Hát, nem sokat. Nem tudják eldönteni, hogy akkor most ez milyen forrás, egyáltalán tekinthető-e annak, vagy csak simán olvasói levélnek. Utóbbinak mégsem, mert már nyilvános, tehát nem, de akkor ez vajon mi? Az udvarhelyi ifjúsági-szociális (ANL) lakások szétosztása apropóján írt blogbejegyzés jól bizonyítja, hogy bár megkerülni nem tudták/akarták a témát, azért az ügyről beszámoló médiumok jó része nem tudta miként kezelni a forrást. A szerző kilétére - jelen esetben b. személyemre - pedig néhol kifejezetten viccesen hivatkoztak. Az uh.ro ebből a szempontból mindent visz, itt "magát ismeretlen székelyföldi újságíróként emlegető szerző" vagyok, bár a nevem legalább megemlítették. Köszi! A Székelyhon már nagyobb gondban volt, ott egyszerűen "egy internetes honlap" lettem, bár azért egy linket csak közöltek. A Székelyhon volt az első, ahol elkezdődött a maszatolás: nem az általam feszegetett lényegi információkat, hanem sokkal inkább az adatok, dokumentumok kiszivárgásának körülményeit boncolgatták, pontosabban ítélték el. Lelkük rajta! A Krónika sem volt a helyzet magaslatán, ott egyszerűen "egy helyi lakos" vagyok. Az. A forrás felcímkézésével a Hargita Népe, azaz a Honline.ro járt el a legtisztességesebben, ott nem volt vállalhatatlan, hogy leírják: "Szőke László jelenleg Magyarországon élő újságíró". A Transindex ingerküszöbét nem érte el a téma, pedig őket is felkértem keringőre, de ők inkább fel sem álltak a táncparkettre. Gondolom a partnertől, azaz tőlem hánytak, s ők amúgy is nagyon megválogatják, hogy kivel táncolnak. Hisz tudjuk, amióta Kelemen Attila Armin megírta, hogy mit jelent a Transindex: "Az egyik legbefolyásosabb rommagyar médiumot, a konszolidáltan vezető rommagyar portált. Profizmust". Amelyik - teszem hozzá óvatosan - eleddig csak egyszer ropott vad botránymetált, a helyhatósági választások idején - de ez egy másik történet... A fentiektől függetlenül viszont, s ezzel kellett volna kezdeni, de ha így indítok, akkor eddig a bekezdésig el sem jutunk, szóval, az előbbiektől eltekintve mégis köszönettel tartozom, mert nem hagyták, hogy halott bejegyzés/információ maradjon ez az egész ügy. Még a Transindexnek is köszönöm! Miért is? Hát, hogy sikerült ilyen profinak maradnia... Ui.: Tudom, az ilyen köszönetekből nem lesz forradalom, ugyanis a puliszka már rég felrobbant. Amúgy sem vagyok egy forradalmár típus. Hú, basszus, már megint elgurult a gránátom... Pillanat, rögtön jövök! 8 Comments Hát, a mi kultúránk már csak ilyen 01/21/2010
Csak néhány napja követem ismét rendszeresebben az udvarhelyi, székelyföldi, mondhatni erdélyi eseményeket. Mindeközben pedig azon gondolkodom, hogy vajon mikor, kinek és mi lépi át az ingerküszöbét, azaz mikor, kinek, mi lehet annyira érdekes, hogy foglalkozzon vele, írjon-olvasson róla? Rögtön föl is „ütöm” a Transindex és a Honline.ro (Hargita Népe) címlapját. Dől belőlük Esterházy Péter. Nem baj ez, persze, nagy író, mégis, felháborít ez a térdre borulás, különösen, mert nem sok Esterházynál cinikusabb fajtagyűlölő koptatta ennek a vidéknek a földjét. Ja kérem, 600 kilométerre Budapesttől már átalakul Esterházy verbális identitása. Azaz lazán szaxizik az úristen. Átszellemült mosollyal, sőt, áhítattal emelkedik itt mindenki magasztos irodalmi régiókba. Esterházy is. Azok előtt, akiknek pusztán a léte is ellentmond mindannak a „magas” értékelvűségnek, melyek mentén (tudjátok, mint a vascipőkre néző fa a budapesti Duna-mentén!) a nagy író meg szokta mondani a frankót. Kíváncsian várom a holnapi Honline (vagy Hargita Népe) Esterházy-interjúját: vajon lesz olyan bátor a riporter, hogy elvonatkoztasson kicsit az irodalomtól? Vajon meg fogja kérdezni tőle, hogy mondaná már meg, milyen alkotói mélység okoz nála beteges nemzetfóbiát? Tenné már helyre/világossá ezzel kapcsolatos – kizárólag irodalmi és értékelvű – nézeteit, de ne csak egy elkövetkező apa-lány (fiú?) regényben. Hanem itt, az erdélyi, székelyföldi magyar nagyérdemű előtt. Megkérdezném tőle, hogy akkor most mi elmagyarosodott románok lennénk? Vagy elrománosodott magyarok? Olyanok, akiknek a kulturális köldökzsinórjából már rég nem az a fajta folyadék tör föl, melyből oly szívesen issza megrészegültre magát Esterházy Péter – valahogyan mindig választások körül, persze – a Népszabadság vagy az Élet és Irodalom hasábjain. Dühít, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából stílusosan, éppen a Székelyföld (meg a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, azaz a magyar állam) meghívására egy kaméleon emlékeztet(?) arra, miszerint magyar kultúra (és irodalom) csak egy van. Lófaszt! – gondolhatta Móricka is, miközben az utolsó magyar kolbászt majszolta mohón a spájzban, és édesanyjának így kiáltott: anya, csak egy volt! *** Ennél szebben már csak az az információkban és részletekben gazdag tudósítás dobott föl, mely szintén összefügg a magyar kultúra napjával, és így szól: „Múlt heti bukaresti látogatása után tegnap ismét a fővárosban intézte városunk ügyeit Bunta Levente polgármester. Most a kulturális miniszterhez, azaz párttársához, Kelemen Hunorhoz érkezett az elöljáró, ahol két fő témát beszéltek meg, méghozzá a Haáz Rezső Múzeum és a volt mozi épületének helyzetét” (uh.ro). Hát, a mi kultúránk már csak ilyen... Csőszünk, Esterházy Péter 01/09/2010
A nagy író ismét megszólalt a Népszabadságban. Érthető, hiszen nyakunkon a kampány, és úgy kell a baloldalnak a megmondó értelmiségi, mint pegazusra a szárny. Azért nyilatkozott termékeny írónk, mert új színdarabját most mutatják be, amihez gratulálunk. Ugyanakkor mégse lehet szó nélkül elmenni amellett, ahogyan a magyar gyerekeket félti a közoktatástól, nehogy Wass Albert giccses versei uralkodjanak el például Babits kárára, amely mellesleg Esterházy kényszeres fikciója. Mert ugye, Esterházy Péter a szívén viseli a magyar lurkó értékrendjét, „ízlelőbimbóinak alakulását”. Viszont ezzel az értékítélettel ingoványos talajra tévedt. Még akkor is, ha a nagy írók interjúit pusztán irodalmi alkotásnak tekintik némelyek, függetlenül attól, hogy szelel belőlük a politikai indulat. Miként a nevezetes Kertész Imre-interjú sem több ugyanazok szerint, mint csupán irodalmi alkotás. Az. Tiszta irodalom. Nos, ebben a Népszabadságban megjelent, interjúnak álcázott irodalmi műben azt mondja Esterházy, hogy „nem lehet olyan értékrendet elképzelni, ahova Wass és Babits gond nélkül beilleszthető volna. Méghozzá a legmagasabb értékek közé.” Azért, mert szerinte Wass versei giccsesek. Érdekes, ahogyan ez a kiemelkedően nagy író a láthatóan irodalmi alkotásnak tekinthető interjújában ízlésficamtól félti a felnövekvő generációkat. Attól, hogy az igazi helyett giccshazaszeretettel, netán giccspatriotizmussal táplálják, ha Wass Albert-verseket olvasnak. Ez szerinte olyasvalami, mint nagymama konyhájában hamburgert zabálni. Ennek ellenére Esterházy Péter igen nagyvonalú. Önmagával szemben mindenképpen, s ez szintén az irodalmi interjúból derül ki. Ő nagyvonalú saját alkotásaival, színre vitt darabjait élni hagyja, ilyenkor úgy viselkedik, mondja, mint egy halott szerző. A szöveg színházi alapanyag, ő nem kiabál és nem vacakol, ha kihagynak a szövegből egy mondatot. Élje csak az a saját életét a színpadon, mert a szerzői szempontok ott már irrelevánsak. Ezt nyilatkozza Esterházy Péter saját alkotásáról. Na persze, ami kijár Esterházynak, az nem illeti meg például Wass Albertet. Már ha meg nem köveznek, amiért e két nevet egymás mellett merem említeni. A Wass-szövegeket bűn élni hagyni, de minimum veszélyes. Mert általuk giccshazaszeretet vagy giccspatriotizmus üti fel a fejét. Saját szövegeit ugyan már nem védheti meg Wass Albert, de láthatóan akad helyette több olyan, aki tudja, melyik az a szöveg, aminek nincs helye iskolákban, elhallgatandó, azaz máglyára való. Ő, a nagyvonalú. Már azért is, mert Esterházy szerint „egy demokráciában nem utalgatni kell, mint a diktatúrában, hanem beszélni”. Hozzátehette volna: vagy nem beszélni, elhallgatni, sőt, irtani. Nehogy megtörténhessen a bűn: a jó magyar lurkónak nemcsak azt tesszük lehetővé, hogy Esterházy szövegeivel együtt élhessen, hanem ifjonti zsenge értelmét, lelkét Wass Albert-versekkel „mérgezi” e sötét, nemzetieskedő moloch. Ó, minő giccsparádé, a végén még ellepik e hont a giccspatrióták! (Akkor érné csak igazi csapás a mi jól kifizetett csőszeinket.) Isten óvjon attól, hogy minden magyar lurkónak kizárólag Esterházy-szövegekkel kelljen szellemi frigyre lépnie, és így szülessenek az igazi értékrend szerinti hazafik. A szerző székelyföldi újságíró Magyar Nemzet, 2009. december 19. | Szőke LászlóAz igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik...  RovatokArchívumOctober 2010 |
RSS Feed