Hát, nem sokat. Nem tudják eldönteni, hogy akkor most ez milyen forrás, egyáltalán tekinthető-e annak, vagy csak simán olvasói levélnek. Utóbbinak mégsem, mert már nyilvános, tehát nem, de akkor ez vajon mi? Az udvarhelyi ifjúsági-szociális (ANL) lakások szétosztása apropóján írt blogbejegyzés jól bizonyítja, hogy bár megkerülni nem tudták/akarták a témát, azért az ügyről beszámoló médiumok jó része nem tudta miként kezelni a forrást. A szerző kilétére - jelen esetben b. személyemre - pedig néhol kifejezetten viccesen hivatkoztak. Az uh.ro ebből a szempontból mindent visz, itt "magát ismeretlen székelyföldi újságíróként emlegető szerző" vagyok, bár a nevem legalább megemlítették. Köszi! A Székelyhon már nagyobb gondban volt, ott egyszerűen "egy internetes honlap" lettem, bár azért egy linket csak közöltek. A Székelyhon volt az első, ahol elkezdődött a maszatolás: nem az általam feszegetett lényegi információkat, hanem sokkal inkább az adatok, dokumentumok kiszivárgásának körülményeit boncolgatták, pontosabban ítélték el. Lelkük rajta! A Krónika sem volt a helyzet magaslatán, ott egyszerűen "egy helyi lakos" vagyok. Az. A forrás felcímkézésével a Hargita Népe, azaz a Honline.ro járt el a legtisztességesebben, ott nem volt vállalhatatlan, hogy leírják: "Szőke László jelenleg Magyarországon élő újságíró". A Transindex ingerküszöbét nem érte el a téma, pedig őket is felkértem keringőre, de ők inkább fel sem álltak a táncparkettre. Gondolom a partnertől, azaz tőlem hánytak, s ők amúgy is nagyon megválogatják, hogy kivel táncolnak. Hisz tudjuk, amióta Kelemen Attila Armin megírta, hogy mit jelent a Transindex: "Az egyik legbefolyásosabb rommagyar médiumot, a konszolidáltan vezető rommagyar portált. Profizmust". Amelyik - teszem hozzá óvatosan - eleddig csak egyszer ropott vad botránymetált, a helyhatósági választások idején - de ez egy másik történet... A fentiektől függetlenül viszont, s ezzel kellett volna kezdeni, de ha így indítok, akkor eddig a bekezdésig el sem jutunk, szóval, az előbbiektől eltekintve mégis köszönettel tartozom, mert nem hagyták, hogy halott bejegyzés/információ maradjon ez az egész ügy. Még a Transindexnek is köszönöm! Miért is? Hát, hogy sikerült ilyen profinak maradnia... Ui.: Tudom, az ilyen köszönetekből nem lesz forradalom, ugyanis a puliszka már rég felrobbant. Amúgy sem vagyok egy forradalmár típus. Hú, basszus, már megint elgurult a gránátom... Pillanat, rögtön jövök! CommentsGránátos 01/28/2010 4:15pm
Szia Laci!
Reply
Vadember 01/29/2010 8:59am
Gratulalok! Stilszerü visszateres. Abban bizom, hogy nem csak szalmalang lesz a megjelenesed. Kellett mar valaki aki tud, mer es akar irni.
Reply
H4R61741F3C5K3M4D4R 01/29/2010 8:59am
Szia Laci,orulok h elokerultel,emlexem meg annak idejen volt az Ati-betan u.ezzel a f-f cimmel egy musorod,azzal is sikerult kavarni a fazekba.Nem hanyodnak valahol v mien archivumban azok az adasok?Orulnek ha ujranezhetnem,keritsd ele nezzuk ujra.:D
Reply
H4...,
Reply
Csé mint cseszle 01/29/2010 12:47pm
Dobd csak ide azt a gránátot! Van, hol elhintsem...
Reply
sanyi 02/03/2010 9:08am
Kétszer s fekve:)
Reply
Leave a Reply | Szőke LászlóAz igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik... RovatokArchívumOctober 2010 |

RSS Feed