FEKETE-FEHÉR

  • Címlap
  • Fehérgallérokosok
  • Udvarhely
  • Megmondó
  • LIVE - ÉLŐ
  • Română

Az újgazdag bányatulajdonos találkozása a fényképezőgéppel

A küküllőkeményfalvi bánya fölött - hála a szélnek - szállt a por és homok. Egyed Ufó Zoltán, a manna.ro és uh.ro fotósa feltehetően az isa por és homok vogymukra hajazva meg szerette volna örökíteni ezt, amihez, úgy-e, nem csak joga van, hanem ez vállalt kötelessége is, különben vághatná sutba fotográfusi krédóját a lencse túloldalán. És ekkor beviharzik a képbe kettő a három Csergő testvér közül: Elemér és László, a tehetős bányászfiúk, azaz bányatulajdonosok. És ordítják, hogyaszongya, nincs jogod fényképezni! 

» Tovább   

Meglepően gyors intézkedés?

Picture
A tilosban való parkolás fotójának közlését követő napon: közúti ellenőrzés "áldozata" lett Pui. Meg is bírságolták!

A bunkóságot lehet tanulni?

Picture
Te, ez tényleg azt hiszi, hogy a Kossuth utcai járdán parkolni tök menő. Szegény Pui. Részletekért kattints!

A belügyminiszter az ökör mellé levelet is kap

Mozgalmas lesz a péntek-szombat Udvarhelyen, ugyanis végre mégis megtartják a prefektusok és alprefektusok találkozóját, melyet január óta halogatnak. A nagyjelentőségű eseménysorozat egyik helyszíne a Septimia, ahol maffiákjaink is gyakran lógatják, de ezt most írjuk a hely javára.

» Tovább  

Udvarhelyen a liftes néni is zseniális ingatlanbróker

A legrondább ügy, amivel hónapok óta találkoztam. Nem azért, mert ez a "szokásos vagy hagyományos" ingatlanszerzési (lakásmaffia) gyakorlattól eltérne, hanem, mert az áldozat pszichiátriai eset, azaz súlyos beteg (lásd orvosi igazolások!), és ezt használták ki.

» Tovább 

Don Quijote és a civil kurázsi,
avagy mit kezdhet egy település saját alvilágával

2012. február 11-én a székelyudvarhelyi Gondűző Étterem és Szállodában léptem föl a fenti témával. Újranézhető a rögzített élő beszélgetés. 

Fenyegetés, tettlegesség, koponyatörés á lá Udvarhely

Frissítve 2012.02.01. - 22:45: Az ügy hátterével egyelőre nem tudok szolgálni, nincs elég információm még, de az mindenképpen fontos hozadéka, hogy miközben mindenki tagadja azt, hogy létezne szervezett bűnözés Székelyudvarhelyen és környékén, addig három díszpinty egy negyedik (Dobos Róbert, aki ráadásul jelen sincs!) elleni rendőrségi följelentést akar visszavonatni egy sértettel, nem éppen keresztényi módszerekkel, azaz erőszakkal. Nagyon remélem, hogy ez az apróság nem csak nekem szúrja a szemem. Vagy ne reménykedjek? Kérdem.
 
» Tovább

Alakulóban a Közbiztonságért Testület

Retro: Fekete-Fehér 1996-ból, tévében

Nem semmi 15 év múltával visszanézni egykori önmagunkat. Máthé László Ferenc helyesen állapítja meg, hogy valami akkor dőlt el. Igen, mert akkor hét adást tudott megérni a Fekete-Fehér, igazán kiforrni se tudta magát, így hát kísérlet maradt. Vagy kísértet? Hehe...

A maffiákok a mennybe mennek?

Picture
Nyilván, miként a menny, úgy nevezettek tartózkodási helye is ismeretlen. Így akkor sem hágom meg senkinek a személyiségi jogait, ha takarás nélkül adom közre a rendőrségi határozatokat. Remélem mihamarabb tiltakozni fognak a gyanúsítottak - értsd: perelni személyiségi jogaik megsértése miatt -, csak az illetékes bíróságon ne felejtsék el igazolni magukat. Ha kérhetem...
 
» Tovább


Verési mutató: pozdorjává tört alkar + műtét, több betört borda, kétszer műtött szemhéj

A történet nem egészen egy hónapos, írt róla a Székelyhon és az uh.ro is, nevek nélkül. Van rendőrségi feljelentés, és fenyegetőzés dögivel. A csipet-csapat biztonságban érzi magát mondván, á, úgysincs tanú, s azt az egyet is megfenyegették, aki van/lenne. De nézzük mi is történt...

 » Tovább

Gyorslecke rendőrségi nyomozásról kicsiknek, nagyoknak

Életem egyik leggyatrább vallomását írtam alá a rendőrségen, minden háromszavas mondatrészben volt legalább négy hiba. Az amúgy jóindulatú főhadnagyot nem akartam szembesíteni ezzel. Újra kellett volna írnom az egész jegyzőkönyvet, de nyomozó társa előtt nem akartam ilyen megaláztatásnak kitenni. Marha nagy szívem van na. Az.

 » Tovább

Mókuskerék - beszélgetés egy áldozattal kevéssel öngyilkossága előtt

Sokat gondolkodtam, hogy közreadjam-e ezt a felvételt. Végül úgy döntöttem megteszem, mert időközben Magyari István (Gyufa) - a hivatalos verzió szerint - öngyilkos lett, gyógyszer-túladagolásban hunyt el, a rendőrség pedig, ahová szintén eljutott ez a felvétel, nem talált semmilyen használhatót a beszélgetésben. Semmi olyant, ami szerintük egy tüzetesebb vizsgálatot megérdemelt volna M. I. halálának körülményeivel, netán előzményeivel kapcsolatban.

» Tovább

Gyergyóalfalu: egy kivégzés margójára

A jelenséget, hogy akár kivégzést is lehet már rendelni az amúgy szép ropogós tájszólásban beszélő székely fiúktól, lehet még egy ideig bagatellizálni, de egyre veszélyesebb. Mint ahogy az egyedi zsarolások vagy lakásmaffia típusú ingatlanszerzések is akkor válnak igazán veszélyessé, ha sikerül valaki(k)nek szervezetten működtetni, és hálózatot szervezni rá.

» Tovább

Stafétazsarolás - hangfelvétellel

MJ, a sértett hosszasan vívódott azon, hogy segítségért forduljon-e valakihez vagy sem. Ahogy általában, ő is úgy gondolta, hogy a zsarolóktól úgy lehet megszabadulni, ha jogtalan követelésükből valamennyit teljesítünk (esetében 1000 eurót jelent ez), s majd csak abbamarad a zaklatás. Hát nem!

» Tovább

Gyorshír: Rács mögött Szígyártó Szabolcs, alias SZJ

Frissítve 2011- március 27-én, 10:00 órakor: Információim szerint a napokban vették őrizetbe Szígyártó Szabolcsot Budapesten autólopások, illetve lopott autókkal való kereskedés miatt. Szombaton, március 26-án két blogolvasó is jelezte, hogy kiengedték, s már haza is érkezett Székelyudvarhelyre. Részletekkel jövő héten érkezem.

» Tovább

(+18) Márton József harmadik változata 

Ha egy eseménynek három változata van úgy, hogy a három szereplő közül az egyik - ebben az esetben Vajda Ilona, aki elhunyt - már nem beszélhet, nos, ott valami nem stimmel. Azaz valaki hazudik. Nagyot. Így lehet ez Márton József közjegyző és a szóban forgó lakáseladási ügy esetében is: az igazság három különböző változatban ajánlkozik föl, mint egy bárcás kurva, akinél a szolgáltatás ára háromféle, mert három "befogadó helye" is lehet neki (megértést az emancipáltaktól ;), mármint a lotyónak.

» Tovább

Az alvilág, a közösség és a blog, avagy miként válik civil nyomozóvá az olvasó

Picture
Fellépek a Fekete-Fehérrel. Nem újdonság azoknak, akik személyesen is ismernek, hogy ha egy területen mélyvizsgálatot - jelentsen ez bármit is - végzek, akkor azzal többet próbálok kezdeni, mint csak egy Google-temetőbe szánt karaktersorozat. Így vagyok a Fekete-Fehérrel is, ami túlmutat a székelyudvarhelyi fiúkon.

» Tovább


Márton József közjegyző válaszol

Megérkezett a válasz Márton József közjegyzőtől, s ahogy ildomos, változtatás, szerkesztés nélkül közlöm álláspontját. Néhány napig nem reagálok a válaszában foglaltakra, hogy mindenkinek legyen ideje elemezni, értelmezni.

» Tovább

Márton József közjegyző térfelén pattog a karakter

Tévedés ne essék, Márton József közjegyzőnek joga van védeni önmagát, jó hírnevét, netán szakmai feddhetetlenségét. Mindazonáltal, ő közokiratokat bocsát ki, melyek akkor is közhitelesek, tehát bizonyítékul szolgálnak, ha őt magát nem kérdezzük minden egyes alkalommal, amikor ez a közokirat valamilyen elidegenítési eljárás alapjául szolgál.

» Tovább

Udvarhelyi lakásmaffia - újabb áldozat, de még megmenthető

Frissítve, pontosítva 2011. február 9-én, 19:30-kor: Jelentem, ismét forró nyomon vagyunk. Neve elhallgatását kérve fordult hozzám valaki, hogy Ráduly László (Laci), Füles (Pacsi) és köreik újabb áldozatot néztek ki maguknak. Egy szombatfalvi lányon (Ráduly Laci rokona) keresztül adtak kölcsön (bankos: Bencze László) az áldozatnak, s most szorongatják, hogy vagy azonnal megadja az adósságot, vagy viszik a lakását.

» Tovább

Udvarhelyi lakásmaffia-ügy 3. - magatehetetlen eladó

Elkerülhetetlenül profán leszek, szándékaimtól függetlenül. Ugyanis, bár a család, azaz Tövissi Csaba beleegyezésével teszem közzé ezeket a fotókat, mégis kétségeim vannak, hogy helyesen járok-e el. Embert sem éltében, sem holtában nem teszünk ki annak, mint ami most a néhai Vajda Ilonával és a családjával történik.

» Tovább

Újabb lakásmaffia-ügy 2. - hiteles dokumentumok

A Tövissi Attila féle ügy, azaz a lakásmaffia-helyzet tovább fokozódik. A panaszostól megérkeztek azok a dokumentumok, melyek alapján a megyei Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnál (DIICOT) feljelentést tett csalás vádjával, ha már az udvarhelyi rendőrség nem volt erre fogadókész.

» Tovább

Újabb lakásmaffia-ügy - és most nem én írtam meg!

Az ügy szépsége az - már megint és azóta is -, hogy a szerződés és csalás egészen friss, 2010. december 24-én írták alá az adásvételit. Ez nem egyebet jelent mint azt, hogy ezek nem csak az én fejemre szarnak, hanem egész Udvarhelyre.

» Tovább

A Kakó bandát kóstolgatja a rendőrség, miközben mi stricit fogtunk, ha nem is nagy durranást

Az úgy volt, hogy az utóbbi napokban e-mailben támadtak a jólértesültek, hogy márpedig nagy letartóztatások folynak Udvarhelyen. Majdnem beleugrottam a billentyűzetbe, hogy na. De azért a kisördög birizgálta az óévi nemes borok által áztatott torkom, és kacsagyanús illatokat is éreztem: szokatlanul jó lett volna így kezdeni az évet, így hát leellenőriztem a hírt.

» Tovább

Betörtek a Polgári Élet szerkesztőségébe

Ünnepközeli hír ez a betörés. A Polgári Élet közleményét változtatás nélkül másolom ide, remélem csak kisebb fóbia, és nincs összefüggés az általam a PÉ-ben írtak, valamint a betörés között. Ha lenne összefüggés, valakik nagyon hülyék. De nagyon!
 
» Tovább

Személyes: Mire megtanultam...


Meleg pornó fiatalkorú fiúkkal - ez is Udvarhely (hangfelvétel törölve!)

Frissítve 2010. december 3-án! Hányinger, vérlázító, aljas! Ebben a három szóban össze is foglaltam, hogy mit is gondolok Székelyudvarhelynek erről az arcáról. Előrebocsátom, hogy nem vagyok homofób, nem érdekelnek a hálószobatitkok, miként az sem, hogy kinek milyen a szexuális irányultsága. Az viszont felháborít, ha visszaélnek bárkinek is a kiszolgáltatottságával, vagy életkorból adódó hiszékenységével. A téma nagyon kényes, érthető, hogy nem fogok az áldozatok nevével dobálózni.

» Tovább 

Udvarhelyi maffiákok: A Kakó banda újabb áldozatot nézett ki magának

Ismét össze kell fognunk, a Kakó banda újabb áldozatot pécézett ki. Balázs Lászlót, akinek a Függetlenség utcában van lakása, Picu (Pui Marius) zaklatja folyamatosan, hogy rávegye az általa "kínált" kedvező (uzsora)kölcsön- vagy adás-vételi szerződés megkötésére. Balázs Lászlónak nemrég hunyt el édesapja is, édesanyja korábban, információim szerint nem veti meg az italt, azaz ideális áldozat.

» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: és akkor beárazzuk a fiúkat - 3. (VÉGE)

A "nagy" információ-vásárlási biznisz bebukott. Nevezett Ismeretlen Illetőnk úgy kért volna pénzt, hogy zsákbamacskát játszunk, legfeljebb némi füvezési szokásról osztott volna meg információt, ha igen egyáltalán. Különben is csak akkor érdekel Barabás Róbert (alias Versace) füvezése, ha ő azt éppen harapni akarja. Ez is csak azért, hogy meg tudjuk akadályozni ;)...

» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: és akkor beárazzuk a fiúkat - 2.

Az előző két levélváltásból kiderült, hogy beárazták az udvarhelyi rosszfiúkat, kb. 1.300.000 Ft-ra becsülték azokat az információkat és bizonyítékokat, melyeket megvételre ajánlott az Ismeretlen Illető. 

Nem vagyok egy James B(l)ond, ezért gyanakvásomat megerősítendő futottam egy kört a hasonló ügyekben jártasabb profiknál, akiknek egyértelműen az volt a véleménye: ez az Ismeretlen Illető túl sok hollywoodi filmet láthatott. "Ezek a dolgok nem így működnek" - idézet vége.


» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: és akkor beárazzuk a fiúkat - 1.

Mondtam a nejemnek, te Juci, gebasz van! Erre szinte kaptam a fejemre egyet a hamutállal, merthogy a Juci nem nejem, és a neve sem Juci. De olyan levelet hozott a (drót)posta, hogy zavartságom és zavarodottságom nyilván érthető. Ezt nem-Juci nem-nejem is megértette, miután felolvasást tartottam neki.

Ezen a héten tehát sorozatban értesülhet a nagyérdemű egy sok tekintetben egyedülálló levelezésről, melyben beárazzák az udvarhelyi rosszfiúkat. De jöjjön az első két levélváltás, ami egyben a sorozat első része is.


» Tovább

Hargita Népe: Az alvilág rátörte az ajtót Székelyudvarhelyre

Az interjú a Honline oldalon is megjelent: Szűk hat hónapja egy utcai verekedést követően kissé másabb időszámítás kezdődött Székelyudvarhelyen: az incidens óta napi téma, hogy egyre gyakoribbak a városban az erőszakos cselekedetek, melyek során ártalmatlan embereket félemlítenek meg, bántalmaznak vagy fosztanak meg javaiktól. Szőke László hadat üzent az alvilágnak.

» A teljes interjú a Honline oldalán

Udvarhelyi maffiákok: hogyan költöztessünk maffiákokat?

Ez a bejegyzés nem durran nagyot, de nem is ez a feladata, hiszen ez csak egyike azon apró lépéseknek, melyet bárki megtehet azért, hogy maffiákjainkat költözésre kényszerítse: közterületről, illetve ártatlan udvarhelyi polgárok által látogatott helyekről saját barlangjaikba küldjük Őket.

» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: az ukrán kapcsolat és a hamutál

Amikor eljutott hozzám az az információ, hogy Versace, alias Barabás Róbert arról egyeztetett a Septimiában vacsoravendégével (az ukránnal), hogy valamilyen kellemetlen problémát meg kell oldani, és a probléma én lennék, megvallom, nem tudtam mit is kezdjek az infóval.

» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: uzsorások

A.L. esete klasszikus, ráadásul a menthetetlennek tűnő áldozatok csoportjába tartozik, hiszen egy kis "környezettanulmány" után hamar kiderült, hogy hosszabb ideje görget adósságokat maga előtt az egykori építkezési vállalkozó. Úgymond előre menekült, hogy majd beindul ismét a bolt, de nem. Viszont igénybe vette az uzsorások nyújtotta "szolgáltatásokat", ezért aztán szinte minden reggel arra kell ébrednie, hogy behajtók döngetik a kaput. Egyelőre nem zsarolják, nem fenyegetik életveszélyesen, de ez csak idő kérdése. Főleg, ha olyan uzsorások hálójába esik, mint akiktől jelenlegi kölcsönét kapta.
 
» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: lelkészverő SZJ, alias vitéz Szíjgyártó Szabolcs

Szomorú azzal szembesülni, hogy nekünk még maffiákokból is az aljasabbja jutott. Bocs, mármint Székelyudvarhelynek, a városnak, amit én is magaménak érzek, tetszik vagy sem némelyeknek.

Nos, ugye, Rüsz Domokos áprilisi, nyilvános összeverése csak "pletyka". Sokan látták, mégis az. És az arany (bika)láncos Szíjgyártó Szabolcs bizonyára röhögött akkor is a markában. Miként kebelmaffiótái is, amint nézték, ahogy az unitárius lelkészt verik fényes nappal a MOL töltőállomásnál.

 
» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: lakásmaffia - sikeres gerillaakció

Jelentem, a csillagok jelenlegi állása szerint K.M. megmenekült a zsarolóktól: Ráduly László (Laci) és Füles (Pacsi) már kedden visszajuttatta K-M.-hez a birtokukba jutott (elvett? önként átadott?) személyi igazolványt, illetve egy K.M. tulajdonában lévő telek papírjait. A 24. órában sikerült a zsarolást leleplezni, éppen készülőben volt az adás-vételi szerződés, de így nem jutott hitelesítési szakaszba a "kordokumentum".

» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: gerillaakció egy leendő áldozat megmentéséért

Egészen friss, forró még ez a zsarolási úgy. Most/éppen folyik. 

A felvételt én is többször újrahallgattam, tényleg hallható rajta, hogy néha elakad a szavam, nem tudtam mit mondani a K.M. (udvarhelyi, bútorgyári munkás) által mondottokra. Egyszerű emberről van szó, nem platoni magasságokban csevegünk, ugyanakkor hamar világossá vált, hogy telefonon nem igazán tudom cselekvésre rávenni akkor sem, ha ígéri, ha bármit megígér. Nem olyan fából faragták, ideális áldozat válna belőle - ha hagyjuk! De nem hagyjuk, ugye?


» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: tinikre vadászik az álrendőr - zsarolás apróért

Az alábbi levél feltehetően egy tinitől érkezett, aki nagyon óvatos volt, többször váltottunk levelet, amíg sikerült meggyőzni, hogy az IP-cím szerint nem lehet/hagyom lenyomozni. Maga a jelenség a fontos ebben a "kis" ügyben is, ami ugyan bagatatellnek tűnik, mégis, jól tükrözi a Kakó banda gátlástalanságát: álrendőrként 30-50 lejeket lenyúlni tiniktől, hát, hogy is mondjam, nem valami nagy alvilági hőstett, sőt. Ennek ellenére ez a kisstílű lenyúlás is folyamatos Udvarhelyen.
 
» Tovább

Udvarhelyi maffiákok - a Kakó banda 3000 eurós zsarolása

A történet röviden: FE Irakban dolgozott, amiről Kakóék értesültek és baráti találkozóra invitálták FE-t, hogy beszélgessenek egyet. Amikor a talákozóra sor került, akkor Kakóék csapatban érkeztek, s fenyegetéseikkel elérték, hogy ott a helyszínen 3000 eurós tartozást ismerjen el FE. Az áldozat viszont már akkor tudta, hogy ebből feljelentés lesz, ezért hamis személyi adatokat adott meg a fiúknak.
 
» Tovább

Udvarhelyi maffiákok - a pázsittulajdonos zsaroló

Napokkal ezelőtt szereztem tudomást erről az esetről, közöltem egy bekezdést róla, és kértem a sértettet, jelentkezzen. Jelentkezett, sőt, leírta az egész történetet, melyről még nem tett följelentést ugyan, de azzal egyetértett, hogy személyes adatival kiegészítve átküldhessem a rendőrségnek, ami azonban csak tájékoztatást jelent.
 
» Tovább

Udvarhelyi maffiákok - esetek, melyek nincsenek is

Többen állítják hozzászólásaikban, hogy Versace, alias Barabás Róbert maga a megtestesült jófiú, az udvarhelyiek legkisebb királyfia. Nos, a mellékelt hangfelvétel egy újabb sértettől származik (verekedés helyszíne kisípolva, az áldozat hangját elváltoztattam!), akit fényes nappal vertek meg, feljelentés is volt, de egyetlen tanú sem vállalta azt, amit látott. Persze, tudom, némelyek szerint ez azt jelenti, hogy az eset meg sem történt...
 
» Tovább

Udvarhelyi maffiákok - zajlik az élet

A TV2 Aktív című műsora is megtalálta a témát, június 22-én került adásba ez az anyag az udvarhelyi alvilágról. Kicsit bulvár, tehát túlpörgetett, de a lényeg benne van; igaz, az nem egészen igaz, hogy menekülök, dehát ez van, a téma megkezdte saját életét a médiában, és nem minden partner táncol úgy, ahogy én szeretném. Hát persze, az lenne jó, ha nem is lenne téma, de az.
 
» Tovább
 

Udvarhelyi maffia - nyitsd ki a szád!

Az Udvarhelyi maffia sorozathoz több száz hozzászólás érkezett, és megszólaltak azok is, akikről szó van bennük, illetve sokan olyanok, akiknek normális 'az erősebb kutya baszik, ha kell erőszakkal is' világkép. Számomra is megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy két Udvarhely létezik. De az is, hogy ez nem csak egy településre jellemző, hanem jelenség, országhatártól függetlenül.
 
» Tovább

Udvarhelyi maffia - levelet hozott a posta

Nos, minden várakozásomat felülmúlta a levél, amit a (drót)posta hozott. Ez áll benne:

Elnézést kértünk a nagy nyilvánosság előtt is (Duna Tv, TÉRkép), részünkről tehát lezártnak tekintjük az ügyet. Reméljük, hogy a jövőben te sem fogsz bennünket alaptalan vádakkal illetni.

Köszönettel,

Versace - Barabás Róbert
SJ - Szígyártó Szabolcs

 
» Tovább

Udvarhelyi maffia - lézetik vagy kamu?

A Szentimre utcai verekedés egy eleddig szőnyeg alá söpört problémára hívta föl a figyelmet: az utóbbi években megerősödni látszik egy vagy több maffia típusú csoport Udvarhelyen, akik azt hiszik, hogy törvényen felül állnak. Belőlem mindig mélységes megvetést vált ki az erőszak, az ezzel való visszaélés, fenyegetés. Lehetőségeimhez mérten, megpróbálok tenni ellene.

»» Tovább

Cserehát: a rafinált betelepítés forgatókönyve

Tizenhat esztendő elég ahhoz, hogy egy esemény(sor)t elég távolról, hideg fejjel értékeljünk. Ennyi idő elég arra is, hogy azok az összefüggések is kiderüljenek, melyek akkor, az aktuális történések hevében elkerülték figyelmünket. És, legyen bármilyen összetételű vagy ideológiájú román kormány is, a csereháti kisegítő iskola története bizonyítja, hogy a román nemzetpolitika szereplői összezárnak, ha önvédelem a cél, ennek mozgatórugója pedig valahol olyan tartományban keresendő, melyet mintha végleg elveszített volna a romániai magyarság.

Közösségi tudatunkból kiveszni látszik az, amiről a román társadalom ismét és ismét tanúbizonyságot tesz: egyetlen cél sincs már, ami egységes zászló alá terelhetné döntéshozóinkat, vezetőinket, közéleti személyiségeinket, azaz a rommagyar elitet. Pedig a kiegyezési minimum csak annyi kéne legyen, hogy azok, akikből kiveszett a közösségi tudat, tekintsenek erre úgy, mint például a vécékefére, melynek gyártásáról nem kell mindent tudni ahhoz, hogy ebben a nem kifejezetten baráti romániai politikai térben áru lehessen, amire aztán politikai marketinget, brandet (a Transindex nyomán, szabadon!) lehet építeni.

Tényként kellene elfogadni, hogy a keféhez az erdélyi magyarság egy része érzelmi alapon kötődik, aktuálpolitikai kufárjaink pedig merkantilista krédójuk szerint tekintsenek úgy rá, mint árura, amit nem kell szeretni ahhoz, hogy üzleteljünk vele. A vécékefe-biznisz sem azért nyerő, mert a kereskedő érzelmileg kötődik hozzá, hanem, mert mindenki használja. Ki erre, ki arra...


»» Tovább

Tulipédia - az erdélyi magyar közélet enciklopédiája

Tulipédia logó

Pui Béla és bandája a városközpontban verték össze áldozataikat

Frissítve 2011.11.29., 14:30: Nem értem, nem értem, nem értem. Vagy inkább értem. Félelem. Ez lehet az oka, hogy a rendőrség épületében sem tudták/akarták megvédeni az áldozatokat, nem merték.

» Tovább

Közbiztonságért Testület alakul Udvarhelyen

Az első komolyabb lépés/kezdeményezés Székelyudvarhelyen, amióta tolom a Fekete-Fehér szekerét. Nyilván örülök, főleg annak, hogy intézményesíteni akarják a megelőzést és az áldozatok érdekvédelmét. 

» Tovább

Autólopás, tettenérés, lövöldözés + dicséret az eljáró rendőröknek

Frissítve: 2011.09.09., 14:30-kor! A történetben az a fontos, hogy dicséretet érdemelnek az eljáró rendőrök. Remélem feletteseik is hasonlóan gondolják, és nem hagyják elsikkadni az esetet, hogy volt bátorságuk határozottan föllépni abban a városban, ahol különben a helyi maffiákok amolyan billogként viselik luxusautóikat.

 » Tovább

Csak vájtfülűeknek: a Fekete-Fehér lényege a Korunk c. folyóiratban

Az ún. székelyföldi, erdélyi közéleti- és véleményvezéreket szólítanám meg, ha fogalmazhatok így, akik csak erősen illuminált állapotban keverednek a "pornép" közé, s akkor sem önszántukból, hanem mert seggrészegen ki vinné más haza őket?

 » Tovább

(18+) Újabb telefonos fenyegetés, a maffiákok nem nyugszanak

Az alábbi telefonhívás kevéssel ezelőtt érkezett, egészen pontosan 19 óra 11:05 perckor a +40-755-680086-as mobilszámról. Erős idegzetűeknek ajánlom csak, mert SZJ mind hangerőben, mind választékosságban hozza önmagát.

 » Tovább

Egy közjegyző ártatlanságáról, avagy Udvarhely csavaros meséiről

Azt a fránya aláírást én is bevizsgáltatom egy magyarországi bűnügyi írásszakértővel, kerül, amibe kerül. Majd ha az is megérkezik, akkor fogom azt állítani egyértelműen, hogy márpedig a két aláírás egyezik. Addig csak azt tudom állítani, hogy a marosvásárhelyi ügyészség szerint az adás-vételi szerződésen szereplő aláírás hiteles. Ennyit és nem többet.

 » Tovább

Lakásmaffia: a jóhiszemű(?) vásárlókról

Ne merüljünk bele a morális takonyba. A felvételt azért érdemes meghallgatni, mert tetten érhető az, ahogy a csalók siserehada betagozódik életterünkbe; ez, kérem szépen, kommunikációs lecke hiszékeny embereknek. Ez a hangfelvétel tény- és tananyagnak jó, arra, hogy miként ismerjük föl a csalót. Hallgasd és terjeszd!

» Tovább

Nyomozás indult közokirat-hamisítás vádjával Márton József közjegyző ellen

A Fekete-Fehéren majdnem egy éve szellőztetem Márton József közjegyző nevét azt hangsúlyozva: nem lehet véletlen, hogy minden olyan ügyben, mely lakásmaffia-gyanús, ő hitelesítette a közokiratokat. A Tövissi féle lakás adás-vétele azért rendhagyó, mert egy úgymond bagatell figyelmetlenség buktatta le a közjegyzőt: mozgásképtelen eladót fogadott saját irodájában.

» Tovább

Ki is a Székelyudvarhelyen elfogott TOP 10-es bűnöző?

Az alábbi pontosítással tartoztam a nagyérdeműnek, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a mellékelt tájékoztatást adta. Kell a segítségetek, hogy kiderítsük, ki lehet az illető pontosan, ugyanis személyi adatvédelem címén a pontos névre vonatkozó adatokat visszatartotta a rendőrség. Kérdés az is, hogy vajon Romániából, netán Székelyudvarhelyről elszármazott atyánkfiáról van-e szó?

» Tovább

Megindult a nyomozás Vígh Zoltán ügyében

A Vígh Zoltán ügyében indított nyomozásról nem árulhatok el további részleteket éppen a nyomozásra való tekintettel, ugyanakkor ezen a fórumon is kérek minden (egykori vagy friss) áldozatot, ne maradjon néma! Keressen meg, vagy ha én jutnék el hozzá (netán a rendőrség), ne tolja el magától annak lehetőségét, hogy végre feleljenek tetteikért azok, akik aljasul kihasználták vagy elbántak velük. Helyzet van, élni kell vele.

» Tovább

TOP 10-es bűnözőt fogtak Udvarhelyen

Székelyudvarhelyen fogták el a rendőrök a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egyik TOP 10-es bűnözőjét. A férfi több mint egy éve szerepelt a listán. Mikor felkerült rá 6 elfogatóparancs volt ellene érvényben, többségük gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt. Az elmúlt egy évben a vele kapcsolatba hozható ügyek száma megszaporodott. Jelenleg 15 elfogatóparancs volt ellene érvényben.
 
» Tovább

(+16) Daloló nehézfiú: rap hiphopba éneklik a Fekete-Fehéret

Frissítve 2010. december 8-án! Ez olyan, mint egy ajándék. Hogy Geppa (alias Balázs Hunor) és Versace (alias Barabás Róbert) annak gondolta-e, fogalmam sincs, mint ahogy arról sem, hogy akkor ez lenne az ő életérzésük Udvarhely city-ben, -ről?

 » Tovább

Uzsorások és a lakásmaffia kedvenc vadászterülete Udvarhely

Itt a Polgári Életben megjelenő sorozat második része. Inkább csak azért emelem át ide is, mert a PÉ-t nem olvassák túl sokan, de semmiképpen sem napi 2000-en, mint a Fekete-Fehéret. Természetesen, még mindig jól jönne, ha más médium is írna bővebben az udvarhelyi alvilágról, de ez van, egyelőre a PÉ vette a bátorságot csupán. Ha a hetilapnak és tulajdonosának lenne is némi csatolt politikai érdeke ezzel, a lényegen ez nem változtat: olyanokhoz is eljuthatnak ezek az információk, akiknek az internet még zokni.

» Tovább 

A maffiákoknak is van szíve. És anyja.

Szígyártó Szabolcs (alias SZJ) panaszkodik. Igaz, hogy magas hangfekvésen, de nincs mit tenni, így kommunikálnak ők - mit kommunikálnak, röffentenek -, viszont SZJ-nek fáj a szíve. Mert baszogatja az édesanyja a nyilvánosság miatt, és - minő érző lélek -, szégyell kimenni az utcára is. Mármint SZJ. Megáll az eszem, és elérzékenyülök: maffiákjainknak van szíve. És anyja. Ugyanezt kéretik felidézni akkor is, amikor éppen vertek valakit. Hogy az áldozatnak is van szíve. És feltehetően anyja is.
 
» Tovább

Nagykutyák, a kimenőnek vége!

Felkérésre írtam ezt a kiáltványt a Polgári Életnek (PÉ). Tudni érdemes, hogy a PÉ olvasói feltehetően nem nagy internet guruk, ezért aztán a Fekete-Fehér rendszeres olvasói, kérem, lapozzanak. Nem nekik szántam ezt a kiáltványt. Ugyanakkor jó néven venném, ha a hozzászólásokban kicsit filóznánk azon, van-e/volt-e értelme így megírni ezt a nyilvános könyörgést. (Te, ez nem ellentmondás?!)

» Tovább

És az áldozatokkal, mondjátok, mi lesz?

Ti, akik hirtelen jogvédőkké léptetek elő, akik azért óbégattok, hogy né, csalók és korrupt közjegyző kilétére derül fény, az áldozatoknak vajon mit mondtok? Hogy tetszettek volna doktorálni a törvények kiskapuiból (mielőtt jóhiszeműségükből kifolyólag válhattak volna áldozattá)?
 
» Tovább

Lakásmaffia: kifinomult módszerrel jutottak 60 ezer eurós lakáshoz

Frissítve 2010.11.04-én! A lakásmaffia él és virágzik Székelyudvarhelyen. A legfontosabb láncszem, aki hivatalossá teszi a csalást, mindenki számára ismert: Márton József közjegyző. Őt több csoport is használja, de a Kakó, illetve a Versi-SZJ banda mindenképp.
 
» Tovább

(18+) Udvarhelyi maffiákok: SZJ és bandája németet vert

A történet 2010. augusztus 26-i, aznap ugyanis nagyot domborítottak maffiákjaink (Versace, SZJ és a fiúk), legalább két kakasviadalra(?) is volt gerjedelmük. A másodikról hallgatható most meg egy kis vallomás, kitől mástól, mint az áldozattól. Helmut Udvarhelyen élő fiatalember (német állampolgár is), akiről azért tudni kell, hogy egy-két pofontól nem ugrik a nagybőgőbe: akkor se, ha kapni, akkor se, ha adni kell.

» Tovább

Udvarhely.eu - valami készül Udvarhelyen

Nos, szerencsére, nem csak én vettem/veszem észre, hogy Székelyudvarhely a zombik városa lett. Lassan csoporttá szerveződünk, talán sikerül megszervezni az alternatív nyilvánosságot - hála az internet áldásos és költségkímélő technológiájának.

» Tovább

Fekete-Fehér interjú a Bűnös Városból

A manna.ro írja: Szőke László nemrég a székelyudvarhelyi állóvízbe hajította bele a kisváros állítólagos maffiahálózatának szereplőit. Hogy ne Udvarhely legyen a székely Sin City.

» Az interjút itt olvashatod!

Udvarhelyi maffiákok és a pinamonológok

Sosem gondoltam volna, hogy valaha is összefüggést találok a Fekete-Fehér és a pinablogok között. Márpedig igen. Találtam, mégpedig fájdalmasat. Azt.

Köztudott, hogy valamiféle hallgatólagos megállapodás jött létre az udvarhelyi médiaszereplők között: mégpedig az, hogy nem vesznek tudomást azokról a dolgokról, melyek itt megjelennek. Megállapodás nélkül is csatlakozott ehhez a Hargita Népe (Honline) és a Krónika. Az erdely.ma szerkesztőjének nem tetszik, ahogy írok, ezért nem vesz tudomást az itt megjelentekről, a Transindex pedig metafizikai magasságokba emelte a témaválasztást, amibe - nyilván - nem fér bele Udvarhely, mint aktuális Sin city.


» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: korrupt rendőrök?

Elképesztő, de igaznak tűnik: Székelyudvarhelyen a korrumpált rendőrök java magyar anyanyelvű, de legalábbis jól beszél magyarul. Miközben médiaesemény, hogy a román rendőrségi akadémiára bekerült az első magyar (lány), és akár ünnepelni is lehetne, Udvarhelyen a korrupciógyanús rendőrök többsége magyar. Szomorú és bicskanyitogató.
 
» Tovább

Udvarhelyi maffiákok: Lakásszerzés Versace-SZJ módra

Hát így könnyű - mondhatnánk éppen -, ha az áldozat nem egy olyan család lenne, ahol éppen agyvérzést kapott a feleség. A fiúknak kitűnő orruk van a kiszolgáltatott családok, emberek feltérképezésére, igen, hiszen ebből IS élnek. És verejtékbe boruló homlokkal így jutottak lakáshoz, izzadtságos csalással, okirathamisítással.
 
» Tovább

Udvarhelyi maffia - Fehérgallérosodás (összeesküvés-elméletek 2.)

Van egy takony(póc) Székelyudvarhelyen, és most kivételesen nem magamra gondolok... Persze, több is van, csak ez nyúlik is - vissza egészen 1989-ig. E fenenagy változások őt pincérként és besúgóként érik, de a piciny Udvarhelyen nem ebből szokott katasztrófahelyzet előállni. Nos, az ő esetében sem állt elő semmi hasonló, legfeljebb néhány kamion, melyek bútort szállítottak. Okosan: bútort a bútorban - csakhogy a bútorban-bútor nem volt kifizetve - általában. Rács mögé is juttatott anno egy szerencsétlen rakodómunkást, aki - nyilván - abban volt érdekelt, hogy olyan kamionra csempéssze föl a lopott árut, melynek úticélja és tulajdonosa számára ismeretlen.
 
» Tovább

Udvarhelyi maffia - összeesküvés-elméletek 1.

A konspirációs teória, mint módszer nem jelent egyértelmű oknyomozó riportot, de elindíthat valamit Székelyudvarhelyen, különösen annak tükrében, hogy egyre több részinformáció szivárog nyilvánosságra, még ha sejtetés szintjén is.

Köszönet azoknak, akik levélben kerestek meg, és duplaköszönet azoknak, akik névvel is vállalják az információkat. Nélkülük össze se állhatott volna az udvarhelyi maffia lehetséges konteóinak listája.

 
» Tovább

Baloga T. Sándor, avagy kilóg az ember a lóból

Igazán megindító az a szerénység, mellyel Baloga T. Sándor, az udvarhelyi "sztár" viseltetik saját zsenije iránt. Mondjuk, ez emberi vonás, nem is minősíteném, ha ilyen-olyan összefüggésben nem lennék része(se) emlékeinek - legalábbis az uh.ro-n napvilágot látott interjú tanúsága szerint.

Először is, rossz helyen voltam, rosszkor, mert Baloga T. Sándor hathatós hozzájárulásommal foghatott mikrofont a kezébe, és állhatott kamera elé. Belátom, ha akkor melegebb vidéken vagyok - ahová azóta is többen kívánnak, nem feltétlenül oktalanul -, nos, megmenthettem volna Székelyudvarhelyet egy ripacstól.


»» Tovább

A fattyúk márpedig dögöljenek meg

Megszólal bennem a hímsovén seggfej, ez amúgy is jellemző a székelyekre, akikről tudjuk, hogy nincsenek is. Szóval, olvasom Parászka Boróka cikkét, és nem győzöm kapkodni a levegőt: Boróka vagy éppen menstruált, vagy a korai klimax okozhatott nála ilyen zavarodottságot.
»» Tovább

Az erdélyi elit esete a székely branddel

Pofázni, azt igen, azt tudnak, de kényes kis seggüket levonszolni Székelyföldre már nem. Pedig akkor ott is lennének "profik". Mert, ugye, a provinciára brandet építeni lehet ugyan, de nem velük. Nekik ez nem szimpi. De a provincia nem vécékagyló, amibe csak úgy beleszarunk a felsőbbrendű altest kisebbrendű tulajdonosaként. Nem bizony. Hiszen cseszhetitek ott, Kolozsváron Székelyföld nélkül!
»» Tovább

Nyelvészeti kutatások forrásanyaga lett egy székelyudvarhelyi önkormányzati ülés szövege

Hála vatty nevű olvasómnak, olyan információhoz jutottunk, ami méltán teszi büszkévé ennek a városnak azt a felét, mely a hülyeség fölött ült tort. Nos, készült nevezett időszak egyik tanácsüléséről egy szó szerinti átirat, mely annyira jólsikerült és gazdag magyar nelyvi fordulatokban (vagy szegény?), hogy bizony nyelvészeti kutatások tárgya lett: részévé vált a több mint 100 oldalas önkormányzati ülés átirata a Magyar Nemzeti Szövegtárnak, a nyelvészek nagy örömére.
»» Tovább

Udvarhelyi maffia - vadászat, avagy túl a terepszemlén

Nos, Versace, alias Barabás Róbert budapesti kapcsolata, nevezett Csiga (aki, mint hallható az előző bejegyzés egyik hangfelvételén, már telefonon is megfenyegetett) ma éjszaka, körülbelül 0:30-kor terepszemlét tartott a lakásom előtt. Legaláb ketten voltak az autóban, a kiérkező rendőrségi járőr láttán komótosan iszkoltak, de bűncselekmény, ugye, nem történt. Így mehettek Isten hírével. Rá is kérdeztem, hogy mit keres itt, a nemlétező Szabó szomszédot kereste. Ezt mondta a zsarúknak is. Hát ennyit a fantáziáról.

Te Csiga, ha felderítő akicóra szánod el magad, akkor legalább a szokványos, vagy megszokott micisapkád cseréld le, mert így még sötétben is föl lehet ismerni! Adalékként nézzétek meg a mellékelt videót, melyek közzétételével nem sértem Csiga személyiségi jogait, hiszen a YouTube-ról töltöttem le.

 
» Tovább

Udvarhelyi maffia - a nehézfiúk üzentek (hangfelvételekkel)

Hát a mai napra nem panaszkodhatom, többen hívtak, egyfélék. Udvarhelyről és Budapestről is. Keresett "faszszopó" lettem (idézet Versace-tól, alias Barabás Róberttől), de Szigyártó Szabolcs is felhívott, valamint nevezett Csiga is egy budapesti utcai telefonról.

Elöljáróban: a lényeget nem értik a fiúk. Mégpedig azt, hogy nem mindenütt és mindenkinél úgy működnek a dolgok, ahogyan az ő világukban. Nekik is vannak személyiségi jogaik, igen, próbálom is tiszteletben tartani, de az nem működik, hogy azért ne írjunk valakiről és viselt dolgairól, mert levadássza a családomat, és az egész budapesti alvilágot rám küldi. Ha ezt megteszik ma velem, holnap ugyanúgy megtehetik veled is. Ja, abban reménykedsz, hogy veled ez nem történik meg? Tedd azt, de emlékezz majd erre, ha te leszel a következő áldozatuk!

 
» Tovább
 

Udvarhelyi maffia - visszakozó?

Index, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Duna TV - egyelőre itt foglalkoztak a Fekete-Fehéren feszegetett kérdésekkel, az udvarhelyi, erdélyi média kussol - lelke rajta. Viszont érdekes telefonbeszélgetésről tudok beszámolni.

Felhívott Csiga, s majd' egy órás beszélgetés után elnézést kért, ha félreértettem fenyegető szavait, felindulásból fogalmazott úgy ahogy, valamint azért nem reagált eddig, mert egyéb elfoglaltsága volt.
 
» Tovább
My status
Mi is ez?
A FEKETE-FEHÉR tulajdonképpen egy kísérlet, az ún. újmédia és (helyi) érdekképviselet fura keveréke. Azonban bármi jelenjék is itt meg, csatakiáltásom változatlan: az igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik.

Picture
Olvasd mobilon az FF-et!

Goldenblog 2011

A 2011-es Goldenblog versenyben a Fekete-Fehér a Helyi.Érték kategóriában indult és 104 pályázó közül a 20. helyig jutott, összesen 66 szavazattal. Köszönet mindazoknak, akik szavaztak!
  

Küldj saját hanganyagot!

Send me your track

iwiw
Légy te is klubtag!
Fekete-Fehér

Picture
Picture


Mottó: Az igazság valahol középen van, ha az onnan kiesik, az ember elesik...