FEKETE-FEHÉR

  • Címlap
  • Fehérgallérokosok
  • Udvarhely
  • Megmondó
  • LIVE - ÉLŐ
  • Română
Szociálisan rászorult az igazgató 01/26/2010
108 Comments
 
El sem kezdett működni a Fekete-Fehér, máris postát hozott a Google. A téma tüzes, a napokban (csütörtökön) véglegessé váló lakásosztás listája (elhíresült nevén ANL-lakások). A forrás viszont, a Csereháti Ifjúsági Lakásokra Pályázók Érdekvédelmi Szövetsége elég kacifántos, ezért kéretik némi fenntartással kezelni. De azért nem annyira...

Nos, a lakás nagy hiány szinte mindenhol, így Udvarhelyen is. Közhely, de minden lakásosztás vitákat gerjeszt. A mostani is, hála Farkas Györgyné pályázónak. A férj, Farkas György mellesleg a polgármesteri hivatal (PH) közigazgatási igazgatója, Bunta Levente bizalmi embere még az ánti tanácselnöki időből.

Az eljövendő lakásvárományosok között tehát szerepel Farkas György kedves felesége is, aki éppen alig 15 négyzetméteren lakik (hogy megosztva-e, nem tudjuk), de azt igen, hogy szeretett férje aktuális vagyonnyilatkozata szerint azért van neki egy kisebb palotája is. Alig 2200 négyzetméteren, Száldoboson - ha hihetünk a hozzánk érkezett levélnek. De oda se neki, hátha átcsúszik a rostán.

Az már nagyobb gond, hogy a lakásosztás kritériumrendszere szerint nem kaphat lakást az, aki nem helyi lakos. Farkas Györgyné helyi lakos kell legyen tehát Udvarhelyen; férjével együtt él, aki ugyanakkor Kovászna megyei önkormányzati képviselő is, ami szintén ottani állandó, bejelentett lakhelyet feltételez. De láttunk már csodákat, miért ne rendelkezhetne két állandó lakcímmel valaki? Mondjuk itt is, ott is? Farkas Györgynek ez sikerült. (A turpisság abban van, hogy betű szerint ha a feleség a pályázó, akkor nem kell a férjnek is igazolnia, hogy udvarhelyi lakos, de rászorultságuk csak akkor bizonyított, ha együtt élnek. És együtt élnek, hiszen a bérleményre a férj kötött szerződést - tartalmazza kérelmük.)

A gondos pontszerzéshez tehát nem árt egy bérlemény, hogy íme, milyen áldatlan körülmények között is kénytelen tengődni szegény pár. Meg is születik a díjmentes bérleti szerződés, mégpedig 2009. november 20-án, napra pontosan a kérelmek leadási határidejének napján.

Aznap különben nagyon sokat ügyintéztek Farkasék, a kedves feleség is ettől a dátumtól, azaz november 20-tól udvarhelyi lakos. Ja, nem is mondtam: a lakást ki mástól, mint a Bunta házaspártól, pontosabban Bunta Gyöngyitől bérlik. Hiába na, a jó főnök felesége is aranyat ér. És azon sem kell fennakadni, hogy bár a feleség nevében benyújtott kérésben a hasznos lakhatási felület csak 15 négyzetméterre rúg, a bérlemény címe szerinti lakószövetség nyilvántartásában ugyanaz a lakás 62 négyzetméter. Persze, elképzelhető, hogy vannak még a lakásban ingyenbérlők, nem tagadom...

Végül pedig, pfúj, a csúnyája, nem szégyelli havi átlag 52 milliós fizetésből tengetni szociálisan hátrányos helyzetét, bár mindig is tudtuk, hogy a PH jól fizet némelyeknek, ha akar. De, hogy még szociális lakást is kiutaljon a fentiek ismeretében, hát, ez már tiszta Kusturica-film. Feltartja a kezét, aki meglepődött? Senki? Tudtam!

Azért remélem lesz valaki az udvarhelyi testületben, aki törölteti Farkas Mária nevét erről a listáról. Ha mégsem, hívom Tarantinot! Az.

Update - meghallgatási névsorok:
- 2010. január 13.
- 2010. január 14. - ekkor hallgatták meg Farkas Máriát is, a 18. helyen szerepel.
- 2010. január 20.
- 2010. január 21.

Update - 2.
Időközben megkerült Farkas György Kovászna megyei önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozata is, melyben tényleg szerepel a 2200 négyzetméteres lakóingatlan.

Update - 3.
Eddig (2010. január 27., 13:37) az alábbi cikkek születtek a székelyföldi médiában:
- ANL-s botrány közeledik? - UH.ro, 2010. január 26.
- Farkas nem kap lakást - szekelyhon.ro, 2010. január 27.
- Bundáznak az udvarhelyi ANL-listával? - honline.ro/Hargita Népe, 2010. január 27.
- Székelyudvarhely: ANL-lakás ismerősöknek? - Krónika, 2010. január 27-28.

Néhány perccel ezelőtt érkezett: Az ifjusági-szociális (ANL) lakásokra jelenetkezők értékelés utáni rangsora (Székelyudvarhely, 2010. január 27., 16:30)
 


Comments

szőkelaci link
01/26/2010 1:53am

Küldtem egy értesítőt erről az UH-nak, a Hargita Népének, az UH.ro-nak is. Hátha...

Reply
angika
01/26/2010 1:43pm

nem szegyellik magukat. Ezt igazan erdemes lenne koztudomasra hozni..

Reply
szőkelaci link
01/26/2010 3:59pm

Az UH.ro reagált megkeresésünkre diplomatikusan, okosan: ANL-s botrány közeledik? - http://kuex.us/6ad3

Reply
Geo123
01/26/2010 4:16pm

Nem csak ANL-s lakasok eseteben van ez igy, hanem a regi ingatlanok vissza szolgaltatasanal, pl. a varoshazaval szembeni Kossuth utca sarki hazat is a kedves alpolgarmesterunk,Jenoke szepen megszerezte apropenzert a jogos tulajdonosoktol....Es akkor meg kerdes honnan van neki annyi penze amelyiken veszekedtek az egyik valasztas alkalmaval...
Ebben ay orszagban csak a korrupcio mukodik, mas semmi, nehogy valaki a sajat munkaja aran erjen el valamit, hanem csak korruptan, csalassal, hazudozassal...Szegyen!!!

Reply
Geo123
01/26/2010 4:24pm

Sot ujabban a kovasznaiak dolgoznak hargita megyeben es udvarhelyen, a helyiek meg menjenek angliaba bebysitternek, meg eper es murokszedonek. Felbontjak a szerzodeseket szolgaltatokkal stb., mindent titkositanak, ahogy a roman allamnak szokasa, es?? Azt hiszik, hogy mas orszag nem tudja meg amit akar? dehogynem...
pl. a geologiai kutatasi cikkek mind le vannak zarva, regi szar terkepekhez nem lehet hozzaferni, es? olyan technologia van es olyan szamitogepes programok, hogy amerika, nemetorszag vagy japan vagy akit akarnak, hogy fel nap alatt romanianak jobb terkepeket csinalnak, mint amik el vannak dugva, es csak meglepodnek, hogy egy egy kulfoldi ceg felfedez potencialis asvanyi nyersanyagot...Oh, itt mi sokat kell fejlodjunk, meg hamar hulyesegeket csinalnak egyesek legalabb csinalnak ugy hogy ne tudodjon ki...jaja, ez a tarsadalom...ezek az emberek...

Reply
zsoltika
01/26/2010 4:30pm

Na végre, Laci! visszatértél. s nem is akárhogyan!!!
van még nyúl a bokorban...

Reply
laszlo istvan
01/26/2010 5:06pm

Igaza van a cikk szerzőjének. Sokan hatalmas pénzekből élnek havonta és még rá vannak szorulva az ANL s lakásra. Igaza van szőkelacinak, azért ez jó volna ha nyilvánosságra kerülne. Ha a helyi média nem harap rá ki kellene hívni valamelyik országos médiát.

Reply
szőkelaci link
01/26/2010 6:01pm

Geo123!
Ha tudsz "ügyekről", akkor javasold azt a baloldali 'feedback' szolgáltatás segítségével. Így megelőzhető, hogy valami elkerülje a figyelmem + nyoma is marad. Bár azért még nem kell attól tartani, hogy nem találok meg egy-egy hozzászólást ;-)...

Reply
kovacs zoltan
01/26/2010 7:38pm

Ki ez a Farkas Gyorgy ?
Szocialisan raszorulo a havi 6.000 - 7.000 RON-os csaladi jovedelmevel es a kovasznai 2.200nm-es lakohazaval ? Mig tobb hivatali alkalmazott ennek a 10%-at keresi meg.
Miert jar neki Udvarhelyen ANL-s lakas ? Miert kapott OPEL Vectra markaju szolgalati autot a varoshazatol mikozben sajat 2005-os evjaratu Renault-ja van ?
Ilyenre meg a sokat karhoztatott Szasz Jeno idejeben sem volt pelda !
Alabb Farkas Gyorgy vagyonnyilatkozata:
http://www.covasna.info.ro/_afm/uploaded/declaratii/vagyon_tanacsosok/mandat2008-2012/farkas_gyorgy_avere2009.pdf
Vajon mivel tarthatja Bunta Leventet a kezeben, ha a jelenlegi polgarmester onmagat is kompromitalja ezzel a lakaskiutalassal ? Segitsetek a valaszt megtalalni.

Reply
Friedman
01/26/2010 8:25pm

Kedves kozalkamazotak nem lakasosztasal kellene foglalkozanak. Ez nem a kozadministracio feladata. Helyes eljaras az lenne ha ezeket a lakasokat elalvereznek, majd a bevetelbol kozmuvesitest, utepites, illetve altalaban kozhasznu infrastruktura fejlesztest vegeznek.

Sajnos ezt mar nem lehet kivitelezni mert ANL-rendszer adott megszuntetni, valtoztatni nem lehet ... puszta letebol fogva mindig lesznek visszaelesek. Amugy milyen jogon kapjon egy munkakepes fiatal egy lakast? Miert ne berelhetne ugyanugy szocialis alapon?

Reply
szőkelaci link
01/26/2010 9:14pm

Kovács Zoltán, köszi a linket Farkas vagyonnyilatkozatához, bár most éppen nem tudom megnyitni a Kovászna Megyei Tanács honlapját ;)... De igyekszem!

Reply
Etele
01/26/2010 9:16pm

Az egész ANL-s probléma egy nagy paradox helyzet.Ha én, vagy egy ismerősöm csal egy dosszié összeállításakor, akkor az apró kis csúsztatás és azt mondjuk, hogy belefér....
Ellenben ha más teszi ugyanezt akkor az csaló, gazember és pfúúúj de tisztességtelen...
Tegye minden lakásígénylő társam a kezét a szívére és vallja be őszintén, hány apró csúsztatás van az iratcsomójában....
Hányan vagytok akik az ügy rendezéséig ideiglenesen más címen laktok.....vagy hányan vagytok akik az elmúlt években vásároltatok lakást, de volt annyi eszetek,hogy azt nem a ti nevetekre vettétek.... és most...HOPPÁ lesz egy ANL-s panel is....és persze a másikat bérbe lehet adni.....
Szóval, itt ha mindenkit átvilágítanának, akkor az is előfordúlhatna, hogy a sok pitiáner csaló miatt a lakások fele üresen maradna......Csal itt mindenki!!!...de persze -mint mindenhol- itt is a fejétől büdösödik a hal. A CSALÁSOKHOZ PERSZE POFA KELL. hali...

Reply
Etele
01/26/2010 9:18pm

Gratula, Szőke Laci!
Ilyennek kedveltelek eddig is...

Reply
agavni
01/27/2010 7:11am

...és közben hányan vannak, akik két gyerekkel valóban 15 négyzetméteren tengődnek...., vagy részeges szülőknél, vagy sorolhatnánk...és köztük olyanok, akik úgymond tesznek is valamit azért, hogy a város ne posványosodjon el teljesen, amíg vezetőink bohóckodnak , vitatkoznak, zsidóznak, magyarán idétlenkednek naphosszat...

Reply
nemesis
01/27/2010 7:21am

A Pro-tv is kaphato lenne a hirre nem csak a helyi media:)

Reply
Csú En Láj
01/27/2010 11:24am

Etelének. "Szóval, itt ha mindenkit átvilágítanának,..." Igen. Világítsanak át mindenkit, tüzetesen, aprólékosan. A bizottság azért ül ott, azért kapja a fizetését, nem azért, hogy pitiáner trükkökkel megvezessék őket. Az egyáltalán nem baj, ha az ANL-s lakások fele üresen marad. Az a nagy baj, hogy az igénylők felének sem jut lakás. Mindenki csal? Gyönyörüek vagyunk. De a bizottság akkor is azért van odaültetve, hogy a csalókat kiszürje.

Reply
szőkelaci link
01/27/2010 11:52am

Elindult a lavina. Azt sikerült elérni, hogy méltatlanul ne kapjon lakást a Farkas família, helyzeti előnyével ne éljen vissza senki - mondom én.

Megkezdődött a szerecsenmosdatás is, máris azért óbégatnak, hogy kikerült valami, de ennek nem sok köze van a csalási szándékhoz magához.

Mindenki meglátja, a végén még én leszek a hibás az egészért ;-), de teszek rá. Valahogy csak túlélem azt is. He-he...

Reply
Szkíta
01/27/2010 12:01pm

Szép volt Laci csak így tovább ezeknek a kizsákmányoloknak az elég se elég .
Én fél évi kemény munkával se kapok annyit mint az a senkiházi egy hónap alatt nyálfolyatásra és még ő van rászorulva.
Csak találkoznék vele az utcán , egy kicsit elbeszélgetne az öklömmel .
Hajrá remélem nem hagyod abba és hallunk még rólad .

Reply
elek
01/27/2010 12:56pm

Szőke Laci, nagyon tisztellek, és nagyon örülök annak, hogy vannak még emberek, akik igenis, kimondják az igazságot.
Úgy érzem, ennek volt értelme, és lesz eredménye...
Ennek a lavinának el kellett idulnia, és nem szabadna megállnia, következményeit várom, és remélem lesz is.
És Farkas Györgynek ezek után illene lemondania a" táskahordozó funkciójáról", amiért szégyentelenül felvesz havi 52 millió lejt.
Hajrá Laci, gratulálok!!!!!!!!

Reply
Krisztián
01/27/2010 1:33pm

Miért lenne baj ha valaki 16 órát dolgozik a hivatalban és ennyi fizetést kap.Azért van demokrácia, hogy éljünk vele. Farkas Bunta személyi titkára, akinek mindig készenlétben kell állni! Ezért kapja a zsozsót.

Reply
Olvasó
01/27/2010 1:44pm

Hú de sokan voltak a múltkor is akik "nagyvagyonosokként" kaptak. Lásd pl. Hajdó Csabikát...

Reply
FeherAntonia
01/27/2010 2:54pm

Kedves Krisztian!
Igenis baj, ha valaki kozalkalmazottkent, az adofizetok penzen, szemelyi titkarkent ennyi fizetest kap.
Ez nem realis, meg akkor sem ha napi 16 orat dolgozik. Ebben az esetben megkaphatna egy alkalmazott 2x-es beret, de nem tobbet.
Es kozben elbocsajtjuk a kozalkalmazottak egy reszet. Eleg lenne, ezeket a tenyeket ismerve, egyesek fizeteset normalisra csokkenteni.
Ez mar nem demokracia.

Reply
noname
01/27/2010 3:27pm

Ismerve Farkast, nem meglepo egy ilyen cselekedet!

Reply
xxxxxxxxxxxx
01/27/2010 3:30pm

Krisztián, te nem Romániában élsz?
Mások is dolgoznak 16 órát naponta, de azok ténylegesen dolgoznak és nem a nyálukat folyatják, negyed ennyi bérért, s még ANL-s lakást sem kapnak.
"Azért van demokrácia, hogy éljünk vele. " Tévedsz, ez nem demokrácia, hanem anarchia. Részedről, pedig pofátlanság, azokkal szemben akik, még a minimál bért sem kaphatják meg.

Reply
Friedman
01/27/2010 3:35pm

Miert lenne eleg pusztan "egyesek" fizeteset korlatozni? A polgarmesteri hivatal honlapja szerint +90 hivatalnokrol / tanacsosrol van szo: http://www.szekelyudvarhely.org/index.php?s=1172049920 (nem mindenki van itt feltuntetve). Kell a varosnak ennyi?

Apropo hany EU projekt kerult kivitelezesre a varos hasznara (viz, gaz, ut, csatorna) az utobbi evekben? Kozel 100 alkalmazott es meg az EU kozpenzek lehivasaban is elmaradunk a szomszedos falukhoz kepest .

Reply
lászló
01/27/2010 4:20pm

hajrá szőkelaci! gratula! ilyen emberekre lenne még szüksége nemcsak udvarhelynek...

Reply
szőkelaci link
01/27/2010 4:34pm

Megjött a végleges lista. Letölthető a címlapon is, és itt, a cikk végén is. Farkas Mária nem esélyes...

Reply
udvarhelyi
01/27/2010 5:15pm

Szerintem meg tobb szokelaci kellene udvarhelyre, hogy ne tudjanak a kozmeltosagok a szemunkbe hazudni.

Reply
mergelodo
01/27/2010 6:11pm

tevedes, hogy nem kap. a lista sem vegleges meg. az elso korben nem kap, de utana meg kaphat, nem?

Reply
szőkelaci
01/27/2010 7:11pm

Na, erre nem gondoltam hirtelen ;-)...

Reply
szabi
01/27/2010 7:31pm

Krisztian te tenyleg nem romaniaban elsz!!!!
Melyik politikus vagy hivatalnok dolgozik szerinted 16 orat naponta udvarhelyen?
Igen, lent a kapus esetleg de az mar 400 ront kap csak havonta!!Demokracia :) ?? itt soha nem lesz!
Gratulalok Laszlo csak igy tovabb!!!!!!

Reply
szabi
01/27/2010 7:58pm

16 ora munka??8 orat dolgoznak , s a masik 8 oraban az ilyen fekete dolgaikat rendezik esetleg ugy mar elhiszem!!!

Reply
????????????????????????
01/27/2010 9:34pm

Ki kene hirdetni az orszagos mediaba is, lassa meg az egesz orszag,hogy kilottek az emberekkel !

Reply
burok
01/27/2010 10:08pm

Nehany nevet azert emlitenek a 2003-as listarol akik gyanus korulmenyek kozott kaptak ANL-s lakast(es akkor Jenci nem akadt ki):
1. Szabo Attila
2. Nagy Pal
3. Katona Eva(huga nevere)

Reply
olvaso
01/27/2010 10:39pm

Etele átvilágításos módszerét támogatom. A lista elején van egy néhány olyan emberke akinek saját háza van.

Reply
szőkelaci
01/27/2010 10:42pm

Burok,

ki mondta itt, hogy a hasonló lakásosztások körül ne lettek volna mindig gondok? Viszont ennek a konkrét ügyhöz nem sok köze van. Azt sem hiszem, hogy ezzel vége a hasonló gyakorlatnak, dehogy. Csak legalább ne röhögjenek a szemünkbe. Legalább tartsanak attól egy kicsit, hogy kiderül, s holnap végig kell menniük az utcán, netán annak a szemébe kell nézniük, akik tényleg jogosultak lettek volna. Ha úgy tetszik, most én is, te is gyakoroltad kicsit a nyilvánosság boldogító erejét, aminek semmi más szerepe nincs, mint a néminemű kontrollként megnyilvánulni "legnagyobbjaink" fölött. Az!

Tudom, fölösleges itt bárminő lózungot előadni például a lelkiismeret(esség)ről, mégis ezek a faszságok nekem fontosak. De meg sem próbálom ráderőltetni! És az is lehet, hogy ami nekem isteni alázat, az másnak istenkáromlás. Qrvára nem vagyunk egyformák, s ez nem baj, de azért valamilyen játékszabályt csak be kellene tartani, ha már itt né, népi vagy milyen demokráciát építünk. Szar ez, de nincs jobb - egyelőre.

Azt szoktam mondani, amikor elszalajtanak szellemi táplálékért, hogy mindenki csak annyit tegyen keresztbe másnak, amennyit a saját édesanyjának ártana. Olyan nagy elvárás ez?

Reply
udvarhelyi
01/27/2010 11:05pm

Burok, ha ilyen jol informaltnak mutatod magad, akkor szerinted az altalad emlitett szemelyek osszehasonlithato jovedelemmel es ingatlannal rendelkeztek mint most a Farkas csalad ?
Vagy csak egyszeruen "gyanus korulmenyek" szamodra ?
A mostani Farkas eset nyilvanvalo csalas kiserlet es nem olyan kiskapus(avagy kispalyas) historia.
Vesd ossze pl. a vagyonnyilatkozatat a mai Hargita Nepe-nek adott nyilatkozataval.
http://www.scribd.com/doc/25867371/Farkas-Gyorgy-vagyonnyilatkozata
http://www.honline.ro/?action=hon&phase=3440

Reply
XXXXXXXXXXXXXXX
01/27/2010 11:06pm

-es mi lessz azokkal az emberkekkel akik az elso listan 2009-el szerepeltek es a mai listan pedig 2007-el , azok az emberkek kaptak 5 potott es igy kerultek a nyertesek koze,ne felejtsem el megmondani meg azt is,hogy az elso listan a nevuknel nem voltak kiirva a datumok de a regisegi pont 1 volt,tehat az 2009-et jelent. Mit szolsz ehez szokelaci ?

Reply
olvaso
01/27/2010 11:18pm

xxxxxxxxxx-nek: ne dobjunk mindenkire követ, mert én is így jártam ugyanis előző listán nem vették figyelembe a régi dossziémat (mint azt a decemberi lista nyilvánosságra hozásakor megjegyezték nem hibátlan munkát hoztak nyilvánnosságra) És most örvendek, hogy figyelembe van véve.

Reply
olvaso
01/27/2010 11:29pm

a gond azokkal van akik valamilyen módon csalnak: lakásuk van, nem ott laknak amit lejelentettek, nem is volt régiségük mégis kaptak iktatószámot valahonnan stb Ezek a csalók és nem azok akik a jogos potjaikért küzdenek.

Reply
fuli
01/28/2010 7:41am

Érdekes Bunta szerint nem az a gond, hogy csalni akartak, hanem ez miért és hogy került nyilvánosságra. Pedig még sok mindennek utánna lehetne nézni.Pl. hogy vannak olyan osztályvezetők kinevezve akik szakmailag nullák. A könyvelésin olyan van aki szót nem tud románul de osztályvezető. A jogász a versenyvizsgán 2 pontot csinált de nem gond átvették "transzferrel". Most pedig gazdassági igazgatónak olyant hoznak akit Csikban mindenhonnan kirugtak (Hargita Népétől, a Környezetvédelem éléről) de jó lesz Udvarhelynek.

Reply
Istvan
01/28/2010 8:31am

Gratulalok a cikkert, nagyon jol esett.
Csak azt sajnalom , hogy ez csak egy apro turpissag az mellett amit ezek (es a regiek, Jenci)vegigvisznek ipari szinten. Szeretnem ha azok is mind nyilvanossagra kerulnenek.

Reply
Ronald
01/28/2010 10:52am

Az Udvarhelyi polgarmesteri hivatal mukodese kaotikus azza tettek. Kik? Hat a polgarmester es pribekjei akik megnehezitik az alkalmazottak eletet azzal hogy meg a munkaszerzodesukben szereplo juttatasokat is megvonjak toluk. Sot mi tobb tisztogatast vegeznek kommunista modszerekkel elbocsajtasi fenyegetessel. Polgarmester ur es pribekjeinek uzenem azok az idok elmultak most ha a meg meglevo szakembereket is eluzik a hivatalbol ki fogja rendezni a varos ugyes bajos dolgait? Arra ket harom ember nem eleg. Szedjek ossze magukat kuldjek el Farkas Gyorgy-ot mert tobb kart okoz mint hasznot, es tegyenek helyere egy Udvarhelyit akinek igenis erdeke hogy szulovarosaban rend legyen es allitsak helyre a hivatal mukodeset. Az ANL-bizottsag tudomasom szerint a dosarok leadasi hataridejenek lejarta utan meg bevett 20 kervenyezoi dosart ezt is meg lehetne vizsgalni nem- e protekciosokat vettek be utolag. Apropo az ANL-es elbiralasi bizottsagba mind modos felso vezetok vannak benne kerdem en miert nem alakitottak ket bizottsagot az elso megvan azt tudjuk de kellett volna meg egy akik ellenorzik az elsok munkajat netalan "tevedeset" Es a masodik bizottsagi tagok az utca emberei lettek volna nem hivatali vezetok. Igy biztos igazsagosabb dontes szuletne. Kitartast Udvarhely lessz ez jobb is csak tegyunk erte merjuk kinyitni a szank.

Reply
ertekelo
01/28/2010 11:31am

"A jogász a versenyvizsgán 2 pontot csinált ..." (?????) Remek. Masok meg vizsgakozelbe se tudnak kerulni, mert valamiert mindig visszautasitjak. Es, 2 pontot ert el? Csodalatos. Ezt vajon hogyan csinalta? Hisz` a maximalis ponszam 100. Ahhoz, hogy 2 pontot elerjen valaki, ahhoz nem is kell jogot vegezni, annyit az utcan hallomasbol fel lehet szedni.

Reply
Béla
01/28/2010 11:34am

A munkatörvénykönyv értelmében szabad-e napi 18 órát "dolgozni"?Vagy mindig vannak kivételek. Farkas gyurinak az irodájára ki van -e irva a munkaidő beosztásának ideje, ami tükrözi azt a bizonyos 16 órát. Azt mondják, hogy az ilyen alakoknak a munkavégzéből fakadó izzatságcspjéért nagy pénzt adnak. Szeretnék ilyent gyüjteni! A másik dolog: Nincs összeférhetetlenségi dolog abban hogy két "Bugetáris"intézményben, illetve tanácsban"dolgozik" valaki? Munkafelügyelő urak mit szólnak hozzá???

Reply
feri
01/28/2010 2:35pm

Igaza van Rolandnak...
Az a jogasz tenyleg leszerepelt rendesen a versenyvizsgan, es o nem mas mint Nagy Zsigmond....szakember, akit, miutan csufosan leszerepelt a vizsgan, megis Bunta athozott transferrel...a Csiki penzugytol az Udvarhelyi hivatalhoz.
Jelenleg o a kozigazgatasi osztaly vezetoje ha jol tudom....
Ezt erdemli Szekelyudvarhely????

Reply
Katalin
01/28/2010 3:52pm

Tudomásom szerint Farkas Györgynek van még három testvére azok, mért nem részesültek ebből az ugynevezzett "palotából", talán tudom is a választ ......velük is biztosan ugyanolyan modot alkalmazott, mint a tanacs alkalmazotaival, csak a saját malmára hajtatja a vizet csak az ő érdekeit nézve.....Köszi Laci .....Ilyen emberek kellenek ,mint te kicsiny kis varusunkba Udvarhelyre.

Reply
ferenc
01/28/2010 4:39pm

Hat...igazan nem artana levaltani az ilyen embereket, akik csak a maguk erdekeit tartjak szem elott, erdemes elgondolkodni mit is tesznek ezek az emberek a kozert, de sajna ez romania, a lehetosegek es a gazemberek orszaga, ahol mindent lehet.

Reply
gyula
01/28/2010 4:43pm

Csak abban remenykedhetunk hogy a mondas mi szerint a 100 forintos paripa(alias Farkas Gyorgy)is elobb vagy utobb megbukik.
U.I....Helyzetunkkben nem artana elobb, mint hogy utobb mielott meg tobb kart tenne.

Reply
gyula
01/28/2010 4:44pm

A kar alatt a kozvagyon elvetelet, es az esely elvetelet azoktol akik tenyleg raszorulnanak a laksara.

Reply
udvarhelyi
01/28/2010 4:45pm

Hat en nem gondoltam volna, hogy Szoke Laci kell kulfoldrol elkezdjen valamit ahoz, hogy, mi, udvarhelyiek eszrevegyuk magunkat, hogy mi is itt elunk udvarhelyen, de ezt mar jo lett volna a Jenci masodik mandatuma elott elkezdeni.
Szerintem nagyon sok a valos alapja a fentebb leirtaknak, igaz, hogy en csak pletykakent hallotam ezekrol a dolgokrol.
Buntanak az nem gond hogy csalasban vett reszt es a seggnyalo spicli pribekje mindent megtett volna, hogy ervenyesulni tudjon - de az eget rengeto dolog, hogy kitudodott az ugy.
Hat igy allunk - szarul.
Jobb esetben a farkukat a labuk koze huzva kellene lemondjanak - de aggodalomra semmi ok. Azert nem mondanak le hogy az udvarhelyi koltsegvetest ne terheljek egy ujabb valasztassal, es kulonben is orvendjunk, hogy az orrunknal fogva vezetnek.
Meg Buntarol annyit, hogy a varoshaza alkalmazottainak szigoruan megtiltotta, hogy azt mondjak, azert nem tudjak a kifizetett es reg vart keresre a valaszt megkapni, mert az OFOPOLGARMESTERSEG nem irt ala - ezert bito altali halallal lakolna egy polgarmesteri kozalkalmazott
Es meg vannak masok is udvarhelyen, mint peldaul a 'melyen tisztelt' BIRO ENIKO, (hogy mentek volna annak idejen melegebb eghajlatra Borbattal egyutt - eleg kart tettek udvarhelynek a hisztijukkel, meg hulyesegukkel) aki annak idejen azt ugatta, hogy betartatja a kozlekedesi szabalyokat, azota is tilosban, forgalommal szemben parkol.
Na errol ennyit, nagyjabol ilyen vezetoink vannak, de minden kozosseg olyan vezetot erdemel amilyent valasztott.

Reply
lajos
01/28/2010 4:47pm

valoban nem aratan ez a hir a pro tv-be....

valaki vallalkozot.... ;)

Amugy egy nagy szemetseg es maffia menet az egesz

Reply
Maria
01/28/2010 4:54pm

En nem ismerem ezt a Gyorgyot, de nagy figura, es igy van, orrunktol fogva vezetnek, es sajna az a baj, hogy igy is ugy is kimagyarazzak magukat, es mi hisszuk sajna mert mien az ember, azt hiszi hogy bizhat, es hogy igazakat mondanak amikor megvalsztjuk oket, vagy akar ha mondanak is valamit, de sajna ra kell jojjuk, csalokkal es olyan szelhamosokkal vagyunk korbe veve akik a kiskapuk segitsegevel lopnak(Farkas Gyorgy) es nem bunteti a torveny oket.

Reply
Erzsike
01/28/2010 4:58pm

Ideje volna az ilyen emberektol megszabudulni a krizis idejen, akik ilyenkor azt tudjak mondani.."jobban elek mint a krizis elott".


Es a szemelyzet csokkentest es a koltsegvetest igy megoldani, hisz 5000 lej minden honapba akar 10 csaladot is kisegitene a krizis idejen

Koszonom Laci

Reply
Krisztián
01/28/2010 5:42pm

Farkas György rendőrakadémiát vlgzett, csak nem gondoljátok, hogy holmi 10 milliiókért dolgozik, hiszen neki a törvény előirja, hogy mennyi kell legyen a havi fizetése, nem mezei egér mint a többi közszolga, hanem rendőr, aki iskolát végzett ezért. Kinek van még a hivatalban rendőri akadémiája? lehet pofázni, mert neki hivatalból jár a lakás. Rendőr nem egyenlő pairtologatóval!

Reply
rmdszes
01/28/2010 5:53pm

Gyurika és főnöke mindig is ilyen módszerekhez nyúltak. Most sem a a tükörbe nének, hogy igen vétettünk, elnézést, hanem kiviszgálás lesz. A hivatalból pedig olyan módszerekkel távolítottak el embereket, hogy figyelték a skype és messenger beszélgetéseiket. Rögzitették szerveren és mert olyat írt ami nekik nem tetszett, kib@sztak a szarba. S aztán ez a gyurika egy utolsó patkány, hernyó, nekem még a szemembe nem tudott nézni egyszer sem köszönés közben.

Reply
Szekely
01/28/2010 5:56pm

FGY mikor mondott igazat, vagy mikor is hazudott ?

1. a vagyonnyilatkozataban ahol tulajdonosnak vallja magat
http://www.scribd.com/doc/25867371/Farkas-Gyorgy-vagyonnyilatkozata

2. vagy tegnap a Hargita Nepenek ezt nyilatkozva:
"A száldobosi ingatlanról annyit: a szerződésben foglaltak alapján a háznak csak a szüleim halála után leszek a tulajdonosa."
http://www.honline.ro/?action=hon&phase=3440

Ha a tegnapi nyilatkozata igaz akkor : "Prezenta declaratie constituie act public si raspund, potrivit legii penale pentru inexactitatea sau caracterul incomplet al datelor mentionate."

Reply
Szekely
01/28/2010 6:06pm

A Buntetotorveny azert nem jatek...

Reply
szőkelaci link
01/28/2010 6:11pm

Rmdszes,
azért ne essünk túlzásokba. Eddig nem kellett törölnöm egyetlen hozzászólást se, de azért ne üljünk tort Farkas György fölött. Max. azután mondjuk valakire azt, hogy patkány, ha volt gatyánk a szemébe is megmondani.

Mivel Farkas György nem valószínű, hogy itt próbálja védeni magát, ne címkézzünk ilyen erősen. Visszatetsző - nekem legalábbis. Már elnézést...

Reply
fuli
01/28/2010 6:12pm

Udvarhelyen Bunta Gyurikájától függ minden, akit ő akar azt veszik fel a tanácshoz, aki nem tetszik azt eltávolitják, vagyis rákényszeritik, hogy mondjon fel. Nem tudom meddig kell még türni, ideje volna haza kergetni Kovásznára. De bunda Bunta erőssen védi.
Furcsa az is, hogy a mi vagyis az adófizetők pénzén furikázik, mert ugye jár neki a szolgálati kocsi is.

Reply
Okosdodo
01/28/2010 6:16pm

Laci,
Rmdszes kommentarja megalapozott, meg ha nem is fogalmazott tul szepen.

Reply
udvarhelyi
01/28/2010 7:15pm

Szerintem rmdszes kozelrol ismeri a hernyot, en is ilyesmiket hallottam amugy, es nekem is ez a velemenyem.
A polgarmesteri hivatalban ő a kiskiraly, mint kb. a Jeno idejeben Fori igazgato Ur.
Legalabb itt az ember tudja kifujni magat, te Laci, ha mar ennyire belemelyultunk.
Sajnos en sem vállalom a nevem, még. De remenykedjunk, hogy jonnek majd szebb napok.

Reply
szőkelaci link
01/28/2010 7:31pm

Nem az a kérdés, igaz-e vagy sem, hanem, hogy miként járunk el, ha inkognitónkhoz ragaszkodunk. Ha azt mondod, hogy erre szükség van, akkor indítsunk egy Pofozkodó vagy Feljelentő rovatot, ahol viszont bejelentkezés- vagy regisztráció-függővé teszem a névtelen hozzászólásokat is.

Bár minden (domain-regisztrátor + tárhely) Ámerikában van, azért felelősséggel tartozom mindenért, ami az oldalon megjelenik. Ezért ügyeljünk, hogy meddig megyünk el - névtelenül, álnéven.

Nem az igazságtartalomról beszélünk most, hanem arról, hogy minden nyilvánosan megjelent dologért vki felelősséggel tartozik - jelen esetben, én.

De ez már off, ne itt beszéljük meg ;-).

Reply
pityuka
01/28/2010 8:08pm

A Belugyi Miniszteriumnak van egy zold szama, 0800 800 222, miutan a robot befejezi a mondanivalojat,akkor a 7 -est meg kell nyomni es egy kis sipolast utan ,30" alatt elmodjatok a Polgarmesteri hivatal corupcios mukodesit, ha tobben vagyunk nagyon jo,csak igy lehet valamit elerni !

Reply
Sanyi
01/28/2010 8:56pm

Azert arra felhivom a polgarmesteri hivatal alkalmazottainak figyelmet, hogy erre az oldalra hogyan kommentelnek, mert a rendszergazda azt is kitudja mutatni kinek a geperol irtak. A rendszergazda pedig egy spicli, a Buntae

Reply
olvaso
01/28/2010 9:45pm

Mindenki Gyurikáról beszél de mi van azzal a 12 személlyel akik a decemberi listán sehol nem voltak de most befutók? És ez 12 kitúrt 12 másikat.

Reply
csok
01/28/2010 10:02pm

De mit szoltok peldaul egy olyan igenylorol akinek a decemberi osszeg potjai 38 volt es a 101-es helyen volt,most pedig felkerult a 22-ik helyre,mert kapott pluszba 20 pontot,miert? azert mert a decemberi listan nem volt kiirva az ev mikor adta doszijat le,de a regisegi pontozas szerint 2009, 20 pontot kapott pluszba mert 2003 van az uj listan,ez csak egy pelda mert o az elso kozuluk,meg vannak vagy 6-ton ilyen evkicserelok!

Reply
csok
01/28/2010 10:04pm

bocsanat, nem a 101-es helyen volt ,hanem a 191-es helyen,ezt meglehet vizsgalni a decemberi listan.

Reply
Sanyi
01/28/2010 10:04pm

En is tudok olyat aki decemberben nem kapott, most igen, de teljesen megerdemli. Nyugalom emberek. A meghallgatason kiderult egy csomo minden, amit addig nem vettek figyelembe. Igy sem korrekt az elosztas de jobb mint ami volt.

Reply
citizen
01/29/2010 8:36am

Szász Jenő a tegnap nagyjából megválaszolt egy pár kérdést:
1. a bizottság figyelemebe vette a magyarországi diplomákat (amit addig nem pontoztak). Ez azt jelenti hogy néhányan kaptak pluszba pontokat (azt hiszem 5 pont jár az egyetemi diplomáért).
2. a szakközépiskolás diplomákat úgy ismerték el mint az érettségi diplomákat. Ez is plusz pontokat jelent egyeseknél.
3. Beszámították a férj, feleség, korábbi kérésének régiségét. Vagyis ha valaki letett egy kérést 5 éve és most a felesége tette le a kérést (gyanítom azért mert aki 5 éve letette most kifutott a korhatárból) akkor beszámították a régi kérés régiségét is.
Szerintem a hiba ott volt hogy a legelső listán ezek a pontok nem szerepeltek és összezavarnak most mindenkit.

Reply
online
01/29/2010 1:06pm

Van 98 lakas,ezekbol,7 garzon, 77 ketszobas es 14 haromszobas, a listan szerepel 12 szemely akiknek csaladszamuk 1 szemelybol all,akkor a tobbi 1 szemelyesek mit kapnak ?

Reply
szombatfalvi
01/29/2010 4:10pm

Kedves Mindenki,


ez az egesz ANL ugy egy nagy sz*rkavaras a szasz jeno alpolgarmmester es csapata reszerol amihez ok olyan nagyon jol eretenek, azt nem ertem szoke ur Budapesten mert nem arrol ir, hogy miert szasz jeno felesege a leggazdagabb ovono Romaniaban, vagy a Karpat medenceben,
hogy hogyan kerult a szasz csalad tulajdonaba 12 ev alatt jo par Szekelyudvarhely kozponti ingatlan es hogy van orban attila nevu uriembernek 10% reszesedese az Ave Harghita cegben...Van itt egy par tema, nemde?
Van itt egypar tema.

Reply
szőkelaci link
01/29/2010 4:19pm

Köszi, Szombatfalvi. Itt rögtön van két téma is, mert az elsőt, hogy miért Szász Jenő felesége a leggazdagabb ovónő, nem tekinthető annak. De a másik kettőt szépen felvesszük a témajavaslatok közé. A baloldali 'feedback' szolgáltatás segítségével jöhetnek a további részletek, hozzászólások.

Reply
citizen
01/29/2010 4:21pm

Kedves Szombatfalvi,

Ezek mind súlyos dolgok és 100%-ban egyetértek veled. Ha tudsz többet ezekről a témákról kérlek írj.
Mindemellett úgy érzem a jelen ifjúsági lakásos "ügyről" is kell beszélnünk míg meg nem tudjuk valahonnan a teljes igazságot és pont nem kerül a dolog végére.
Az tény és való hogy a volt polgármester szemtelenül sok ingatlant halmozott fel, de nem az a megoldás hogy hagyjuk amíg a jelenlegi polgármester és holdudvara meglop minket és csak akkor háborodunk fel igazán amikor már többet halmoznak fel mint az azelőttiek.
Úgy értem meddig mehet ez el, mert állandóan ez megy Magyarországon, Romániában, Székelyudvarhelyen....Kitör egy botrány s felelősségre akarnak vonni valakit, és ilyenkor nem a megoldásra törekszünk hanem, bebizonyítani hogy más is lopott.
Szomorú ez a világ, akárhogy is nézem a politikus az politikus, bármelyik oldalon van....

Reply
XXXXXXXXXX
01/29/2010 5:32pm

Krisztian, te tenyleg nem vagy fix, vagy rokonod F.Gy?. Kit erdekel, hogy milyen akademiat vegzett. Miert nem ment rendornek? Csak ha a rendorseg kotelekeben dolgozik akkor rendor, igy pedig eppen olyan "papirtologato" mint a tobbi "mezei egér kozszolga". Kulonben is a polgarmesteri hivatalba egy rendor vegzetsegu sem kell.

Reply
proudvarhely
01/29/2010 6:28pm

Érdekes lenne megnézni ezeknek a “korrekt” közszolgáknak a beszerzési politikáját is, mert egy csomó mindent amit udvarhelyi cégektől be tudtak volna szerezni, azt máshonnan vásárolták, így támogatva az udvarhelyi vállalkozókat...

+Az az ember érzése, hogy ezek folyamatosan összetévesztik a közpénzt a saját zsebpénzükkel és következésképpen úgy osztják el, mintha nem mindenki, hanem ők adóztak volna csak! Ennek a felelőtlen politizálásnak már véget kellene vetni! Ébresztő!!!

Reply
kati
01/29/2010 6:58pm

bee bee

Reply
kati
01/29/2010 7:01pm

Azert ajanlom mindenkinek, hogy figyeljen mit ir es hova, mert ez a Farkas Gy sok mindennel foglalkozik, nemtudom rendore vagy sem, viszont az autojara tenyleg kivan teve a belugyminiszteriumos kozrendi tabla

Reply
szombatfalvi
01/29/2010 8:40pm

Sziasztok,

csak annyit, hogy tenyleg kell beszelni az ANL lakasosztas koruli szabalyos vagy szabalytalan dolgokrol, mert ez kozugy.
Sajnos azt kell mondanom a regi idokben, a monarchia idejen, de meg a kommunizmusban is, talan nem volt ennyi, rosszindulat es egymasnak feszules.

Szoke urrol csak annyit, hogy valahanyszor szasz jenonek szuksege van ra akkor Szoke ur akar a pesti messzesegbol kavar eggyet. Es ezt csinalja valahanyszor valasztasi kampany van...vagy ha eppen felkerik.

(A nem idevonatkozó részeket áttettem oda, ahová valók, katt a baloldali vörös 'feedback' gombra! - szőkelaci)

Reply
szőkelaci
01/29/2010 8:55pm

Miért nem lehet megérteni, hogy javallott a témánál maradni? Mindegy, mostantól csak jóváhagyás után kerülhet ki hozzászólás. Kedves szombatfalvi, csináltál nekem munkát, mert a Csillagok háborúját itt akartad kifejteni. Pedig csak hármat kellett volna kattintani... Ez van ;)

Reply
olvaso
01/29/2010 9:00pm

Citizennek igaza van. A decemberi listán valóban sok pont nem került a helyére amit sokan meg is említettek a meghallgatáson. Jól tették mert sok esetben megérdemelt pontokról volt szó. A jelenlegi listán amúgy 12 olyan személy van befutó helyen akik azelőtt nem is voltak a listán. Van 10 olyan személy akik érvényre juttatták megérdemelt pontjaikat. A fennmaradó 88 igénylő pedig csak helyezkedett de ők már a decemberi listán is befutók voltak. (a felmérés a jelen lista első 110 igénylőjéről szól, mert ha jól értem van 98 új lakás és még 12 régi). A fő gondot az eddig nem látott 12 személyben látom.

Reply
reply
01/29/2010 9:16pm

igen , de akkor az a sok egyszemelyesknek miert jar ketszobas ?

Reply
olvaso
01/29/2010 9:47pm

senkit nem szeretnék megbántani de őszinte véleményem, az, hogy egyedülállőknak semmi keresnivalójuk nem kéne legyen a listán.

Reply
csok
01/29/2010 9:48pm

megint kell remegni egy hetet amig megjelenik a vegle-vegle-vegleges lista ?es nem lehet tudni azon is kik meg fognak szerepelni pluszba ?

Reply
csok
01/29/2010 10:23pm

az egesz felhajtast azok okoztak, akik a decemberi listat kithirdettek, 7 olyan szemely van az uj listan akik a regin 100-on feluli pozicioba voltak,azert mert "tevedesbol"akkor 2009 -et irtak es a kihalgatason pedig, 2003/2006/2007-re javitottak, igy sikerult megkapniuk a szukseges osszeget,ez nem megsertes de egy kicsit furcsa, ha csak 1-2 szemelyrol lenne szo ,akkor meg mondjuk,de 7 -rol?

Reply
citizen
01/30/2010 2:54pm

Sztem a felhajtás 75%-ért Farkas György és a hivatal alkalmazottai aki elfogadták a kérelmét és a Polgármester felelős.
Ha nem lenne ez az ügy mindent meg lehetne magyarázni (érzésem szerint van magyarázat az eddig listán nemszereplőkre és az egyéb változásokra).
A maradék 25%-ért a Polgármester felelős: ez a nem végleges lista kifüggesztése decemberben (ha jól tudom a hivatal alkalmazottai pisszenni se mernek az ő beleegyezése nélkül).
A következetesség kedvéért kifüggesztettek egy újabb nem végleges listát.
Nem is tudom......kezdek anarchia párti lenni.

Reply
reply
01/30/2010 4:39pm

megtudja mondani valaki,hogy igazan, letezik az a 12 regi lakas ?

Reply
citizen
01/30/2010 8:42pm

reply,
Szerintem több is fel fog szabadulni mint 12.....Meg kell nézni a hanyadik helyen van Farkas Mária a listán........ha érted mire gondolok.

Reply
olvaso
01/30/2010 9:23pm

Replynek: idézet a csütörtöki UH 3. oldaláról: "Molnár szerint ez
azért nagyon fontos, mert a tegnapi
listán 46 ponttal Farkas
Mária a 118. helyen áll, holott
36-tal (a tanácsos szerint csak
ennyi járna valójában) csak valahol
a 220. helynél lenne. De ha
így marad, akkor a 98 új lakás,
plusz a 12 régi lakás kiosztása
után már 8. lesz a névsorban,
s ez azt jelenti, hogy talán
még idén lakáshoz juthat." Tehát van még 12 régi lakás.

Reply
udvarhelyi
01/31/2010 9:58am

Szoke ur, nem gondoltam, hogy a cenzuranak ezt a felet valasztja. Jobb lett volna ha hagyja az egeszet a fenebe es nem jatsza a nagyfonokot, van itt belole eleg nekunk.
Csalodtam Onben.
Ha mas nem is de legalabb On elolvassa a hozzaszolasom.
De mindegy, ezt is tuleljuk.
Hatha majd egyszer egy fuggetlen (senkitol sem fuggo) szemely akad, aki egy ilyen portalt elindit es nem kezd cenzurazni.

Reply
szőkelaci
01/31/2010 10:59am

Kedves udvarhelyi, nincs itt semmi cenzúra, moderálás van, ami azt jelenti, hogy mindenki ahhoz a témához szoljon hozzá, amiről a bejegyzés szól! És nyugodjon meg, nincs független személy, mert önmagától senki sem lehet független. A csak önmagától függő pedig olyan, mint az akasztott ember. De ez is off volt, persze...

Reply
reply
01/31/2010 6:58pm

a polgarmester azt jelentette ki,hogy Farkasek meg a potlistan sem szerepelnek, szerintem barmire kepesek,hogy annak a szerencsetlennek lakast adjanak.En pedig azt ajanlom,hogy ilyent nehogy csinaljanak,mert akkor csakugyan nagy bajba esnek.Farkaseknak pedig azt,hogy tovabbra is lakjanak a polgarmester felesege lakasaban,amugy is ingyenberletben laknak.

Reply
szőkelaci link
02/01/2010 1:22am

Csak leszedtem az előzetes jóváhagyást, mert nem tudok állandóan a gép előtt ülni, s tényleg idegesítő lehet, hogy órákig sehol egy-egy új hozzászólás. Reply, bocs!

Viszont, a hülyeségeket törölni fogom, különösebb kommentár nélkül ;)...

Reply
reply
02/01/2010 3:50pm

OK. Laci, megertettem !

Reply
olvaso
02/01/2010 4:07pm

Remélem citizennek nincs igaza és Farkasék nem kerülnek annyira előre, hogy kapjanak lakást. Jelen lista alapján az utolsó bejutó Vári Enikő.

Reply
szőkelaci
02/01/2010 7:37pm

Lecsillapodik a Farkas-ügy, elvettek 10 pontot Farkas Görgy feleségétől - http://uh.ro/itthon/kozelet/1451-lecsillapodik-a-farkas-uegy

Reply
reply
02/01/2010 7:54pm

Kivancsi vagyok mit meg javitgattak azon a boldog - keserves listan ?

Reply
anonim
02/02/2010 8:44am

Ma 12.30-kor sajtótájékoztatót tart a bizottság a végleges ANL listáról.

Reply
reply
02/02/2010 2:17pm

Hol lehet megtalalni a listat ?

Reply
reply
02/02/2010 4:10pm

Na, senki nem akar irni ?

Reply
reply
02/04/2010 7:05pm

Itt mar nem akar irni senki ?

Reply
szőkelaci link
02/04/2010 8:03pm

Kedves, Reply!
Mi érdekel pontosan? A címlapon az új hírek elérhetők, miként az új lista is. Csak úgy feletehetően nem fognak írni, ha kérdezel vagy új infókkal gazdagítasz mindekt, akkor bizonyára más is hozzászól...

Reply
reply
02/04/2010 8:14pm

En azt akarom kerdezi,hogy melyik hir az igaz, pl. a jan 28-kai tanacsgyulesen azt mondtak,hogy van 12 regi lakas es a ma esti Hirahoba pedig azt mondtak,hogy 10 regi lakas van ,szeretnem tudni.az igazat,Laci!

Reply
olvaso
02/05/2010 1:06pm

Reply!
Idézve a mai UHt, van 10 üres és kettő ami nemsokára üresnek nyilvánítható. Ezt Bunta nyilatkozta.

Reply
olvaso
02/05/2010 2:26pm

Minden elismerésem Kásás Hajnalkáé. Állítólag valaki jelentekezett, hogy túl sok pontot kapot és visszavettek a pontjaiból. Ha jól látom ez Hajnalka volt aki azt is vállalta, hogy ezzel lecsússzon a listáról. Ezt nevezem becsületességnek. Remélem nemsokára mégis csak sikerül lakást kapnia.

Reply
Reply
02/05/2010 5:23pm

Ki tudja hanyan meg vannak akik halgatnak a meg nem erdemelt pontjaikkal, mert ha lett volna egy kis becsuletuk,akkor ok is jelentkeztek volna,de megtortenhetik meg azi is,hogy fel lesznek fedezve , vagy besugja vaki aki ismeri oket.

Reply
Air Jordan link
02/18/2011 1:38pm

In every man's heart there is a secret nerve that answers to the vibrations of beauty. Do you agree?

Reply
Forex link
03/03/2011 1:36pm

Idézve a mai UHt, van 10 üres és kettő ami nemsokára üresnek nyilvánítható. Ezt Bunta nyilatkozta.

Reply



Leave a Reply

    Aktuális





    Támogasd az ingyenes jogi segélyszolgálatot!

    Ingyenes jogi segélyszolgálatot kívánok létrehozni az udvarhelyi maffia áldozatai számára. Támogasd te is az alábbi hangfájlok letöltésével!

    SZJ fenyeget. - 1.99 USD
    Rádszabadítom az egész budapesti alvilágot by Versi. - 1.99 USD
    Lacika, voltál-e seggbe szexuálva? - 2.99 USD

    Bármilyen összegű támogatást továbbra is lehet küldeni itt!]

    Indulásként 50.000 Ft összeggel támogatom a szolgálat beindítását. Eddig további 275.000 Ft felajánlás érkezett, azaz 325.000 Ft-ra várom olyan udvarhelyi civil szervezet jelentkezését, amely az inkognitó védelme mellett felvállalná az állandó ügyfélszolgálatot!
     

    Rovatok

    All
    Emberek
    Udvarhely
    Ügyek

    Weather Widget
    YoWindow.com yr.no

    Udvarhely - élő




    Hála a Scribd-nek, nem gond többé felhasználóbarát környezetben közölni nagy, száraz, de néha igencsak szükséges dokumentumokat, tanulmányokat, háttéranyagokat.
    Profile

    RSS Feed


Mottó: Az igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik...