FEKETE-FEHÉR

Megszólal bennem a hímsovén seggfej, ez amúgy is jellemző a székelyekre, akikről tudjuk, hogy nincsenek is. Szóval, olvasom Parászka Boróka cikkét, és nem győzöm kapkodni a levegőt: Boróka vagy éppen menstruált, vagy a korai klimax okozhatott nála ilyen zavarodottságot. Tudom, tudom, ilyet nem írunk le és aljas dolog összekeverni a szezont a női bajokkal, dehát rólam mindenki tudja - aki nem, az most értesül róla -, hogy ősidők óta faszfej vagyok. A jelek szerint az is maradok, de egyszerűen nem találok más mentséget arra, ami miatt egy ember, aki - fájdalom - még nő is ráadásul, így elbambul. Csak ez, a biológiai törvényszerűség mentheti föl - akartam mondani...

Most ne mélyedjünk el a női lélek rejtelmeiben, hogy a pénz (az anyagi biztonság érzete) miként írja fölül az alapvető erkölcsi szabályokat is akár, de abban se, hogy milyen körülmény teheti vad anyaoroszlánná a legtörékenyebb nőt is. Ennyiből azért biztosan kiderült, pénzről lesz szó. Arról, ahogyan Parászka Boróka a romániai magyarok nagy családjának pénzügyeit (meg)magyarázza: nevesül azt, miért is szükségszerű, méltányos és morálisan elfogadható, hogy ezután minden rommagyar után járó állami fejpénz az RMDSZ pénztárába kerül, közvetlenül.

Nem vagyok családfakutató, de szerzőnk felmenői zsigeri zsebmetszők lehettek, vagy legalábbis fehérgalléros bűnözők; feltehetően az ő moralitásuk öröklődött genetikailag kódolva a mi Borókánkba, aki szerint ha más lop(na), mi is lophatunk nyugodtan (1). Hogyaszongya: mivel nem tudjuk, hogy az RMDSZ politikai riválisa hogyan vezényelné le a pénzosztást, így a "körmére nézés" nem más, mint féltékenység vagy irigység.
De a legszebb ez: nincs arra garancia, hogy a politikai pluralitás biztosítaná a civil szféra hatékony és semleges működtetését (2). Tehát csakis az unitarizmus szerint zajló fejpénz-osztás lehet az üdvözítő és helyes út. Túl azon, hogy ilyen gondolatmenettől minden valamire való liberális értelmiségi a Nagyküküllőbe folytaná magát, felsejlik azért itt Boróka sérült családfelfogása is.

Mert ugye, a romániai magyarság egy nagy család, a családfenntartó az RMDSZ, aki/ami azonban jártában-keltében bizony szórja a magot, melyből fattyúk születnek - na persze szigorúan politikai értelemben. Bár mindenki után jár fejpénz, Boróka szerint a fattyúk csak dögöljenek meg, hiszen nem tudjuk, hogy ők vajon majdani saját fattyaikat hagynák-e megdögölni. Még értelmezhetetlenebb ez a gondolatmenet, ha azt is felismerjük: RMDSZ nélkül fattyúk sincsenek!

Íme a válaszok, hogy miért erkölcstelen az, ha az RMDSZ kapja és osztja kizárólag a rommagyar fejpénzt. Biológiai olvasatban...

Ui.: Megkövetek minden nőt, aki méltóságában sértve érzi magát. Miként elnézést kérek azoktól is, akik nem nők ugyan, ne annak vallják magukat. 

Már megint böffentett egyet a Transindex, mégpedig a Hargita Megyei Tanács által rendelt Duna tévés reklámfilm apropóján, s meg is aszonta. A stílusosan csak szerk. néven jegyzett mélyelemzés kritikának nevezi magát, de persze nem mondja ki, ahhoz nem volt gatyája a szerzőnek, ami, valljuk meg, nem meglepő. Hiszen a felsőbbrendű kisebbrendűségi komplexusát igencsak nehéz névvel vállalni. Megszoktuk.

Ami jó (a kritikában), hogy egyáltalán megszületett. Hogy volt képe a Transindexnek ezernyi karakterben felsírni értékes felületén annak ellenére, hogy ezt a megrendelést nem az ő kreatív műhelye kapta. Sőt, minő gyalázat, még csak ki sem kérték e méjnsztrímmajmoló bagázs véleményét. Szakmagyalázás? Az.

Persze, ha kikérték volna, akkor jött volna sok brandépítő zseni, és euróezrekért osztotta volna az észt meg a szakértelmet, természetesen - előleg után. Miközben a magasabbrendű kisebbrendűségének alázata villódzott volna hamvas orcájukon, mert azért a megrendelő szent, még ha székely(földi) is.

És mit mondanak az okosak? Ezek az Aprajafalván felnőttek? Na mit? Hát, hogy bízták volna "profikra" a filmkészítést. A hozzászólásokban pedig úgy vélik, hogy Bukarest bármelyik utcai pr-csapata legyártott volna egy profi(!) filmet potom 12 ezer euróért. Aztán meg jött volna a leleplező cikksorozat arról a korrupciógyanús ügyről, miszerint még nagyobb gagyi született a kedvezőbb árajánlattal pályázó helyi szakmabeliek kárára.

És fájdalmaik vannak, miként a Transindex cikkéhez hozzászólók némelyikének: de nem ám székelési, nem, nekik az fáj, hogy ezek a hülye, csepürágó (jelenleg hórágó) székelyek már megint azt hiszik, hogy feltalálták a spanyolviaszt. Mert összekapták magukat, pénzt, paripát szereztek, és készítettek egy zsebükhöz igazított reklámfilmet. Fájdalom, olyat, amibe sem az idomított grizly medve, sem Angelina Jolie nem fért bele - költségvetésileg.

Ó, emlékszem, amikor a kilencvenes évek elején a köcsög kis székelyek (a kis rám vonatkozik ;-) majdani napilapról álmodoztak. Akkor a szakma krémje körberöhögte saját fejét. S mit ád isten, előszor az Udvarhelyi Híradó vált napilappá, majd testvérlapok indultak Csíkszeredában és Marosvásárhelyen. Na nem egy Transindex egyik sem, az igaz, de azért feltehetően nagyobb a forgalma a lapcsoportnak, mint a kolozsvári köldöknézők internetes vállalkozásának. Ha most lenne akkor, akkor Varga patakot lehetne tömni a kolozsvári profikkal e szerkesztőségek háza táján. Akkor? Távolságtartó somolygásra voltak képesek az Insomniában a harmadik vodka után.

Pofázni, azt igen, azt tudnak, de kényes kis seggüket levonszolni Székelyföldre már nem. Pedig akkor ott is lennének "profik". Mert, ugye, a provinciára brandet építeni lehet ugyan, de nem velük. Nekik ez nem szimpi. De a provincia nem vécékagyló, amibe csak úgy beleszarunk a felsőbbrendű altest kisebbrendű tulajdonosaként. Nem bizony. Hiszen cseszhetitek ott, Kolozsváron Székelyföld nélkül!

Elsőként a Transindex, hiszen az amatőr székelyföldiekkel együtt romániai olvasóinak durván a hatvan százaléka is úszna felazon.

És folyna már ki egyszer a mérőón a szemetekből, hogy kettős látásotok végre megjavuljon. Mert Barcelona reklámfilmjére lehet ugyan hivatkozni, de akkor miért feledkeztek meg arról, hogy a jól sikerült, nagy költségvetésű produkció mögött azért ott van a katalán autonómia is. Ha ez igaz lenne Székelyföldre, akkor minden bizonnyal szépen változhatna a profik-nem profik aránya is az autonóm tartományban, és jöhetnétek agytágítani útlevéllel, ha a tartomány foglalkoztatási politikája szerint éppen igény lenne rátok. Igaz, akkor már rég működne a transindex.sic, mert provincia ide vagy oda, azért az a fránya hatvan százalék csak annyi, amennyi.

Azt a baromságot meg ki ötölte ki, hogy Erdély elsősorban nem Székelyföldet jelentené a rianó magyarországi, történelemből zokni kocaturista számára? Attól fog padlót majd' minden magyar(országi), hogy utazik 650 kilométert egy idegen országban, és egyszer csak a rendőr is magyarul igazoltat (majdnem ;-). Vagy már Budapestre se vetitek világtalan szemeitek, ti, ti provinciális kolozsvári (nem székelyföldi) elit, bocs, profik?

Végül pedig, uramatyám, jöjjön a lényeg: a cél. Mi is volt a célja a Branding műkedvelő szinten című Transindex-kritikának a betűvetésen túl? Ha a brandépítés (he-he) öncélú oltárán áldozni, nos, akkor az sikerült, de szkizofrén csőlátásotoktól még nem sikerült szabadulnotok. El kéne már dönteni, hogy a cső melyik oldalán álltok. Brandileg.

De ennek ellenére mü kedvelünk, de tudod, hogy nincs bocsánat?

Filmkritika műkedvelő szinten (update - 2010.02.15)

A szóban forgó filmnél biztosan készült már kismillió jobb, a kritika hasznos, a szakmai megjegyzések rendben vannak ott, ahol nem csak annyi szerepel, hogy rossz, mert rossz.

Különben nekem az alapállással van/volt bajom: például azzal, hogy bízzuk profikra a dolgot. Milyen profikra, honnan, ki a profi? És miért? Ilyen értelemben gorcső alá lehetne venni a kolozsvári RTV, a bukaresti magyar adás, de még a Duna tévé vagy MTV majd' minden műsorát.

Nem vagyok elitista, nem én, mégis, kritikát/elemzést nem írunk névtelenül, mert nem lehet hiteles, hiszen tisztázatlan, hogy milyen szakmai háttér és tapasztalat áll mögötte. (Hacsak nem gondoljuk, hogy a Transindex mindenhez ért, mégpedig így: szerk!) Különösen nem, ha a kritika nem kizárólag a szakmai tudásbázis elemeiből és rendszeréből merít. Ha ezen túllép egy "kritika", akkor az inkább vélemény, ha nem vezércikk vagy mi. Ugyanis nem mindegy, hogy a filmről vagy annak alkotóiról mondok-e véleményt. A kettőt összekeverni qrvára amatőr húzás!

Kedves Transindex, máskor bízd inkább profikra a szakmai kritikát, mert amit most elműveltetek az nem több, mint kritika műkedvelő szinten, legfeljebb középszerű, de mindenképpen aljas, mert embereket és azok munkáját (nem a végterméket!) minősítitek, még ha csak székelyekét is...

Körülmények, háttér - konkurenciaharc? (update - 2010.02.16.)

Megkérdeztem Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét, hogy mennyi az annyi, azaz milyen költségvetésből készült ez a film? A tervezett négy filmért kevesebb mint 1000 eurót fizet a megyei tanács: a számla pontos értéke 840 euró + ÁFA, azaz 4.247, 83 lej. Visszaosztva kb. 250 euró jut egy filmre. Hát ez nem éppen egy hollywoodi költségvetés...

Borboly szerint különben a lényeg, hogy van miről vitázni. Cselekedtünk: elkezdtük Székelyföld népszerűsítését. Jó, hogy elkezdődött egy párbeszéd erről – ha építő jellegű, akkor mindenképpen hasznos. Lesz folytatás tavasszal, újabb népszerűsítő filmet tervezünk. Természetesen az építő jellegű kritikákat figyelembe vesszük.

A negatív kritikákkal kapcsolatban annyit: az is reklám a Székelyföldnek, köszönjük! (A film linkjére ugyanis a fanyalgó hozzászólások alapján is sokan rákattintanak.)

A Transindex-kritika mögött hátsó szándék is sejthető, sajnos, ugyanis ők is szemet vetettek a turizmusfejlesztésben rejlő lehetőségekre: becserkészhető piacnak vélik, mozgolódnak is, szeletet remélnek a tortából, melyet a Konnertfilm már kostolgat (legendatérkép, iranytu.ro). Innen nézve sima konkurenciaharcról is beszélhetnénk akár, mégpedig elvtelenről. Pfúj!

---
FÓRUM: Milyen a jó Székelyföld-reklám?

Történelmi pillanat tanúi lehetünk: Sepsiszentgyörgyön (Bukarestben?) román hős van születőben Dan Tănasă, 28 éves blogger személyében, aki civilben végzős kommunikátor, hivatalosan viszont a Hargita-Kovászna megyei "elnyomott" románok önjelölt érdekvédője. A rendkívüli nemzeti érzékenységgel megáldott Dan nem éppen szerény, önmagáról így ír: jobb vagyok 50 személyes ismerősömnél, de egymillió olyannál is, akit nem ismerek. Viszont mindenek előtt kemény, civil kurázsival megáldott érdekvédő, aki zászlajára tűzte, hogy márpedig megvédi a magyar megyék románjait a többségi elnyomástól. És szó, ami szó, ügyesen csinálja.

Hiszen Dan Tănasă nem tesz egyebet, mint él a jogaival, azaz panaszt tesz, feljelent, kivizsgálást kér, illetve nyilvánosan hangot ad nemtetszésének. Hiteles, mert románként él vagy származik Kovászna megyéből, valamint azokat a félelmeket lovagolja meg (feltehetően hittel), melyek ott élnek a két megye románjaiban, román tiszt(ség)viselőiben. Utóbbiak mindent megtesznek, hogy folyamodványai befogadásával azok megalapozottnak, az okok pedig ténylegesnek tűnjenek, hiszen kimondva-kimondatlanul, ők is így élik meg, hogy e két megye zsíros, állami állásait, tisztségeit, netán az igazgatótanácsi tagságokat nem automatikusan kapják meg, a bukaresti politikai háttér-megállapodások mellett még versenyhelyzettel is szembe kell nézniük ott, ahol évtizedekig nekik jutott minden konc.

Na most, itt van nekünk ez a Dan, akinek minden esélye megvan arra, hogy az egészséges román nacionalista erők (is!) hős székelyföldi lovagot faragjanak belőle, akit bátorságáért tisztel minden valamire való román. Az, aki sosem járt Székelyföldön. És nem is fog, mert Dan Tănasă lerántja a leplet, hitelesen, ő ugyanis a bőrén tapasztalja a valóságot, ami más - különben mindig más -, mint a hivatalos, politikai hátérralkuk alakította színjáték.

Hősünket viszont nem kiröhögni kell(ene), hanem Mózesként tisztelni, aki a magyaroknak is utat mutat civil kurázsiból. Ha minden jogsértés vagy annak vélelme esetén hivatalosan is hangot adnánk nemtetszésünknek, akkor bizony térdre lehetne kényszeríteni a látszatdemokrata kaméleonsovénokat is, de még a csak jó értelemben vett nacionalista román hivatalnokot is. 

Ugyanis van egy apró igazság, amire Dan Tănasă rájött: száz panasznak is egy a vége. Mert ha csak egyet helyben hagy valamilyen hatóság, akkor íme, ott a bizonyíték, ha viszont egyet sem, akkor is bizonyíték születik. Mégpedig annak bizonyítéka, hogy részrehajló a hatóság, hiszen aligha létezhet százból száz megalapozatlan ügy. És indulhat(na) a tánc...

De a székely  másként táncol (nyugi, a magyar is, és most ne nyissunk vitát arról, hogy ki szart kit ;-), valahol odaveszett a civil kurázsink. Azt viszont azóta sem értem, hogy miként dolgozhat majd' minden Székelyföldön szolgálatot teljesítő belügyis, katona és rendőr felesége bankban, pénzügyi szervezetnél vagy közhivatalnokként. Szóljon, aki érti!

Jól tessék figyelni, mert ilyet sem fogtok sokat olvasni  tőlem. Ugyanis ez magáncerka, bocs, szféra. Szóval, egyik reggel járom szokásos utam a neten, s há', né mit olvasok, hogy aszongya: nem tudnak az alacsony férfiak becsajozni! Na mondok, kész, cseszhetem a 165 centimmel: állítólag a kultúra genetikai kódolása úgy kínál biztonságérzetet a nőknek, ha a hálójukat magasabb férfira vetik ki. Magyarán, ha ösztönből kell ráböknie a nőnek egy 175 vagy egy 165 centis férfira, akkor a magasabb mindent visz.

Mert ott a pénz, paripa, fegyver. Hiába is gyúr a kicsike, cseszheti, az ösztön az ösztön, a többi csak duma, esetleg némi magyarázkodás, de a lényeget tekintve lényegtelen. A legfájóbb az, hogy ez még nem elég. Az alacsony férfiak ebből kifolyólag komplexusosak, állandó bizonyítási kényszer mellett lesznek agresszívebbek, mint tíz centivel magasabb hím fajtatársaik. Nincs mese, időt kell keríteni arra, hogy eddigi négy X-emen átpörögjek, s keressem ennek bizonyítékát.

És tényleg, volt eset, amikor egy éjszakai lokálból kijövet (már rég nem járok ilyen helyekre, nyugi!), egy kb. 20 centivel magasabb csíki hokis azért ütött le, mert hamarabb hívtam taxit, mint ő. Mondjuk nem ez volt a baj, hanem az, hogy a később érkező előjogát leszartam, és az alacsonyabbak lelki nyugalmával beszálltam az általam hívott taxiba. Magasabb emberünk kirángatott, és leütött. Mivel felálltam, ismét. És ismét, és ismét. Aztán megunta, mert az "ez egy hülye!" felkiáltással nem volt hajlandó negyedszer leütni, pedig én az esély nélküli játékos birkatürelmével ismét és ismét felálltam.

Na most, ez vajon azért történt, mert alacsonyabb voltam mint ő, és agresszív lettem volna?Eldönti az utókor, de nagyon jól éreztem magam a látlelet felvétele során, majd a rendőrségen is, mert persze nem hagytam annyiban. Sőt, mivel éppen házon kívül volt minden udvarhelyi rendőrautó, hát taxiba ültettem a rend derék őreit, hogy magasabb hímtársam bevigyük a rendőrségre. Be is vitték, s onnan számomra érdektelenné vált az a 20 centis, meg az a 30-40 kilós különbség. De térjünk a nőügyekre.

Volt 15-20 centivel magasabb barátnőm is. Nem azért, hogy cáfoljam e majdani 'magasabb vs. alacsonyabb férfiak' axiómát, de volt. Ha felidézem, akkor tényleg kínos volt kicsit kézen fogva sétálni vele. Hiába választottam a szegőkövet (ismertebb nevén bordura), nem nyújtott az a séta férfiasságnövelő élményt. Mulasztani viszont mulasztottam: soha nem kérdeztem meg tőle, hogy elállt-e a nyakad csókolózás közben? Most már tudom, meg kellett volna. Az Index is megírta...

Eldöntendő kérdés: vajon a 165 centim miatti komplexusom lehet-e oka agresszivitásomnak? Ha van nekem olyan egyáltalán... Nőügyben viszont tiszta lekiismerettel állítom, nyugodtan keverj le egy istenest (képletesen persze) annak a lánynak/nőnek, akinek a 10 centis magassarkú cipő fontosabb, mint te.