Elnökök és Pjotruskák 03/25/2010
Szó se róla, Szász Jenő ezt elcseszte, amit tudni lehetett már akkor is, amikor a Magyar Polgári Párt tisztújító kongresszusán azért módosítottak pártszabályzatot, hogy a vendégek is szavazhassanak az elnökre, a szabályosan igazolt küldöttek mellett. Lett is elsöprő győzelem - a mostani bírósági jogerős határozatig. Zsupsz, úszott a legitim elnöki tisztség, a vitatható elnökválasztást óvók pedig készülhetnek a disznótorra, bár a helyükben azért nem venném készpénznek, hogy a malacka megdöglött. Láttam én már leforrázott röfit kiugrani a dézsából... De nem ez a lényeg, hanem az az apróság, hogy erős kezű vezetőként Szász Jenő általában a jelenre figyel, a megoldandó problémára mondván: előre nem szaladunk, problémát nem megelőzünk, ráér majd akkor kezelni, amikor felmerül. Rossz stratégia ez különösen ott, ahol a demokráciát kisebb-nagyobb Pjotruskák (lásd megjegyzés!) felügyelik. Mindig az erősebb írja a szabályokat, tudom, de csak akkor, ha annak betartása házon belül megoldható. Tekintettel arra azonban, hogy ez az újkeletű(?) demokrácia tulajdonképpen a különböző jogosítvánnyal rendelkező, egymásba ágyazott intézmények Pjotruska-játéka, egy párt működése a nagyobb Pjotruska szabályainak (a hatályos román törvényeknek) is meg kell feleljen. Ezért aztán így kell játszani - maximum a Pjotruska bábu mérete változik, az, hogy mikor, ki, melyikbe illik bele. Lefordítva: a román igazságszolgáltatás Pjotruskája nagyobb, mint az MPP-é akár tetszik, akár nem. Egyszerű ez, a két éves fiam is rájött már erre a turpisságra ;)... De nem igazán jött rá erre még az udvarhelyi RMDSZ sem, ahol látszólag két ugyanolyan súlyú Pjotruska vívja a paragrafusok csatáját. S bár méltányolom Grünstein Szabolcs és Bíró Enikő erőfeszítéseit, de csak a cikkelyek - az RMDSZ saját szabályzatai - nem mentik meg őket a vereségtől. Hogy miért is? Mert a szabályokat újraírják, a nagyobb Pjotruskák akarata érvényesül majd, ha tetszik, ha nem, márpedig jól érzékelhető, hogy Benedek Árpád Csaba élvezi a nagyobb Pjotruska támogatását. Igaz, ha ők is bíróságra viszik az ügyet, hát odaüthet a "még nagyobb" Pjotruska. Ugyanaz, amely most az MPP-t is jól pofán vágta. Nem mondtam semmi újat, nem én, csak figyelem a két éves fiam, s lám, van mit tanulnom tőle. Vajon miért nem megy ez mindennapi elnökeinkek? He? Frissítés: Hála a figyelmes olvasónak, a Pjotruska Matrjoskának olvasandó, az átkeresztelés oka feltehetően a paternalista családi környezet volt: gyerekként én Pjotruskákat tisztelhettem az egymásba illeszthető bábukban. Karácsony Benő is ludas lehet ebben... CommentsKovács Csaba 03/29/2010 9:28am
Esetleg matrjoskára gondoltál (http://hu.wikipedia.org/wiki/Matrjoska), a Pjotruska egy Karácsony Benő regény. :-)
Reply
Your comment will be posted after it is approved. Leave a Reply | ![]() Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!
SZJ fenyeget. - 1.99 USD Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!] Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot! RovatokUdvarhely - élőHála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
|





RSS Feed