak SP van hanem PETO OSTYAPENKO GOLYO es meg nehanyan. Kozos uzleteik vannak. Bizonyithato
Reply
vladimir 06/08/2010 9:17pm
érdekes, általában nem telefonon szokták elintézni az ilyet, hanem melléállnak a lámpánál az asszonynak s megmutatják neki a gyerekéről készült fotót...ez a telefonos fenyegetés az agyatlan "végrehajtói" szint, ha csak ennyire futja tőlük akkor tényleg amatőrök. A jó orosz mondás szerint "ne tuda duj, otkuda tebe huj", vagyis ne üsd bele az orrod olyanba, ahol lófaszt kapsz a seggedbe.
Reply
Lehet, bőven érkezett már jó és jobb tanács az előttem hozzászólók "tollából" de fogadd el az enyémet, akit tudatosan meg is támadtak (hasonló emberek)(vagy nevezzük őket gengsztereknek, cigányoknak, szervezett alvilági figuráknak?). Nem a számat jártatom, ez talán az Interneten fellelhető anyagokból, az engem és családomat ért hangfelvételekből (megtalálhatk a Youtube-on) bőven látható.
Reply
rendet akaro 06/08/2010 10:32pm
No, hat itt van egy link, kis buzditokent. Sokat lehetne irni ilyen es ehhez hasonlo tortenetekrol kisvarosunkban.
Reply
csendes udvarhelyi 06/08/2010 10:48pm
Reply
silenthill1 06/08/2010 11:08pm
Na annak van igaza, aki az MNO-t emeli ki. Fidesz kormány van, Fidesz közeli lap zsurnalisztáját fenyegetik. Ebből nagy baja lesz a kis tetveknek :D
Reply
bbb 06/08/2010 11:17pm
mennyi eros kocsog van itt ketrecharcos meg miaegymas...kikvagytok??? ti kiafaszomokvagytok???? talan golyo es kesallo brigad ???kis kocsogok mind csak ugattok..nem a bicepsz a lenyeg hanem a ver es barmelyik kocsog ketrecharcossal kiallnek vagy gyuross szteroidos kocsoggel....szopjatokmeg
Reply
pesti 06/08/2010 11:22pm
Egy komoly "ember" nem, hogy nem telefonál de videót meg főleg nem készít magáról, te jézusatyaúúúristen.
Reply
csendes udvarhelyi 06/08/2010 11:47pm
Elolvastam az "illetett maffiozok egy rokona"-nak sorait...gondolom ő lehet a "keresztapa"..... csak sajnos nem igazán értettem miről is akar értekezni... mi az, hogy "nincs jogodd elitelni senkit halasbol " ? ..... milyen halasról beszél ez? ..... esetleg nagyhalak, kishalak? .... szegény gyorsan írni akart valamit csak éppen nem volt aki kisegítse ebben a néhány osztályt igénylő tudásban.
Reply
pesti 06/08/2010 11:56pm
BBB:
Reply
hejhó 06/09/2010 12:21am
Kedves Szőke László,
Reply
Hárfás 06/09/2010 12:22am
Csak így tovább, a szemetet ki kell söpörni mindenhonnan. Amennyiben a családod után érdeklődnek, fordítsd vissza a dolgot, nekem bevált. Nem nagy összegért lehet kapni embert mindenre, nekik is van család, gyerekek, jobb ezt rajtuk kezdeni. Ne törődj az "ők ártatlanok,nem tehetnek róla stb." szar dumákkal, ők sem törődnek a tieiddel. Amúgy sem kár értük, rossz családba születtek. Legyen gyomrod hozzá, és kitartás.
Reply
bm 06/09/2010 12:58am
A képek alatti videó nekem nem jön be
Reply
szőkelaci 06/09/2010 1:06am
A Csigás videó nemsokára ismét felkerül; túl sokan akartátok nézni, lemerült a keret, intézekedem, mert megéri ;)...
Reply
Attila 06/09/2010 1:07am
Szégyenlem minden Udvarhelyi mocskosszájú helyett is magam.
Reply
James 06/09/2010 1:22am
Először is köszi, hogy feltetted, szereztél vele nekem egy vidám délutánt.
Reply
bbb 06/09/2010 7:04am
PESTI !!!
Reply
bbb 06/09/2010 7:16am
James lehet nemmindenki olyan csöves mint te hogy kellene számolja ezeket a dolgokat repjegy, biztositás,lakás ilyenek......ezek szerinted cikkek??? föleg itt kint??? HAHAHAHAHA :) :) :) :) akkor te most valami internetkávézóból nyomod ???? ezekszerint igen akkor tuti nagyon fullon vagy ha ezeket osztod te csöves!!!! :))))))))))))))))))))))) és minek futtatod New Yorkot??? amikor minden héten valahol hallok eggy lövést és jó környéken lakom!!! nehogymá kitaláld hogy itt olyan tuti a minden...nemrossz...de azért nefelejtsd el honnan vagy és tegyél ki egy magyar nevet magadnak!!!
Reply
Zoli 06/09/2010 7:33am
Laci csak ennyit: Respect
Reply
dogvesz 06/09/2010 7:40am
draga bbb....
Reply
Badi 06/09/2010 9:56am
Maffia? Hmmmm... Ugyan kérem!
Reply
Check 06/09/2010 10:16am
MOntam Ricsinek,hogy szedje le a zorcatokat,de Lacin kivul mas nem tudja...szerencsere."Hi,
Reply
ricsaj 06/09/2010 10:43am
Sajnos nagy a szája mindenkinek, de senki nem meri oda írni a rendes nevét...szerintem nem annyira vagány dolog habzó szállyal másokat szidni, álnév alá bújva..Ha vélemenyt mondtok, akkor válald a kileted!!
Reply
pesti 06/09/2010 11:26am
Attila szerinted velünk van a baj akik becsületesen próbálunk élni. Azért mondom direkt a próbálunk szóval mert nem lehet becsületesen élni, de "megpróbálok becsületesen" és a becstelen között óriási a különbség.
Reply
_UK_ 06/09/2010 11:46am
A sok komment mellett nem tudok elmenni szó nélkül.
Reply
pesti 06/09/2010 12:01pm
Kedves bbb!
Reply
Anonim 06/09/2010 12:41pm
Te aztan vallaltad a neved...::)))
Reply
kierkegaard 06/09/2010 12:51pm
bbb! kicsit sok az összeesküvés-elmélet, azt javaslom üljél le és tanulj, olvasgass mást a kurucinfón kívül és akkor differenciáltabb lesz gondolkodásod pöcsfej!
Reply
Alma99 06/09/2010 12:52pm
ricsaj
Reply
kierkegaard 06/09/2010 12:55pm
ricsaj te aztán rohadtul vállaltad a kilétedet!
Reply
rericsaj 06/09/2010 1:12pm
Ezt magadra ertetted ricsaj ur? Barhogyan is keresem, de nem talalom a nevedet, elgondolkodtat, hogy olyan ember osztja az eszt, aki nem egeszen nr1. peldamutatasbol... A szidassal kapcsolatban: mintha latnek (hallanek) az oldalon nehany hang es videofelvetelt is, ami onmagaert beszel, aki meg kivancsi reality showra, nezzen szet az emlitett varosban ugy alkonyat utan..
Reply
csak ugy 06/09/2010 1:28pm
tiszta móunika só :d
Reply
06/09/2010 1:54pm
Hetek ota hallom ezt az oldalt...érdekes nekem még most volt csak idöm megnézni és belekukkintani,hát be is irok:)) Nevetséges amiket itt le irnak az emberek ...:) Mért nem gondolkodik mindenki ugy h mindenki elöbbre szeretne jutni... Tök mind1 h a polgármester vagy akármeik ugymond "alvilági" arcrol beszélünk...keresik a pénzt... tök mind1 h hogyan,lényeg h jól csinálja akinek van ezután is lessz...akinek meg nincs nem is lessz... max egy fix munkahelye ahol keres 800 RON-t ,majd pihenö idöben beir ide ,mért is van erre ideje ? Mert az irigység egyfélle elmeállapot,amit van ki igy van ki ugy mutat ki... az igy az elég gyakori :)))) Alvilági szavak emberek ide oda,sztem aki ide beir mindenféle trágár rágalmazó szavakat az illetö személyekre ,ha azok akik ide beirnak mindenfélét olyan szintre eljutnának mind ök akkor csak olvasnák és csöndben maradnának ...nem ök a hibásak ,hanem ti városi lakok h mindenki nem meri vállalni ezt a szerepet amit ök igy kiemelkednek a többi közül :) Nameg ha már erröl van szó....meik az a város ahol nincsenek rétegek? Munkás osztály kontra nemtudom honnan van pénze :) Igy van ez az állatvilág illetve bármien emberi rétegben is ,ahoz h egyik fenebb jusson eltapos másokat... a reneszánsz idök úta igy megy ez.... a láz megvan a támadás megvan... de ha szembe kell állni senki sehol...:) Jó az internet nem kell arcfelismerö program igy inkognitó mindenki...
Reply
x 06/09/2010 3:23pm
ricsaj kezdhetted volna te azt hogy megadod a neved, mas legalabb felszollal, ha megadja a nevet ha nem...legalabb elindul valami
Reply
Udvarhelyi 06/09/2010 4:05pm
ez tenyleg igy van ezek a mocsok tulsujos ciganyok itt udvarhelyen(KAKO es PICU:)) meg a nevuk is ... a 80 as evekben doghust ettek es most van egy nyamvadt DAciajuk s asziszik ok a vilag urai....ne is beszeljunk a KOSSUTH utcai putikrol TISZTELETTEL
Reply
Attila 06/09/2010 6:33pm
Pöpec volt a műsor. Tetszett. Szépen érveltél.
Reply
izgatott néző 06/09/2010 6:47pm
Legyen már ennek a műsornak is folytatása, mert izgulni szeretnék a szereplőkért!
Reply
anonim11 06/09/2010 6:57pm
az ide irkalo alvilag szereploihez es az oket partolo hozzaszolokhoz:
Reply
rendet akaro 06/09/2010 8:02pm
Hy
Reply
olvaso 06/09/2010 8:02pm
lacika.....
Reply
Juhasz 06/09/2010 8:11pm
Én úgy vagyok ezzel az egész web Udvarhely maffia dologgal hogy akinek nem inge ne vegye magára. Én is azok közé tartozok akiknek hallgatnia kéne De nem tartom helyesnek ezt a támadást olyan személy részéről akinek semmi köze az egészhez. Mért most mindenki azzal fogja tölteni a gépelőt a napját hogy a kemény gyerekeket fogja kritizálni vagy sunyi video kat készitt. Most ha össze gyűl rólam a sok hülyeségem nekem is ilyen blogot csinál Fekete Fehér tesó? Ma láttam az ön interjúját a Duna televizioban s elég meg : ijedtnek tűnt. De nem is csodálom. hát vigyázón rossz lóra tett .. S még egy annyit azokrol az Úgy nevezet maffiozokrol. Ön mit tenne az ők helyükben?
Reply
steffy79 06/09/2010 8:58pm
Na mi a szitu Verszigyerek? Betojtal a mediatol? Mi ez a szereny duma, hogy csak hirtelenfelindulasbol fenyegettel? Azt hittuk ennel kemenyebb vagy... azt hiszem ebbol minden kiderult vegre, nagyobb a szad mint a tokod :))))) Te pedig Laci nagyon tokos gyerek vagy, komolyan le a kalappal elotted, ha mind ilyenek lennenek az udvarhelyiek akkor csirajaban folyanak el az ilyen udvarhelyi gyerekeket...
Reply
liszt 06/09/2010 10:09pm
dart vodor......te egy igazi faszopo vagy.....en tudom,
Reply
szőkelaci 06/09/2010 10:13pm
Nos, kedves fiúk-lányok, a kommenteket lezárom, szedtünk itt mindenkit, kapott itt mindenki a pofájára eleget - virtuálisan -, a szájhősködést befejeztük. Ezután névvel, elérhetősséggelírjatok, ha úgy értesültök, hogy az emberi minimumot átlépték a fiúk. Írjátok meg, hogy nyilvánosságra szánjátok-e, vagy csak nekem címzitek. Most pihenünk, mindenki gondolkodjon egy kört!
Reply
Comments are closed. | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|







RSS Feed